Magyar Bolívia-verés a magaslatokon

Szöveg L. Pap István

Argentínában klasszikus, tizenhat csapatos világbajnokságot rendeztek 1978-ban, ahol a résztvevői kört még a valós erőviszonyok alakították, nem pedig a harmadik világnak kedvező, mai FIFA-demokrácia. A címvédő NSZK-val együtt tíz európai és a rendező argentinokkal együtt három dél-amerikai válogatott adta a nívót – egyben a mezőny több mint nyolcvan százalékát –, miközben mindössze egy-egy válogatott képviselte Ázsiát (Irán), Afrikát (Tunézia) és a CONCACAF-térséget (Mexikó).

A selejtezőben kilenc csoportba sorolták az UEFA-tagországokat, Magyarország a Szovjetunióval és a görögökkel az egyetlen olyanba került, ahonnan az első hely sem ért automatikus vb-részvételt, mert a dél-amerikai zóna harmadik helyezettje ellen még oda-visszavágós párharc várt a csoportgyőztesre.

Az athéni döntetlen (1–1, mint később kiderült, Kereki fejese a csoport egyetlen idegenbeli pontszerzését, azaz a csoportelsőségünket eredményezte!) és a szovjetek népstadionbeli legyőzése (2–1) után egy moszkvai vereség (0–2) is belefért, és a Görögország elleni, budapesti 3–0-t követően Baróti Lajos csapata már készülhetett is a bolíviaiak elleni interkontinentális selejtezőre.

Bolívia ez idő alatt először is kiharcolta a rendező argentinok nélküli dél-amerikai csoport harmadik helyét (Brazília és Peru mögött, de például Uruguay előtt), majd arra készült, hogy a selejtező La Paz-i visszavágóján, a tengerszintről érkező magyarok majd szépen nem kapnak levegőt a 3640 méter magasan fekvő Hernándo Siles Stadionban, és 1950 után először a dél-amerikaiak mehetnek a vb-re.

Nem így történt. A budapesti első meccs előtt Téofilo Salines Fuller, a Dél-amerikai Labdarúgó-szövetség (CONMEBOL) perui elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a visszavágó előtt nem árt néhány nap Limában, és mert Baróti öt évvel korábban épp ott volt szövetségi kapitány, ezt az MLSZ-ben készséggel el is fogadták. „Csak a mérkőzés napján menjenek fel La Pazba. A magaslatra történő megfelelő felkészülés után nem érheti baj a magyarokat” – vélte Fuller, és jó jósnak bizonyult.

Edward (Bolíviában Eduardo) Virba, a bolíviaiak litván származású német kapitánya optimista volt: „Ha a budapesti mérkőzést sikerülne megúsznunk egy-két gólos vereséggel, akkor a visszavágón biztosítjuk helyünket a legjobb tizenhat között”.

A magyar kispadon a 110. meccsére készülő Baróti csak azon törte a fejét, hogy a ferencvárosi Martos Győző vagy a vasasos Török Péter legyen-e a jobbhátvéd, elöl viszont kellemes gondjai voltak, hiszen Fazekas László, Törőcsik András, Nyilasi Tibor és Várady (az akkori sajtóban még Váradi) Béla személyében négy, nemzetközi szinten is klasszisnak számító játékost vethetett be.

FÉL ÓRA JÁTÉK UTÁN MÁR 4–0 ÁLLT A NÉPSTADION EREDMÉNYJELZŐJÉN. HAT LETT A VÉGE, A TOVÁBBJUTÁS ELDŐLT

A kapitány közvetlenül a mérkőzés előtt még igencsak óvatos volt: „Szakmai balfogás lenne a három-négy gólos győzelem kívánalmával föllépni. Kapkodnának, görcsölnének, elhamarkodnák a helyzeteket a fiúk. Azt sem hiszem, hogy Bolívia annyira gyenge, mint ahogy közvéleményünk hiszi. Kérem a Népstadion közönségét, ne türelmetlenkedjen szombaton délután, ha az első negyedórában nem jutunk vezetéshez, hadd dolgozzák ki játékosaink a helyzeteiket.” A közönségnek nem volt ideje türelmetlenkedni, mert fél óra játék után már 4–0 állt a Népstadion eredményjelzőjén. Hat lett a vége, a továbbjutás gyakorlatilag eldőlt.

A nyíltan futballozó dél-amerikaiak között percenként alakítottak ki helyzeteket Nyilasiék, és már a szünetben öt góllal vezettek. „Olyan gólt, mint amilyet Zombori lőtt, még életemben nem láttam” – mondta Miguel Padilla tábornok, a bolíviai küldöttség vezetője. Kár, hogy a magyar tv-nézők sem, mert a Magyar Televízió rendezője, Mahrer Emil épp nem a játékteret mutatta, és mert akkortájt nem volt mód több kamera képéből kiválasztani a lassítanivalót, ez a gól örökre az enyészeté lett.

„Visszafogottabban játszott Pintér, kifejezetten keveset mozgott Nyilasi, túl sokat egyénieskedett Törőcsik, a szabadrúgásokat Váradi belevagdosta a sorfalba, a széleken olykor felgyorsuló akciókat nem követték a belsők” – írta értékelésében a Népsport. Egy 6–0-ra megnyert világbajnoki selejtezőről…

A világ is figyelt a pótselejtezőre, amelyre a nemzetközi szövetség brazil elnöke, Joao Havelange is a magyar fővárosba utazott. Vele jött későbbi utódja, bizonyos Sepp Blatter, a FIFA fejlesztési programjának svájci vezetője is, aki a meccs után kifejtette, hogy szerinte a világbajnokság első három helyén az NSZK, Olaszország és Magyarország csapata osztozik majd. Sajnos ezzel a jóslatával alaposan mellélőtt.

A visszavágó már formalitás volt, igaz, a magyar küldöttség idősebb vezetőkből álló holdudvarát oxigénsátor várta a La Paz-i reptéren, és a fizikailag lényegesen felkészültebb és fittebb játékosok számára sem volt könnyed játszadozás a kilencven – plusz összesen akkoriban merőben szokatlan módon nyolc – perc 3640 méteren. Mindkét bolíviai gól a félidők ráadásában esett. „Az oxigénszegény levegő hihetetlenül nagy terhet rótt a vezetők és főként a játékosok nyakába. Már a repülőtéren összeesett közvetlenül mellettünk valaki, és azután is állandóan láttunk oxigénpalackokkal életre keltett külföldi turistákat” – írta helyszíni tudósításában a Népsport.

Botár Zoltán doktor, a csapat orvosa Quito és Mexikó magaslatain szerzett tapasztalatai alapján pontosan elmondta: hogyan kell élni, étkezni és viselkedni Bolíviában. „Nyilvánvalóan minimálisra kell csökkenteni például a folyadékfogyasztást, kevesebbet enni, mert lassúbb az emésztési folyamat; két napra le kell mondani a cigarettáról és feketéről.”

Török és Nyilasi sérülés miatt nem játszhatott, de a tatabányai Halász például góllal jelezte Barótinak, hogy számíthat rá, idegenben is sikerült nyerni, nem mintha ennek a hatgólos előny birtokában akkora jelentősége lett volna. A Magyar Televízióban mindenesetre élőben vonalhiba miatt nem sikerült közvetíteni a La Paz-i meccset, azt a hazaérkezést követően a rádiós Novotny Zoltán által Bolíviából hazahozott kazettáról adta le felvételről az MTV.

Virba kapitányt a 0–6 után azonnal kirúgták, helyette a második meccsre már a Wilfredo Camacho vezette válogató bizottság állította össze a bolíviai együttest. A kiesést követően a komplett szövetséget elsöpörte a népharag. Mauro Cuellar elnököt megfosztották tisztétől, helyette Mario Oxa Bustos ezredest választották meg elnöknek és Padilla tábornokot a legfelsőbb tanács vezetőjének. „Azok után, hogy kilencezer dollárért szerződtettünk egy európai edzőt a válogatott mellé, majd az NSZK-ba küldtük a csapatot felkészülni a magyarok ellen, porba sújtó volt a Népstadionban elszenvedett vereség” – magyarázta a magyarázhatatlant Padilla.

Eközben mi a győztesek magabiztosságával mosolyogtunk, és a mosoly csak 1978 júniusában Argentínában fagyott le az arcunkról. Mégis kijelenthető: bárcsak újra lefagyhatna!

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. májusi lapszámában.)