Szöveg Paul Brown
Jimmy Hill már 12 órája eltűnt, amikor az emberrablók végre jelentkeztek. Kedd délután volt 1964 februárjában, és a Coventry City főnöke nem jelent meg a munkahelyén. Előző este Crewe-ba utazott egy jótékonysági meccs miatt, ezért többen arra gondoltak, talán balesetet szenvedett.
Felesége, Heather Londonban töltötte az éjszakát. Amikor hazaért, látta, hogy férje Jaguarja rendben parkol a helyén, viszont az ágyukban nem aludt senki. Mint elmondta, rendkívül nyugtalan. A klub munkatársai értesítették a rendőrséget, majd délután egy óra tíz perckor megszólalt a telefon a Highfield Road-i pályán. „Nem tudom, érdekli-e – mondta egy hang –, de tízezer fontot kérünk Jimmy Hillért.”
„Jimmy Hillt valószínűleg elrabolták” – hirdette a Coventry Evening Telegraph címlapja. Hatalmas szenzáció volt. A Brentford és a Fulham egykori játékosa 35 éves volt ekkor, két évvel korábban vonult vissza az aktív játéktól, és a harmadosztályban szereplő Coventry élén folytatta pályafutását, de már ekkor is az angol futball egyik legnagyobb egyéniségének számított.
Szókimondó és újító természetű vezető volt, gyakran rúgta fel a futball körül kialakult sztereotípiákat. A leglátványosabb ezek közül az volt, hogy a PFA (Professional Footballers’ Association) elnökeként sikeresen kampányolt a heti 20 fontnyi fizetési plafon eltörlése mellett.
A Coventry vezetőedzőjeként a csapat mezét fehér-világoskék csíkosra változtatta, így a csapat beceneve is változott, és az Égszínkékek lett az első angol futballcsapat, amelynek pályáján elektromos eredményjelző állt üzembe. Emellett szabad bejárást biztosítottak a sajtónak, és bevezették a mérkőzések előtti szórakoztató műsort, ami hatalmas újítás volt a fekete-fehér televíziózás korában. Hill később gondoskodott róla, hogy a klub stadionja legyen az első teljesen beszékezett aréna Angliában.
Jimmy Hill mindig tartogatott valami optimista véleményt a sajtónak, és rendszeresen tűnt fel a tévéképernyőkön vagy az újságok hasábjain. Egy ilyen ember eltűnése rögtön feltűnést keltett. Péntek reggelre, amikor már 24 óra telt el a telefonhívás óta, Hill még mindig nem volt sehol, és elrablói sem jelentkeztek újra.
„Nem tudok semmit sem a férjemről, fogalmam sincs, hol lehet – nyilatkozta a sajtónak Heather. – Hazavártam tegnap este, és bárki is ragadta magával, épp eleget volt már nála.”
„ÍRTAM MÁR SOK FURA HELYEN FELJEGYZÉST, DE AZT SOSEM GONDOLTAM VOLNA, HOGY EGYSZER FOGVATARTOTTKÉNT IS FOGOK”
Egyre nőtt az aggodalom, hogy esetleg nagyobb baj történt vele, és egyre közeledett a nagy rivális Bournemouth & Boscombe elleni rangadó, Hill buzdítása pedig nagyon hiányzott a pálya széléről. A klub vezetőségét az is aggasztotta, hogy a helyi rendőrség meglehetősen ügyetlenül állt hozzá az ügyhöz, szóvivőjük annyit mondott csak, hogy minden rendben lesz. A rejtély végül megoldódott, amikor egy borítékot kézbesítettek a Highfield Roadra. Hill jegyzetei voltak benne a mérkőzésre, ezeket „kicsempészték”, hogy még időben odaérjenek.
„Írtam már sok fura helyen feljegyzést, de azt sosem gondoltam volna, hogy egyszer fogvatartottként is fogok. Tudom, kik és miért raboltak el. A Lanchester College of Technology (azóta már Coventry University – a szerk.) Rag Week eseményének része volt az akció, így akartak kétezer fontot összegyűjteni.”
A Rag Week olyan egyetemi esemény volt Anglia-szerte, amelynek keretében a nagy lármát csapó diákok pénzt gyűjtöttek a járókelőktől, de belementek durvább megmozdulásokba is, például vécépapírcsatát vívtak a rivális egyetemistákkal. Nemrégiben átszabták kicsit, és ma már sokkal szelídebb formában létezik.
„Megígérték, hogy a szombati mérkőzés előtt elengednek, akár kifizetik értem a váltságdíjat, akár nem – folytatta Hill. – Nem hiszem, hogy nagyon átgondolták, mi lehet a következménye egy menedzser elrablásának. Egyrészt lehet, hogy a feleségem még örül is a változásnak, másrészt előfordulhat, hogy bizonyos szurkolók azért fizetnek, hogy ne jöjjek vissza.”
A váltságdíjat nem fizették ki, Hillt viszont péntek délután, 36 órával azt követően, hogy eltűnt, elengedték. Egész jól öltözött volt, és szemmel láthatóan nem különösebben izgatta, hogy csütörtökön hajnali kettőkor, amikor hazaért Crewe-ból, mintegy féltucat diák elrabolta.
„Amikor kiszálltam az autóból, diákok vettek körül, elmondták, miről van szó, és hozzátették, nagyon elszántak, hogy magukkal vigyenek. Beleegyeztem, és az egyik barátjuk lakására szállítottak, ahol királyi életem volt.”
Azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy senkinek sem árulja el, hol tartották fogva, illetve hogy kik vitték el. Abba is beleegyezett, hogy elmegy a diákok báljára, és megkoronázza annak királynőjét, illetve az esemény mazsorettjei jótékonysági mérkőzést játszhatnak a Highfield Roadon.
„A diákok már az elején megmondták, értesítették a rendőrséget, hogy nem kell aggódni az eltűnésemen” – folytatta Hill. A rendőrség azonban úgy gondolta, a diákok messzire mentek. „Néhány órán belül el kellett volna engedniük őt – közölte a szóvivő. – Ennyi idő is elég lett volna, hogy az egyetemi esemény teljes nyilvánosságot kapjon. A diákok elszámították magukat.”
Nem Hill volt az első labdarúgó, akit diáktréfából elraboltak Angliában. 1947-ben a Stoke és az angol válogatott védőjét, Neil Franklint vitték el egy sunderlandi szállodából, és öt fontot követeltek érte. Két csapattársa megúszta, a kapus, Dennis Herod bezárkózott a fürdőszobába, a szélső, George Mountford elmenekült a tűzlétrán. Ezek a diákok korábban már kudarcot vallottak Stanley Matthews elrablásával.
Később, 1953-ban szintén diákok vitték el a Bristol City csatárát, Arnold Rodgerst, és 100 fontot követeltek érte. Őt egy órával a Walsall elleni mérkőzés előtt engedték el, gyorsan csapata stadionjába eredt, ahol gólt szerzett, elő is készített egyet, majd beállt a sérült kapus helyére, és kapott gól nélkül húzta ki a mérkőzést.
Három évvel később Albert Quixallt és Colin Graingert tuszkolták be egy autóba Sheffieldben, és egyenként 25 fontot követeltek értük. 1959-ben a Nottingham Forest skót hátvédjét, Joe McDonaldot vitték el a saját házából, miközben olvasott.
„Nem akartuk tovább idegesíteni, úgyhogy biztonságban hazavittük, miután adtunk neki inni” – mondta az egyik elrablója később. Coventryben Jimmy Hill elfoglalta a helyét a kispadon, és csapata 2:2-t játszott a Bournemouth & Boscombebal 25 ezer néző előtt. Még aznap este megjelent az egyetemisták bálján, és 400 diák előtt megkoronázta az esemény királynőjét, Kay Hallberget.
A Coventry még abban az idényben megnyerte a Third Divisiont. Azonos pontszámmal végzett az első helyen, mint a Crystal Palace, de jobb volt a gólaránya. Három év múlva a csapat a másodosztályt is az első helyen zárta, és az 1967–68-as idényt már az élvonalban kezdte meg. Hill nem ült babérjain, otthagyta a kispadot, és az angol futball egyik legismertebb kommentátora lett.
De sosem felejtette el azt a 36 órát, amit egy diákalbérlet heverőjén töltött.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. novemberi számában.)
