Szöveg L. Pap István
Vasárnap Frankfurton keresztül Indiába repült a Haladás NB I-es labdarúgócsapata. A szombathelyiek a FIFA nemzetközi tornáján magyar olimpiai válogatott néven szerepelnek. Ott lesz a mezőnyben Algéria, Kamerun, Kína, Irán és India A-válogatottja, valamint az olasz, a jugoszláv és a román olimpiai együttes.”
A Népsport ezzel a kis hírrel bocsátotta útjára 1983 márciusában a hazai bajnokságban éppen a kiesés ellen küzdő Haladást. Több hazai klub is nemet mondott az MLSZ-hez befutó felkérésre, végül Török Péter, a Haladás akkori vezetőedzője úgy döntött, a tavaszi idény kellős közepén sem tesz rosszat a csapatépítésnek az indiai túra, így a szombathelyiek vállalták, hogy olimpiai válogatottként képviselik Magyarországot.
„Arra gondoltam, hogy a Haladás ritkán kap ehhez hasonló felkérést, ilyen helyre saját erőből pedig úgysem tudtunk volna soha eljutni, ezért döntöttem úgy, vállaljuk a felkérést, annak ellenére is, hogy a bennmaradásért hajtottunk, és kimondottan nehéz tavasz várt ránk – emlékezett az 1983-as túrára Török Péter. – Teljesen ismeretlen miliőbe csöppentünk, ezért nehéz volt alkalmazkodni a körülményekhez, de hamar belejöttünk, és az eredmények is jól alakultak. A torna végén már kétnaponta játszottuk a meccseket, de a kemény téli alapozás után jó volt az erőnlétünk, a hatalmas hőség ellenére is jól bírtuk a meccseket, ez volt az egyik nagy erősségünk a viadalon.”
Az enyhén szólva is heterogén mezőny a korabeli menedzserek kánaánja volt, hiszen egyedül India szerepelt a legjobbjaival, Iránt és Kamerunt A-válogatottként hirdették, a helyszínen ezt már olimpiaira módosították, de például az 1984-es Los Angeles-i játékokon egyetlen kameruni sem lépett pályára az „indiaiak” közül. Kína az U19-es csapatát, Románia az U21-es válogatottját küldte, az olaszok egy tisztázatlan amatőr együttest (az utóbbi kettőt is olimpiai csapatként harangozták be), Algéria pedig végül el sem utazott Indiába. Magyarország a Haladást olimpiai válogatottként, régi, Kádár-címeres mezben indította; de ezt természetesen a helyszínen olyan nagyon azért nem reklámozta.
A Kína elleni vesztes nyitány után olyannyira összerázódott a Hali, hogy elképesztő érdeklődés mellett az olaszokat és Indiát már megverte (isteni csoda, hogy a kocsíni stadion háncsokkal rögzített, kifejezetten életveszélyes falelátói elbírták a több tízezres lelkes tömeget), az elődöntőben a góllövőlistát vezető, a Pécsről télen érkező Dobány Lajos két góljával a román U21-es válogatottat is, a fináléban pedig visszavágott Kínának, és hazahozta a Nehru-kupát.
A torna legjobb játékosa és India első számú közönségkedvence Hegedűs Péter kapus lett, aki az idehaza megszokott trükkökkel szórakoztatta az indiaiakat.
„A derekam körül forgattam a labdát, vagy balra néztem és jobbra dobtam ki a mezőnybe, és a nézők később már kifejezetten igényelték, sőt követelték a show-t. Rengetegen kijöttek a meccsekre, volt, hogy nyolcvanezer ember előtt játszottunk, ez elképesztő módon feldobott, ennek köszönhettem, hogy tényleg jól ment a védés” – idézte fel az indiai napokat Hegedűs.
B-válogatottként a Vasas 1984-ben (4. lett), 1988-ban olimpiai csapatként a Tatabánya (ugyancsak a 4.), 1989-ben pedig ugyanilyen minőségében a Videoton járt a Nehru-kupán- A Vidi a csoportjában a Koreai NDK-t 3–0-ra, a lengyel „olimpiai válogatottat” 5–1-re, Irakot 1–0-ra verte meg, majd kikapott a szovjet csapattól 3–2-re. Ezt követően a rendező India (1–0) volt az áldozat, a goai fináléban pedig a fehérváriak Csucsánszky Zoltán és a torna gólkirályaként záró Jován Róbert (4) góljával 2–0-ra megverték a szovjet olimpiai válogatottat – pontosabban azt a csapatot, amelyet ezen a néven indítottak.
MAGYARORSZÁG A HALADÁST OLIMPIAI VÁLOGATOTTKÉNT INDÍTOTTA, DE EZT TERMÉSZETESEN A HELYSZÍNEN OLYAN NAGYON AZÉRT NEM REKLÁMOZTA
„Úgy utaztunk Indiába, a Nehru-kupára, mint a magyar olimpiai válogatott. Itthon tudtak erről a szövetségben, és áldásukat adták rá. Brávácz Ottóra azt mondtuk, hogy ő az MLSZ elnöke, Hartyáni Gábort kineveztük szövetségi kapitánynak, én pedig mint menedzser voltam jelen” – emlékezett az indiai kalandra Németh János, a Vidi akkori technikai vezetője.
A Videoton az MLSZ-től kapott hivatalos magyar válogatott szerelést, de miután edzeni már a saját piros-kék mezükben tréningeztek a fiúk, gyorsan lebuktak. Az indiaiak nem csináltak nagy ügyet belőle, de hivatalosan azért ezt követően is olimpiai válogatottként szerepeltették a fehérváriakat.
„Addigra már olyan népszerűek voltunk Indiában, hogy nem tudtak, és igazából nem is akartak semmit sem tenni a szervezők – mondta Németh –, hagyták hogy magyar olimpiai válogatott néven szerepeljünk tovább a tornán. Népszerűségünket mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még egy indiai esküvőre is meghívták a csapatot…”
A Videotont a nemzetközi porondon még újoncnak számító Puhl Sándor is elkísérte Indiába, és a kilencvenes években négyszer a világ legjobbjának megválasztott spori el is nyerte a Nehru-kupa legjobb játékvezetője címet.
Utoljára 1991-ben járt magyar csapat a Nehrun, és lett második: a döntőben a román „B-válogatottól” kapott ki a Tatabánya 2–1-re, a mieink gólját Váczi Dénes szerezte. Erről a tornáról az India–Magyarország (1–2) meccs az ázsiai ország szövetségének nyilvántartásában hivatalos válogatott mérkőzésnek számít.
A Nehru-kupák 1982 óta íródó története egészen 2012-ig futott, ám mivel 1997 után mindössze hármat rendeztek, az sem zárható ki, hogy lesz folytatás. De az elmúlt két és fél évtizedben a gyenge ázsiai csapatokon kívül mindössze egy-egy afrikai csapat jelent meg Indiában, például Ghána XI vagy kameruni B-válogatott néven, csak hogy fogadható eseményt adjon a különböző tétlapokra. A nyolcvanas évek elején maguk az indiaiak sem ilyennek álmodták meg a számunkra feltétlenül szép emlékű tornát.
A kelet-európai rendszerváltozásig a szocialista blokk csapatai szívesen látott vendégek voltak a Nehru-kupákon. A lengyelek 1984-ben Buncollal, Dziekanowskival vagy Wojcickivel, azaz a nagyválogatottjukkal nyertek, a szovjetek között feltűnt az 1986-os tornán a B-válogatott színeiben a még abban az évben aranylabdás Igor Belanov és Rácz László is, később Mihajlicsenko, Dobrovolszkij vagy Mosztovoj, a bolgároknál Ljubomir Penev, a keletnémetek olimpiai válogatottját pedig 1986-ban maga Thomas Doll erősítette.
Eleinte a dél-amerikaiak is átrepülték a világot a Nehruért, az első tornát Uruguay nyerte Enzo Francescolival a soraiban, 1984-ben pedig Argentína csapatában ott volt a két évvel későbbi vb-finálét eldöntő Burruchaga is. Sőt, a dán ligaválogatottban 1987-ben bizonyos Brian Laudrup szédítette az ellenfelek védőit…
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. augusztusi lapszámában.)
