Különleges tortilla és csirkemell Hajdu Attilától

Szöveg Kemény Kristóf Fotó Kristóf Lajos

A labdarúgásban jól ismert módszer, hogy a tétmérkőzésre készülő csapat a másnapi kezdés időpontjában tartja utolsó edzését. Hajdu Attila sem bízta a véletlenre az éttermi bemutatkozását: miközben köti föl a derekára a kötényt, bevallja, hogy előző este, családi körben már megtartotta a főpróbát, ráadásul a „hazai pálya” minden előnyét kihasználta, mert bár a főétel dióval készül, a szomszédasszony segítette ki az elengedhetetlen alapanyaggal.

A Symbolban is volt kihez fordulnia, Bíró Péter séf úrral közösen gondolták ki az ebéd nevét, ami a képzeletbeli étlapon „a baconös csirkemell köleságyon, mellette avokádós tortilla dióval” címen kapna helyet az ínyencségek között.

A korábbi válogatott kapus – akinek szakmai észrevételeit hétről hétre figyelhetjük a Sport TV közvetítéseiben, értő hozzászólásait rendszeresen hallgathatjuk a csatorna magazinműsoraiban – neki is lát a munkának, meghámozza az avokádót, összevágja a diót és a reszelt sajttal együtt rápakolja a tésztára, amit fölteker, és tepsibe helyez.

„Az az ember vagyok, aki örömmel főz, de nem ért hozzá – mondja a budapesti kávézót és balatoni panziót is működtető szakkommentátor. – Enni és inni is kifejezetten szeretek, amióta a Balatonnál is dolgozunk, a borkóstolás is kedvelt időtöltésem lett. Arra ugyanakkor nem vagyok büszke, hogy a bor nagyszerűségével valamilyen oknál fogva a németországi légióskodásom idején ismerkedtem meg…”

A magyar futballdrukkerek emlékezetében viszont természetesen a ferencvárosi időszaka a meghatározó, például az az idény, amikor BL-csoportkörben szerepelt az FTC. A csirke szeletelése közben mégsem a zöld-fehér aranykorszak, hanem az MTK-ban töltött évek elevenednek fel Hajdu Attilában.

„Érdekes, Zavadszky Gábor jutott eszembe, Isten nyugosztalja! Szegény Zava mindenre allergiás volt, így a dióra is. Csak hozzáért valamihez a nyelve, és máris dagadt be az ajka. Vagy amikor nyáron a száraz gyepet nyírták, kijött a pályára, és pillanatok alatt triplájára duzzadt az orra, s prüszkölt hosszú percekig.”

A tragikus sorsú Zavadszky után egy újabb fájó emlék kerül szóba: Hajdu a fővárosi kék-fehéreknél súlyos sérülést szenvedett, egy ütközés nyomán elrepedt a veséje.

„Sokan esélytelennek látták a visszatérésemet, de szerencsére még folytathattam – monda, majd arra a kérdésünkre is felelt: a felépülés időszaka alatt mennyiben változik a sportoló étrendje? – Nyilván jobban oda kell figyelni az embernek, hogy mit eszik, hiszen alig mozog, de nálam elsősorban a folyadékbevitel mennyisége változott meg. Mindenki tudja, hiába hívják fel a figyelmet a rendszeres folyadékbevitelre, nem mindig lehet betartani az ideális mennyiséget. Nekem muszáj volt! Legalább három litert ittam egy nap, vizet, teát.”

Na, de vissza a konyhába: a tortillák már pirulnak a sütőben, a serpenyőben pedig olajon és fokhagymán ropogósra sül a bacon, majd jön rá a hús, a dió és végül a tejszín. Az illatok fenségesek, kezdődhet a tálalás!

A leforrázott kölest a tányér közepére púpozza, arra kerül a ragu. A tortillákat hagyományos késsel vágná fel az alkalmi séf, de a hivatásos segítő javaslatot tesz: inkább a kerámiával tessék! És láss csodát: így tényleg könnyedén viszi az átsült tésztát. A feldarabolt tortillák már a tányéron sorakoznak – immár nemcsak az orrnak, a szemnek is kedves a látvány.

„Na, főnök úr, hiányzik belőle valami?” – teszi fel a kérdést Bíró Péternek Hajdu Attila.

„Az íze” – mondja viccesen a séf úr, de a kóstolás után már nincs helye a tréfának: legyen tévés, fotóriporter vagy újságíró, az összes Hajdu-menüt fogyasztó úgy indul haza, hogy ezt az ételt elkészíti.

Attilának otthon is bejött már.

Csak legyen dió a szomszédban.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. szeptemberi lapszámában.)