A mikor egy játékos megdönti az igazolási rekordot, egyből az aranyhalaknak való üveggömbben találja magát, és a közvélemény minden egyes mozdulatát árgus szemekkel lesi. Elég csak megkérdezni erről Steve Daleyt.
Szöveg Nige Tassell
A Wolverhampton Wanderers középpályása 1979 szeptemberében lett az angol labdarúgás addigi legdrágább futballistája azzal, hogy 1.15 millió fontért a Manchester Citybe igazolt. Miután aláírta a szerződést, kocsiba ült, és az M6-os autópályán hazafelé vette az irányt, de útközben megállt egy pihenőnél. Ott felismerte egy motoros, aki üdvözölte is, de hogyan? „Egy cseppet sem irigyellek.”
Daley szerződése a tébolyult igazolások új korszakának egyik állomása volt, konkrétan a harmadik 1979-ben. Az összeg kis híján megtriplázódott kilenc hónap leforgása alatt. Januárban kezdődött a Middlesbrough játékosával, David Millsszel, aki 516 ezer fontért távozott a West Bromwich Albionba. Ez az összeg 16 ezer fonttal volt több, mint amit a Hamburg fizetett Kevin Keeganért másfél évvel korábban.
Mills 76 góllal és 296 bajnoki találkozóval a tarsolyában annak ellenére is Dél-Angliába költözött, hogy a Boro csapatkapitányának nevezték ki. A klubváltást új frizurával ünnepelte. Számos klub örült volna neki, de Ron Atkinson bizonyult a legkitartóbb udvarlójának.
„A Middlesbrough nem bánta a távozásomat – mondta később. – Olyasvalakiért kaptak ötszázezer fontot, aki az iskolai futball világából érkezett, és egy vasába sem került a klubnak. Meglátták az üzletben a nagy lehetőséget.” Ezzel együtt mindenképpen érdekes, hogy a pályán nem is volt rá olyan égető szükség. „Remélem, nem jön el az a nap, amikor be kell tennem őt a csapatba – így Atkinson. – Ugyanis az azt jelentené, hogy a csapat nem képes tartani a jelenlegi formáját.”
Steve Daley aláír a Manchester Cityhez
A West Bromwich Albion vezette a régi First Divisiont, és egyszerűen nem tudott helyet szorítani új szerzeményének. A nagy fogás az első öt meccsen ott ült a kispadon, és később sem állandó poszton kapott lehetőséget, hanem oda tették, ahol épp volt egy lyuk.
Mills saját elmondása szerint teljesen haszontalan időt töltött a West Brom csapatában. Három ottani idénye alatt hat gólt szerzett 59 bajnokin, akadt két évad, amikor egyszer sem talált a kapuba. Egy bizakodásra okot adó évet töltött kölcsönben a Newcastle-nél, majd egykori Boróbeli vezetőedzője mentette meg, ugyanis odavette a másodosztályú Sheffield Wednesdayhez. Kemény 30 ezer angol fontért…
Egy hónappal azt követően, hogy Mills otthagyta a Borót, az igazolási rekord kis híján megduplázódott. Trevor Francis távozott a Birmingham Citytől a Nottingham Forestbe. Ez volt Nagy-Britannia első hét számjegyű játékosvásárlása. Felejthetetlenül mutatták be a City Groundon. Brian Clough squashütőt szorongatott a kezében, ugyanis az út másik oldalán hódolt szenvedélyének, és az összegyűlteknek meg kellett várniuk, amíg befejezi a partit.
Clough odafigyelt, hogy az összeg ne menjen egymillió fölé, ezért 999 999 fontban határozta meg a futballista árát, ami az adók miatt ugrott át az álomhatáron.
MILLS TÖBBE KERÜLT, MINT KEEGAN A HAMBURGNAK, DE KÉT IDÉNYBEN SEM SZERZETT GÓLT A WEST BROMBAN
David Mills
„Tizenhat éves koromban kezdtem el futballozni, és harminckilenc voltam, amikor befejezetem – beszélt később az összegről Francis. – Ez alatt a huszonhárom esztendő alatt sok mindent letettem az asztalra, mégis, ha valahol bemutatnak, mindig azzal kezdik: az első egymilliós futballista. Mintha csak ez számítana.”
A 25 esztendős labdarúgó új klubjának harmadik csapatában mutatkozhatott be. „Húsz ember és két kutya előtt léptem pályára” – mondta később. A Nottighamben játszott legemlékezetesebb mérkőzése három hónap múlva jött el, amikor is ő fejelte az egyetlen gólt a Malmö ellen a müncheni BEK-döntőben.
A mérkőzés utáni sajtóelemzések egybehangzóan azt írták, hogy ezzel az egyetlen góllal már vissza is fizette az árát. Barry Davies, a BBC kommentátora is így látta: „Trevor Francis feliratkozik a góllövők listájára, és nagyon sokat visszaad az érte kifizetett összegből”.
Azt viszont nem állíthatjuk, hogy Steve Daley sokat „visszafizetett” abból a díjból, amelyet a Manchester City adott érte a következő idény elején. Miután minden járulékos költséget is hozzáadtak a végösszeghez, 1 437 500 font jött ki. „Az ötszáz font a végén az enyém volt!” – említette Daley az FFT-nek 2015-ben.
Az összeg hallatán, amelyet egy olyan fiatalemberért adtak, aki még a válogatottban sem mutatkozott be, a City vezetőedzője és mániákus szivarrajongója, Malcolm Allison is felvonta a szemöldökét. Peter Swales klubelnök kiemelten kezelte az ügyletet. „Semmit sem tudtam a konkrét összegről – magyarázta később Allison. – John Barnwell, a Wolves akkori menedzsere hatszázezer fontot kért, de akkor nem gondoltam, hogy érhet annyit. Aztán Peter Swales egyszer csak megvette egymillió négyszázezerért.”
A magas összeg visszaütött, amikor a középpályásnak nem ment olyan jól a játék, s valószínűleg nem tett ki mindent a kirakatba, amit Manchester City drága igazolásairól kapott. A csapat kikapott a negyedosztályú Halifax Town ellen az FA-kupában, és ez a kudarc a felszínre hozott szinte minden elégedetlenséget.
Trevor Francis
„Szemügyre vettem a csapatunkat a pályán – mondta később Delay. – Úgy számoltam, nyolc és fél milliót értek a játékosok. A NASA tízmillió fontot költött el arra, hogy embert jutasson a Holdra. Mi pedig nem vertük meg a Halifax Townt.”
Két évvel a Cityvel kötött tízéves szerződésének aláírása után Daley az NASL-be távozott, és sikeres időszakot töltött a Seattle Soundersnél. A szerződésben meghatározott összeg kevesebb mint a fele volt annak, amit Swales fizetett érte. Negyven évvel később még mindig hatással van az életére az a bizonyos igazolás. „Nem nyertem se trófeát, se érmet, se kupát. Csak arról tudok beszélni amit nem értem el a futballban.”
Az már csak a sors iróniája, hogy a Wolverhampton megnyerte a Ligakupát 1980-ban, hat hónappal az után, hogy Daley távozott onnan. Ez még nem minden, hiszen a gólt az a játékos szerezte, aki Daley búcsúzúzása után kapott helyet a csapatban: Andy Gray három nappal Daley búcsúja után került a klubhoz, az Aston Villából érkezett, és 1 469 000 fontot fizettek érte.
A glasgow-i születésű labdarúgó már a bemutatkozó meccsén betalált az Everton ellen, majd akkor is, amikor egykori klubja látogatott hozzájuk vendégségbe a következő hónapban. Nagyon eltökélt volt, hogy gólt szerezzen Ron Saunders Villája ellen, és nagyon megkönnyebbült, amikor ez sikerült: „Egyedül Ron miatt hagytam ott a klubot”.
Saunders azt gondolta, megakadályozhatja játékosa távozását, ha hét számjegyű árcédulát tesz rá. „Úgy gondolkodott, ha ily sokat kér értem, azzal elriaszthatja a vevőket, és maradok a klubnál. Az egy cseppet sem számított, én mit akarok. Szerencsére azonban elszámította magát – idézte fel Gray. – Az igazolási piac pont akkor változott forradalmian.”
Gray négy évet töltött el a Wolvesban, és 162 mérkőzésen 45 gólt ért el. A leghíresebb ezek közül a Nottingham Forest elleni volt a Ligakupa döntőjében. Amikor küldetése félidőhöz érkezett klubjánál, Bryan Robson lett a legértékesebb brit, mivel a Man. United másfél millió fontért vette meg a West Bromtól 1981 októberében. Grayt nem nyomasztotta az érte kifizetett rengeteg pénz.
„Nem ijedtem meg az összegtől. Ugyanaz a játékos maradtam, aki voltam, tettem, amit kellett.”
Neymar, figyelsz?
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. októberi számában.)
