Szöveg Veszprémi Linda
Képzeljük csak magunk elé azt a bizarr jelenetsort, ami lezajlott 1986. május 1-jén. Helyszín a budapesti Erzsébet Szálló, amely előtt az ország legjobb futballistái gyülekeznek. A magyar válogatott keret, amely indul Ausztriába, a lienzi magaslati edzőtáborba, majd a hónap végén tovább, Mexikóba, a május 31-én kezdődő világbajnokságra. Ott vannak mind, akiktől csodát, esetleg érmet, netán aranyérmet vár az egész ország, hiszen legyőztük Hollandiát, legyőztük Brazíliát, senki sem állhat utunkba. Détári Lajos. Esterházy Márton. Garaba Imre. A Disztl testvérek. Dajka László. Sorolhatnánk tovább. Szállnak fel a buszra, sorban egymás után.
Egyvalaki azonban csak integet nekik. Búcsúzik. Ő nem megy, ő nem mehet, neki maradnia kell. Egyszerűen le kellett szállnia a buszról. Az egyik, ha nem a legnagyobb sztár, a nagy közönségkedvenc, Nyilasi Tibor. A csapatkapitány. Akkor és ott döntött Mezey György szövetségi kapitány: a népszerű Nyíl nem megy sem az edzőtáborba, sem a vb-re. Hideg zuhany, senki sem érti, mi történt pontosan. Ma sem értjük igazán. Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha megy ő is. Akik elmentek, azt kívánták utólag: bár ne lettek volna ott! Nyilasi Tibor viszont szeretett volna. De nem mehetett. Miért?
A történet odáig egyértelmű, hogy az akkor az Austria Wienben légióskodó, korábbi Fradi-ikon Nyilasinak 1985 őszétől folyamatosan problémái voltak a hátával, és a különböző, sikertelen kezelések után ’86 tavaszán döntöttek úgy az orvosok, hogy műteni kell. Március 21-én Magyarországon került sor a porckorongsérvműtétre, és akkor megindult a hajsza az idővel. Egy héttel az operáció után hagyta el a kórházat a futballista, újabb egy hétig csak feküdni tudott és járni, ülni nem, majd elment Bécsbe, elköszönt osztrák csapattársaitól, és minden erejét a felépülésre fordította, készült a világbajnoki szereplésre.
A gyógyulás ütemesen haladt. Csakhogy az Austria Wien elnöke, Nyilasi kenyéradója, Joschi Walter úgy gondolta: ha a magyar csatár edzőtáborba tud utazni, akkor a klubcsapatánál is tiszteletét teheti, ezért ragaszkodott hozzá, hogy az edzőtáborból bizonyos napokra kimenőt kapjon, és – ha játszani esetleg még nem is tud – ott legyen legalább nézőként a május 3-i, Innsbruck elleni bajnokin, május 6-án a fővárosi rangadón, a Rapid Wien elleni kupadöntőn, valamint május 10-én a Klagenfurt és 16-án a Grazer AK elleni meccseken. Mezey szövetségi kapitány azonban erről hallani sem akart.
„Szükségesnek mutatkozik a közeljövőben külföldre távozó labdarúgóink szerződéseinek pontosítása a Nyilasi-eset kapcsán” – mondta a Népsportnak Szepesi György, az akkori MLSZ-elnök. Nyilasi szerződésében ugyanis az volt, hogy a tétmérkőzésekre a bécsi klubnak el kell engednie a játékost, a barátságos meccsekre pedig akkor, ha az nem keresztezi a klub érdekeit. Nyilasi viszont a magyarok kiesése után, június 21-én a Heti Világgazdaságnak azt mondta: „Még tavaly, amikor a magyar válogatott bejutott a vébére, négyszemközt közölte velem az Austria Wien elnöke, hogy akárhogyan áll majd az osztrák bajnokság hajrája, akármit írnak az osztrák lapok, május elsejétől elengednek.” Csakhogy ezt írásba nem adta az osztrák klub, hiába szorgalmazta Szepesi György és az OTSH menedzserirodáját vezető Csáki Sándor.
Követhetetlenné teszik a történetet Nyilasi ellentmondásos megszólalásai
Végül az edzőtáborba indulás előtti napon, április 30-án éjjel 11 órakor hívták Bécsből Nyilasit, hogy nincs mese, ott kell lennie az Innsbruck elleni, május 3-i mérkőzésen. Mezey még alszik rá egyet, majd másnap, az indulás előtti pillanatokban közli, hogy Nyíl nem utazik sem az edzőtáborba, sem a vb-re. „Szomorú vagyok, hiszen egy év alatt nem tudtuk elintézni, hogy egy válogatott játékosunk nyugodtan és probléma nélkül készülhessen a világbajnokságra – mondta a Népsportnak a szövetségi kapitány. – Az ausztriai edzőtáborban csak olyan labdarúgókkal lehet dolgozni, akik száz százalékig a vébéfelkészülésre koncentrálnak. […] Vannak itt még értékes játékosok, Esterházy, Varga, Burcsa, Törőcsik, akik szintén profi csapatokban szerepelnek, és örömmel, gondolkodás nélkül vállalják a felkészülést, örömmel állnak a magyar válogatott rendelkezésére. Feltétlenül köszönetet kell mondanom Szepesi Györgynek, az MLSZ elnökének, aki végig megalkuvás nélkül kereste a megoldást, és segítségünkre volt a Nyilasi-kérdésben.”
Mezey György alapcsapata: közülük csak Nyilasi nem voltkezdő Irapuatóban (az alsó sor jobb szélén)
Pedig utóbb kiderült: Szepesi végig tudta, hogy az osztrákok nem fognak tágítani, és amikor az általa kiküldött szövetségi megbízott, Csáki Sándor azzal tért vissza Bécsből, hogy Joschi Walter ragaszkodik Nyilasi játékához, visszatartotta a hírt, és csak az utolsó pillanatban közölte Mezeyvel, így kerülhetett sor arra, hogy csak az indulás előtti éjszaka érkezett meg a hivatalos megkeresés Nyilasihoz. A taktika azonban nem vált be, mert Mezey képes volt az indulásra kész buszról is leszállítani a csapatkapitányt (Szepesi utána felkereste a 70-szeres válogatott játékost, és biztatta, hogy ő megpróbálja meggyőzni Mezeyt, mehessen a keret után, de a megsértett Nyilasi erre már nem volt hajlandó.)
Mezey Mexikóban 8-asban már Nagy Antalnak magyaráz
A helyzetet azonban igazán ellentmondásossá az tette, hogy Mezey az első ausztriai napok egyikén azt olvashatta az osztrák újságokban az Austria Wien elnökétől idézve: „Nem számít, hogy mit mond a magyar szövetségi kapitány, mert mi megegyeztünk a magyar sportvezetőkkel Nyilasi elengedésének időpontjáról. Nem érdekes Mezey véleménye, az, hogy ehhez az innsbrucki szerepléshez hozzájárul-e a magyar szakvezető, vagy sem.” Mindezek után nem kis meglepetésként hatott, hogy Nyilasi nem volt ott az Innsbruck elleni találkozón, még nézőként sem, hiszen ahogy Bocsák Miklós leírja a Mundial ’86 című könyvében, ő a meccs idején a budapesti lakásában találta a futballistát…
Különösen követhetetlenné teszik az egész történetet Nyilasi ellentmondásos megszólalásai is. Május 2-án a sportnapilapnak még azt mondta: „Mezey György a hír hallatán azt mondta, hogy ha nem tudok tizenhat napon át maradéktalanul a válogatottal készülni, akkor nem vállalja a felelősséget a felkészítésemért. Nos, ezért nem tartottam a válogatottal az edzőtáborba. Őszintén megmondom, megértem a szövetségi kapitányt, és vissza szeretnék utalni korábbi véleményére. Az amúgy is rövidnek tűnő felkészülési időt még inkább leszűkítette volna, ha párhuzamosan az Austria igényeinek is eleget kellett volna tennem. Ráadásul nem vagyok egészséges, a játékra pedig – felelősségem teljes tudatában kijelentem – alkalmatlan vagyok.” Június 21-én a HVG-nek viszont már azt mondta: „Közvetlenül az indulás előtt közölte velem Mezey György, hogy nem visz magával, mert nincsenek elintézve az ügyeim. Azt is mondta, hogy neki olyan játékos kell, aki teljesen egészséges, és nincsenek olyan gondjai, mint nekem. Én még sérült voltam, és ez nyugtalanított, de elintézetlen ügyeim nem voltak. Arra kértem őt, hogy vigyen magával a tizenhat napos edzőtáborozásra; megígértem, hogy edzek majd, amennyit tudok, ha kell, külön is. Nem leszek a csapat terhére, és nem fogom zavarni sem őt, sem a többieket a felkészülésben. Ismét mondtam, hogy el vagyok engedve, és nincs mit elintéznem, de ő megismételte, hogy fogjam a csomagomat, és menjek el.”
A vb-re készülő kapitány
A vb-re tehát addigi csapatkapitánya nélkül utazott el a válogatott, a „Nyilasi-ügy” lappangó fázisba jutott, de a vb-kudarc után hatványozottan felerősödve újult ki. Szepesi György június 11-én a tv-híradónak azt mondta, hogy a mexikói bukás okának elsősorban a Nyilasi-ügyet tartja, míg sokan mások arról értekeztek, hogy Nyíl hiánya csak elvonja a figyelmet a leszereplés valódi okairól.
A történetre eztán több városi legenda is tapadt. Az egyik ilyen szerint Nyilasi az 1978-as és 1982-es vb-fiaskók után, nem teljesen egészségesen már nem is akart Mexikóba menni. Voltak pletykák, amelyek szerint „milliós nagyságrendű” biztosítása fontosabb volt neki a mexikói szereplésnél, csak azt akarta meghosszabbítani (a valóságban a sérülésétől az első edzés napjáig terjedő időszakra napi 250 schillinget fizetett neki a biztosító, ami május elejéig 30 ezer schillingre rúgott). „Ő – állítólag – osztott, szorzott, és ezért határozott úgy, hogy nem vállalja az amúgy is kockázatos mexikói utazást. Ehhez kapcsolódó véleményeket idézve: Nyilasi a magyar futball legdörzsöltebb »alibistája«, aki mindig tudja, mennyit adjon ki magából, és mindig kiszámítja, hogy hogyan lehet a legkevesebb felelősséggel a legtöbbet keresni” – olvasható Bocsák Miklós fent említett könyvében. Sokáig tartotta magát az a híresztelés is, hogy az Austria Wien és az MLSZ között titkos szerződés volt életben, miszerint a bécsi klub jelentős összeget fizetett a magyar szövetségnek, hogy ne engedje el játékmesterét a vb-re. Volt olyan feltételezés is, hogy Nyilasi csupán áldozatául esett egy hatalmi presztízsharcnak, amely Mezey és a magyar sportmenedzsment között zajlott, a Nyilasi-ügyet pedig arra használta fel a szövetségi kapitány, hogy a külföldi szerződések körül bábáskodók visszaéléseire felhívja a figyelmet. Erre lehetett válaszcsapás Csáki Sándor részéről a HVG-ben közölt Nyilasi-interjú, amire a feltételezések szerint az MLSZ menedzserirodájának vezetője utasította Nyilasit, aki korábban kijelentette, hogy a vb végéig nem nyilatkozik, június 21-én, nyolc nappal a döntő előtt mégis megjelent a „Nyilasi megszólal” című cikk. Ez magyarázatul szolgálhatna a korábbi megszólalásaival szembeni ellentmondásokra – azonban sem erre, sem a többi pletykára nincs bizonyíték a mai napig.
A Nyilasi-ügy 27 esztendő távlatából cseppet sem tisztább és érthetőbb, mint 1986-ban volt.
„Ha ott vagyok, Mezey nem szállítja le Nyilasit”
Szokásunkhoz híven ezúttal is megszólaltattuk az ügy főszereplőit, miként látják 27 év után az ügyet.
Mezey György: „Nyilasi gerincműtéte után nem jött rendbe. Edzettem vele, mindent megpróbáltam. Reménykedtem, hogy a pár napos ausztriai táborban még javulhat az állapota. Buda államtitkár (Buda István, az OTSH elnöke – a szerk.) kérte, menjen ki az Austria Wienhez indulásig, ne velünk táborozzon. Ezt az edzőtáborba indulás előtti éjjel üzenték. Kértem Tibort, ezt személyesen beszélje meg Budával. Ha megbeszélte, jöjjön utánunk Lienzbe. Megértettem őt, nem tudott a vébére felkészülni, rizikót nem akart vállalni. Hogy Budáéknak miért volt fontosabb az Austia Wien a válogatott tábora helyett, azt a mai napig nem tudom.”
Nyilasi Tibor: „Az alapvető gond a derékfájdalmam volt, amely 1985 novemberétől kínzott. Bécsben megvizsgáltak, és gerincsérvet állapítottak meg. A közelgő világbajnokság miatt az osztrákok a konzervatív kezelésben hittek, súlyfürdővel, egyéb természetes gyógymódokkal, műtét nélkül, míg a magyar orvosok az operáció mellett döntöttek, miután megállapították, hogy csigolyaín-szakadásom van. Két csavart is beépítettek, és nehezen gyógyultam, gondolom, ez okozott nagy dilemmát doktor Mezey Györgynek. Elkezdtem az edzéseket, versenyt futottam az idővel, de kevés esélyem volt a tényleges felépülésre. 1987 januárjában aztán, amikor téli szabadságomat töltöttem, a mai REAC-pálya lelátóján egy rossz lépés után elmozdulhatott az egyik csavar, mert a bal lábam hirtelen lebénult térdtől lefelé. Az osztrákok megoperáltak, és kivették az egyik csavart – ezzel zárult le a másfél éves kálváriám. Visszatérve a vébé előtti esetre: furcsa szituáció volt ez, mindenki kapkodott a döntést illetően, ma már talán sokan másként lépnének, ha az idő és a közvélemény nem sürgette volna a döntést. De tény, hogy tényleg sérült voltam, nem valószínű, hogy felépültem volna a torna kezdetéig.”
Szepesi György: „Abból lett a vita, hogy egyik fél sem akart engedni, sem Joschi Walter, az Austria Wien elnöke, sem Mezey György. Walter annyit kért, hogy legyen ott Nyilasi a meccsen, mutassa meg magát a közönségnek, ha nem is játszik. Mezey ezt nem fogadta el. Végül is mindkettőjük álláspontja védhető volt: Mezey joggal mondta, hogy ha úgysem játszik, akkor minek menjen, Walter pedig azt mondta, hogy az ő játékosuk, ők fizettek érte, és még azt is megígérte, hogy a meccs után egy Peugeot-val azonnal visszaküldi az edzőtáborba. Én Csáki Sándort kértem meg, hogy menjen Bécsbe, és tárgyaljon Walterrel, akivel nagyon jóban volt. Az egész ügy nagyon fájó pont az életemben, ma már úgy érzem, nekem kellett volna tárgyalnom Walterrel, elvégre én voltam az elnök, talán nekem engedékenyebb lett volna. Továbbá hatkor indult a busz, én fél hétre értem az Erzsébet Szálló elé, akkor már elutazott a csapat, és Nyilasi is hazament. Ha ott vagyok, Mezey biztosan nem szállította volna le. Gyenes Bandival (Gyenes J. András újságíró – a szerk.) érkeztem, azonnal Nyilasi lakására mentünk, de már késő volt, őt annyira megalázták azzal, hogy leszállították a buszról, hogy kijelentette, nem megy már sehová. Sem Mezeyt, sem Nyilasit, sem Waltert nem hibáztatom, hanem elsősorban magamat, mert nekem kellett volna vezető szerepet vállalni az ügy kezelésében. Szeretném, ha hármunk ezen nyilatkozatával lezárulna ez a huszonhét éve húzódó történet.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. augusztusi lapszámában.)
