Az FFT 25 évének legnagyobb futballistái – 5. rész (finálé)

*

Kétezer-három nyarán, a Manchester Unitednál töltött első napjainak egyikén a 18 éves Cristiano Ronaldo besétált a klub konditermébe, hogy néhány szót váltson az egyik edzővel, Mick Clegg-gel.

„Egyedül ültem odabent, amikor korán reggel, úgy nyolc óra körül felbukkant, mindenki mást megelőzve – idézi fel Clegg. – Odajött hozzám, és ezt mondta: »A világ legjobb játékosa akarok lenni… vagyis a világ legjobb játékosa leszek. Ebben segíts nekem.«”

Ronaldo eltökélt volt, hogy elérje a célját, bármi is legyen az ára. Ha kellett, órákig edzett, súlyokat tett a lábára vagy jégfürdőt vett az éjszaka közepén, azért, hogy a lehető legtökéletesebb formába kerüljön.

„Ez a srác nincs rendben agyilag. Sosem láttam még embert így edzeni – mondta róla Deco, egykori csapattársa a portugál válogatottban. – Nehéz feladatokat vállal, és eszméletlen tempót diktál, hogy csakis ő lehessen a legjobb.”

Ez a vágya hajtotta őt fáradhatatlanul az elmúlt 17 év során, így jutott el Lisszabonból Manchesteren és Madridon keresztül Torinóba. De egy országnak egy csapata nem elég neki. Ő mindent meg akar hódítani.

Örömmel töltötte volna el, ha hallja, hogyan nyilatkozik egykori edzője, Alex Ferguson, amikor szóba jött, a régi kérdés, hogy vajon ő vagy Lionel Messi a jobb játékos. „Van egy különbség Messi és Ronaldo között, el is mondom, hogy micsoda – kezdte Ferguson. – Úgy vélem, hogy Messi ízig-vérig a Barcelona játékosa, Ronaldo viszont akkor is mesterhármast szerezne, ha a Stockport County focistája lenne.” Miközben Messi nagyságának a Nou Camp a záloga, Ronaldo a világ legjobb bajnokságaiban, a világ legjobb klubjainál boldogul.

A pályája kezdetét jelentő Sportingból gyorsan a Manchester Unitedhoz került 12.24 millió fontért, de az mindenkinek egyértelmű volt, hogy a klub csak ugródeszka neki. Ahogy azt egyszer bölcsen megállapították, a United és Ronaldo házassága zűrös volt, de a szex jól működött. Esetlen, fennhéjázó, de kimagaslóan tehetséges ifiként érkezett, akinek nagyon mentek a cselek, de még volt mit tanulnia. Első három éve alatt huszonhét gólt szerzett. A következő három évben kilencveneggyel büszkélkedhetett, miközben a Premier League, később a világ legjobb játékosaként kezdték emlegetni, és 2008-ban elnyerte az Aranylabdát is.

Az persze vitatható, hogy a United soraiban sosem fordult meg nála jobb játékos, de Ronaldo segítségével sorozatban háromszor nyert bajnokságot, és egymás után kétszer játszott döntőt a Bajnokok Ligájában (2008-ban legyőzte a Chelsea-t, de 2009-ben kikapott a Barcelonától).

Kétezer-kilencben jött el az a nap, amire mindig is számítottak a Unitednál: Ronaldo nyolcvanmillió fontért a Realba igazolt, hogy a vágyott színpadon, a Bernabéuban szerepelhessen. A kilenc idény alatt ő lett minden idők legeredményesebb labdarúgója a klubnál: kétszázkilencvenkét La Liga-meccsén háromszáztizenegy gólt szerezett, miközben százegy Bajnokok Ligája-szereplésén százöt góllalal büszkélkedhetett. Minden tétmeccset figyelembe véve négyszázharmincnyolcszor lépett pályára, és négyszázötven gólt könyvelhetett el.

A Spanyolországban töltött időszaka alatt a Real csak kétszer nyert La Ligát, bár ezt bőségesen kompenzálta a négy BL-győzelemmel, három klub-vb trófeával és további négy Aranylabdával.

Sokan meglepődtek, amikor tavaly bejelentették Ronaldo távozását, de valójában már elért mindent, amiről álmodhatott, és eljött az idő, hogy kipróbálja magát egy másik színvonalas európai bajnokságban a Juventusszal. Eddig nem okozott csalódást, mivel ő a legeredményesebb gólszerző, és be is húzta a Serie A-győzelmet.

„Megszállottan harcol, hogy felülmúlja Messit” – mondta korábbi csapattársa, Ryan Giggs. A vita persze még nincs lezárva, de talán épp ez Ronaldo legnagyobb eredménye: nem a gólok és a trófeák, hanem az, hogy Lionel Messi nemzedékében napról napra kétségbe tudta vonatni azt az evidensnek tűnő állítást, hogy az argentin játékos a világ legjobbja.

Lionel Messivel nem könnyű interjút készíteni. Nehezen áttörhető védelem övezi, és akik védik őt, azok tudják, hogy igazán pozitív kép a pályán nyújtott teljesítménye, nem pedig a nyilatkozatai alapján rajzolódhat ki róla.

Ugyanezen okból kifolyólag ritkán halljuk Kate Mosst beszélni, vagy David Beckhamet, amint mélyenszántó gondolataival vitát indít. Előnyösebb, ha szavak helyett csak a tehetségüket tárják a közönség elé, és a beszédet másra hagyják.

Messi olyasfajta zseni, aki a legkevésbé sem tűnik annak. Nem olyan felvágós, mint Cristiano Ronaldo, nem henceg úgy, mint George Best, nincs olyan menő kisugárzása, mint Johan Cruyffnak, és nincsenek olyan impozáns allűrjei, mint Diego Maradonának. Ennek ellenére hétről hétre elkápráztatja az egész világot, meccseket fordít meg, és megmozdulásai nyomán eláll a nézők lélegzete. Messi tudja, hogy a globális modern média vívmányainak köszönhetően bármit mondana, az rögtön bejárná a világot. Sőt, még az is, amit nem is említett.

Az FFT régóta foglalkozik Messivel. Első alkalommal 2004-ben került a látókörünkbe, amikor a Barcelona második csapatának kapitánya, Arnau Riera a figyelmünkbe ajánlotta őt, mondván, hogy az argentin játékos páratlan tehetségű. Az első interjút rendhagyó módon kellett megszervezni: az édesapjával vettük fel a kapcsolatot, aki segített összehozni a találkozót.

A fiatal, loboncos hajú Messi olyan volt, mint az ifjú Wayne Rooney, amikor sajtó megkörnyékezte őt. Mindketten munkáscsaládból származó srácok voltak, akik szívesebben futballoztak, mintsem beszéltek a játékról. De Messi apja tisztában volt fia nagyszerűségével, és tudta, hogy valahogyan kezelni kell az újságírókat. Végül kialakult az a gyakorlat, hogy ha kérdésünk volt, rögtön felkerestük idősebb Messit.

Nem sokkal később a Barcelona a védelmébe vette a fiatal játékost, de Messi kikapcsolt diktafonok mellett továbbra is szívesen mesélt az FFT-nek, és gyakran kérdezősködött a Premier League-ről. A 2006 januári számunkban Ronaldinho „bemutatta” Messit, mint csapattársát, a Barcelonát pedig elözönlötték az interjúkérések. A legtöbb érdeklődést visszautasították, azonban az FFT-nek többször is volt alkalma leülni a befutófélben lévő sztárpalántával.

A barátságos, udvarias, és legfőképpen félénk Messit többször is meg kellett kérnünk, hogy tegye közelebb a diktafont a szájához, különben nem fogjuk tudni leírni a mondandóját. Akkoriban azt motyogta, hogy „fiatalságom ellenére nem sokat járok szórakozni. Szeretek zenét hallgatni, tévét nézni, internetezni, sziesztázni, vagy csak játszani a PS2-vel a kanapén. Lehet, hogy elkezdek egy angoltanfolyamot, mert hasznos lenne megtanulni a nyelvet.”

Messi végül sosem sajátította el a nyelvet, de kitartóan tanult a pályán és azon kívül. Csapattársai, Deco és Sylvinho kulcsszereplők voltak a személyisége formálódásában. A felnőttek társaságába csöppent fiú végül nem a szókimondó Eto’o vagy a lángész Xavi stílusában kezdett szerepelni a médiában, hanem sokkal inkább Beckham ízetlen és közhelyes stílusában nyilatkozott.

Újabb interjú vált esedékessé 2008-ban, miután a győzelmi mámorban úszó Barca-szurkolók az ő nevét kiabálták a leghangosabban, valamint egy argentin zászlót is bevittek a lelátóra. Messi viszont unottnak tűnt. Hogyan lehetne felkelteni az érdeklődését? Abban az évben Venezuelában voltam a Copa Américán, ahol az egyetlen amerikai szurkoló kiállt az 50 ezer ellenséges venezuelai elé, és elénekelte az Egyesült Államok himnuszát. „Láttad? – kérdezte Messi. – Hihetetlen, nem?” – és innentől sínen volt a beszélgetés.

Kétezer-kilencben azt a feladatot kaptam, hogy átadjam neki az FFT Év játékosa-díjat, így a Barcelona edzőpályájára utaztam villamossal, a táskámban ott lapult a kis üvegtrófea. A biztonságiak átvizsgálták a csomagomat, majd a rámutattak az üvegtárgyra: „Ez mi?”. Miután elmondtam, hogy díj Messinek, megjegyzés nélkül engedték át. Olyan gyakran érkeztek trófeák a nevére, hogy már semmilyen feltűnést nem keltettek.

Néhány hónappal később, a vb-készületek idején beszéltem Messivel. Azt kérdezte, hogyan tudta megvenni a City válogatott csapattársát, Carlos Tévezt, és mit gondoltak a távozásáról a United-szurkolók.

Kétezer-tizenegyben elhajtott mellettem a Rambla Catalunyán, miközben Rierával beszélgettem. Tudtuk, hogy ő az, és mint a gyerekek szoktak, úgy fordultunk a luxusautója után. Máskor épp egy beszélgetésre készültünk, amikor végzett egy reklámfotózással a tengerre néző focipályán. Éppen üdvözöltük volna egymást, amikor észrevett egy labdát, és nem bírta megállni, hogy be ne lője a 30 méterre lévő kapuba. Olyan hanyagul vágta be a felső sarokba, hogy egyértelművé vált, a gólszerzés művészetéről fogunk beszélgetni.

Kétezer-tizenhétben elfogadta az FFT felkérését, és sok időt töltöttünk együtt Barcelonában egy esős napon. Udvarias, barátságos és szerény volt. Miközben Xavi élvezte a hosszú beszélgetéseket az újságírókkal, Messi visszahúzódóbb volt. Nem volt bőbeszédű, de lekötötte az a húsz kép, amit a pályafutása történetéről választottunk, és a beszélgetés több meglepetést is tartogatott. Felcsillant a szeme, amikor felismerte magát Sergio Agüero társaságában, amint az olimpiai aranyat ünneplik az argentin csapattal.

Messi esélyes rá, hogy a 21. század vagy akár minden idők legjobb játékosa legyen. Az FFT végigkísérte őt pályafutása minden fontos állomásán, és félelmetes belegondolni, hogy még mit érhet el.