A tűzhely mögött: Véber György

Szöveg Ch. Gáll András Fotó Hajnal András

Véber Györggyel időpontot egyeztetni bonyolultabb, mint Leo Messivel – az utóbbival nem is sikerült… –, de ennek nem az az oka, hogy a Mezőkövesd Zsóry karizmatikus edzője (cikkünk 2013-ban készült – a szerk.) kerülné a konyhát. Sőt a kispad után – még az is lehet, hogy előtt – itt érzi magát a legotthonosabban.

„Ahhoz képest, hogy harmincöt éves koromig csak tévedésből közelítettem meg a sparheltet, mára tőről metszett konyhatündér vált belőlem. Játékosként legfeljebb a rántottakészítésig jutottam el, de körülbelül kilenc évvel ezelőtt gondoltam egyet, és megfőztem életem első húslevesét. Egyedül, segítség nélkül! Olyan jól sikerült, hogy azonnal felsőbb osztályba léptettem magam, és következett a gulyásleves, amely az egyik kedvencem. Ezért választottam ezúttal is ezt” – kezdi röpke történeti visszatekintéssel sorozatunk e havi hőse, miután lehörpintettük a várakozás percei alatt felszolgált kapucsínót.

Mivel a marhahús másfél óráig fő, és utána még félóra kell a zöldségeknek is, van idő az eszmecserére az újpesti legendával, a Szusza Ferenc Stadion örök kedvencével. (Beszélgetésünk derűs alaphangját megadja, hogy két nappal vagyunk a Kecskemét 6–2-es legázolása után, még nem sejtjük, hogy mit tartogat augusztus 17., a mezőkövesdi stadion balvégzetű felavatása, a rettenetes 0–2 a Pápa ellen…) „Ma is Újpesten lakom, természetesen, de egyelőre annyi a valószínűsége az én odaszerződésemnek – mármint szeretett klubom kispadjára –, mint annak, hogy Messi a következő meccsen a Real Madrid mezében fut ki a pályára. Mezőkövesden gyökeret eresztettem, pedig amikor másfél éve odakerültem, kezdetben szkeptikus voltam. Aztán megtaláltam a közös hangot Tállai András elnök úrral, feljutottunk, és most már van egy szép stadionunk is” – pipáljuk ki a kötelező futballtiszteletkört, majd betérünk a konyhába a szó valódi és átvitt értelmében is.

„Nagyjából mindenevő vagyok, fél kezemen meg tudnám számolni azokat az ételeket, amelyeket nem kedvelek, de talán legmaradandóbb hatást egy tizenhat évvel ezelőtti malajziai túra gyakorolta rám. Mondanom sem kell, az Újpesttel jártunk Délkelet-Ázsiában. Ahhoz fogható ízkavalkáddal még sohasem találkoztam, a méregerős levesek zamatát még most is érzem az ízlelőbimbóimon. Ebből talán sejti az olvasó, hogy a markáns ízeket kedvelem, az igazi magyar konyha a kedvencem, de nincs gondom a tenger gyümölcseivel sem, spanyolországi túráink alkalmával bőven fogyasztottuk a halkölteményeket.” Véber Gyuri otthon is előszeretettel ragad főzőkanalat, és ennek felesége, Zsuzsa is örül.

„A marhapörköltem világbajnok, óriási sikert arat, valahányszor nekiveselkedem, a nyolc hónapos Dávidka kivételével mindenkit levesz a lábáról. Alig várom már, hogy felcseperedjen a kisfiam, persze nem kizárólag azért, hogy csemegézhessen a főztömből. Nem vagyok azonban elfogult saját főzőtudományommal, a feleségem csirkeszárnyaiból ipari mennyiséget el tudok fogyasztani. Külön örömömre szolgál, hogy Mezőkövesden a hazai meccsek után klassz vacsora van a VIP-helyiségben, mindig valamelyik szponzorunk gondoskodik a betevőről, babgulyástól halászléig a legkülönbözőbb magyaros ételek szerepelnek az étlapon.” Valahogy folyton vissza-visszakanyarodunk a futballhoz, de Gyuri már csak ilyen. „Főzés közben mindig szakmázok magamban, rendszerint nemcsak a gulyást, hanem a soron következő meccsünk taktikáját is kifőzöm. Most is azon jár az eszem, hogy az őszi tizenhét fordulóban már annyi pontot kellene szereznünk, amennyivel benn tudunk maradni. Tényleg nagyon rendesek itt Kövesden, a tizedikén esedékes fizetésünk már nyolcadikán, kilencedikén megjelenik a számlán, egy kicsit fura érzés is ez nekem, de ez egyike azon dolgoknak, amit könnyen meg tud szokni az ember” – mosolyodik el szakácsunk, de itt fel kell függesztenünk a beszélgetést, mert máris tálalják a gőzölgő gulyást, a kistányérra karikázott méregerős bogyiszlóival.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2013. októberi számában.)