Az ügynök kajája

 

 

A csevapcsicsa maga Jugoszlávia. Mert másként készíti a szerb, a horvát és a bosnyák, főleg mást tesz az éttermi asztalra a magyar. Aki evett gulyást nyugaton, az tudja, mit érezhet egy szerb, amikor idegenben botlik bele a szent nemzeti ételébe. Filipovics Vladan megmutatta, hogy nemcsak a szerződéskötéseknél, de a Symbol olasz konyhájában is otthonosan mozog.
Minden csevap lelke a hús. Az autentikus darabok „kizárólag az üsző lapockájából, illetve a lapocka alatti húsból készülnek fele-fele arányban” – mondja a játékosügynökök magyarországi pápája, miközben serényen sodorja az ujjnyi vastag kis darabokat. Felkockázzuk, besózzuk, éjszakára lefedjük, és be a hűtőbe. Másnap úgy, ahogy van, kétszer alaposan átdaráljuk, és máris formázhatók a húsrudacskák.

„Ahány nép, annyi csevapcsicsa, a bosnyákoké például kicsit nagyobb, mint a miénk, van, ahol bárányt is tesznek bele, de hagymát például csak a magyarok. Ha úgy tetszik, igazi jugoszláv specialitás” – említi könnyezve Filipovics, de nem a meghatottságtól, hanem a hagymától, amit apróra vágva, a csevap mellé kötelezően szervíroznak.
Az élet természetesen a szerbeknél sem kizárólag csevapcsicsából áll, hiszen a pljeszkavica (húslepény), a razsnjicsi (nyárs) vagy a vesalica (töltött szűz) ugyanúgy része a nemzeti kultúrának, mint azok a húsrudak, amelyeket varázslatos sebességgel sodor játékosügynökünk.

„Belgrád közepén van egy éjjel-nappali kioszk, ott adják a világ legjobb csevapcsicsáját. Amikor Dejan Sztankovics néhány interes haverjával közös üzlethálózatát a szerb fővárosban is megnyitotta, az ezt követő fogadás végén karon fogta a még éhes Adrianót, és elballagtak a kioszkhoz. Hajnali kettőkor az utcán állva falták be a csevapot, a járókelők azt hitték, kész átverés show-t forgatnak, olyan hihetetlen volt, hogy a tömegben elvegyülve Sztankovics és Adriano fogyasztja el a vacsoráját.”

Bár a csevapot eredendően grillrácson, erős tűzön, kis lapáttal forgatva sütik, a séf a vaslapot kínálja, és miután tisztázzák, hogy a közepesre hevített helyett a tűzforró lap lesz a legjobb, amelyen hirtelen kap kérget a hús, és az sem baj, ha kevésbé sül át, a lap olajozását Filipovics (akinek kötényéről Marlon Brando Don Corleonéja figyel) a Symbol által biztosított helyi erőre bízza. Hiszen fontos a jó előkészítés, „de a lényeg, hogy én érkezzem a beadásra…” – jön elő az egykori center a futballmenedzserből.

És a kiegészítők. A paprikából, padlizsánból és fokhagymából készülő ajvár ma már a hazai konyhák sztárja is, míg a kajmak amolyan krémtúrószerű, rendkívül finom kiegészítő a Balkán húsételeihez, a tejzsír fölözésével állítják elő.
Egyszerűen, gyorsan, praktikusan készül a prója, ez a sós szerb pite, amely kétféle lisztből, tojásból, némi ásványvízből és az ízvilágot generáló lemorzsolt, zsíros túróból áll össze kerek egésszé, ezeket mixerrel keveri Filipovics, majd az akkurátusan kikent tepsibe teríti, és 200 fokon fél óra alatt készre is süti.

„A nyáron alighanem arra is sort kerítek, hogy a hozzám tartozó labdarúgókat egy jelentősebb adag csevapcsicsával egy asztalhoz ültessem. Buzsáky Ákoséknál a Grundon mind elférünk, leszünk vagy hatvanan-hetvenen” – jelzi a főnök, hogy nemcsak a tárgyalóasztalnál gondol az ügyfeleire.

A Filipovics család, a három kisfiú, Stefan, Marko és Igor, továbbá Filipovicsné és a sógorasszony már az asztalnál, akárcsak Vladan harcostársa, az exfradista, -honvédos és -videotonos, de főleg exvajdasági Szabó Tibor.
Prijatno! Jó étvágyat!

L. Pap István

 

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2012. júliusi számában.)