Szerző Veszprémi Linda
Nem mondhatjuk, hogy legendás honi futballklubjaink mind méltó módon ünnepelték meg a századik születésnapjukat. Csak néhány gyors példa: 1985-ben a hetvenes évek nagy sikercsapata, az Újpest épphogy bennmaradt, úgy lett tizedik, hogy alig három ponttal előzte meg a kieső Egert. A Vasas 2011-ben egy meglehetősen kínos, hangulattalan mérkőzésen fogadta az olasz AS Romát a centenárium alkalmából a tátongóan üres Puskás Ferenc Stadionban, majd annak a bajnokságnak a végén kiesett az élvonalból. Ugyanígy járt a Diósgyőr is, 2010-ben, a klubalapítás századik évfordulójának esztendejéből zuhant ki az NB I-ből.
A legnépszerűbb magyar csapatnál, a hazai rekordbajnok Ferencvárosnál viszont oltári nagy bulira készültek 1999-ben a centenárium tiszteletére. Az akkoriban az egyik koalíciós kormánypárt, a Független Kisgazda Párt elnöke, Torgyán József által patronált klub háza táján csak úgy repkedtek a nívósabbnál nívósabb külföldi csapatok nevei, amelyek szárnyra kaptak lehetséges ellenfélként a jeles ünnepen. Először csak a hasonlóan zöld-fehér klubszínekben pompázó skót Celtic érkezése szerepelt a hírekben, aztán „tutira” mondták, hogy a Barcelona lesz az ellenfél, majd a Bayern München is szóba került, és a legtovább még az olasz AC Milannal kapcsolatos híresztelések tartották magukat. Biztosra lehetett venni, hogy nagyágyú érkezik Budapestre a Fradi kedvéért, de a nézők hiába képzelték bele magukat, hogy Stefan Effenberget, Rivaldót vagy Paolo Maldinit láthatják majd vendégszerepelni kedvenc csapatuk pályáján. Addig-addig ment az ábrándozás, hogy elszaladt az idő, és azon kapták magukat a drukkerek, hogy már a hátuk mögött van nemcsak május 3., a klubalapítás évfordulójának napja, de az 1999-es esztendő is… Bizony, ez volt az első tőrdöfés az áltatott szurkolók szívébe, hogy nem sikerült a centenárium évében megtartani a centenáriumi mérkőzést!
No, sebaj, találták ki a Fradi korifeusai, lehet a következő évben, 2000-ben is ünnepelni, elvégre a labdarúgó-szakosztályt úgyis csak 1900-ban alapították. Megideologizálták hát. Arra viszont a legkifundáltabb ideológia sem lehetett alkalmas, hogy sztárcsapatként adja el a kiválasztott ellenfelet, amely végül nem a Bayern, a Barca vagy a Milan lett, hanem a horvát Dinamo Zagreb. Puff. Hidegzuhany. Füstölgő szurkolók – nekik nem ezt ígérték.
Utóbb már azt is tudjuk: alkalmasabb időpontot is választhattak volna a gálamérkőzésnek, amelyre 2000. augusztus 28-án, hétfőn este került sor, egy vasárnapi bajnoki mérkőzés másnapján! Amelyet ráadásul még el is veszített Sopronban a Csank János vezetőedző által irányított, a bajnokságot pocsékul kezdő Fradi.
Asszonykórus…
Minden adott volt tehát ahhoz, hogy ne a felhőtlen öröm és kikapcsolódás, a pompa és a fény napja legyen ez a gála, noha ezeknek pont ez lenne a célja, a dicső múlt megidézésével, a mámorító nosztalgiával vegyítve. A szervezők úgy gondolták, ha már nem sikerült optimális időpontban, világhírű ellenfél meghívásával emlékezetessé tenni ezt az ünnepet, legalább a körítést megadják. A kezdőrúgást a klubikon, az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián végezte el, és jöttek természetesen a haknizó előadóművészek – de nézők nélkül egy stadionban viszonylag nehéz jó hangulatot kreálni. Idézzük az Origo aznapi tudósítását: „Ezer néző sem jelent meg a Ferencvárosi Torna Club labdarúgó-szakosztályának 100. születésnapját ünneplő esten. Amikor 18 órakor felcsendültek a Fradi-dalok, még csak 50 ember volt a lelátón. Amikor fél 8-kor Janicsák István és a veresegyházi asszonykórus színpadra lépett, hogy elénekelje a zöld-fehérek himnuszát, amely szerint »Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz«, már csaknem 200-an köszöntötték a szakosztályt. Később Bubik István szavalt, aki azzal kezdte: »Kicsit kevesen vagyunk, nem így képzeltem«.”
Császár…
A Nemzeti Sport még ironikusabb hangnemet engedett meg magának. „A Springer-szobor mellett felállított színpadon a 100 Érző Fradi Szív elnevezésre hallgató romazenekar a prímás beintésére belekezd a Fradi-indulóba. Megkezdődött a centenáriumi fiesta az Üllői úton, a labdarúgó-szakosztály századik születésnapja alkalmából. Az érző szíveket végighallgatni sajnos nincs idő, mert jön a hír: a birkózócsarnokban Szabadi Béla (a később börtönbe került kisgazda és Fradi-alelnök – a szerk.) beszél. Sietni kell, de megéri. Az alkalmi pulpituson Szabadi Béla papírról olvassa az évszázad legdicsőbb eredményeit, mögötte zöld-fehér lufikból egy hatalmas 100-as lebeg. A látvány önmagában is szép, de semmi ahhoz képest, amikor szőke hajkoronáját elegánsan lebegtetve, zöld nadrágkosztümben, zöld szandálban besiet Liebmann Katalin. A 600 forintos műanyag flairszékeken szorongó futball-legendák arcán a mosoly bizonyára a meghatottságot takarja. Nem mindennap találkozhatnak élőben egy ilyen ízig-vérig fradistával […] Aztán a Dinamo Zagreb képviselője kap és ad ajándékot. Szép pillanat, amikor a 100 kiló feletti horvát vezető végigcsoszog a birkózóterem parkettáján, az ember nem is érti, hogyan hagyhatta ezt ki Berlusconi és a Milan. De hogy hagyhatja ki Torgyán József? A jól informáltak szerint külföldön van, csak kedden érkezik. Kár. Pedig igazán szép keretbe foglalhatta volna a 100 évet. Egy ügyvédtársa, az ezernyolcszázas évek végén praktizáló Springer Ferenc megalapította a klubot, ő most megünnepelhetné a századik születésnapot.”
… és egy meccs
Aki látta anno a mérkőzést a Duna Tv közvetítésében, talán emlékszik rá, hogy a közeli felvételeken a játékosok arcán is egyértelműen látszott, hogy úgy hiányzik nekik ez a meccs ebben a hangulatban (végül 800 néző gyűlt össze…), a soproni vereség másnapján, mint púp a hátukra. A magyar Himnusz talán soha nem hangzott olyan szomorúan futballpályán, mint aznap. Nem is meglepő, hogy a két klub a meccs előtt megegyezett arról, hogy – még egyszer arcon köpve azokat, akik az előzmények dacára kimentek a stadionba – csak kétszer 35 percet játszanak, vagyis 90 helyett 70 perces meccset…
Lehet még tetézni az arcpirító botrányt? Hát hogyne lehetne. A Dinamo Zagreb nyert 2–1-re a Németh – Dragóner (Földvári), Cheregi, Crnomarkovics – Balog, Lipcsei (Csoknay), Vén, Gyepes (Csiszár) – Nagy N. (Kriston), Tóth M. (Horváth P.), Rob (Gajda) felállásban játszó ferencvárosiak ellen, még úgy is, hogy a szünetben a teljes csapatát lecserélte a horvát együttes, ráadásul az utolsó percekben gálameccseken meglehetősen ritkán látható jelenet történt: Juhos Attila játékvezető akármennyire is nem szeretett volna, de kénytelen volt a piros laphoz nyúlni, mert a Fradi román légiósa, Marius Cheregi brutálisan hátba rúgta az egyik ellenfelét. A kiállított játékos azzal magyarázta tettét, hogy a horvátok második gólja lesről született, ezért gurult méregbe. Egy gálameccsen. A futball ünnepén.
A szégyenletesre sikeredett centenárium nem maradt következmények nélkül: másnap a Fradi Üllői úti székházával szembeni kerítésen a „Páncsics, takarodj!” (Páncsics Miklós, a Fradi korábbi ikonikus játékosa volt akkor az ügyvezető igazgató a klubnál – a szerk.) és a „Nincs adósság, nincs Ferencváros, nem kellesz, Torgyán!” feliratok éktelenkedtek, ráadásul a klubház falára is került egy felirat: „Szégyen! Száz év, száz néző!”
Újabb nap elteltével pedig személyi döntésekre is sor került: Torgyán menesztette az ügyvezetői igazgatói székből Páncsics Miklóst, akinek a nyakába varrta a gálameccs kudarcát, mondván, délszláv kapcsolatait mozgósítva, a Dinamo edzőjének, Marijan Vlaknak a barátjaként ő felel azért, hogy ilyen kevésbé vonzó ellenfél társaságában ünnepelte régóta várt nagy napját a Ferencváros. Páncsics helyett Szeiler József lett az új ügyvezető.
A Torgyán József klubelnök által a személycserét bejelentő közlemény végén az állt: „Az FTC Labdarúgó-szakosztályának sok vitát kiváltó jubileumi mérkőzését illetően arról tájékoztatom a közvéleményt, hogy a labdarúgócsapat újabb száz évének sikeres megkezdését reprezentálandó, 2001 nyarán a Ferencvároshoz méltó ünnepség megrendezésére kerül sor.”
Remek példa arra, hogy minden rosszban van valami jó: ebben a történetben például az, hogy ezt a második „centenáriumi” meccset, a 102. születésnapon szerencsére sohasem rendezték meg.
Ez nem volt méltó a Fradihoz
Ezúttal is megszólaltattuk azokat, akik résztvevői, tanúi voltak az eseményeknek.
Torgyán József, akkori földművelésügyi miniszter és FTC-elnök: „Nekem egészen más elképzeléseim voltak a centenáriumi mérkőzésről, így a Dinamo elleni találkozóról nem is kívánok nyilatkozni. Engem mint politikust nemcsak hogy meghívott magához Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa, hanem a magánhelikopterét is elküldte értem, hogy menjek el pártja, a Forza Italia nagygyűlésére, és mondjak ott beszédet mint a Független Kisgazda Párt elnöke. Ekkor vetődött fel bennem a gondolat, hogy a Milant hívom meg a jeles évfordulóra, és ezt a médiában sem titkoltam. Sajnos aztán úgy alakultak a dolgok, hogy az FKgP-ben pont arra a napra esett az elnökválasztás, amely napon a Forza Italia gyűlése is volt, ez az egyetlen oka annak, hogy a Fradit nem tudtam méltó ellenfélhez juttatni. Azt az eseményt már rajtam kívül álló erők szervezték, nevezetesen Páncsics Miklós, és mondhatom, nem volt méltó.”
Csank János, a Fradi akkori vezetőedzője: „Nem nagyon emlékszem már arra a meccsre, nem sokat szoktam gondolkodni a már véget ért mérkőzéseken. Nulla nulla lett a vége, ugye? (2–1-re nyert a Dinamo, javítjuk ki a mestert – a szerk.). Ja, igen, már emlékszem. Kicsit erőltetett volt a dolog, nem igazán értettük, miért kellett ezt a meccset megrendezni. Nem volt jó hangulatú találkozó, az ilyen gálameccsekre is rá kell hangolódni, ami nekünk nem igazán sikerült. De a kezdeti nehézségek dacára az az idény jól sikerült, mi lettünk a bajnokok 2001-ben.”
Lipcsei Péter, az akkori csapatkapitány: „Úgy gondolom, azért volt ilyen kevés néző, mert a szurkolókban az maradt meg, hogy egy nevesebb ellenfél érkezik majd, és én is így gondoltam, nem lebecsülve a Dinamo Zagrebet. Nehéz volt jó képet vágni hozzá, ezért volt Cheregi kiállítása is. Csank mester is mondta neki, hogy nem lett volna szabad ilyet csinálnia, de neki is nagyon elment így a kedve a játéktól, ezért veszítette el a fejét. Az előző napi bajnoki vereség Sopronban szintén nem tett jót a csapatnak, sok körülmény együttesen eredményezte azt, hogy ilyen kevesen jöttek ki, és ilyen rossz meccs lett belőle. Ez nem volt méltó a Ferencvároshoz!
Juhos Attila, a gálamérkőzés játékvezetője: „Ha az embert felkérik egy ilyen meccs vezetésére, nagy örömmel vállalja a feladatot, lám, még tizennégy év múltán is erről kérdeztek. Ugyanakkor azonnal szembetűnő volt, hogy gálamérkőzéshez képest mennyire feszült volt a hangulat, és ennek a mai napig nem tudom az okát. Az ilyen találkozókhoz a játékvezetők is másként állnak hozzá, azonban sem a hangulat, sem a futballisták hozzáállása nem olyan volt, amilyenre számítottam. Eleinte szinte nem is akartam piros lapot vinni magammal, de aztán gondoltam: inkább legyen minden rendben. Nagyon nem akartam kiállítást egy ilyen meccsen, de Marius Cheregi esetében nem volt más választásom, hátba rúgta az ellenfelét, még jó, hogy nálam volt a lap. Kétségtelen, az egyik legfurcsább meccs, amit valaha vezettem.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. áprilisi lapszámában.)
