Illusztráció Matthew Stevens
Volt szó róla, hogy idén Uruguayban játszik felkészülési mérkőzést a magyar válogatott, ám mivel erre nem került sor, így immár 25 éve nem lépett fel a dél-amerikai földrészen nemzeti csapatunk, legutóbb 1993-ban Argentína vendégei voltunk. De alig egy évvel későbbre datálható egyik utolsó szereplésünk az egész amerikai kontinenst tekintve is (Lothar Matthäusszal 2005-ben Mexikó, valamint Antigua és Barbuda vendégei voltunk): 1994-ben Mexikóban lépett pályára az akkor Mészöly Kálmán szövetségi kapitány irányította együttes.
A hatalmas közép-amerikai ország egyébként sohasem hozott szerencsét a magyar futballtörténelemben: az 1970-es mexikói világbajnokság volt az első, amelyre benevezett, de nem jutott ki a magyar válogatott, az 1986-os irapuatói 0–6 pedig mindmáig az egyik legnagyobb kataklizmánk.
És a sorba tökéletesen illeszkedik az 1994. december 14-én a mexikóvárosi Azték-stadionban játszott barátságos mérkőzés is, amely az egyetlen meccse volt egy olyan túrának, amely mintha az első pillanattól kezdve el lett volna átkozva.
Egyébként is kimagaslóan pocsék esztendeje volt a magyar futballnak az 1994-es, még a 2017-esnél is ocsmányabb, pedig tavaly Andorrától és Luxemburgtól is kikaptunk. Ám egy éve legalább nyertünk mérkőzéseket, amely 1994-ről nem mondható el: 12 meccsen öt döntetlen és hét vereség volt a mérleg, és a bukták között voltak olyan ízesek is, mint a hollandok elleni 1–7, vagy a fiatal új állam, Szlovénia elleni itthoni 0–1.
Ebben a letargikus hangulatban úgy hiányzott mindenkinek a karácsony előtti napokban még egy barátságos meccs a világ túlsó felén, mint púp a hátra. Az alapcsapatot nem is sikerült összeszedni, leginkább csak az itthon játszókra számíthatott a kapitány, az egyetlen idegenlégós az osztrák Admira Wackerben szereplő Klausz László volt, mert Urbán Flóriánt a Mechelen, Halmai Gábort az Ekeren, Petry Zsoltot a Gent, Mészöly Gézát a Le Havre nem engedte el, Détári Lajos pedig nem másította meg elhatározását, és valóban visszavonult. A Benkő László elnök által vezetett MLSZ azzal próbálta magát jobb színben feltüntetni a vendéglátóknál, hogy a küldöttséggel tartott Puskás Ferenc is.
Az újságok jót élcelődtek a „túrán”, amely mindössze egyetlen meccsből állt, amelyért oda és vissza is 19–19 órás utazást vállalt be a magyar szövetség. Más idők jártak, a kassza kongott az ürességtől, és az MLSZ-elnök meg sem próbálta elkendőzni, hogy valójában csak a 20 ezer dolláros fellépési díj miatt kötötték le a mérkőzést. „A magyar labdarúgás manapság már nem annyira kapós, hogy csak úgy visszautasítsa a kérőket. Könnyen pártában maradhat!” – fogalmazott Benkő László a Nemzeti Sportban. Az egész azzal kezdődött, hogy eredetileg a brazilok hívtak meg minket december 21-re, hogy visszaadhassuk az 1986-os látogatásukat, ám miután kiderült, hogy csak a szállásköltségeket fedeznék a házigazdák, az utazás árát az MLSZ-nek kellene állnia, a magyar fél visszautasította a meghívást. Ezután az argentinok is szívesen játszottak volna velünk, miután Uruguay visszamondta a meghívásukat, de a dátum, december 21. sportdiplomáciai szempontból nem felelt meg, hiszen arra a napra a brazilokat visszautasítottuk. Aztán szóba került, hogy Afrikában karácsonyozik a válogatott, és megmérkőzik Egyiptom legjobbjaival, de ez sem jött össze. Nagy volt a káosz, december elsején az MLSZ elnöke még nem tudta megmondani, hogy lesz-e meccs 14-én. Ez csak 8-án vált biztossá, amikor is a Kisteleki Antal (a későbbi MLSZ-elnök, Kisteleki István testvére) vezette menedzseriroda tető alá hozta az összecsapást.
Már Mexikóban volt a csapat, amikor a helyiek kezdték „levenni”, hogy nem is a legjobb játékosaival érkezett a magyar válogatott, és emiatt meglehetősen hűvössé vált a bánásmód a meccsig hátralévő időben. Nem segítette a helyzetet az sem, hogy amikor a helyi újságírók a mexikói válogatottról – amely fél évvel korábban a nyolcaddöntőbe jutott a világbajnokságon – kérdezték Puskást, ő nem a megszokott diplomáciai szófordulatokkal élt, és ahelyett, hogy azt mondta volna, hogy a hazai együttes nagyon erős, megérdemelte volna, hogy vb-t nyerjen az Egyesült Államokban, csakhogy a sors kegyetlenül közbeszólt, satöbbi, ehelyett így felelt spanyolul: ,,Ne vicceljenek, emberek, én csak a harminc évvel ezelőtt mexikói válogatottat ismertem. A mostani is jó kell, hogy legyen, mert ott volt a vébén a legjobb tizenhat között, de mit tudom én, hogy milyen játékerőt képvisel ma. Az biztos, hogy nehéz dolgunk lesz vele.”
Igaza lett: a mérkőzést 55 ezer néző előtt 5–1-re Mexikó nyerte meg. Játékosainknak alig-alig volt értékelhető megmozdulása, Jorge Campos, a hazaiak kapusa a találkozó nagy részét a tizenhatoson kívül tölthette nagy nyugalomban.
Sebaj, ez már csak egy ilyen év volt, amúgy is csak barátságos mérkőzés, lényeg, hogy amiért jöttünk, a pénz megvan – gondolhatták az MLSZ-nél. Ám ekkor jött még a feketeleves.
„Sajnálatos és roppant bosszantó »mellékesemény« is történt szerdán este – panaszolta az MLSZ elnöke a Nemzeti Sportban. – Amíg mi az Azték-stadionban voltunk, addig szállodai szobáinkba behatolt egy vagy több betörő, kirabolva mind az én, mind játékosaink táskáját, pénztárcáját. Az elkövetők biztosra mentek, mert tudták, hogy mettől meddig vagyunk kint a meccsen, tehát nyugodtan »dolgozhattak«. Az én szobámból a számzáras bőröndből vitték el azt a tizenhétezer dollárt, amely a mexikói vendégszereplésünkért kapott összegből ott volt, valamint hétezer forintot. Sorra jelentkeznek és panaszolják el a kirablásukat a játékosaink és Eisemann László gyúró is. Nekik is hívatlan látogatóik voltak. Tudomásunk szerint a küldöttség tagjaitól a már említett tizenhétezer dolláron és hétezer forinton kívül mintegy hatszáz dollárt, százharminc márkát és kétezer forintot loptak el. De emellett tönkretették a bőröndjeinket, és egyéb károkat is okoztak. A szállodai rendőrség megkezdte a vizsgálatot, a nagykövetségtől megérkezett idősebb Müller Péter tanácsos, és természetesen megtesszük a feljelentést is, egyelőre ismeretlen tettesek ellen.”
Másnap pedig beszámolt a fejleményekről is: „A szálloda biztonságát felügyelő komputerben megtalálták, hogy ameddig mi a mérkőzésen voltunk, három személy járt a szobáinkban. Mindhárom a szálloda kártyájával nyitotta ki az ajtót. A mexikói szövetség elnöke megígérte, hogy valamilyen módon kártalanítanak bennünket.” Ám a tetteseket nem fogták el, és a mexikóiak is csak ígérgették a kártalanítást, abból sem lett semmi. Még azt is megígérték, hogy a válogatott következő ellenfeleit árengedménnyel helyezik el ugyanabban a hotelban, és a különbözetet mindig elutalják a magyar szövetségnek, ám ez is csak ígéret maradt. Végül Benkő László tett gáláns gesztust, és a saját pénzéből befizette az MLSZ-nek a 20 ezer dollárnak megfelelő forintot.
Az évzáró mérkőzés tökéletesen visszatükrözte, milyen éve volt 1994 a magyar futballnak.
Veszprémi Linda
Puskást is meglopták
Megkérdeztük Benkő Lászlót, aki 1994 és 1996 között irányította az MLSZ-t, hogy miként emlékszik vissza erre a mexikói túrára, illetve a lopásra.
„Betyár világ volt akkoriban, az egész politika a futball ellen volt az országban. Sajnálom, hogy nem tettem be a pénzt a széfbe, de egy olyan bőröndben volt, amelyet nehéz felnyitni, ám felhasították a tolvajok. Mészölyt is meglopták, Puskásnak pedig a rejtett ruhazsebéből vittek el negyvenezer forintot. Éjjel fél háromig a rendőrőrsön voltam, de nem lett semmi eredménye. Az én hibám volt, hogy a szobában hagytam a pénzt, úgyhogy amint hazaértünk, azonnal befizettem az MLSZ-nek valutában. Aztán jó magyar szokás szerint még ellenem kezdtek vádaskodni, hogy hogy jutottam olyan gyorsan valutához, na szép…”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. júniusi számában.)
