Szöveg Andrew Murray Fotó Stefan Hobmaier Fordítás Gerendai Márk
Grünwald unalmas hely. Az Isar folyó partja mentén elterülő városka fasorokkal övezett utcái egyáltalán nem hasonlítanak München belvárosára, holott csak tíz kilométer a távolság köztük. Csendesen és lassan zajlik itt az élet. Csak a helyi kutyások sietnek fedezéket találni a sarki kávézóban, ha a zápor túl intenzívre vált.
Ebben a kertvárosi idillben található Jérome Boateng otthona, totális ellentétben a környék nyugalmával. Házhoz szállítást végző kisteherautók jönnek-mennek. Egy szerelő jelenik meg az alacsony, fehér ház ajtajában, majd hamarosan bebocsátást nyer szerszámosládájával a kezében.
Bent a család kutyája, Cassius, a kilencéves boxer figyel, akit a John Lewis reklámban felbukkanó fajtársával ellentétben egyáltalán nem érdekel a kerti trambulin, inkább Boateng lányai, Soley és Lamia körül sertepertél.
Jérome édesapja inkább búcsút int, miközben barátnője egy ismerőssel beszélget. Hamarosan feltűnik a Bayern München kulcsembere a klub által adott matt fényezésű Audiban.
„Ne haragudjatok, utálok késni – mondja lélekszakadva Jérome, aki egyenesen a repülőtérről érkezik, mivel előző este a PSV ellen játszottak és nyertek a Bajnokok Ligájában. – Nemrég költöztünk ebbe a házba, és ti vagytok az első vendégek, akiket hívtam. Bocsánat a rendetlenségért!”
Boateng éve éppen annyira volt zsúfolt, mint e vendégség idején az otthona, bár rendetlenség egyáltalán nem volt a házban. A költözésen kívül a vb-győztes játékos sorozatban a negyedik Bundesliga-győzelmét ünnepelhette, ismét eljutott a BL-elődöntőig, és legjobb négy között zárta az Eb-t is.
Német újságírók az Év Játékosa címre is jelölték őt augusztusban, és folyamatos kiváló teljesítménye miatt az FFT a világ 100 legjobb játékosáról szóló cikkében a világ legjobb védőjének választotta.
Mindezek miatt döntött úgy a 28 éves játékos, hogy meghív minket magához egy kávéra beszélgetni, elemezni ezt a gazdag évet.
Kapucnis pulóverében, melegítőnadrágjában és edzőcipőjében a megjelenése olyan ember benyomását kelti, aki nagyon is jól érzi magát a bőrében. Akinek boldog az élete. A nála töltött 90 perc alatt bebizonyosodott, hogy házigazdaként kiemelkedően figyelmes és udvarias.
A trófeáknak berendezett szobában foglalunk helyet, ahol egy régi biliárdasztal is a dekoráció részét képezi. Amint egy kallódó vezetéket és a létrát kivisz a szobából, elkezdődhet a beszélgetés arról, miért is volt különös számára ez az év.
Igen, volt egy térdsérülés az év elején, így nélküle szerepelt sikertelenül a Bayern az Atlético Madrid ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén.
Visszatérése után rögtön fantasztikus teljesítményt nyújtott, így csak az idegenbeli gólok miatt maradtak alul. Nem véletlen egybeesés az sem, hogy az Eb-n pont akkor kaptak ki a franciáktól az elődöntőben, amikor sérülése miatt kihagyni kényszerült az összecsapást. Ha nincs jelen, az szinte pótolhatatlan hiányt jelent a csapatának.
„Lazán kell venni a játékot, ennyi az egész – dörzsöli a szakállát. – Néha minden csak egy megérzésről szól. Persze nagy döntéseket kell meghozni, és néha ez nem sikerül. De ha figyelsz az érzéseidre, akkor természetes tudsz maradni.”
„Ezt láthattuk, amikor Pep Guardiola a Barcelonában játszott. Nem számít, mekkora volt az ellenfél nyomása, akkor is hátulról építette fel a támadást. Nem számít, ha hibázol, csak az a lényeg, hogy játssz.”
A folyamatosság a másik fontos szempont. „Itt van a német válogatott védelmének az alapja: Manuel Neuer áll a kapuban, Mats Hummels velem együtt középhátvéd, és Philipp Lahm, a korábbi kapitány – mondja. – Ez a gépezet olajozottan működik, mivel nem ma kezdtünk együtt játszani. Philipp-pel például már 2009 óta, a válogatottban való bemutatkozásom óta együtt játszom. De beszélhetünk Thomas Müllerről vagy Robert Lewandowskiról is, akik két éve a csatáraink. Már jó ideje építjük ezt a csapatot.”
És Boateng is építkezik. A labdarúgók gyakran semmitmondó sallangokban beszélnek a fejlődésről. Boateng másképp közelít ehhez a témához. Bámulatos fizikai adottságai mindig is biztosították a benne rejlő lehetőségek alapját. Testalkata alapján sokszor inkább tűnhet rövidtávfutónak, mint futballistának. A beszélgetés során fel tudta idézni azt a mérkőzést, ami megváltoztatta a pályafutását.
„2012 decemberében a BATE Boriszov elleni idegenbeli BL-meccsen kiállítottak – mondja, miközben szemüvegét igazgatja. – Sokat kritizáltak emiatt. Azt mondták, hogy túl sok piti szabálytalanságot követtem el, gyakran hibáztam. Karácsony után Daniel Van Buyten játszott helyettem.
Ez volt a kulcsfontosságú pillanat számomra, mert ráébredtem, hogy többet kell koncentrálnom a meccseken, nyugodtabban kell viselkednem, ha nálam van a labda, valamint keményebben kell edzenem. Kiváltképp a passzolást kell gyakorolnom, a cselezést és a fejelést.
Attól a pillanattól fogva egészen másképp gondolkodtam. Sokat elmélkedtem a játékomon, megtanultam kivárni a labda visszaszerzésére alkalmas pillanatot, és nem elhibázni azt hülye szabálytalanságokkal. Megváltozott a játékom, és hétről hétre fejlődtem. Megtaláltam a saját ritmusomat.”
A 2012–13-as idény végére Boateng visszanyerte a helyét a csapatban, és három trófeával zárta az évet, miután sikerült legyőzni a rivális Borussia Dortmundot a Bajnokok Ligájában.
„Néha el kell fogadni, hogy nem minden pillanatban törhetsz felfelé – teszi hozzá. – Éppen ezért volt kimagasló élmény ezeket a trófeákat megszerezni.”
Ez a filozófiai látásmód azt is megmagyarázza, hogyan tudta megszokni Carlo Ancelotti módszereit, miután három évet dolgozott Pep Guardiolával. „Ez az élet rendje. Ha egy új edző irányítása alá kerülsz, nem kezdhetsz mindent a legelejétől” – mondja. Egyébként a Bayern csak háromszor kapott ki a 2016–17-es idényben (az Atléticótól, a Rosztovtól és a Dortmundtól), ami jól mutatja a játékosok elszántságát.
„Ancelotti kissé idősebb, és a meccsek alatt nyugodtabb, mint Guardiola – folytatja Boateng. – Talán egy kicsit túlságosan is nyugodt. Nem hinném, hogy olyan kemény nyomás alatt tartjuk az ellenfelet, mint korábban. Néha azt mondjuk, hogy oké, tartsátok meg a labdát. Ez azt jelenti, hogy mélyebbre húzódhatunk, helyezkedhetünk, és kontrázhatunk. Mindez hatalmas változás a régi taktikához képest.”
„Egy új edző mindig nagy váltást jelent. Eltart egy ideig, amíg átállunk. A szurkolók azt akarják, hogy nyerjünk, hogy látványosan futballozzunk, hogy sok gólt lőjünk és keveset kapjunk.” Egyszerűnek hangzik, nem?
Boateng győzelem iránti elszántsága nem újdonság. „Utálok veszíteni, már gyerekként sem tudtam elviselni – nevet, és szinte szégyelli magát amiatt, amit mondott. – Régóta így van, és még most is ezt érzem az edzéseken. Keményen megdolgozom azért, hogy győztes legyek, mert mindig is az akartam lenni. Vannak, akik már több trófeát gyűjtöttek, de az én koromban ez sem rossz eredmény.”
Beszélgetés közben a falra pillantunk, ahol a 19 trófea, köztük a két és fél éve nyert világbajnoki kupa másolata büszkén mutatja gazdája eredményeit. Egy a díjak közül kimagaslóan értékes. Öregebb, kevésbé fényes, a rajta lévő műanyag ábrával inkább tűnik valamilyen amatőr verseny díjazásának.
„Ezt az első csapatommal, a Tennis Borussia Berlinnel szereztem még nagyon fiatal koromban” – mondja Boateng vigyorogva. Nem véletlen, hogy a rengeteg dobozban tárolt díj mellett ez a trófea rögtön kiérdemelte, hogy a polcra kerüljön.
„Erről mindig az jut eszembe, ahogyan elkezdődött az egész pályafutásom. Édesapám és édesanyám őrizték meg ezeket a díjakat, amiért nagyon hálás vagyok nekik.”
A család kiemelkedően fontos Boateng számára. Szemben velünk, a könyvespolcon láthatjuk Sigmund Freud életrajzát, néhány fotót és gyerekkori emléket, ajándékokat Ghánából, ahonnan édesapja, Prince származik.
Prince volt az, akivel Boateng háromévesen, életében először labdába rúgott Berlin utcáin, nem messze a Kurfürstendammtól, a bevásárlónegyedtől. Prince és Boateng édesanyja, Martina elvált, amikor Jérome ötéves lett, de mindkét szülővel közeli kapcsolatban maradt.
Féltestvére, Kevin-Prince, aki a Hertha, a Spurs és a Milan középpályása is volt, most pedig a La Ligában játszik a Las Palmas színeiben, szintén a közelben lakott.
Jérome volt a visszahúzódó, csendes testvér. Ez most is érződik, sok kérdésünkre így kezdi válaszát: „Ó, hát ez egy jó kérdés…”, mivel mindig a lehető legjobb választ szeretné adni. A 18 hónappal idősebb Kevin-Prince inkább lázadó alkat volt.
„Anya és apa hatkor kelt reggelente, hogy elvigyenek a kilenckor kezdődő meccseimre Berlin északi részébe, ami nem a legszebb környék – emlékszik vissza Jérome. – Hihetetlenül sok támogatást kaptam tőlük. Amikor csak új helyre kerültem, apám eljött velem ellenőrizni a környéket. Ha kipróbálok egy új éttermet, akkor ott általában már ismerik apámat, és sokszor üdvözletüket küldik neki, én pedig csodálkozom, hogy az öregem már megint megelőzött.
Boateng számára motivációt jelent, hogy a hozzá közel álló személyek büszkék legyenek rá kimagasló teljesítménye miatt. „Nem is vettem észre, hogy Jérome mennyire eltökélt – mondta édesanyja, Martina a 2010-es vb előtt. – Most aztán elnyerheti a dicsőséget!”
Hamarosan szemet vetett rá, és leigazolta a Hertha, majd a Hamburg. Aztán 2010 nyarán a 21 éves Boateng a Manchester Cityhez került 10.4 millió fontos vételáráért cserébe.
„Mivel nagyon szerettem volna a Premier League-ben játszani, ezért ez igazán fontos fejezet az életemben – magyarázza, majd megelőlegezi a választ az FFT következő kérdésére, amiben arra lettünk volna kíváncsiak, hogy mi nem működött Angliában. – Megígérték, hogy középhátvéd poszton fogok játszani, de végül legtöbbször jobbhátvédként kellett pályára lépnem. Fiatal játékosként az ilyesmi nagyon zavaró tud lenni, de én próbáltam olyan jól teljesíteni, amennyire csak lehetett. Amint elkezdtem gyakrabban szerepelni, két különböző térdsérülést is elszenvedtem, és a második miatt műtéten is át kellett esnem. Sokat tanultam olyan nagyszerű játékosoktól, mint Patrick Vieira vagy Emmanuel Adebayor, akik segítettek nekem. A Bajnokok Ligája meccseit mindig együtt néztük valamelyikünknél. Nagyszerű volt részese lenni a társaságnak.
Én is így próbálok viselkedni most az új játékosokkal. Ez kialakítja a felelősségérzetet, hiszen én is megtapasztaltam már, milyen érzés újnak lenni egy csapatban egy ismeretlen országban, ahol idegen nyelvet beszélnek. Igyekszem mindenkinek megkönnyíteni a kezdeti időszakát. Úgy érzem, a Bayern olyan, mint egy család.”
A játékosok összetartását kiválóan példázza a Chelsea elleni gyötrelmes büntetőpárbaj során elszenvedett vereség a 2012-es BL döntőjében, Münchenben. Boateng a klubnál töltött első idényének végén, a meccs 88. percében szem elől tévesztette Didier Drogbát, ami egyenlítést, hosszabbítást, majd drámai vereséget jelentett a Chelsea ellen.
„Fogalmam sem volt, hogyan fogom feldolgozni azt a kudarcot. Két napig nem is ettem – mondja Boateng a fejét vakarva. – Aztán a harmadik napon Thomas Müller küldött mindenkinek egy üzenetet. »Tudom, hogy nehéz, de b…ni rá, túl kell lépni rajta. Jövőre megnyerjük!« El lehet képzelni, hogy ezek után mennyire koncentráltunk, hogy sikerüljön.
A következő idényben egy percet sem késett egyikünk sem az edzésekről. Mindannyian a kudarc kijavításán fáradoztunk, ami végül sikerült is.”
A csapat magja azóta is együtt van, és ők alkotják a Real Madrid és a Barcelona mellett a harmadik európai szuperklubot. A Bayern München játékosai rendszeresen összejárnak biliárdozni, amiben általában Thomas Müller a legjobb.
Ugyan a csapattárs Franck Ribéry a szomszédban lakik, mégsem szoktak összejárni megvitatni a csapat taktikáját késő esténként. Boateng sikere abban is rejlik, hogy időnként ki tud kapcsolódni, és ilyenkor nem foglalkozik a focival.
„Olykor teniszezem vagy kosarazom, bár Cassius legutóbb szétrágta a labdámat – mutat nevetve a kertben található egykori sporteszközre. – 2013-ban élőben néztem az NBA döntőjét, amikor a Miami Heat megverte a San Antonio Spurst. Fantasztikus élmény volt! Imádok meccsekre járni!
Ha van pár szabadnapom a meccsek között, akkor szeretek különböző városkákba utazgatni, és ilyenkor egyáltalán nem foglalkozom a futballal. Gyakran meglátogatjuk a bátyámat és az édesanyámat, és eltöltünk a családdal néhány napot.”
És még valami a család szeretetéről: Boateng büszkén mutatja be gyermekeit az FFT-nek.
Ha 2016 volt Boateng számára az európai futballelithez való csatlakozás éve, akkor mi következik ezután? Világszintű hírnév? Nos, akinek Jay Z ügynöksége egyengeti az útját, annak semmi sem lehetetlen.
„Kétszer is találkoztam vele – mondja Boateng mosolyogva. – Az első alkalommal meghívott magához Los Angelesbe, és két vagy három órán át beszélgettünk. Nagyon érdekes személyiség, és rendkívül megtisztelő, hogy vele dolgozhatok. Az ő zenéjén nőttem fel.
Rengeteget tud a labdarúgásról. Olykor nézi a meccseket a tévében, de a napirendje nem engedi meg, hogy túl gyakran eljöjjön személyesen. Hogy Bayern-szurkoló-e? Remélem!”
Az együttműködés nem annyira szokatlan, mint amilyennek elsőre tűnik. Például közös bennük, hogy mindketten megszállottan gyűjtik az edzőcipőket.
„Hatszáz pár cipőm biztosan van – mondja Boateng, miközben a lábbeliknek fenntartott szobába vezet minket. – Mindegyik szépen ki van állítva. Lehet, hogy kissé kényszeres vagyok? – kérdezi nevetve, majd folytatja. – Tizenhárom éves koromban kezdtem egy pár Converse-zel. Mára tele van lyukakkal, de még mindig megvan. Különböző színű és márkájú, ritka cipőket gyűjtök. Kezdetben boltokba jártam, mára azonban szerencsésnek mondhatom magam, hogy vannak barátaim világszerte, például Párizsban és New York-ban, akik beszerzik nekem az új modelleket. Minden a kapcsolatokon múlik.”
Lehetetlennek tűnik, hogy Boateng egyszer megelégedjen a cipőgyűjteménye méretével vagy a trófeáinak számával. „Most a jövőre akarok koncentrálni, és a lehető legtöbbet fejlődni – mondja, miközben elhagyjuk a cipőszobát. – A világbajnoki trófea másolata mindig emlékeztet rá, hogy megszereztük a győzelmet a legnagyobb versenyen. Ugyanakkor ritkán gondolkodom a múlton, inkább a jövőre koncentrálok.
A legfontosabb célom 2017-re a Bajnokok Ligája megnyerése – mondja magabiztosan. – Carlo Ancelottinak sok tapasztalata van ebben, ezért remélem, tud majd segíteni. Mindenki meg akarja nyerni ezt a sorozatot, és abból látszik, hogy mekkora a küzdelem, hogy még soha senkinek sem sikerült megvédeni a címet. Néha egy apró részleten múlik minden. Egy másodpercnyi hiba vagy egy gól miatt elbukhatsz. Mindent a lehető legjobb időben kell csinálni. Ha valami hiányzik a gépezetből, akkor vereség vár a csapatra. Sorozatban háromszor eljutottunk az elődöntőig. Most itt az idő, hogy a döntőben szerepeljünk.”
Boatengnek lassan indulnia kell a Bayern München pályájára erőnléti edzésre, de még van idő néhány fotóra, amihez a már megszokott lelkesedésével pózol. Mielőtt távozna, megveregeti Cassius buksiját, elköszön Sherintől, valamint Soley és Lamia is kap egy-egy puszit apjuktól, akik a házvezetőnek segítettek a rengeteg 17-es számú mez kimosásában. Látszik rajta, alig várja, hogy visszatérjen otthonába, az álmos kertvárosba.
„Nincs jobb érzés annál, mint amikor egy hosszú nap után hazatérsz és lerogysz a kanapéra – mondja, miközben kikászálódik a párnák szorításából. – Olyan kényelmes, mint egy puha ágy.”
Mindenkinek szüksége van egy kis nyugalomra, és ez alól a világ legjobb védője sem kivétel.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. januári lapszámában.)
