Anyalapunk honlapja, a FourFourTwo.com számolt be arról, hogy Kubo négy évet töltött a Barcelona híres futballakadémiáján, a La Masíán, ahol 12 éves korában 30 találkozón összesen 74-szer volt eredményes.
Miután azonban a Barcelonát megbüntették a kiskorúak átigazolására vonatkozó szabályok megszegése miatt, Kubo kénytelen volt visszatérni szülőhazájába, Japánba, ahol továbbra is az egyik legnagyobb ígéretnek számít.
Kubo most már 18 éves, és a szakemberek olyannyira nagy reménységnek tartják, hogy egyáltalán nem meglepetés, ha a Manchester City mellett már a Real Madrid érdeklődését is felkeltette. Az ázsiai országban el is nevezték „japán Messinek”, utalván termetére, robbanékonyságára és alacsony súlypontjára.
A hírek arról szóltak, hogy a fiatal játékost elsőként a Manchester City, egészen pontosan Pep Guardiola nézte ki magának. Ez nem is meglepetés, a City menedzsere ugyanis Barcelonában közelebbről is megismerhette Kubo játékstílusát.
A tinédzser egyébként ebben az idényben 13 meccsen szerepelt a tokiói csapatban, ezek alatt négy gólt szerzett.