Nem tudtam, melyik manchesteri csapathoz igazolok. Mikor 1991-ben Angliába repültem, senki sem mondta meg nekem, melyik klubhoz fogok igazolni. Kérdeztem az ügynökömet, hova megyünk, de ő csak ennyit mondott: „Manchesterbe”. Rákérdeztem, mégis milyen klubhoz, mire azt válaszolta, hogy ő sem tudja. Mikor leszálltunk, és az Old Traffordhoz hajtottunk, akkor tudtam csak meg, hogy a Unitedről van szó.
Vásárolnom kellett egy vészcipőt. Amikor először találkoztam Alex Fergusonnal, azt mondta, hogy rendben, holnap akkor edzésbe kellene állnom. De nekem senki sem mondta, hogy edzés is lesz, így nem is hoztam cipőt. El kellett mennem venni párat, de mindegyik borzalmas volt, egyik sem illett rám. Volt egy barátságos meccs, azon nagyon rosszul játszottam, de szerencsére így is szerződtek velem.
A United nem számított nagy durranásnak a Szovjetunióban. Fiatalabb koromban otthon nem volt túl sok információnk az angol fociról. Persze hallottam már a Manchester Unitedről, Denis Lawról, Bobby Charltonról, Matt Busbyról és George Bestről, de 91-ben az emberek többsége csak a Liverpoolról beszélt, mert régóta uralkodott Angliában. Hamarosan azonban már a United vette át a helyét a közbeszédben, és nagyon büszke vagyok, hogy ennek a változásnak én is aktív részese lehettem.
Anglia olyan volt nekem, mint egy iskola. Rengeteg dolgot meg kellett ismernem: a mentalitást, a kaját, a nyelvet, azt, hogy a bal oldalon kell vezetni, ez pedig nagyon sok volt egyszerre. A futballal szerencsére nem voltak ilyen gondjaim, mert előtte a Dinamo Kijevnél játszottam Valerij Lobanovszkij kezei alatt, aki az egyik legjobb edző volt, és 4-4-2-ben játszatott minket, két szélsővel, akárcsak Ferguson.
Eric Cantona és Andrej Kancselszkisz a Manchester Unitednél
Egyszer Fegie-t „skót gazembernek” neveztem, – bár nem szándékosan. Az új csapattársaim tanították ezt meg nekem, hogy így hívjam Fergusont edzésen, de fogalmam sem volt, mint jelent. Mindenhol így működik ez, ha külföldi játékos érkezik a csapatba, amikor Oroszországban játszottam, jött egy brazil srác hozzánk, és mindenki azt tanítgatta neki, hogyan kell mondani oroszul az edzőnek, hogy „b***d meg”. Szóval, amikor Fergusont „skót gazembernek” neveztem, mindenki nevetett. Szerencsére ő is…
Meg kellett volna nyernünk a bajnokságot az 1991/92-es szezonban is. Egész végig az élen álltunk, de a vége felé túl sok pontot szórtunk el a Luton, a West Ham és a Liverpool ellen. Az utolsó meccsünket azért megnyertük a Spurs ellen az Old Traffordon, Ferguson pedig bejött az öltözőbe és azt mondta: „remek szezon volt srácok. Ne búsuljatok, a következőt megnyerjük”. Igaza lett.
Már 1994-ben tripláznunk kellett volna. Dupláztunk, mert megnyertük a bajnokságot és az FA-kupát, de elvesztettük a Ligakupa-döntőt a Wembley-ben az Aston Villa ellen. Nagyon jól emlékszem arra a meccsre, mert kiállítottak kezezésért.
Amikor Eric Cantona lerúgta azt a Crystal Palace-szurkolót 1995-ben, mindenki csendben ült az öltözőben. Akkor jobb volt inkább nem hangoskodni. Nagyon kényelmetlen helyzet volt, különösen Ericnek, mert utána sokáig eltiltották. Egyszerűen elvesztette az önuralmát, de ez sajnos előfordul néha: Zinedine Zidane-nal is így történt a 2006-os vb-döntőben.
Volt egy egy toplistás számom. A brit futballcsapatok akkoriban rendszeresen kiadták a saját dalaikat, így volt az Evertonnál és a Rangersnél is. A Manchester Unitednél a Come On You Reds című dalunk vezette a slágerlistát is 1994-ben.
Andrej Kancselszkisz
A 90-es években három ország válogatottjában is játszottam: a Szovjetunióban, a Független Államok Közösségében és Oroszországéban. Az 1992-es Európa-bajnokságra a Szovjetunió feloszlott, így a FÁK csapatában játszottam, de nem volt himnuszunk sem, ami nagyon különös volt. Később Oroszországot választottam Ukrajna helyett, és az ukránok nem is viselkedtek szépen velem, üvöltöztek, hogy mit képzelek, Ukrajnában születtem, mégis az oroszokat képviselem. Pedig nem én voltam az egyetlen, és Ukrajna nem is volt ott a 94-es vb-n, ezért hat onnan származó játékos is Oroszországot választotta. Akik ezért hibáztattak minket, azok egyszerűen hülyék voltak.
Fergie győzködött 95-ben, hogy maradjak az Old Traffordon. Tény, hibát követtem el, mikor úgy döntöttem, hogy távozom a Manchester Unitedtől. Amikor elmentem, a helyemen David Beckham kezdett el játszani. Ki tudja, ha maradok, talán senki sem hallott volna róla!
Amikor eljöttem, az Arsenal le akart igazolni, de Manchester United nem engedte, mert harcban álltak a bajnoki címért. Így aztán az Evertonhoz mentem, és két gólt lőttem a Liverpoolnak, mikor az Anfielden nyertünk. Különleges dolog volt, megnyerni egy ilyen nagy derbit. Szerencsés voltam, mert ezeken a nagy városi összecsapásokon mindig gólt szereztem, a manchesteri derbin, a liverpooli derbin és a skót ligában, az Old Firmön is.
A Rangersszel a Celtic Parkban nyertük meg a skót bajnokságot 1999-ben. Egyszerűen briliáns volt, óriási ünneplést csaptunk. Főleg a szurkolók.
Egyszer 2000-ben a skót kupa elődöntőjén ráálltam a labdára, úgy néztem a messzeségbe. Ugyanis a szemeimmel a támadókat kerestem. Hol vannak a csatáraink? Rögtön utána gólt szereztünk az Ayr ellen, mert felnéztem, adtam egy hosszú passzt Billy Doddsnak, ő pedig nem hibázott. Ő volt az én csatárom!
Forrás: FourFourTwo.com
