Szöveg Arthur Renard
Amikor Frank Brugel nem túl látványos pályafutása – ami olyan középkategóriás csapatoknál telt, mint az RBC Roosendaal vagy a Willem II – a végére ért, nem gondolta, hogy lesz még valaha esélye, hogy hatása legyen a holland futballra.
Ekkora már csak annyit foglalkozott a labdarúgással, hogy vasárnap reggelente elvitte a fiát, Jordyt a helyi amatőrcsapat, a WDS’19 meccseire. És itt fedezett fel valamit, ami a szükség órájában a holland foci megmentője lett. Jordy apjához hasonlóan kapus volt. Nem sok gólt kapott.
Tehetséges volt, de az előtte játszó hátvéd is annak tűnt. A kis középhátvéd elképesztő védelmet nyújtott a kapusnak, sőt a pálya másik felére is átfutott, hogy segítsen a többieknek gólt szerezni. Mintha mindenütt ott lett volna. A neve Virgil van Dijk. Brugel még mindig a Willem II-nél dolgozott adminisztrációs beosztásban, és hamar rájött, hogy az ifjú védőnek a klub akadémiáján a helye.
„Már akkor kisportolt teste volt, pláne a többiekhez képest – mondja a FourFourTwo-nak. – Jól kezelte a labdát, ügyes volt és gyors. A kőkemény védelem ellenére is meg tudta változtatni a meccs menetét. Öröm volt nézni.”
A Willem II tehetségkutatóit is meggyőzte, amit láttak, és 2001-ben felvételire hívták a tízéves fiút. A klub akadémiája jó hírnek örvendett, több növendékük is bekerült a felnőttcsapatba. Néhány évvel korábban, az 1998–99-es idényben ez az együttes második lett az Eredvisiében, és felkerült a Bajnokok Ligája főtáblájára, amivel sikerült nevet szereznie az amúgy az Ajax, a Feyenoord és a PSV által uralt országban.
Nem sokkal az ígéretes védő érkezése után Jan van Loont nevezték ki a tilburgi akadémia élére. Van Loon, aki korábban az Arsenal játékosgondozó-részlegét is vezette, élénken emlékszik Van Dijk első napjaira a Willem II-nél.
„Egy csatárnak sem volt esélye ellene – magyarázza a FourFourTwo-nak. – Erős volt, és ösztönösen tudta, melyik pillanatban veheti el a labdát az ellenféltől. Elképesztően jól pozicionálta magát, mintha megérezte volna, hol védekezhet a leghatékonyabban.” Persze volt, amit meg kellett tanulnia.
Nem kellett sokat várni, hogy Van Dijk letegye névjegyét Groningenben
„Néha úgy tűnt, mintha hanyag lenne – mondja Van Loon. – Némelyik edző egyenesen azt hitte, lusta.” Az időbeosztásával is gondok voltak: rengeteget késett az edzésekről. Volt, hogy a trénerek már azt vitatták, van-e helye az akadémián. Van Loon azonban maga nézett utána a tehetséges fiatal magánéletének.
„Kiderült, hogy a szülei elváltak, ezért sokszor ő vigyázott az öccsére és a húgára. Elhozta őket az iskolából, ebédet főzött nekik, és csak ezek után indulhatott el az edzésre. Ami azt jelentette, hogy gyakran elkésett. Emlékszem, egyszer az öccse mogyoróvajat szeretett volna, de nem volt otthon, ezért Virgil fogta magát, elment a boltba, hogy megvegye, ám emiatt lekéste a buszt. Ez az időszak nemcsak labdarúgót, hanem embert is faragott belőle.”
Van Loon tehát megharcolt azért, hogy Van Dijk az akadémián maradhasson, de a nagykorú játékost már nem tudta megtartani. A klubnak nem akaródzott felajánlani a szerződést, a tizennyolc éves Van Dijknak pedig elege lett.
„Megoszlottak róla a vélemények, és azt hiszem, ezt ő is érezte” – ismeri be Van Loon. Amíg a Willem II tétovázott, a többi csapat rávetette magát Van Dijkra, és az ifjú tehetség új vizekre evezett. Az átigazolás majdnem 250 kilométernyi távolságot jelentett édesanyja bredai házától. Nemcsak az új környezetet, az új együttest is meg kellett szoknia, és ez nem volt könnyű, mert a Groningen utánpótlásának edzője, Dick Lukkien nem bánt kesztyűs kézzel a fiatalokkal.
„Lehet, hogy kicsit kemény vagyok, de ha azt látom, hogy van tehetségük, minden tőlem telhetőt megteszek, hogy kihozzam belőlük a legtöbbet” – magyarázza Lukkien. Virgil látszólagos lustasága ismét téma lett.
„Sokszor túl nagy teret hagyott az ellenfélnek – teszi hozzá Lukkien. – Ezt persze behozta a sebességével, de megmondtuk neki, hogyha szeretne jobbá válni, meg kell szabadulnia ettőla tulajdonságától. Arra is meg kellett tanítanunk, hogy ha nálunk van a labda, zárkózzon fel a középpályára, mert túl nagy lesz a rés, amit az ellenfél rögtön kihasznál, ha visszaszerzi a labdát. Úgy érzem, ezen a téren azóta rengeteget fejlődött.”
Minél többet edzettek együtt, annál jobban tudtak együttműködni, és Van Dijk remek játékossá nőtte ki magát. A felnőttcsapatban 2011 májusában lépett először pályára (4–2-re legyőzték a házigazda ADO Den Haagot), de csak egy hónappal később szerzett nevet magának. Az Európa-liga selejtezőjében egy 5–1-re elveszített odavágó után a visszavágóra betették a csatárok mellé. Két gólt szerzett, ebből az egyiket szabadrúgásból, és a csapat 5–1-re megnyerte a meccset (bár a tizenegyespárbajban végül alulmaradt). Ez jelentette a nagy áttörést. A Groningennél Lukkien közelebbről is megismerhette Van Dijkot, és lenyűgözte magabiztos hozzáállása.
„Beszélgettünk a jövőjéről, és nem volt kétséges, mit szeretne” – így Lukkien. Van Dijk egy interjúban elárulta, hogy bármire nyitott. Bár csak abban az évben indult el profi pályafutása, már arról beszélt, hogy a „végcél a Barcelona”, és hogy ezért „keményen megküzd majd”. „Bízom magamban, tudom, mire vagyok képes”, és még hozzátette: Gerard Piqué a példaképe, mert ő is „aktív védő”.
Az ifjú csillag 2011–12-ben, az első teljes idényében is ragyogott, de a vége felé újabb, minden eddiginél nagyobb kihívással kellett szembenéznie.
A holland védővel a Liverpool története során harmadszor is bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
„Beteg lett, és nem tudtuk, mennyire súlyos az állapota. Azt hittük, csak influenzás – emlékezik Lukkien. – Néhány napja otthon volt, szörnyű fájdalmak gyötörték. Elment a helyi kórházba, de ott nem találtak semmit, úgyhogy hazaküldték. Ahogy rosszabb lett az állapota, eljött hozzá az édesanyja, és látta, mekkora a baj valójában. Elvitte egy másik kórházba, ezzel pedig megmentette az életét.”
Ott ugyanis kiderült, hogy Van Dijknak vakbélgyulladása, hashártyagyulladása és vesefertőzése volt. Azonnal műteni kellett, az operáció sikeres volt, de még messze volt a vége.
„Emlékszem, ahogy feküdtem az ágyban – idézte fel pár hónappal később. – Mást sem láttam, csak a testemből kilógó csöveket. A testem megtört, semmit sem tehettem. Ilyenkor jönnek a legrosszabb gondolatok. Életemben először nem a futball volt a legfontosabb. Itt már az életemről volt szó. Anyám is, én is imádkoztunk Istenhez, és sokat beszéltünk a kilátásokról. Volt egy pont, ahol alá kellett írnom néhány okiratot, amolyan végrendeletfélét, hogy ha meghalnék, a vagyonom egy része az anyámé lehessen. Senki sem akart ilyesmiről beszélni, de muszáj volt megtennem. Jó esély volt rá, hogy itt a vége…”
Van Dijk végül túlélte, de legyengült. „Megdöbbentő volt – mondja Lukkien. – Amikor visszatért, mintha kicserélték volna: a nagy és erős ember véznává fogyott. Szerencsére sikerült gyorsan felépülnie.”
Innentől azért már simábban ment minden. A pályán és a magánéletben is megerősödött, és kezdett újra a régi formájában tündökölni. Előmenetelét több tehetős kelet-európai klub is figyelemmel kísérte, de Van Dijk lépésről lépésre akart haladni, ezért szívesebben próbált volna szerencsét a holland favoritoknál.
„ÚGY TŰNT, MINTHA HANYAG LENNE. NÉMELYIK EDZŐ EGYENESEN AZT HITTE, LUSTA”
Az Ajax, a Feyenoord és a PSV azonban nem tanúsított túl nagy érdeklődést, talán a nyegle hozzáállása, talán a nem a holland futballra jellemző védekezési stílusa miatt.
Valószínűleg ez volt az oka annak is, hogy olyan keveset játszott a holland ifjúsági válogatottakban. Amikor tehát a Celtic feltűnt a színen, eljött az idő a váltásra. A glasgow-i csapat nemcsak a Bajnokok Ligájába nyitotta meg az utat, de ugródeszkát jelentett a Premier League-be is. A skótok hamar rájöttek, mekkora szerencséjük van a holland hátvéddel. Kris Commons, aki két idényben is játszott Van Dijkkal, még emlékszik, milyen volt az első edzésen.
„Nem értettem, honnan szereztünk ennyire jó játékost – mondja. – Azonnal látszott rajta. Illett a lábára a labda, testileg és technikájában első osztályú, a szabadrúgások és hosszú passzok mestere, és úgy elemezte a meccset, mint senki más. Virgillel új szintre léptünk. Mindegy, hogy ballal vagy jobbal vette át a labdát, pontosan tudta, mi történik körülötte. Mindenki csak bámult.”
Bár a 2013–14-es idényben Commons lett a klubnál az Év játékosa, a középpályás nem csodálkozott, hogy Van Dijk csak két évet maradt. „Tovább kellett lépnie, és mi nem tartottuk vissza. Tudtam, hogy a Southampton is csak egy fok a létrán, és nem marad ott négy-öt évnél többet.”
Miután Van Dijkot 75 millió fontért szerződtette a Liverpool, játszott a Bajnokok Ligája döntőjében, és csapatkapitány lett a válogatottban, Commons így értékel: „Most azt mondják, ő lehet a világ legjobbja”. Van ennél tovább? Commons szerint van.
„Azt hiszem, a Real Madrid vagy a Barcelona lesz a következő – lelkendezik. – Sergio Ramos szintjére lőném be. A Liverpool hatalmas klub, de a Real Madrid és a Barcelona azt szerez meg, akit csak akar. Ez volt Luis Suárezzel is. Ha Virgil így folytatja, biztos, hogy eljön érte a Barca, a Real vagy a Paris Saint-Germain.”
Ha valóban ajánlatot tesznek, Van Dijk végre megvalósíthatja merész célját, amit 2011-ben tűzött ki maga elé, amikor még csak néhány meccset játszott a holland első osztályban. Nem is rossz egy nyegle alaktól.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. januári lapszámában.)
