Szöveg Veszprémi Linda
A 2013-as, zárt kapus magyar–román vb-selejtező – amelyet a 2012. augusztus 15-i Magyarország–Izrael barátságos mérkőzésen tapasztalt szurkolói rigmusok miatt tett nézők nélkülivé az UEFA – óta már kezdjük megszokni a megszokhatatlant: hogy a kettős mércét és a kollektív bűnösség elvét nagy szorgalommal alkalmazó európai szövetség újra és újra bünteti a magyar szurkolókat. A játékba most már a FIFA is beszállt, még nyilvánvalóbbá téve, hogy összehangolt politikai támadás zajlik Magyarország ellen. A nyolc évvel ezelőtti magyar–román azért volt sokkoló hatású, mert válogatottunk történetében az első ilyen jellegű büntetés volt. Klubszinten azonban akadt „elődje”: az 1990-es Ferencváros–Bröndby UEFA-kupa-mérkőzés, amely a magyar futballhistóriában az első zárt kapus büntetéssel sújtott nemzetközi mérkőzés volt, a maga korában megdöbbentő újdonság, egy egész futballgeneráció alapvető, keserű élménye. A rendszerváltást és az első szabad parlamenti választásokat követően ez lett volna a Fradi első hazai pályán játszott nemzetközi kupamérkőzése, 1990. november 7-én, épp az előző rendszer piros betűs ünnepén, az UEFA-kupa második fordulójában. Az első körben a Royal Antwerpet búcsúztatták a zöld-fehérek, a belgiumi 0–0 után idehaza (de nem hazai pályán) hosszabbításban győztek 3–1-re heroikus csatában. A nagy siker örömére a Nemzeti Sport is zöld fejléccel jelent meg, és Nyilasi Tibor csapata iránt olyan érdeklődés nyilvánult meg, hogy már arról volt szó, az Üllői út helyett a Népstadionban fogadja az FTC a dán együttest.
Ám ezeket az elképzeléseket elsöpörte az UEFA berni fegyelmi ülésén hozott szigorú döntés: mivel a belgák elleni meccsen a Fradi-szurkolók egy füstbombát dobtak a pályára, a Bröndbyt zárt kapuk mögött kell fogadnia a csapatnak. Ez olyan újszerű büntetés volt, hogy a csatár, Fischer Pál azt nyilatkozta, el sem tudja képzelni, milyen lehet nézők nélkül futballozni. Nyilasi Tibor már valamennyire gyakorlatiasabb volt, azt mondta: pénzbírságban reménykedett, de nem lehet csodálkozni, hiszen öt évvel korábban az angol csapatokat is eltiltották az európai szerepléstől szurkolóik botrányai miatt. Hiszen a Fradi visszaesőként kapta a büntetést. Már az Antwerp elleni találkozót is Zalaegerszegen játszotta. Hogy jutott idáig? A történet ott kezdődik, hogy az 1989. október 18-án a KEK második fordulójában játszott Admira Wacker– Ferencváros (1–0) mérkőzést megelőző südstadti előmérkőzésen, amikor két osztrák ifjúsági együttes lépett pályára, petárdáztak a Fradi-drukkerek, akik aztán a nagyok meccsén is folytatták ezt. Hargitai Károly, az egyesület ügyvezető elnöke kérte őket, hagyják ezt abba, mivel az osztrák rendőrség ellenkező esetben keményebben léphet fel. A szünetben pedig két Fradi-játékos, Bánki József és Dzurják József is odament a nézőkhöz, és megkísérelte lebeszélni őket a durrogtatásról, eredménytelenül. Hargitai a sportnapilapnak akkor így nyilatkozott: „Szégyelljük magunkat, és ezúton is elnézést kérünk az osztrák vendéglátóinktól és a hatóságoktól. Valóban minősíthetetlen az, amit a mérkőzésre kiutazott többezer szurkoló közül mintegy negyven-ötven személy elkövetett, s még a türelmes osztrák rendőröket is kihozták a sodrukból. Jogos volt, hogy gumibottal igyekeztek rendet teremteni, s akit kellett, megbilincselve vittek el. Tekintve, hogy az esemény UEFA-rendezvényen történt, számíthatunk az európai szövetség büntetésére, amely akár nagyon súlyos is lehet.”
A büntetés végül az lett, hogy a Ferencváros a soron következő két hazai európai kupamérkőzését nem játszhatja hazai pályán, a határozat szerint Budapesttől legalább 150 kilométerre kell megrendezni a meccseket, így már az Admira Wacker elleni, november elsejei visszavágót is. A hír vétele után Magyar Zoltán, a Ferencváros szakosztály-igazgatója azt mondta: „Igen súlyosnak tartjuk a döntést, bár kétségtelen, száz százalékig a mi szurkolóink voltak a hibásak a történtekért. Egyet azonban az UEFA-nak figyelembe kellett volna venni: a botrány nem a mi pályánkon történt, tehát a rendért az osztrákok is felelősek voltak.” Pintér Attila, a csapat védője röviden így kommentált: „Ezt nem tehetik meg velünk!”. Rákosi Gyula, a ferencvárosiak vezetőedzője felháborodott, amikor megtudta a csapatát sújtó UEFA-döntést: „Egyszerűen nem találok szavakat. A mi klubunkat büntetik azért, mert idegenbeli találkozón az osztrák rendezők képtelenek voltak biztosítani a rendet. Tény, akadtak sportszerűtlen ferencvárosi szurkolók, de a pályán minden rendben ment. Nem dobáltak be vasrudakat a gyepre, mint nemrégiben Amszterdamban, az Ajax–Austria Wien találkozón. Nagy küzdelemben veszítettünk, s bár rendnek kell lennie, de miért sportembereket marasztalnak el azért, mert a lelátókon akadnak olyanok, akik megfeledkeznek magukról?”
A meccsre aztán Szegeden került sor, ahol 1–0-ra győzött az osztrák csapat, így 2–0-val továbbjutott. A Ferencvárosnak így a második nemzetközi kupameccse a következő őszi UEFA-kupa-sorozatra esett, és Szeged helyett ezúttal Zalaegerszeget választották helyszínnek, hiszen ott közismerten rengeteg Fradi-drukker él. Dicsérte is mindenki a stadiont, ahol a 18 ezer drukker között magát otthon érző csapat emlékezetes sikert ért el az Antwerp ellen. Csak ne lett volna az a füstbomba… Nem javított persze a helyzeten, hogy a Bröndby elleni párharc első felvonása (3–0 a dánoknak) előtt a Koppenhágába tartó Fradi-szurkolók egy csoportja verekedésbe keveredett Berlinben élő arabokkal, az egyik magyart combon szúrták, a másik is megsérült, egy harmadikat pedig letartóztatott a német rendőrség. A Bröndby elleni zárt kapus büntetés olyan újszerű volt, hogy a teljes magyar futballtársadalom azon ötletelt, hogyan lehetne mégis futballhangulatot csinálni az Üllői úti stadionban. Még a Nemzeti Sport is közös „akcióprogramot” dolgozott ki az FTC futballszakosztályával közösen. „Ennek értelmében egy kétszer negyvenöt perces kazettát készítünk, amelyről folyamatosan zeng-zúg majd a Hajrá, Fradi, felváltva a Fradi-indulóval, s ezt a pálya belseje felé fordított hangszórókon át játszanánk be a stadionon kívülről a játéktérre, természetesen a létező legnagyobb hangerővel – írta a sportnapilap A Nemzeti Sport a Fradi- szurkolókért című cikkében. – Sőt, nagy valószínűség szerint a vizuális élmény sem marad el, ha sikerrel járnak azon tárgyalásaink, amelyek a klubház környékén hatalmas vetítővásznak felállítását és a mérkőzés eseményeinek képi megjelenítését tervezik. Mindezt természetesen csak akkor, ha az UEFA szabályai erre vonatkozóan határozott tiltást nem tartalmaznak.”
De, tartalmaztak… A szurkolótábornak pedig azt a fenyegetését, hogy a sportlétesítmény melletti autós felüljárót elbarikádozza, és onnan nézi meg a mérkőzést, a rendőrség hiúsította meg. A drukkerek buzdítása azért így is behallatszott a játéktérre, ám a dánok itt is nyertek 1–0-ra, így 4–0-s összesítéssel továbbjutottak. A meccset egyébként a korszak vitathatatlanul legnagyobb játékvezetője, a francia Michel Vautrot dirigálta, akinek ez volt a búcsúmeccse. Ő sem így képzelte.
SEM JOG, SEM IGAZSÁG
Megkérdeztük a Ferencváros akkori szakosztály-igazgatóját, Magyar Zoltánt, hogyan látja az esetet több mint három évtized távlatából. „Rettentően megdöbbentett és felháborított az UEFA döntése. Ott voltam Bernben a fegyelmi tárgyaláson, és nem akartam elhinni, hogy ilyen ítélet születhet. Elnézést a nagyívű hasonlatért, de ahogy Trianon a világtörténelem legundorítóbb és legálszentebb politikai döntése volt, olyan volt ez a futballban. Szokták mondani, hogy a jog és az igazság nem ugyanaz, nos, ez esetben sem jog, sem igazság nem volt. Hogy mi lehetett az oka? Ezen azóta is gondolkodom, és terveim szerint rövidesen előállok az átfogó teóriámmal.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. novemberi számában.)
