Szöveg Bodnár Zalán Fotó Mravik Gusztáv
Az igazi „nyócker” legmélyén, az Orczy térhez közeli Kőris utca 30. szám alatti vasesztergályos műhelyben mintha megállt volna az idő. Egy letűnt történelmi kor hamisítatlan illata üti meg az orrot, a falon meztelen nőcis naptár, mellette egy poszter az Aranycsapatról, amellett kiplakátolt régi újságcikkek Bödör Lászlóról, az ötvenes évek nagyszerű MTK-jának válogatott szélsőjéről.
Ő a tulajdonos, az üzletvezető és a munkás egy személyben ebben a műhelyben. Fiatalosan, frissen mozog, kiváló kondiban van, szellemi frissessége pedig irigylésre méltó. Mindössze három kilót hízott, amióta visszavonult. Pedig megvan annak már 51 esztendeje – éveinek a száma már a 85-höz közelít, ő a legidősebb élő MTK-futballista. Ötvenegy éve minden hétköznap bemegy a műhelybe, mert egy kihalóban lévő embertípus utolsó képviselőinek egyike: aki imád dolgozni.
„A családom folyamatosan győzköd, hogy hagyjam már abba, adjam el a műhelyt, és pihenjek most már – mondja a FourFourTwo-nak Bödör László. – De én egyszerűen nem tudok tétlenkedni, a munka az életem. Egyébként is kinek kellene ez a műhely? Senki sem foglalkozik ma már ilyesmivel, a fiatalok nem tanulnak esztergályosnak. Nemrégiben felvettem magamnak egy segédet, hogy időnként helyettesítsen, ha van valami elintéznivalóm, pályakezdő, pelyhes állú siheder a maga hetvenkét évével… Minden évben jön ellenőrizni a NAV, tudja, miért? Mert minden iparosból kell bizonyos számút ellenőrizni évente, és én vagyok a kerületben az egyetlen esztergályos! Régen nem az egyetlen voltam, hanem a legjobbak egyike. Kétszeres aranykoszorús mester vagyok, ezt aligha mondhatja el magáról más.”
A futballpályán is páratlan volt egy olyan korban, amikor Dunát lehetett rekeszteni minálunk világklasszisokból. A kevés kétlábas játékos közé tartozott, jobb- és balszélsőként egyaránt bevethető volt. Dorogról került az MTK-hoz, amellyel 1958-ban bajnok lett, 1963-ban Közép-európai Kupát nyert, 1964-ben KEK-döntőt játszhatott a lisszaboni Sporting ellen. A magyar válogatott mezét 1961-ben Kairóban viselhette. Futballsztár volt, és nagyon jóképű, imádták a nők. Elmondása szerint Opel Rekorddal járt Budapesten, amikor Kádár elvtárs még Moszkviccsal. Ottlétünkkor a műhelyben megcsörrenő telefonon Medveczky Ilona hívta. „Régi ismeretség a miénk, eljárunk időnként ebédelni vagy kávézni – szerénykedik. – Most már nem félt tőle a feleségem. El kell nála zárni a vizet, átmegyek majd este.” Minden ilyen munkával megtalálják, hoznak elhajlott ajtópántokat, elromlott kávéfőzőt, kisebb-nagyobb javításokra szoruló vastárgyakat.
Már játékospályafutása vége felé is műhelyben dolgozott a Podmaniczky (akkor még Rudas László) utcában, pedig csak érettségi után tanulta ki a mesterséget, mert a mozifilmek előtti filmhíradókban látta, milyen jól keresnek a sztahanovisták. Az utolsó sztahanovisták egyike ő, akinek esze ágában sem volt a futballban maradni, miután visszavonult. „Az egyetlen szerencsém, hogy nem mentem edzőnek, így sohasem tudtak kirúgni – innen meg már nem is fognak.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. decemberi számában.)
