Szöveg Mauricio Savarese Fordítás Gerendai Márk
Cikkünk 2014-ben készült!
A „jogo bonito” világszerte ismert kifejezés. A kétszeres vb-győztes középpályás, Didi alkotta a szót, ami a brazil labdarúgás stílusára utal. De ne is nagyon foglalkozzanak ezzel a kifejezéssel, ha netán Brazíliába látogatnának a nyáron, mivel nincs különleges jelentése. Ha szóba jön Pelé, Garrincha, Zico, Romário, Ronaldo, Ronaldinho, Neymar és társaik, akkor minden a „futebol arte”, azaz a futball művészete körül forog.
A két kifejezés sokáig összeegyeztethetetlennek tűnt a brazil utcákon. Amíg a labdával tényleg varázslatos módon bántak, addig a grundfoci helyszíneit határoló falakra festett alkotások inkább összecsapottnak tűntek. De változnak az idők, és brazil Banksyk generációja tűnt fel, hogy halhatatlanná tegye kedvenc játékosait és csapatait a graffitik által. Os Gemos és Eduardo Kobra neve ismerős lehet, de a leghíresebb művész, Paulo Consentino diktálja a stílust (felül). A vébére felkészülés jegyében Consentino 40 napot töltött azzal, hogy megfesse a „Világbajnokság freskóját” egy 900 négyzetméteres falfelületen a Sao Paulói Congonhas repülőtér körül. Alkotását az 1958-as, ’62-es, ’70-es, ’94-es és 2002-es győztes brazil csapatok inspirálták. Persze a 2014-es válogatottnak is maradt hely a falon, amin év végéig lesz látható a festmény.
„Hat hónapig tartott, hogy megszerezzem a hatóságok engedélyét – ecsetelte Paulo az FFT-nek. – Egy hasonló falat már festettem, amin Pelé örökségét mutattam be. Aztán azt tapasztaltam, hogy ez az egész jól működhet, ha alaposan megtervezem. Brazília megnyitja kapuit a tehetséges utcai művészek előtt, a futball pedig magától értetődő téma.” A több mint napi egymillió ingázóból álló közönség, amely az Avenida dos Bandeirantesen hajt végig, dudálásával fejezi ki, hogy értékeli az alkotást. Az elismerést kiváltó remekmű létrehozása során nem elég egyszerűen kézbe venni a sprayt, és fújni. Consentino hat hónapig készítette a fal terveit, mielőtt bemutatta volna azokat a hatóságoknak. A tervekben 23 brazil futball-legendát és számos emlékezetes újságképet szerepeltetett 1958-ból, 1962-ből, néhányat lágyabb sárga tónusokkal 1970-ből, valamint mozgalmasabb képeket 1994-ből és 2002-ből. Az volt cél, hogy „akik megnézik a képeket, úgy érezzék, mintha most látnák azokat először”.
A szponzoroknak nagyon tetszett az ötlet, és felkérték, hogy a repülőtér előcsarnokába is készítsen egy festményt, amelyen hat vb-sztár szerepel. „Ez csak a kezdet. A brazíliai vébé kapcsán sokkal több utcai festményben lehet majd gyönyörködni Lesznek jobbak és rosszabbak is.” Az egyetlen utólagos változtatás, amit a terveken véghezvitt, az Rivaldo szerepeltetése a falon. „Nem lenne tisztességes kihagyni őt, mivel 2002-ben ő volt a legjobb játékosunk. De minden mást alaposan átgondoltam korábban. Manapság az utcai művészet nem spontán. A tervezésnek is hatalmas szerepe van.” Ezt azonban nem mindenki gondolja így. A csapatok ultrái gyakran örökítik meg hűségüket graffitik létrehozásával, de ez inkább a rajongásról szól, mint a művészi tehetségről. Ezek a többnyire nem átgondolt festmények a terület megjelöléséről szólnak, arról, hogy tudassák a rivális szurkolókkal, kinek a gyepén járnak. „A graffitik tisztelete életstílus – így Minduca, aki Palmeiras-szurkoló és művész. – Még egy rivális szurkoló sem rongálná meg a graffi tiket klubunk főhadiszállásánál, és mi sem másokét. Mi csak a saját csapatainkat akarjuk buzdítani. A legtöbb ember gyűlöli az erőszakot, és a graffitik megrongálása is egy kicsit annak számít.”
Ez a fajta tisztelet nem mindig jellemző a hatóságokra, több esetben is újrafestették a műalkotásokkal díszített falakat. Az olyan szurkolók számára, mint Minduca, a válasz mindig ugyanaz: még többet festenek. Így tett Consentino egyik pártfogoltja, Eduardo Kobra is, aki egy évvel ezelőtt 15 méter magas és 8 méter széles falon felelevenítette a brazil futball egyik legendás pillanatát: a kép a brazilok vereségét ábrázolja az 1982-es vb-n, Spanyolországban. „Falcao gólöröme nagyon szenvedélyes volt az olaszok elleni meccsen 1982-ben – mondja Kobra, aki 3D technikát alkalmaz, hogy fényképszerű festményeket tudjon létrehozni. – Látszik, ahogy kidudorodnak az erei az öklénél, miután kettő kettőre egyenlített. Ha nem lett volna Paolo Rossi… A megrázó vereség emlékének és a graffitinek örökérvényűnek kell lennie. Nem számít, hogy vesztettünk. Falcao ünneplése, ahogy büszkén viseli a sárga mezt, kiválóan ábrázolja az eseményeket.” Kobrának további tervei is vannak: megfesti a Maracanát a Copacabana strandon. Pelé is hamarosan a falra kerül Sao Paulo kertvárosában.
A futballgraffitik egyszerűbb változatai Brazília belsőbb területeire is eljutottak. Az aprócska Lagartóban Diego Costa, a spanyolok egykori brazil csatárának szülővárosában leghűségesebb rajongói élnek. Egy helyi művész az Atlético Madrid sztárjának képével díszítette ki régi házát. A brazilokat nem mindig tüzeli fel a graffiti, a tisztelet viszonylag modern kifejezési formája. Romário például rajongott értük, de a Zico és Mário Zagallo közreműködésével nyakába varrt polgári per megváltoztatta az álláspontját: a csatár által birtokolt bár mindkét vécéjét művészi festményekkel dekorálták, miután kirúgták őt az 1998-as vb-válogatottból. De Carlos Alberto Parreira segédedző, a ’94-es világbajnokság bajnoka és egyben amatőr művész kifejezetten lelkes a graffitiket illetően. „Bárcsak én is olyan jól festenék – mondja. – Az én képeim nem olyan jók. Remélem, nyerünk, és akkor több ötletem lesz. Úgy értem, hogy akkor jó dolgokat lehet majd lefesteni.” Attól függetlenül, hogy Scolari és csapata milyen eredményt ér el az idén nyáron, biztosan lesz egy fal valahol Brazíliában, ahol a szereplést megörökítik.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. júliusi számában.)
