Szöveg Mravik Gusztáv és Szöllősi György Fotó Puskás Intézet
A magyar foci egyelőre csak a múltjára lehet büszke, de nincs a sportágnak múzeuma, archívuma, könyvtára. Pontosabban: eddig nem volt. Mert Felcsúton elkezdődött a leendő Puskás Intézet gyűjteményének feldolgozása, bővítése, rendszerezése. A kollekció alapját a Spanyolországból 2011-ben hazakerült hatalmas Puskás-örökség adja, de az akadémián gyűjtenek minden tárgyat, fotót, trófeát, dokumentumot, ami a magyar foci régmúlt dicsőségét hirdeti. Az FFT hónapról hónapra előkotor valamit, és megmutatja olvasóinak. Ezúttal Sebes Gusztáv, az Aranycsapat szövetségi kapitánya hagyatékából emelünk ki egy lenyűgöző darabot: azt a fényképalbumot, amelyet neki állítottak össze a Népstadion építői az építkezésről és a megnyitóünnepségről.
Már több mint egy évszázados a „Nemzeti Stadion” álma, már Krúdy Gyula is írt róla, mondván, alighanem az „Óbudai szigeten” épül majd fel az aréna. Abból (és még sok más) tervből nem lett semmi, a háború utáni fantasztikus sportsikerek, a háború előttről örökölt sportolónemzedék elsöprő lendülete kötelezte a sportot amúgy is jó propagandaeszköznek tartó kommunistákat a stadion megépítésére. Azaz kötelezte volna, de rájuk és a magyar futball 1954 utáni kegyvesztettségére mindennél jellemzőbb módon nagy büszkeségük, a valóban így is a világ akkor legmodernebb stadionjának számító budapesti Népstadion egy félkész torzó maradt csupán.
1953-ban már jó kétéves késében volt az építkezés az eredeti tervekhez képest, így a „Toronyépület” és a keleti lelátó elkészülte nélkül is átadták az így is százezres arénát 1953. augusztus 20-án. Úgy volt, hogy folytatják az építkezést, de az 1954 nyarán elveszített világbajnoki döntő után egészen napjainkig nem volt többé központi politikai akarat Magyarországon a labdarúgás és a futballinfrastruktúra fejlesztésére, sőt…
Most, hogy a futball társadalmi és kulturális jelentőségét végre értékén kezelő Orbán Viktor miniszterelnök már harmadszor alakíthatott kormányt, és előző ciklusában felépült a debreceni, a ferencvárosi és a felcsúti stadion, újra felcsillant a remény, hogy mégis lesz a magyaroknak Nemzeti Stadionjuk (más kérdés, hogy közben már foci nincs hozzá). A sokadik látványterv és elképzelés talán tényleg valósággá válik, és 2015-ben elkezdik építeni az új Puskás-stadiont (az egykori Népstadion teljes karéjának befejezésével és „stadion a stadionban” megoldással.
No, de ne szaladjunk ennyire előre, nézegessük Guszti bácsi albumát, s benne a fantasztikus hangulatú képeket… Az építkezésről, amelynek során egy markológép a gödörbe csúszott, ám – közeledvén a párttitkári ellenőrző vizit – inkább gyorsan betemették, ha már kihúzni nem volt mód (azóta is ott van). És a megnyitóünnepségről, amely két részletből állt, és amelyre a szerencsés élmunkások, jó tanulók, kitűnő sportolók és persze a pártkatonák nyerhettek bebocsátást. A színpompás megnyitón felvonult szinte Magyarország összes sportolója és iskolása a politikájával a diktatúrába némi enyhülést hozó Nagy Imre miniszterelnök, a díszpáholy közönsége és a százezer néző előtt. Aztán a Budapesti Honvéd játszott stadionavatót a Szpartak Moszkva ellen, amiből Puskás Ferencné arra emlékszik, hogy nem a szovjetektől és a hazai kommunistáktól rettegtek a honvédosok, hogy mi lesz, ha legyőzzük őket, ellenkezőleg: a szurkolók haragjától, hogy mi lesz, ha nem verjük meg a „ruszkikat”…
Megvertük, 3:2-re.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2014. októberi számában.)
