Szöveg Ben Welch Fotó Leon Csernohlavek Illusztráció Serge Seidlitz Fordítás Gerendai Márk
Granit Xhakát látjuk, miután passzt kapott Muhammad el-Nennitől, és a saját térfelén, a kezdőkör mellett szökkenve előtte álló üres területre tolja a labdát. A hosszabbításban járunk, 3–1 a mérkőzés állása, és mivel a Hull City védelme hátrálni látszik, Xhaka befut az ellenfél térfelére, és úgy dönt, megtöri az Arsenal hagyományát: passzolás helyett harminc méterről tüzel. A labda süvöltve repül Eldin Jakupovic kapus felett a hálóba.
Az Arsenal játékosai őszintén ünneplik a végeredmény szempontjából jelentéktelen találatot, mintha csak ez lett volna a mindent eldöntő, utolsó pillanatban lőtt gól. Hosszú idő után először bukkant fel a csapatban valaki, aki képes klasszikus, távoli bombával meglepni az ellenfelet.
A FourFourTwo ennek a tüzes szeptemberi gólnak a felidézésével hangolódik a beszélgetésre Xhakával Hertfordshire-ben. „Nemcsak akkor, a Hull ellen, hanem három nappal később is lőttem gólt” – emlékeztet minket a játékos a 4–0-ra végződő, Nottingham Forest elleni Ligakupa-diadal első góljára, amely még távolabbról született. Ezzel a két góllal magasra tette a lécet a játékos, a szurkolók pedig elkezdtek reménykedni.
„Amikor csak hozzám jut a labda, hallom, ahogy sikítják: lőjek – emlegeti nevetve. – Még a félpályánál is azt várják tőlem, hogy próbáljam meg, holott ez nyilván túlságosan távoli.”
Ez a két, villámcsapásként érkező gól volt a csúcspontja az Arsenalnál töltött eddigi rövidke pályafutásának, ugyanakkor korábban már volt néhány emlékezetes alakítása ballal.
Az ártatlan jófiú megjelenés mögött becsvágy, magabiztosság és agresszió lapul. Ha nem azt kapja, amire számít, nem nyugszik bele…
Kezdetben heves vérmérsékletével akarta megalapozni a hírnevét: a rekordszámú szabálytalanságának híre hamarabb érte el a brit partokat, mint ő maga.
Ha egy modern játékossal olyan témáról beszélgetünk, ami nem tesz jót a hírnevének, akkor általában a PR-osok által kifejlesztett süket dumával igyekszik elterelni a szót. Xhaka nem ilyen. Ha az erőszakosságáról kérdezzük, azt állítja, minden kódolva van a génjeiben.
„Rengeteg alkalommal kaptam lapot és kiállítást. Hírhedt vagyok a szabálytalanságaim miatt, de nincs mit tenni, ilyen vagyok. Ha visszaveszek, akkor sokkal rosszabb teljesítményt nyújtok – mondja. – Ez nem fegyelmezetlenség kérdése. Agresszív a stílusom, és emiatt néha bajba kerülök.”
A néha persze enyhe csúsztatás. Profi pályafutásának első piros lapját a Borussia Mönchengladbach színeiben kapta 2014 áprilisában. Az azóta eltelt két és fél év során további hét alkalommal küldték le a pályáról, valamint 31-szer figyelmeztették.
Most, hogy a megengedő bírói gyakorlatáról ismert Premier League-ben szerepel, úgy érzi, megtalálta a hozzá illő bajnokságot.
„Az angol futball illik hozzám – jelenti ki határozottan a 24 éves játékos. – A Premier League és a német vagy a svájci bajnokság között leginkább a szükséges erőnlétben és a sprintek számában mutatkozik meg a különbség. Taktikai vagy technikai szempontból nincs nagy különbség a Bundesligához képest, de itt sokkal élvezetesebb a játék, mivel jóval kevesebbet fújnak a bírók.”
Persze azért mégsem annyira lágyszívűek a játékvezetők: debütálásának tizenkilencedik percében már lapot kapott, októberben pedig ki is állították a Swansea elleni meccsen. Az Arsenal szurkolói meg fognak bocsátani neki, mivel Patrick Vieira 2005-ös távozása óta nem fordult meg a klubnál az ellenfélre ennyire veszélyes középpályás.
Arséne Wenger tizenegy éven át nem Vieira örökösét kereste, hanem technikás és fürge középpályásokat, akik megerősíthetik a hátvédeket. Tavaly nyáron azonban Xhaka megvásárlásával megtört ez a tendencia, az Arsenal 35 millió fontot fizetett a Gladbachnak. Az üzletet még az Eb előtt nyélbe ütötték, ami a halogatásra oly hajlamos menedzsertől szokatlanul hirtelen lépésnek számít.
Persze az agresszivitás önmagában még nem elég ahhoz, hogy meggyőzd a csapat főnökét. Nem árt az sem, ha jól játszol, ami a 48-szoros svájci válogatottról végső soron elmondható. A váratlan, energikus támadásokat precíz passzokkal ötvöző Xhaka az Ágyúsok minden igényének megfelelt.
„Jó alkata és hatalmas ereje van – magyarázta Wenger novemberben. – A támadásokban otthonosan mozog, akárcsak a védekezésben. Fantasztikusan pontos passzai miatt jól játszik meg másokat az ellenfél tizenhatosa körül.”
Az Ágyúsok legfontosabb elvárása az volt felé, hogy az ellenfél térfelén pontos passzokat adjon. Ugyanakkor Xhaka bal lábbal távoli labdákat is milliméteres pontossággal ad, ami felgyorsítja az Arsenal támadójátékát, uralja a pályát és megbénítja az ellenfelet.
„Rövid és hosszú passzokban is remekel – teszi hozzá Wenger. – A középpályán sokszor jól jön, ha szét tudjuk húzni az ellenfél védelmét. A játékunk a rövid átadásokon alapszik, olykor azonban sok területet nyerünk egy hosszú labda segítségével.”
Xhaka számára ennek a játéknak a megértése és a tudat, hogy mennyire értékes eleme lehet a stratégiának, lényegi szempontok voltak az átigazolás során. Olyan menedzserrel akart dolgozni, aki odafigyel a játékosok fejlődésére és a látványos futballra is.
„Hosszú ideje tartottam a kapcsolatot Wengerrel, így könnyű volt meghozni a döntést – magyarázza a 2016-ban érkezett játékos. – Főleg miatta szerződtem ide. Gyors, látványos és technikás a játék, illik hozzám.”
Annak ellenére, hogy mennyire passzol az angol labdarúgás és különösen az Arsenal, Xhaka várni kényszerült. A csapat történetének harmadik legdrágább igazolása a 18 Premier League- és BL-meccsből mindössze nyolcon volt kezdő. Viszont a nyolc találkozóból hatot megnyertek, kettő pedig – a Leicester és a rivális Spurs ellen – döntetlennel ért véget.
A Watforddal szembeni 3–1-es győzelem után a menedzser a csapat egyik korábbi középpályásához hasonlította: „Bizonyos értelemben Emmanuel Petit-re emlékeztet a stílusa”. Ennek ellenére Wenger nem találta meg Xhaka helyét a 4–2–3–1-es rendszerben.
A francia szakember az egyensúlyt igyekszik megteremteni a csapatban. Az idény elején szívesen állított párba olyan középpályásokat, mint Santi Cazorla és Francis Coquelin. Aztán Cazorla tartós sérülése miatt Wenger kísérletezésni kényszerült, amelynek során el-Nenni és Coquelin került párba, de fantáziátlan megoldásaik miatt végül visszahívta Xhakát kezdőjátékosnak a Bournemouth elleni meccsre november 27-én. Húzása bevált. A svájci és az egyiptomi remekül kiegészítették egymást, az Arsenal könnyedén nyert 3–1-re. A következő Premier League-mérkőzésen a West Ham ellen léptek pályára, ezúttal viszont Coquelin került párba Xhakával. A kiegyensúlyozott felállás 5–1-es sikert hozott az ágyúsoknak, Xhaka pedig kulcsembernek bizonyult, miután bebizonyította: a támadás mellett hatékony védekezésre is alkalmas. Wenger megtalálta az olyannyira áhított egyensúly kulcsát.
Ez persze csak ízelítő az előttük álló lehetőségekből. A menedzser jól tudja, hogy Xhakának időre van szüksége, amíg megszokja az angliai életet és a Premier League tempóját. „Át kell vennie a játékstílust és hozzá kell szoknia az angol mérkőzések ritmusához – mondta Wenger. – Biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeres lesz.”
Xhaka nagyon elszánt. Amikor a londoni városnézésről kezdjük faggatni, gyorsan leszögezi, hogy nem vakáción van. „Nem ezért jöttem – érvel karját összekulcsolva, miközben hátradől a kanapén. – A karrierem miatt vagyok itt, ami mindennél fontosabb.”
Ennek ellenére azért felajánlotta valaki a csapatból, hogy körbevezesse a fővárosban? „Már nem vagyok tizenkét éves – mondja önelégülten vigyorogva. – Senkinek sem kell segítenie.. Mindenki kedvesen üdvözölt, de egyedül is meg tudom nézni amit szeretnék.”
Habár idegenvezetője nincs, mentorai viszont vannak, akiktől sokat tanulhat. Mesut Özil és Alexis Sánchez mellett játszani már önmagában megtiszteltetés: egyikük higgadt zseni, aki egy egérlyukba is betalálna a labdával, utóbbi pedig kifogyhatatlan energiával lövi a gólokat, adja a gólpasszokat és viszi előre a csapatot.
Mielőtt az Arsenalhoz érkezett, Xhaka arra használta fel emberfeletti erejét, hogy videojátékokban diadalmaskodjon mások felett. Most a való életben teheti ugyanezt.
„Özil és Sánchez világklasszis futballisták, akik olyan csapatokban szerepeltek, mint a Barcelona vagy a Real Madrid – ismeri el a kiváló társai érdemeit. – Egykor PlayStationt játszottam velük. Most együtt lépünk pályára, amivel az álmom vált valóra. Sokat tanulhatok az ilyen tehetséges és tapasztalt labdarúgóktól. Nagyon büszke vagyok rá, hogy egy csapatban szerepelünk.”
Ám ne gondoljuk… teljesen letaglózta őt a helyzet. Xhaka nem vágyik rá, hogy a nagyok fogják a kezét. „Csodálom a pályafutásukat – mondja a sztárpárosról –, de én sem vagyok kisgyerek. Méltó vagyok arra, hogy velük futballozzak.”
Nem az hozta meg az önbizalmát, hogy csatlakozott az Arsenalhoz. Az FC Baselben villámgyorsan került az első csapatba, majd 2012-ben a Borussia Mönchengladbach színeiben folytatva már tisztában volt képeségeivel. A németországi pályáját a kispadon kezdte, de a sajtóban bejelentette: beszélt a menedzserrel, és korábban már bebizonyította, hogy megállja a helyét a legmagasabb szinteken is. Ekkor húszéves volt.
Ez a viselkedés nem jellemző az Arsenalban, ahol Wenger igyekszik megakadályozni az összetűzéseket. Jelenleg azonban nem is a megszokott Arsenalról beszélünk. Az Ágyúsoknak ismét meg kell találniuk azt a formát, ami lehetővé tette számukra, hogy veretlenül fejezzék be az idényt 2004-ben. Igazi karakterek kellenek. Xhakára van szükségük.
Született falkavezér. Martin Stranzl távolléte esetén olykor ő volt a kapitány a Mönchengladbachban, valamint októberben ő viselte a karszalagot a svájci válogatottban is.
Kétség sem fér hozzá, hogy ezt mind kiérdemelte. A bázeli születésű, koszovói albán szülőktől származó játékost árulónak bélyegezték, miután Svájcot képviselte Albánia helyett a 2016-os Eb-n, ahol Albánia és saját bátyja, Taulant ellen lépett pályára, és teljes szívvel tudott küzdeni, hozzásegítve csapatát az 1–0-s győzelemhez, amivel kiérdemelte a Meccs embere elismerést.
„Megmutatta, hogy az sem számít neki, ha a saját bátyja vagy nemzete ellen játszik. Ő csak nyerni akar” – mondta róla az Arsenal gólkirálya, Thierry Henry. A korábbi svájci szövetségi kapitány, Ottmar Hitzfeld pedig a fiatal Bastian Schweinsteigerhez hasonlította.
Mivel Cazorla sérült, Jack Wilshere pedig kölcsönben van, eljött Xhaka ideje, hogy kiderüljön: a csapatnak éppen annyira szüksége van a merészségre, mint a finom játékra. Többen suttogják, hogy a Wenger-korszak harmadik nagy Arsenalja alakul, amelyet senki sem győz majd le. Az Ágyúsoknál már szinte tendencia, hogy a kritikus helyzetben összeomlanak. Xhaka megtörheti ezt a hagyományt.
„Sok erényünk van – mondja az FFT-nek. – Nem tudom egyik korábbi csapathoz sem hasonlítani a jelenlegit. Csak a mostani keretet tudom megítélni, és abból, amit látok, arra következtetek, hogy a következő idényben begyűjtjük a trófeákat.”
A korábbi kudarcoktól nem megsebezve, félelem nélkül, az eddigi optimizmusával vág neki Xhaka a következő kritikus időszaknak az Arsenalban. Vajon Emery ki tudja használni az agresszióját, amivel sikerre viheti az Ágyúsokat? Talán. És ahogy a szurkolók kiabálják a lelátóról: egy lövést megér.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. februári lapszámában.)
