Két lovag az Old Trafford kispadján

 

 

„Bozsik úr, hogy áll a főzés tudományával? A hagymás tojásrántottát el tudja készíteni? Csakugyan? Akkor hagymát biztosan tud szeletelni, a többit meg majd közösen megoldjuk! A sült kacsacomb párolt lilakáposztával, burgonyakrokettel nem tartozik a legnehezebben elkészíthető étkek közé, vágjunk bele!”

Henzel Dávid séf úrnál, akivel sokadszor segédkezünk az aktuális Sava-borsa amatőr szakácsánál – jelen esetben Bozsik Péter ex-szövetségi kapitánynál –, ideálisabb „szerzőtársat” nem is találhatnánk így, év végén, amikor egy kicsit ellazul az ember. Persze a lazaságért a főúrian elegáns Bozsiknak sem kell a szomszédba mennie, ideális beszélgetőtárs – amellett, hogy tényleg boszorkányos ügyességgel szeleteli a hagymát –, már régen összegyűlt a cikk megírásához szükséges anyag, de csak jönnek és jönnek az újabb sztorik…

„Hogy miért a sült kacsacomb? Gyerekkoromban a rántott hús krumplival volt a sztenderd vasárnapi ebéd, én nem voltam oda érte, mígnem egyszer az anyu kacsacombot sütött lilakáposzta körettel, burgonyakrokettel, és attól fogva az lett a kedvencem. Kicsit száraz ugyan, de én még mindig nagyon szeretem!”
Ha Bozsik Petivel beszélget az ember, óhatatlanul az Old Traffordon kötünk ki, a közelmúlt magyar futballtörténelmének jeles helyszínén. Tizenkét évet utazunk vissza az időben (cikkünk 2015 februárjában jelent meg – a szerk.), 2002. augusztus 14-ig és 27-ig, a Manchester United–ZTE BL-selejtező két felvonásáig.
„A pesti egy nulla után is reálisan mértem fel az esélyeinket – mondja a párharc első és második felvonása között a Magyar Köztársasági Érdemérem lovagkeresztjével kitüntetett szakember. – Nem vagyok vak, feltűnt, hogy a Népstadionban Koplárovics Béla gólja után a még hátra lévő két percben ritmust váltottak az angolok. Maradjunk annyiban, hogy addig nem adtak ki magukból száz százalékot. Beckhamék először kényszerültek BL-selejtezőt játszani, nem tudták, hogyan kezeljék. Annyit azonban érzékeltem, hogy a visszavágóra ők is nagyon odafigyeltek.”

 

Arról a visszavágóról e sorok írójának az öt angol gólon kívül az a legélesebb emléke, hogy háromnegyed órával a kezdő sípszó előtt sci-fibe illő látványt nyújtott, amint hirtelen kipattantak a gyepszőnyegen a kis sapkák, és megannyi automata locsoló kezdte permetezni a vizet a gyepszőnyegre… Abban a pillanatban az villant az eszembe, mint A halál ötven órája című filmben az amerikai lövészárkokban több tonna csokoládét zsákmányoló német katonáknak. Ahol még ilyesmire is jut pénz, ott vajon mennyi esélyünk lehet?
„Semennyi. Azért a hetvenedik perc táján, amikor Ferguson lecserélte Beckhamet, egy pillanatra felötlött bennem, hogy hátha… Beviszem Radu Sabót, és ha találunk egy gólt, három egy… Csakhogy amíg készültünk a cserére, Ilics letarolta Van Nistelrooyt, tizenegyes, piros lap, a holland bevágta a büntetőt, game over…”

A lovagkeresztet is helyén kezeli Bozsik, aki 41 évesen érdemelte ki a kitüntetést.
„Kicsit meg voltam lepve, nem igazán tudtam hová tenni… Próbáltam poénosan felfogni, mondogattam is a visszavágó előtt, így legalább mindkét kispadon ül egy-egy lovag… A szövetségi kapitánysággal is valahogy így vagyok, nyolc hónap alatt hat meccs jutott osztályrészül, öttel több, mint az édesapámnak. Csak az a máltai kettő egyes vereség ne lett volna… Arra azért büszke vagyok, hogy a mai napig az egyetlen apa–fiú páros voltunk Magyarországon a kapitányi poszton. A kispadon nem volt olyan magas a mérce, mint a pályán, játékosként nem voltam biztos magamban, mindig attól tartottam, hogy szégyent hozok az apámra. Úri gyerek voltam a Gellérthegyről, nem hiányoztak a bekiabálások. Sohasem voltak anyagi gondjaink, ott volt a Kígyó utcai butik, talán ezért is maradtam meg a Pénzügyőrnél. A család? A nagyobbik fiam a ZTE-nél utánpótlásedző, már A-licence van, emellett játékos-edző Ausztriában. A kisebbik Angliában nyelvet tanul és dolgozik. A lányom 15 éves, és kilencedikes a tatabányai Árpád Gimnáziumban. Jómagam nem vagyok boldogtalan ember, köszönöm szépen, elvagyok… Persze ha lenne komoly érdeklődő…”
Mindezt már kifelé menet mondja, a Symbol kapujánál. Aztán kocsiba pattan, és elhajt. Ötvenhárom esztendős, két évvel idősebb Mourinhónál, most érne a legszebb edzői korba.

Ch. Gáll András

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2015. februári számában.)