A Chelsea már a nyáron is szerette volna leigazolni a spanyol klasszist, akkor a Liverpool egyértelművé tette, hogy nem szándékozik megválni egyik legjobb játékosától, így kissé meglepő, hogy a Kékek ismét megpróbálták a játékos megszerzését.
A hírt a Liverpool egyik szóvivője is megerősítette: – A Chelsea ajánlatot tett Fernandoért, amit azonban azonnal visszautasítottunk, mert a játékos nem eladó – mondta a szóvivő a The Times-nak.
A Chelsea milliárdos tulajdonosa, Roman Abramovics nem titkoltan nagy rajongója Torres játékának, és már többször is megpróbálta leigazolni őt, de eddig minden alkalommal kudarcot vallott. A spanyol csatár jövője körüli spekulációk akkor láttak először napvilágot, amikor a Liverpool csak a hetedik helyen végzett a tavalyi bajnokságban. A nyári világbajnokságról aranyéremmel tért vissza, a Chelsea pedig azonnal érdeklődni kezdett érte. Torres ekkor kijelentette, hogy nem szándékozik elhagyni klubját, és úgy tűnt ezzel pontot is tesz a történet végére. A Liverpool azonban 1953 után történetének legrosszabb bajnoki rajtját produkálta idén, a Chelsea-nél pedig nyilván úgy gondolták, mikor van a legnagyobb esélyük megszerezni Torrest, ha nem most?
Roy Hodgson menesztése és Kenny Dalglish kinevezése óta azonban Fernando Torres mintha újjászületett volna, legutóbbi négy meccsén három gólt lőtt, a Liverpool pedig elkezdett felkapaszkodni a tabellán.
A Liverpool tulajdonosai egyébként mindent megtesznek azért, hogy megerősítsék a csapat keretét a hátralévő napokban (az átigazolási piac hétfőn zárul le). Ennek érdekében az Ajaxszal is tárgyalásokat folytatnak, hogy megszerezzék Luis Suarezt.
Kádár Pál (skysports.com)
A Chelsea ajánlatot tett Torresért
A londoni klub 35 millió fontot ajánlott Fernando Torresért, de a Liverpool visszautasította azt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!