Szöveg Veszprémi Linda
Miközben Angliában vagy Németországban óriási kultusza van az országos kupasorozatnak, amely rendre telt házas meccseket jelent, idehaza a Magyar Kupának sohasem volt igazán rangja, inkább csak amolyan illik, hogy legyen alapon létezik. Még akkoriban is lényegében üres lelátók előtt rendezték meg a döntőjét, amikor a csúcson volt a magyar futball, az ötvenes években. Névváltozásokon is átesett, és voltak esztendők, amikor ki sem írták a sorozatot.
Valamiben mégis hasonlatos a futballvilág legfontosabb trófeáihoz: miként az angol FA-kupát vagy a világbajnoknak járó Rimet-kupát, a Magyar Kupát is ellopták egyszer. Az angolok becses kincsét – amit minden évben a királynő ad át a győztesnek – 1895-ben csenték el a címvédő Aston Villától, egy birminghami sportfelszerelésgyár vitrinjéből. Máig sem került elő. A világkupa az 1966-os, angliai vb előtt tűnt el, de még idejében meglelte Pickles kutya egy bokor alatt. Az eltűnt Magyar Kupa viszont olyan, mint a Mátyás királyról szóló mesében a lány, aki vitt is ajándékot, meg nem is: elő is került, meg nem is…
Történelmi pillanat: Albert Flórián kezében az eredeti kupa
Akik ott voltak 1972. július 12-én a Megyeri úton a Ferencváros–Tatabánya (2–1) kupadöntőn, nem hitték, hogy történelmi pillanat szemtanúivá válnak, ahogy látják Albert Flóriánt magasba emelni a serleget. Merthogy azt a kupát többé senki sem nyerte el: 1973 januárjának egyik éjszakáján a kiállítási helyéről – az Üllői út és a Ferenc körút találkozásánál található árkád kirakatából – ellopták. A rendőrség hiába kereste sokáig nagy erőkkel a tettest, az eltűnt sportereklyének nem sikerült a nyomára bukkanni. Nem volt mit tenni, új kupát kellett keríteni, ez pedig a Ferencváros felelőssége volt, lévén vándorserleg. A zöld-fehérek szerencsére hamar találtak kivitelezőt, az Üllői úti stadionnal szemben lévő cég, az Állami Pénzverő szíves-örömest vállalta az új Magyar Kupa – akkori nevén Magyar Népköztársasági Kupa – elkészítését. Határidőre meg is lett, 1973. május 1-jén már azt vehette kézbe Ihász Kálmán, a Vasas csapatkapitánya a Honvéd 4–3-as legyőzését követően.
Harminchat évnyi némi csendet követően – miközben a történet is már lassan feledésbe merült, és felnőtt egy generáció, amely nem is tudott róla, hogy az általa ismert trófea csak másolat, az idősebbek pedig beletörődtek abba, hogy sohasem lesz meg az eredeti – úgy tetszett, megoldódik a rejtély.
Kisteleki István, a Magyar Labdarúgó-szövetség akkori elnöke sajtótájékoztatót tartott 2009. augusztus 18-án, és miután váratlanul bejelentette, hogy a holland Wilco van Buuren távozik az U20-as válogatott szövetségi edzői posztjáról, és helyét Egervári Sándor veszi át a közelgő egyiptomi korosztályos világbajnokság előtt, mintegy mellékesen közölte azt is: saját pénzén visszavásárolta az eltűnt Magyar Kupát!
Kisteleki úgy tálalta a történetet, hogy egy korábbi Nemzeti Sport-újságíró (nem mondott nevet, de a fiatalon elhunyt Gonda Lászlóról van szó) akadt rá a relikviára egy internetes aukción, más források viszont más történetet ismernek. A rossebezred.hu oldal szerkesztője például arról számolt be: egy civilben geográfus, amúgy megszállott futballrelikvia-gyűjtő kaposvári barátja, a White Wolves szurkolói csoport tagja, egy bizonyos Máté lelt rá a hirdetésre a Vaterán. A honlap közölte is a levelet, amit az említett Máté írt az MLSZ elnökének ez ügyben. Ez áll benne (változtatás nélkül): „Tisztelt MLSZ, tisztelt Kisteleki Elnök Úr! Tudomásomra jutott egy információ az 1973-ban a Ferencváros klubházából eltűnt eredeti Magyar Kupáról. A Vatera.hu internetes aukciós portálon bukkant fel egy MacCabi nevű felhasználó termékei között, aki úgy hirdeti a Kupát, hogy „a pincéből került elő”, és láthatólag nem tudja, vagy tagadja, hogy tudná, mit tart a kezében. A minimálár rejtve van, de az eladó azt mondja, megegyezik azzal az összeggel, amelyet egy gyűjtő kínált érte, így mindenképpen eladásra kerül. Úgy gondolom, ez a relikvia a magyar labdarúgásé, mindenkié, és nem egy magángyűjtő gyűjteményébe való. Az a csapat pedig, amelyik megnyeri a Magyar Kupa küzdelmeit, megérdemli, hogy az eredeti, 1909-ben készült Kupát tehesse egy évre a vitrinjébe, ne pedig az 1973-ban a Ferencváros által készíttetett másolatot.
Azt már az Önök tiszte eldönteni, hogy békés úton rendezik-e az ügyet, azaz megvásárolják a Kupát az aukción, vagy pedig kivizsgáltatják annak körülményeit, milyen módon került ez a felbecsülhetetlen értékű relikvia ehhez az illetőhöz, de úgy gondolom, az egész magyar futballtársadalom érdeke, hogy a Kupa az őt megillető helyre kerüljön.”
A megvásárlás körülményei sem teljesen tisztázottak. Kisteleki arról tájékoztatta az újságírókat, hogy ő maga licitált a kupára, és a saját pénzéből vásárolta meg azt, majd a szövetségnek ajándékozta. Az aukciós portál szerint ugyanakkor egy badgesjani nevű felhasználó volt a sikeres licitáló, persze az lehetett akár Kisteleki is.
Az átadás körülményei pedig maffiatörténetbe illőek. Az eladó a horvátországi Splitben kért találkozót, ahol egy a kupa és a pénz, amelynek összegét nem hozták nyilvánosságra. Kisteleki csak annyit árult el: az eszmei értékénél jóval olcsóbban tudta megvásárolni a serleget. Önzetlenségére az alábbi magyarázatot adta az elnök: „Nemrég tüntettek ki a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének Polgári Tagozatával. Úgy éreztem, ilyen alkalomból nekem is illik adni valamit. Néhány héttel ezelőtt az egyik aukciós portálon felbukkant a Magyar Kupa eredeti, a Ferencvárostól 1973-ban ellopott trófeája. Ezt én visszavásároltam, hiszen a serleg a magyar labdarúgást illeti. Ezentúl ismét ez lesz a vándordíj, az eredetit vehetik majd át a kupagyőztesek.”
Csakhogy kiderült, hogy ez nem az 1973-ban ellopott kupa volt! A történet ott kezdődik, hogy a Magyar Kupát az 1909–10-es idényben írták ki először, és 1923-ig csak az MTK és a Ferencváros nyerte meg (a kék-fehérek ötször, a zöld-fehérek kétszer diadalmaskodtak). A tizennégy év alatt azonban csak hétszer írták ki a sorozatot és a győztes nem is kapott semmilyen serleget. 1923-ban azonban az MLSZ elkészíttette az első kupát, amelyből rendelt két kicsinyített változatot is. Ezek mérete az eredeti vándorserleg háromnegyedét tette ki, és a szövetség az egyiket az MTK-nak, a másikat az FTC-nek ajándékozta. Az MTK-é azonban valahogy elkallódott a világháborús évek során. Valójában nem az eredeti, hanem ez a trófea került Kisteleki birtokába.
A Magyar Kupának tehát négy változata létezik. Kettő van a Ferencvárosnál (egy másolat 1923-ból és egy másolat 1973-ból, címvédő jogán), egy az MLSZ birtokában (az MTK-é, másolat 1923-ból), valamint az eredeti, amelynek hollétéről továbbra sem tudunk semmit.
AZ EZÜSTLABDÁTÓL AZ EZÜSTÖS SERLEGIG
Magyarországon az első klasszikus országos jellegű kupaküzdelem az Ezüstlabda-vándordíj volt, amelyet a MAC írt ki 1903-ban. A trófeát 1909-ben az FTC megkapta, miután a hét alkalomból ötször bizonyult a legjobbnak. Az Ezüstlabda végleges elnyerése, a nemzeti bajnokságot követő nyolcadik év után 1909-ben indult útjára a Magyar Kupa. A napjainkban forgalomban lévő trófeát tehát 1973 óta adják át évről évre vándordíjként. A Ferencváros kérésére az Állami Pénzverő vállalta az elkészítését. A Népsport 1973. április 14-i száma a korstílusnak megfelelően tudósított a fejleményekről:
„Amikor Bakonyi Károlyt, a termelési csoport vezetőjét felkerestük, ha még két darabban is, meg tudta mutatni a készülő kupát.
– Cizellőrünk, dr. Lengyel Árpád március 13-a óta dolgozik az új kupán, éjt nappallá téve, szabadszombatok sorát feláldozva. A Ferencvárostól csak a hajdani Magyar Kupa másolatát kaptuk meg, erről próbáltunk hiteles újat készíteni. Eddig kétszáz munkaórát fordítottunk a kivitelezésre, az Állami Pénzverőnél szinte mindenki magáénak érzi ezt a feladatot.”
A Magyar Kupa 60 centiméter magas, 835 ezrelékes ezüstből készül, a súlya 4700 gramm.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. májusi lapszámában.)
