1. Hey, Teddy, Teddy…
„Azt gondoltam, majd ezt mondja, »Sok sikert, Coley!«, vagy valami ilyesmit – emlékszik vissza Andy Cole első angol válogatottságára, amikor 1995 márciusában az Uruguay elleni 0–0 alkalmával a 71. percben beállt Teddy Sheringham helyére. – Ehelyett simán elsétált mellettem.” Amikor két évvel később Sheringham a Manchester Unitedhoz igazolt, Cole még mindig dühös volt rá. „Soha egy szót sem beszéltünk egymással – mondja Cole. – Számomra tizenöt évig nem is létezett.”
2. A partjelző a hibás
A hangulat igencsak feszült volt, amikor 1979 januárjában a Charlton az amatőr Maidstone ellen szenvedett az FA-kupa harmadik fordulójában. A Charlton csatára, Mike Flanagan hosszú labdával indította társát, Derek Halest, csak éppen későn: a partjelző lest intett. „Az egész idényben ilyen szar labdákat kapok tőled” – fakadt ki Hales. A két jómadár ezt követően egymásnak esett, és csak a játékvezető tudta lecsillapítani őket.. No meg a felvillanó két piros lap.
Kíváncsi vagy a többi történetre is? Keresd a FourFourTwo aktuális számát az újságosoknál!
A csapattársaknak nem kell szeretniük egymást

Zlatan Ibrahimovic egy egész országot haragított magára, de nem o volt az első (és az utolsó sem), akinél elszakadt a cérna.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!