Szerző Veszprémi Linda
Több mint húsz éve, 1995. december 15-én született meg az Európai Bíróság precedensértékű ítélete az elhíresült Bosman- ügyben, amely gyökereiben változtatta meg a futball gazdasági alapjait, és állította a sportágat új – ízlés kérdése, hogy jó vagy rossz – fejlődési pályára. A belga Jean-Marc Bosman azért perelt, mert 1990-ben nem tudott átszerződni az RFC Liége-ből a francia Dunkerque-be az idegenlégiósok számának akkori korlátozása miatt. Az EB C-415/93 számú határozata kimondta: az Európai Unió alapokmányának a szabad munkavállalásról szóló 48. cikkelyét a futballban is érvényesíteni kell, a labdarúgókra ugyanazok a munkavállalási jogszabályok érvényesek, mint a bármi mással foglalkozókra, így az EU-n belül nem lehet korlátozni az idegenlégiósok számát, és a lejárt szerződésű labdarúgókért nem lehet képzési díj vagy bármilyen más címen pénzt kérni, hanem ők szabadon igazolhatóvá válnak.
Kevésbé ismert, hogy a nagy visszhangot kiváltó és valóban radikális változásokat hozó ügy után néhány évvel folytatása lett a történetnek, méghozzá magyar főszereplővel: Balog Tibor is a bírósághoz fordult, és az ő ügye „Bosman B” néven híresült el. Az MTK és a Vác korábbi középpályása 1993-ban lett a belga Charleroi (amelyben Bosman is megfordult) játékosa, és amikor szerződése lejártakor, 1997-ben máshová kívánt szerződni, klubja előbb öt-, majd hárommillió frankos lelépési díjat követelt a vásárló egyesülettől. Ám a két francia kérő, a Nancy és a Grenoble egyaránt elutasította ennek kifizetését, ezért kútba esett az üzlet.
A Róka becenévre hallgató, 37-szeres magyar válogatott játékos azonban nem volt hajlandó ebbe beletörődni, és a bírósághoz fordult. Jobban nem is választhatott volna ügyvédet: Jean- Louis Dupont-t bízta meg, aki korábban Bosmannak is megnyerte a pert. Mivel Magyarország akkor még nem volt EU-tagállam, így Balogot nem védték az uniós alapelvek. Balog és ügyvédje azonban úgy érvelt: az EU-n kívüli európai munkavállalók kirekesztése az EU-n belüli szabad versenyt is korlátozza, márpedig annak tilalma az unióban szintén alapvetés. Tudni lehetett: jók Balogék esélyei, mert az Európai Bizottság jogi képviselője is Balog keresete mellé állt az Európai Bíróság előtt. Azt fejtegette, hogy az üzleti alapon működő sportban is a közösségi versenyjogi szabályoknak kell érvényesülniük, azaz a lényegében vállalatként, gazdasági szereplőként megjelenő klubok nem juthatnak másokkal szemben jogtalan versenyelőnyökhöz azzal, hogy pénzbeli térítéshez kötik a lejárt szerződésű munkavállalók piaci mozgását, teljesen függetlenül attól, hogy az érintett alkalmazottak uniós állampolgárok-e, vagy sem.
Mielőtt a bíróság kimondta volna a Balognak várhatóan igazat adó ítéletet, a per megegyezéssel zárult: az alperes FIFA jelentős kártérítést fizetett Balognak az elmaradt szerződés miatt. Balog Tibor ügye – az átigazolási díjak eltörlésének kiterjesztésével – így jelentős szerepet játszott az EU-n kívüli európai játékosok szabad mozgásának kimondásában. Ez végül az Európai Bizottság és a FIFA között 2001. március 5-én megkötött, a nemzetközi átigazolási rendszert szabályozó egyezmény megkötésében öltött testet.
Balog Tibor
A FIFA még így is olcsón megúszta: mivel elmaradt az ítélet, nem tudhatjuk meg, hogy az Európán kívüli labdarúgók szabad mozgására vonatkozóan mit és hogyan szabályozott volna a bírósági döntés, mindenesetre a más földrészről érkezőkre érvényes korlátozások – ha puhultak is – máig életben vannak.
Louis Dupont ügyvéd Bosman után Balog ügyét is sikerre vitte
Az sem zárható ki, hogy a nemzetközi szövetség talán azért is igyekezett még időben megállapodásra jutni a brüsszeli székhelyű Európai Bizottsággal, mert az esetleges ítélet akár további vonatkozásokban (például a televíziós közvetítési jogok értékesítésének vizsgálata) is ráirányíthatta volna a figyelmet az uniós versenykövetelményekkel nem feltétlenül összhangban álló sportszövetségi szabályozásokra…
Tehát önmagában nem is a Bosman-ügy, hanem a Balog-per jogi és gyakorlati hozadékaival kiegészített Bosman-ítélet forradalmasította valójában az európai labdarúgás belső piaci szabályait.
Jean-Marc Bosman a pályán kívülről változtatta meg a futball fejlődéstörténetét
S mi lett a sorsa annak a két embernek, akiknek a labdarúgók a mai napig nagyon-nagyon sokat – a klubok már annál kevesebbet… – köszönhetnek? Bosman a pere után nem sokkal egy sérülés miatt kénytelen volt visszavonulni, és aztán nagyon gyorsan lecsúszott: egy ideig abból próbált megélni, hogy pólókat árult 80 euróért az interneten, a futballisták figyelmébe ajánlva a terméket, mondván, hogy legalább így segítsék a megélhetését, ha már neki köszönhetik a sportágban a fizetések elszabadulását és a sok szerződést megakadályozó képzési, valamint lelépési díj megszűnését. A német Bildnek nyilatkozva 2007-ben azt mondta: „Szomorú azért vagyok, mert a futballisták még csak meg sem köszönték nekem, hogy én tettem őket milliomossá. A Hivatásos Labdarúgók Nemzetközi Szövetsége 1997-ben azt ígérte, hogy minden évben huszonötezer eurót fizet majd nekem. Erre sohasem került sor. Sokszor felteszem magamnak a kérdést: hol vannak a labdarúgótársaim támogatásai? Nem akarok én semmi mást, csak elismerést.” Túl van két váláson és egy alkoholista korszakon, maradék pénzét rosszul fektette be, a háza odalett, visszaköltözött édesanyjához, elhízott, gyakran depressziós, májbetegséggel küzd, és állítása szerint lényegében nyomorog.
Balog Tibor (fehérben) 37-szer szerepelt a magyar válogatottban
Balog Tibor a Charleroi után játszott még az izraeli Hapoel Beer-Sevában, majd a belga Monsban és Couillet-ben. 2006-ban vonult vissza, azóta edzősködik. Évekig korábbi klubjában, a Charleroi-ban volt ifi-, majd másodedző, pillanatnyilag az amatőr másodosztályban szereplő La Louviére trénere. A FourFourTwo magazinnak azt mondta: „A FIFA-val megegyeztünk, kaptam annyi pénzt, ami a költségeimet fedezte, de senki se gondoljon nagy összegre. Szakmailag csak buktam az ügyön: a jogi hercehurca idején nem volt más lehetőségem, így Izraelbe szerződtem, és ezzel kikerültem a válogatottból. Noha csak harmincegy éves voltam, Csank János szövetségi kapitány nem tartotta sokra az izraeli bajnokságot, így többé nem kaptam lehetőséget a nemzeti csapatban.”
A FIFA elment a végsőkig:
Az ügy főszereplője, Balog Tibor csaknem két évtized múltán idézte fel magazinunknak a történteket.
„Nagyon sérelmeztem, hogy ha az EU kimondta: szerződése lejárta után minden labdarúgó szabadon igazolható, akkor ránk, kelet-európai országokból érkezőkre ez miért nem vonatkozott. Hiszen akkor már tudható volt, hogy hamarosan belépünk mi is az Európai Unióba, több országnak már társulási szerződése is volt. A Charleroi azon a nyáron veszítette el több válogatott játékosát is, így úgy gondolták, értem márpedig pénzt fognak kérni. A Nancy akart a legjobban, amelynek akkoriban Bölöni László volt a vezetőedzője. Ám amikor kiderült, hogy pénzt kér értem az előző klubom, Bölöni nyíltan megmondta nekem: így bizony nem vesznek meg, hiszen könnyen kaphatnak belga vagy francia játékost ingyen, akkor miért fizetnének értem?! Így pusztán a származásom miatt versenyhátrányba kerültem egy olyan társadalomban, ahol folyton a szabad verseny dicsőségét hirdetik. Ráadásul két szék között a földre estem: el nem mehettem, de maradni sem tudtam, mert a helyemre már vettek mást, és új edző is érkezett, aki nem bízott bennem. Fél évig csak tréningezhettem, így a télen érdemes volt elfogadnom az izraeli ajánlatot. A Charleroi-ban indított munkaügyi pert megnyertem, de aztán vittük tovább az ügyet a többi kelet-európai játékos érdekében. A FIFA elleni pert már Zürichben tartották, a végső döntést Luxembourgban hozták volna meg. A FIFA elment a végsőkig, de néhány nappal az ítélethirdetés előtt belátta, hogy nem nyerhet és akkor állt elő a peren kívüli megegyezési javaslatával. Nem szeretem az ilyen felhajtásokat, de jó érzés, hogy máig Balog-törvény néven hivatkoznak az ügyre.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. decemberi lapszámában.)
