A magyar foci egyelőre csak a múltjára lehet büszke, de nincs a sportágnak múzeuma, archívuma, könyvtára. Pontosabban: eddig nem volt. Mert Felcsúton elkezdődött a leendő Puskás Intézet gyűjteményének feldolgozása, bővítése, rendszerezése. A kollekció alapját a Spanyolországból 2011-ben hazakerült hatalmas Puskás-örökség adja, de az akadémián gyűjtenek minden tárgyat, fotót, trófeát, dokumentumot, ami a magyar foci régmúlt dicsőségét hirdeti. Az FFT hónapról hónapra előkotor valamit, és megmutatja olvasóinak. Most a futball legalapvetőbb kellékéről, a labdáról, pontosabban egy muzeális példányról lesz szó.
Hát persze, a labda nemcsak a játék legfontosabb kelléke, de a futballrelikvia-gyűjteményeknek is becses darabja maga a „futball”, azaz a focilabda. Ma már, amikor legalább egy tucatnyi labdát készítenek ki a labdaszedőknek a pálya mellé, nem nagy kunszt, ha többen is elteszik emlékbe egy-egy nagy meccs labdáját. De régente, amikor egy, legfeljebb két lasztival játszottak végig akár egy vb-döntőt is, bizony nemegyszer közelharc folyt a meccslabdáért a lefújás után. (A futballtörténet külön sztorija, ahogyan a glasgow-i, legendás Real–Eintracht BEK-döntő után Puskás a bíró közelében helyezkedve megszerzi élete meccsének a labdáját, amellyel négy gólt szerzett, de amelyet azután a videofelvétel tanúsága szerint nagy nehezen elkunyerál tőle a kétgólos Erwin Stein, akinek tulajdonképpen szintén élete meccse volt a 135 ezer néző előtt rendezett finálé.) Mivel tehát a szabály szerint a játékvezető kezébe kell visszajuttatni a labdát a hármas sípszó után, sokszor a sporttársaké lett egy-egy nagy mérkőzés labdája.
A játékosok azonban nem mindig mondtak le róla, az Aranycsapatnál például az volt a szokás, hogy vetésforgóban mindig más és más vihette haza emlékbe egy-egy válogatott találkozó után az aznapi labdát. így került Buzánszky Jenőhöz a legendás magyar–angol (7:1) labdája, amelyet ma már a manchesteri angol Nemzeti Futballmúzeum őriz. De ezekben a hetekben van ott egy másik labda is, mégpedig a világbajnokságok történetét bemutató vitrinben, Maradona és Pelé eredeti meze mellett, egy olyan labda, amelynek tulajdonosa a felcsúti Puskás Intézet, és amellyel az 1954-es világbajnokságon játszottak. A barnás-sárgás, klasszikus, hosszú szeletekből varrt, már nem fűzős, hanem szelepes labda a svájci Murgenthalban készült, a Schär nevű vállalat volt a vb beszállítója, és mindösszesen ötven meccslabdát készített a világbajnokságra (a döntőre is csak két ilyen labda jutott), amelyen semmilyen különleges felirat nem volt. A csapatoknak az edzésekre adott 200 labdán ugyanakkor ez állt angol és francia nyelven: „Swiss World Champion Match-Ball-Ballon officiel des Championnats du Monde 1954” (svájci vb-meccslabda – az 1954-es világbajnokság hivatalos labdája), és ugyanezeket a modelleket árulták és hirdették kereskedelmi forgalomban is.
Nos, a Puskás Intézet labdája egy az ötven közül, amellyel játszottak a vb-n, de nem tudni pontosan, melyik mérkőzésen, viszont így is hatalmas érték, mert az ötvenből összesen négynek a létezéséről tud a nemzetközi szakirodalom, amelyek közül kettő a döntő labdája volt (csak az egyikkel játszottak, de nem tudni, melyikkel), egy svájci múzeumban, egy pedig a Puskás Intézetnél van. A finálé két labdája egyébként egy leírás szerint a játékvezetők öltözőjébe került, az egyiket innen kérte el rögtön a meccs után Werner Kohlmeyer (az összes német világbajnok játékos által aláírva ez a dortmundi Német Futballmúzeum egyik dísze), a másik a szervezőbizottság elnökéhez, Ernst B. Thommennek jutott, aki a bizottság titkárának, André Grandjeannak adta tovább. A labda elfelejtődött, eltűntnek hitték, amikor Helen Muzzulini, a Wankdorf-stadion tervezőjének a felesége 2004-ben megemlítette egy gyűjtőnek, aki Grenoble mellett egy kis faluban, Villard de Lans-ban meg is találta a főtitkárt és a labdát is. A labdára valaki ráírta, hogy WM 1954, és pár elmosódott aláírás is van rajta. A szerencsés gyűjtő most stílszerűen 54 ezer euróért árulja a labdát az interneten…
Ami pedig a labdák és a vb-k közös történetét illeti, az 1954-ben még csak a nyugatnémet válogatott cserélhető stoplis cipőivel forradalmat csináló Adidas 1970-ben a hivatalos vb-labda, a Telstar megjelenésével új, máig tartó fejezetet nyitott a hivatalos világbajnoki labdák históriáskönyvében is.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2016. márciusi számában.)
