Chelsea–Manchester City 2–1 Nem sokat vacakoltak a csapatok, rögtön belecsaptak a lecsóba, ennek köszönhetően pedig már a második percben megszerezte a vezetést a City! Kun Agüero pompás labdát adott külsővel a beinduló Mario Balotellinek, aki kilépve elhúzta a labdát a kivetődő Petr Cech mellett, majd az üres kapuba gurított. (1–0) Sokkolta a gól a Chelsea-t, s a Man City az első negyed órában teljesen uralta a meccset. Agüero a 11. percben növelhette volna az előnyt, három hatalmas védelmi hibának, és ördöngös cseleinek köszönhetően került helyzetben, de nyolc méterről végül mellédurrantott. Három perccel később David Silva terült el a büntetőterületen belül Bosingwa szerelési kísérlete nyomán, de a játékvezető nem adott büntetőt. Pedig a visszajátszások alapján adhatott is volna… A Chelsea lassan éledezett, ezt jelezte Drogba két lövése is, az egyik az oldalhálóban a másik a lelátón kötött ki. A 34. percben Raul Meireles lövése azonban már a hálóban: Daniel Sturridge kevergette meg a jobb szélen Gael Clichy-t, félmagas beadására a portugál érkezett középen, s a kapuba belsőzött. (1–1) Élénkebben kezdte a City a második félidőt, Sturridge a 47. percben csak centikkel lőtt fölé egy mellel levett labdát. A meccs irányítását is egyre inkább átvették a hazaiak, s az 58. percben nagy esélyt is kaptak a győzelem megszerzéséhez: Gael Clichy vágta fel a megiramodó Ramirest, amiért megkapta második sárga lapját, a City tehát emberhátrányba került. Folytatódott is a Chelsea nyomása, s bár sokszor eljutottak a City tizenhatosáig, de a néhol 80-20%-os labdabirtoklás ellenére sem tudtak nagy helyzetet kialakítani. A 82. percben aztán Sturridge lőtt kapura a büntetőterületen belül, labdája Joleon Lescott karjáról vágódott le, amiért a játékvezető büntetőt adott! A labda mögé Frank Lampard állt, s a kapu közepébe zúzta azt. (2–1) Azonnal cserélt Roberto Mancini, Edin Dzeko állt be a City támadószekciójába. Fel is élénkült a City játéka, de a Chelsea ekkor már nem adta ki a győzelmet a kezéből, s nagyon fontos sikerével elvette a Manchester City veretlenségét.
Chelsea–Manchester City 2–1 (1–1) Gólok: Balotelli (’2) ill. Meireles (’33) ill Lampard (’83 – büntetőből) Chelsea: Cech – Bosingwa, Terry, Ivanovics, Cole – Romeu, Ramires, Meireles (Lampard '73) – Mata (Malouda '84), Drogba, Sturridge (Obi Mikel '88) Man City: Hart – Zabaleta Kompany Lescott (Dzeko '85) Clichy – Y. Toure Barry, Milner, Silva (De Jong '76) – Balotelli, Agüero (K. Toure '64).
A Chelsea elvette a City veretlenségét
A Manchester City már a második percben vezetett, de emberhátrányban nem tudta tartani a Chelsea-t. A hajrában Frank Lampard büntetője döntött.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!