Németország – Brazília (Sport 2, 20:45)
Elsősorban az európai, ázsiai és afrikai válogatottak játszanak ma felkészülési mérkőzéseket, mégis a legnagyobb figyelem egy dél-amerikai csapat idegenbeli fellépésére szegeződik. Németország és Brazília eddig 20 alkalommal találkozott egymással, amelyből a németek mindössze háromszor győztek, ötször döntetleneztek és egy tucatszor szenvedtek vereséget. Németország utoljára 1993 szeptemberében múlta felül Brazíliát, ám a közelmúlt eseményei miatt könnyen előfordulhat, hogy a rossz sorozatuk megszakad. (A vendégek csúfosan leszerepeltek az idei Copa America negyeddöntőjében.) A két válogatott utoljára 2005-ben találkozott egymással a Konföderációs kupán, ahol a dél-amerikaiak 3-2-re nyertek. Leghíresebb mérkőzésük a 2002-es világbajnoki döntő, amelyen Ronaldo két találatával Brazília megszerezte ötödik, mindmáig utolsó vb-címét.
Olaszország – Spanyolország
Mediterrán-rangadót rendeznek Bariban, ahol a hazaiak az aktuális világbajnokot fogadják. Cesare Prandelli fiai legutóbb meghökkentő vereséget szenvedtek Írország elleni barátságos mérkőzésükön, így itt az ideje, hogy javítsanak saját közönségük előtt. A két válogatott utoljára a 2008-as kontinensviadalon botlott egymásba, ahol a spanyolok büntetőkkel jutottak tovább a negyeddöntőből és lettek később másodszor is Európa-bajnokok. Xaviék eddig öt mérkőzés után hibátlanok Eb-selejtezős csoportjukban, míg Buffonék öt győzelem mellett egy döntetlennel rendelkeznek.
A mai napi programból egyetlen találkozót kellett csak törölni, méghozzá az egyik legnagyobb rangadónak ígérkező Anglia-Hollandia összecsapást. A brit fővárosban a héten zavargások törtek ki, ezért a helyi hatóságok nem tudták vállalni a találkozó biztosítását. Az eb-selejtezők programjából mindössze egyetlen mérkőzést tartanak meg, Észak-Írország fogadja Feröert. A két, valószínűleg a végelszámolásnál esélytelen gárda 20:45-kor csap össze Belfastban.
Fontosabb találkozók:
Japán – Dél-Korea 3-0
Gólszerzők: Kagawa 35’, 54’, Honda 53’
Oroszország – Szerbia 17:00
Lettország – Finnország 18:35
Ciprus – Moldova 19:00
Fehéroroszország – Bulgária 19:00
Elefántcsontpart – Izrael 19:30
Magyarország – Izland 19:45
Norvégia – Csehország 20:00
Ukrajna – Svédország 20:00
Liechtenstein – Svájc 20:15
San Marino – Románia 20:30
Lengyelország – Grúzia 20:30
Ausztria – Szlovákia 20:30
Törökország – Észtország 20:30
Németország – Brazília 20:45 (Sport 2)
Olaszország – Spanyolország 20:45
Skócia – Dánia 20:45
Szlovénia – Belgium 20:45
Wales – Ausztrália 20:45
Írország – Horvátország 20:45
Észak-Írország – Feröer 20:45
Franciaország – Chile 21:00
Bosznia-Hercegovina – Görögország 21:00
Portugália – Luxemburg 22:00
fotó: daylife.com
Stummer András Zoltán
44 válogatott mérkőzést rendeznek ma
43 barátságos mérkőzést tartanak ma szerte a világon, míg Észak-Írország és Feröer Eb-selejtezőn csap össze. Az angol-holland rangadó elmarad.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!