Szöveg Veszprémi Linda
Bunda volt, van és lesz. Feltehetően egyidős a futballal, de a sportfogadással mindenképpen. Nem tudni pontosan, hogy a futball édenkertjében Éva mikor szakított először a fáról, de bunda már volt akkor is, amikor a nézők még nem is sejtették, akkor is, amikor már sejtették, de nyilvánosan senki sem beszélt róla, és akkor is, amikor már mindenki arról beszélt, de hivatalosan nem létezett (különösen azért, mert gyakran államilag „rendelték meg” a meccsek végeredményét). Egyszer csak hazánkban is eljött az a történelmi pillanat, amikor nem lehetett tovább a megegyezéses mérkőzéseket a nyugati imperializmus végtermékének nevezni, és azt hazudni, hogy ez merőben idegen a „szocialista sporterkölcstől”.
1968-ban megtört a jég, és egy Baranya megyei I. osztályú meccsen kirobbant az első nagy országos hírverésű bundabotrány, no persze nehéz is lett volna takargatni egy olyan meccset, amelyen 24 perc alatt 14 gólt szerzett az egyik csapat! Az ominózus mérkőzés a Mágocs–Bóly találkozó, amelyet 1968. november 24-én, a megyei bajnokság utolsó fordulójában tartottak. (Akkoriban tavaszi-őszi lebonyolítású bajnokságokat rendeztek.) Mindkét fél számára a feljutás volt a tét az NB III-ba, így nagy volt a hírverés már a meccs előtt is, hiszen egyébként is a virágkorát élte akkoriban a helyi termelőszövetkezet és állami gazdaság által támogatott két klub – teljes nevükön a Mágocsi TSZ SK és a Bólyi MEDOSZ Traktor SE. A mágocsiak ’68 tavaszán a Magyar Népköztársasági Kupában elért eredményeik jutalmaként a Szabad Föld-kupa döntőjében játszhattak a Népstadionban (ott büntetőkkel kaptak ki a Kapuvártól), a Bóly pedig ’67 végén majdnem feljutott, csak az osztályozón bukott el a Szigetvár ellen.
Mágocsi csapatkép ’68-ból
Az 1968-as bajnokság végén a záró forduló előtt az élboly ekképpen festett: a Pécsi Porcelángyár állt a tabella élén 45 ponttal és 58:19-es gólaránnyal, a második az ugyancsak 45 pontos Bóly volt (47:17), a harmadik pedig a 44 pontos Mágocs (55:17). A pécsiek a már kiesett Vajszló otthonában léptek pályára, míg a másik két bajnokesélyes Mágocson játszott egymással. A baranyai szövetség persze gondoskodott arról, hogy a sportszerűség jegyében egy időben kezdődjenek a meccsek, de ezt a gyakorlatban nem sikerült megvalósítani, mert Vajszlón is csak nyolc-kilenc perces késéssel tudták elkezdeni a meccset, ám az igazi cirkusz Mágocson volt.
A szurkolói vonat, amivel a mágocsiak elkísérték csapatukat a Szabad Föld-kupa döntőjére
A bólyiak intézője, Tárnoki Lajos „véletlenül az autóbuszban felejtette” a játékosok igazolásait, és amikor visszament értük, a jármű már csukva volt, amire pedig a sofőr előkerült, eltelt jó fél óra. Aztán a félidőben újabb hét perccel növelte a késést a két csapat, vagyis mindent összevéve több mint 30 perccel korábban ért véget a vajszlói meccs, mint a mágocsi. A mi mérkőzésünk a 64. percben járt, az állás 0:0 volt, és ekkor érkezett az autós hírnök jelentése, aki a pályától négy kilométerre lévő postahivatalban telefonon várta a másik meccs fejleményeit: a Porcelángyár 4:1-re győzött Vajszlón. Ezzel tehát eldőlt, hogy a Mágocs már nem lehet bajnok, a Bóly pedig csak akkor – saját számítása szerint –, ha 14 góllal győz. És akkor jött a „csoda”, mindkét szurkolótábor (!) elkezdte hevesen biztatni a bólyi csapatot, amely az utolsó 25 percre valósággal „megtáltosodott”, nekilátott ledolgozni a 14 gólt, és a játék képe alapján hamar egyértelművé vált, hogy ez sikerülni is fog. Szinte percenként potyogtak a gólok, a mágocsi védők a kapussal az élen hirtelen nagyon előzékennyé váltak, és olyan futballtörténeti kuriózumnak is szemtanúi lehettek a nézők, hogy egy tizenhatoson belüli műesés után a hátvéd kérte számon fennhangon a játékvezetőtől az elmaradt büntetőt!
„A bíró persze nem esett a feje lágyára, ő is tudta, mi az ábra, úgyhogy nyolc nullánál meg is kérdezte az egyik bólyi játékost, hogy mennyi kell még?” – idézte fel az FFT-nek dr. Czinege Imre, a Mágocs korábbi játékosa, aki nézőként volt jelen ezen a meccsen. Vecsere János játékvezető azért minden tőle telhetőt megtett, két nyilvánvaló lesgólt is érvénytelenített, de az erre válaszként rúgott két öngól ellen már ő sem tehetett semmit. „A partjelző még nála is konokabb volt – tudjuk meg szintén dr. Czinege Imrétől. – Ő hat nulla után szólt a bírónak, hogy ezt nem csinálja tovább, és egyszerűen eldobta a zászlót. Mi meg kiabáltunk be neki a vonalon túlról, hogy vedd fel, azért vagy ott, hogy lengess!” Különösen groteszkké teszi a színjátékot, hogy utóbb kiderült, a bólyiak alaposan elszámolták magukat, hiszen 1970 előtt pontegyenlőség esetén még nem a gólkülönbség, hanem a gólarány döntött, és elég lett volna hat gólt is rúgniuk… A hat gól talán még túlságosan feltűnő sem lett volna (az 1978-as argentínai vb-n a „bólyi módszert” sikeresen meghonosító házigazda Peru elleni 6–0-s győzelme is csak a braziloknak volt gyanús…).
Így azonban mire végül a 14. gólt is beszerencsétlenkedték, a bírónak is elege lett a futballbohózatból, és a 86. percben komolytalan játék miatt lefújta a meccset. A Baranya Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a meccs másnapján vizsgálatot indított, a 14:0-s végeredményt megsemmisítette, további két-két büntetőpont levonását rendelte el, majd a pár napos vizsgálat után mindkét csapatot vétkesnek találta, és visszasorolta a megyei II. osztályba. Aztán az 1969-es bajnokságot mégis ugyanebben az osztályban kezdte meg a két csapat, a szövetségnek sikerült olyan megoldást találnia, amellyel megmentette őket a kizárástól. A Dunántúli Napló 1969. január 20-án számolt be arról, hogy „példás ítélettel” végleg lezárták a bundaügyet. A két fél fellebbezése után a meccset 0:0-val könyvelték el, de egyik csapat sem kapott pontot, és a két-két pont levonás helyett 10-10 pont levonással büntették az egyesületeket. Emellett a mérkőzés jegyzőkönyvében szereplő valamennyi focistát eltiltottak az 1969-es szezon három-három bajnoki, illetve kupamérkőzéséről, oly módon, hogy minden fordulóban csapatonként két-két kijelölt játékosnak kell az eltiltását letöltenie. Ezen kívül Sándor Lajos bólyi edzőt négy, Szécsey Zoltán másodedzőt egy évre felfüggesztette a fegyelmi bizottság, továbbá Haier Ádám bólyi szakosztályvezetőt és Tárnoki Lajos intézőt három-három, Mosticzka Ferenc elnökhelyettest pedig egy évre eltiltotta minden sportvezetői tevékenységtől.
A mágocsiak közül ketten kaptak büntetést, Tombi János intéző egy évig nem folytathatott sportvezetői munkát, Gyimesi József elnök pedig írásbeli figyelmeztetést kapott. Az ő vétkük az volt, hogy kiderült, a meccs előtt találkoztak a bólyi vezetőkkel, és egyeztettek a lehetséges forgatókönyvekről. A vizsgálat így hiába tárta fel, hogy a tsz és az állami gazdaság vezetői személyesen készítették elő a megegyezést, a balhét a sportvezetők és részben a játékosok vitték el. A csapatok kizárását pedig az indoklás szerint azért vonta vissza a bizottság, mert „nem látta indokoltnak, hogy néhány felelőtlen sportvezető magatartása miatt a megye két nagy községe sportéletének fejlődését gátló kollektív büntetést” kapjon.
Negyvenhárom év nagy idő. Azóta Mágocs és Bóly községből város lett (mellesleg a Bólyi Állami Gazdaság jogutódjának, a Bóly Zrt.-nek 2008 óta Csányi Sándor jelenlegi MLSZ-elnök cége a többségi tulajdonosa), futballban pedig két osztály van közöttük, az előbbi a megyei II. osztályban, az utóbbi az NB III-ban szerepel most (cikkünk 2011-ben készült – a szerk.). Bunda volt, van és lesz – és a téma Bochum óta a világban aktuálisabb, mint bármikor. A legendás Mágocs–Bóly meccset azóta számtalan bundabotrány követte idehaza is, ebben a rovatban is többet megénekeltünk már. De nemcsak ezért bányásztuk elő most az elsőt, hanem azért is, hogy lássuk: ami akkor erkölcsi botrány volt, ma – amikor nap mint nap maffiamódszerekkel levezényelt fogadási csalásokról, ifijátékosok fegyveres fenyegetéseiről, zsarolásokról hallunk – a régi idők bundája inkább már csak megmosolyogtató, ártalmatlan, gyerekes csínytevésnek tűnik.
A PÉCSIEKET AKARTÁK KIGOLYÓZNI
Találtunk egy technikai vezetőt, egy nézőt egy tudósítót és egy játékost is, akik tűzközelben voltak a 43 évvel ezelőtti mérkőzésen.
Tárnoki Lajos, a Bóly akkori intézője: „Hogy emlékszem-e arra a meccsre? Na, ne vicceljen, elmondom a kezdőcsapatunkat is, így álltunk fel: Arnold – Abaj, Temessy, Volk, Rebényi – Vadász, Békési – Kövi, Szíjas, Pfaff, Szabó Géza. Nagyon furcsa meccs volt, mondtam én, hogy ne csináljuk, nem lesz ennek jó vége, a vaknak is feltűnik, hogy nem lehet tizennégy gólos különbség a második és a harmadik egymás elleni mecscsén. A mágocsiakkal azért beszéltünk össze, hogy egy falusi csapat jusson fel, ne a pécsiek, őket akartuk kigolyózni. A mágocsiak ebben partnerek voltak.”
Dr. Czinege Imre néző, a Mágocs korábbi játékosa: „Egy évvel előtte vonultam vissza sérülés miatt, ezen a bundameccsen már csak néző lehettem. Én mondtam be az eredményt a Pécsi Rádiónak, mert a tudósító nem merte. Aztán vissza is hívtak, hogy ismételjem meg az eredményt, mert nem akarják elhinni… Ott voltam azon a megbeszélésen is, amit a találkozó előtti napokban a téesz és az állami gazdaság vezetői tartottak nálunk. Abban egyeztünk meg, hogy ha a Pécs döntetlent játszik Vajszlón, akkor mi nyerünk, ha pedig győz, akkor a bólyiak nyernek, és rúghatnak annyi gólt, amennyi kell nekik. Nem lett volna erre szükségünk, mert három fordulóval a vége előtt utcahosszal, négy ponttal vezettük a bajnokságot (akkor még két pont járt a győzelemért – a szerk.), de játszott nálunk néhány, a Komló NB II-es csapatából kiöregedett labdarúgó, aki eladott két meccset, így kerültünk bajba az utolsó fordulóra. Sajnos a hatvankilences szezon első felét tönkrevágta a futballisták eltiltása, pedig ragyogó csapatunk volt akkor. A Szabad Föld-kupa döntőjét is mi játszottuk a Népstadionban a Kapuvár ellen, de szerintem azt a meccset is a komlóiak adták el, mert előtte egy hétig Kapuváron nyaraltak ingyen.”
Lázár Lajos, a Népsport későbbi munkatársa akkoriban külsősként tudósított a baranyai meccsekről: „Óriási visszhangja volt akkoriban ennek az esetnek, sokan nem akarták elhinni, hogy ilyenek zajlanak a magyar futballban. De a felháborodás ellenére a szövetség komolytalanul kezelte az ügyet, vissza is vonták a csapatok egy osztállyal lejjebb sorolását. A Bólyi Állami Gazdaság akkor frekventált intézmény volt, pártutasításra ki kellett őket mosni a bajból.”
Volk Vilmos, a Bóly akkori játékosa: „Nagyon régen volt az már, több mint negyven éve, én erről már nem akarok többé beszélni! Minket akkor nagyon meghurcoltak érte, úgyis tudja mindenki, hogy volt, nem akarok ezzel foglalkozni.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. szeptemberi lapszámában.)
