Szucsányi Andrásról mindenkinek fiatalon bekövetkezett tragikus halála jut eszébe. Az MTK középpályása 1970. augusztus 21-én társaival Dunavarsányban edzőtáborozott, készült a Salgótarján elleni NB I-es bajnoki mérkőzésre. A délutáni tréningen épp gimnasztikáztak a labdarúgók körben állva, amikor villám csapott le a játéktérre. A teljes csapat és az edző a földre esett, de aztán mind gyorsan felálltak – kivéve Szucsányi Andrást. Huszonkilenc éves volt.
Manapság, a Facebook-okoskodások világában vannak, akik azt terjesztik, hogy a villám nem véletlenül csap oda, ahová, és hogy a feszültebb, stresszesebb emberek könnyebben „bevonzzák” az égi csapást. Mi nem kívánunk teret adni az ilyen és hasonló áltudományos fantazmagóriáknak, mert a villám természetesen nem válogat, ám az biztos, hogy ha válogatna, Dunavarsány közelében keresve sem találhatott volna lelkileg összetörtebb, keserűbb futballistát Szucsányinál, akinek kevesebb mint két évvel korábban lényegében tönkretették a pályafutását.
Pedig milyen szépen alakult addig minden! A borsodnádasdi születésű labdarúgó az Ózdi Kohásztól került 22 évesen a Diósgyőrhöz, amellyel Magyar Népköztársasági Kupa-döntős volt 1965-ben, bekerült a B-válogatottba is, és töretlen fejlődését jelezte, hogy Lakat Károly meghívta az 1968-as olimpiára készülő, címvédő magyar együttesbe is. Aztán nem sokkal az ötkarikás játékok előtt váratlanul kikerült a keretből. Sosem tudta meg, miért. Csak azt látta, hogy társai később aranyéremmel térnek haza a mexikói fővárosból.
Teljesen összetörte, hogy ő lemaradt a győzelemről. Sőt, már az is, hogy a játékokról. Már az október 12-én kezdődő olimpia előtt, szeptemberben fegyelmi ügye lett klubjánál, a Diósgyőrnél Tamás Gyulával egyetemben. A Vasas ellen készülő csapatból mindkettőjüket hazaküldték, s noha a borsodi klub nehéz helyzetben volt, kemény harcot vívott a kiesés elkerüléséért, a vezetők kemény döntést hoztak: mindkettőjüket egy hónapra még az edzések látogatásától is eltiltották. Bűnüket a sajtó ezúttal sem fedte fel, a Népsportban írt, Lelkiismeret című jegyzetében Borbély Pál – a lap későbbi főszerkesztője – arra célozgatott rejtelmesen, hogy bundáztak. Csak egy hónappal később, az eltiltás lejárta után derült arra fény, hogy valójában éjszakai kimaradozásért járt a büntetés. A sportnapilap akkor mindkettőjüket megszólaltatta.
„A jómagam részéről helyeslem, hogy a DVTK vezetősége a fegyelmezetlenség kérdésében igyekezett rendet teremteni – fogalmazott Szucsányi. – Vétkeztünk, bűnhődnünk kellett! De ahogyan azt végrehajtották, azzal már nem tudok egyetérteni. Ha voltak hibáim, miért csak most és ilyen módszerrel kívánták megoldani és megtorolni. Egy kicsit az események mögé is kellett volna nézniük. Hiszen életem egyik legnagyobb csalódása ért az esetet megelőzően. Amikor már biztosra vettem, hogy teljesül életem legnagyobb vágyálma, kijuthatok a mexicói olimpiára, egyik napról a másikra kikerültem a keretből. Egyszerűen nem láttam a célt, amelyért minden sportoló küzd. Ilyen hangulatban követtem el könnyelmű lépésemet. Elismerem, hogy súlyos fegyelmezetlenség volt, de súlyos árat is fizettem érte. Amikor csúcsformában voltam, még az edzésektől is eltiltottak. Ez szerintem túlzás volt, hiszen a csapat jelenlegi nehéz helyzetében még a csapatot is sújtották. Most aztán kezdhetjük elölről mindketten.”
Szucsányi András sohasem tudta meg, miért is maradt le a mexikóvárosi aranyéremről, a titok nyitjához szükség volt a történeti levéltárak megnyitására, a pártállami rendszer titkosszolgálati iratainak kutathatóvá tételére. Takács Tibor 2014-ben megjelent Szoros emberfogás – Futball és állambiztonság a Kádár-korszakban című tényfeltáró könyvében derül fény arra, hogy Szucsányi mexikóvárosi mellőzésének nem szakmai indoka volt, valójában a Belügyminisztérium III/III-as csoportjának közbeavatkozása miatt kellett itthon maradnia. A III/III–2b alosztály Fazekas József nevű rendőr hadnagyának összefoglaló jelentésében (címe: Magyar Labdarúgó Szövetség és a magyar labdarúgó sport operatív helyzete) állnak az alábbi mondatok, a „Megelőző intézkedések” bejegyzés alatt:
„a) A magyar labdarúgó-válogatott kerettagjainak feleségeit differenciáltan figyelőztettük a BM III/3. (útlevél) Osztály felé, abból a célból, hogy az érintettek tudtunk nélkül feleségükkel, gyermekükkel együtt ne utazhassanak Nyugatra.
b) Az olimpiát megelőző időszakban a csapat tagjait differenciáltan K-ellenőrzésre (levélfelbontás) tettük fel.
c) Az olimpiai labdarúgócsapat összetételét operatív úton bizonyos mértékig irányítottuk. Eredményeként Szucsányi András nem utazott Mexikóba. A kiutazó csapatokat hálózatokkal, hivatalos és társadalmi kapcsolatokkal biztosítottuk (olimpiai, A- és ligaválogatott).
d) A BM III/3. Osztály felé játékosok vagy hozzátartozóik útlevelének kiadását vagy megvonását javasoltuk (Szucsányi András).”
Ebből az derül ki, hogy a közvetlen környezetéből valaki folyamatosan jelentéseket írt Szucsányiról, és Takács Tibor kutatásai szerint a „Forgács” fedőnéven beépített Fatér Károly volt az, a Csepel kapusa, Mexikóváros olimpiai bajnoka. Legalábbis 1969 őszén biztosan jelentett az akkor már az MTK-ban játszó Szucsányiról Fatér-Forgács, aki azzal mószerolta be a középpályást, hogy „lóversenyre jár, kártyázik és játékostársaival rendszeresen felkeresi a Sport Szálló bárját”. A tartótiszt ennek nem tulajdonított jelentőséget, de főnöke megfeddte, amiért nem intézkedett a politikai veszélyforrásnak tekinthető csoport felmérésére. Ennek érdekében javasolta „megfelelő női hálózati személyek bevezetését” a futballisták körébe.
SZUCSÁNYIT AZZAL MÓSZEROLTÁK BE, HOGY LÓVERSENYRE JÁR, KÁRTYÁZIK ÉS JÁTÉKOSTÁRSAIVAL RENDSZERESEN FELKERESI A SPORT SZÁLLÓ BÁRJÁT
Az persze továbbra is rejtélyes, mi baja volt a beépített ügynöknek Szucsányival, hogy ennyit ártott neki (arra már könnyebben lehet következtetni, hogy diósgyőri csapattársa, Tamás Gyula miért lehetett szálka a szemében: Fatér Károly egyetlen válogatott meccsén a Szovjetunió elleni Eb-selejtezőn védett 1968 májusában, nyert vele a csapat 2:0-ra, ám a végül 3:0-ra elveszített moszkvai visszavágó előtt az utolsó pillanatban váltás történt a kapusposzton, Fatér helyett Tamás utazhatott).
Ugyanakkor a ’60-as évek magyar futballját kiválóan ismerő egyik, név nélkül nyilatkozó kollégánk a történet egy másik olvasatára is felhívja a figyelmünket: meggyőződése szerint jelenthetett bármit Fatér Károly (vagy bárki más) a BM III/III-as csoportjának, Szucsányi András nem ezek miatt a jelentések miatt maradt le a mexikóvárosi olimpiáról, hanem azért, mert Kocsis Lajos, Varga Zoltán, Básti István, Menczel Iván, Szűcs Lajos, Noskó Ernő, Szalay Miklós és Juhász István mellett egyébként sem volt esélye bekerülni a bitangerős középpályássorba.
Veszprémi Linda
CSAK NYITVA TARTOTTA A SZEMÉT
Telefonon felkerestük a 80 éves Fatér Károlyt, hogy szembesítsük a Takács Tibor könyvében foglalt állításokkal. A korábbi csepeli kapus felháborodva fogadta megkeresésünket, és sűrű szitkok közepette csapta ránk a telefont. Négy évvel ezelőtt, a könyv megjelenésekor a Nemzeti Sportnak adott interjújában tagadta ügynökmúltját, és úgy fogalmazott: „Ez szemenszedett hazugság! Ha én ügynök lettem volna, nem védem ki a ruszkik szemét azon a meccsen.” Utána viszont hozzátette: talán az adhatott okot a vádakra, hogy fegyveres testületben, a Pénzügyőrben szolgált tizedesi rangban, és amikor Nyugaton járva egyszer orkánkabátot vásárolt, bevitték kihallgatásra, majd csupán annyit kértek tőle, hogy ha legközelebb Nyugaton jár csapattársaival, tartsa nyitva a szemét…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. szeptemberi számában.)
