Mi lett az angolok aranygenerációjával?

Szöveg Chris Flanagan

Rudi Völler nem sejtette, hogy ez lesz. Németország hat ponttal vezetett Anglia előtt a 2002-es világbajnoki selejtezőben. Úgy tűnt, hogy már minden eldőlt, ezért a német szövetségi kapitány barátságos mérkőzéseket szervezett Dél-Korea és Thaiföld ellen a pótselejtezők idejére, hogy csapata minél jobban felkészüljön a vb-re. „Arra számítok, hogy egyenes ágon jutunk ki – jelentette ki magabiztosan. – Ha Anglia pótselejtezőt játszik, szorítani fogunk nekik.”

A németek a müncheni Olympiastadionban készültek vendégül látni Sven-Göran Eriksson csapatát. Völlert továbbra is természetes magabiztosság jellemezte, mivel csapata legutóbb 1–0-ra legyőzte az angolokat a Wembleyben, és a legutolsó mérkőzésükön 5–2-es diadalt arattak Magyarország felett, aminek következtében a német sajtó nem győzte dicsérni a „Sebastian-generációt”, az ígéretes és feltörekvő fiatalokat, élükön a nagyra értékelt Sebastian Deislerrel.

Ezzel szemben a háromoroszlánosok nem sokkal korábban szenvedtek 2–0-s vereséget hazai pályán, a világbajnokságra ki sem jutó hollandoktól. A német válogatott addig mindössze egyetlen vb-selejtezőt veszített el: 1985-ben, amikor a részvétele már biztos volt, 1–0-ra kikapott a portugáloktól. „Az angolok még csak nem is álmodnak sok gólról – mondta a Bayer Leverkusen hátvédje, Jens Nowotny. – Sokkal inkább a védekezésre összpontosítanak majd.”

Nem is tévedhetett volna nagyobbat. A németek hat perc alatt 1–0-s vezetéshez jutottak Carsten Jancker jóvoltából, és ezáltal matematikailag is biztosnak látták a kijutásukat. Nem sokkal később azonban az angol válogatott, történelme egyik legnevezetesebb alakításával, hatalmas csapást mért rájuk. 2001. szeptember 1-jén megszületett az aranygeneráció.

David Beckham, Michael Owen, Rio Ferdinand, Gary Neville, Steven Gerrard, Ashley Cole és Paul Scholes. Ezek az urak azzal a céllal jöttek össze, hogy szétmarcangolják a német nemzeti együttest; Owen mesterhármasát Gerrard és Emile Heskey góljai koronázták meg.

„JÓL JÁTSZOTTUNK, EZÉRT MERTÜNK ARRA GONDOLNI, HOGY VILÁGBAJNOKOK LESZÜNK, SŐT LOVAGGÁ ÜTNEK MINKET”

„Szavakkal leírhatatlan, hogyan éreztem magam, amikor megszereztem az ötödik gólt” – mondja Heskey a FourFourTwo-nak. – Elképesztő volt. Ezt a meccset a mai napig emlegetik a szurkolók. A németek hazai pályán aláztak meg minket, de méltó bosszút álltunk: öt egyre legyőztük őket az otthonukban. Csodálatos játékosaink voltak, és minden a helyén volt a gépezetben.

Az a mérkőzés az aranygeneráció megjelenésének pillanata – folytatja a Leicester City és a Liverpool csatára. Az akkoriban triplázó Manchester United legfontosabb futballistái ott voltak a válogatottban. Nagy nevekkel, sztárokkal büszkélkedhettünk.”

A névsor hamarosan kiegészült Frank Lamparddal, John Terryvel és Wayne Rooneyval, de a csapat addigra már magára vonta a világ figyelmét. „Sosem láttam ennél jobb angol válogatottat” – dicsért Franz Beckenbauer, aki korábban pályára lépett az 1966-os vb-győztes angol csapat ellen. Arséne Wenger úgy vélekedett, hogy Eriksson embereinek megvan az esélyük a Japán és Dél-Korea által rendezett világbajnokság megnyerésére. „El tudom képzelni őket győztesként” – említette.

„Mindent áthatott a reménykedés – emlékezik Henry Winter, a Times sportújságírója az FFT-nek. – Németország legyőzése mindig is presztízskérdés volt Anglia számára. A meccs után kocsmába mentem, ahol a német szurkolók az angol válogatottat dicsérték.”

A német együttesnek le kellett mondania a novemberi barátságos találkozókat, mert az Ukrajna elleni pótselejtező várt rájuk. Beckham a 93. percben, Görögország ellen szabadrúgásból szerzett góljának köszönhetően Anglia csoportelső lett.

Bár az angol válogatott első külföldi szövetségi kapitánya, Eriksson 2001. januári kinevezése körül éles viták bontakoztak ki, a Benfica, a Roma és a Lazio korábbi vezetőedzőjének egy év elég volt a kedélyek megnyugtatására.

Anglia képtelen volt továbbjutni a csoportkörből a 2000-es Európa-bajnokságon, de a szelíd svéd edző támadásra és eddig ki nem használt tehetségük megcsillogtatására biztatta játékosait, miközben intenzíven fejlesztette a csapat taktikáját. Elődje, Kevin Keegan sokkal kevesebbet foglalkozott stratégiával, sőt, egy taktikai kérdéseket boncolgató csapatgyűlésen nemes egyszerűséggel álomba szenderült.

„Sven szakmai múltja magáért beszél, a tiszteletért nem kellett harcolnia – mondja Heskey. – Hihetetlenül rendszerezetten dolgozott. A pályán mindenki pontosan tudta a dolgát, amit nagyon élveztem. Ráadásul, amikor megkaptuk a labdát, szabad volt rögtönözni. Fel voltunk készítve arra, hogy az ellenfél hogyan akar majd kifogni rajtunk.”

A Wembley bezárásának következtében a válogatott meccseket az ország különböző stadionjaiban rendezték, ami sokkal nagyobb izgalmat okozott. Az Old Trafford, az Anfield, a Pride Park, a St James’ Park, az Elland Road, a St Mary’s, az Upton Park, a Stadium of Light, a Riverside Stadion, a Villa Park, a City of Manchester Stadion és a leicesteri Walkers Stadion, sőt még az Ipswich Town otthona, a Portman Road is befogadta a válogatottat 2001 és 2004 között.

Gerrard és Gary Neville sérülés miatt kihagyta a 2002-es vb-t, viszont Beckham felépült a lábközépcsonttörésből, és értékesítette az Argentína elleni büntetőt, megtorolva az 1998-as sérelmeket.

„A halálcsoportban voltunk. Argentínát kellett legyőznünk – idézte fel Danny Mills, aki Neville távollétében minden meccsen kezdő lehetett. – Gyalázatos meccs volt, de nem is vártunk mást, mert még senki sem felejtette el, mi történt Beckham és Diego Simeone közt négy évvel korábban. Az argentinok a vébé favoritjai voltak, de a mi taktikánk
jobb volt. Egyetlen argentin játékos sem volt hajlandó mezt cserélni a lefújást követően. Helyette köpködés vette kezdetét. Az öltözőbe visszatérve mindenkiből kitört az 1998-as események miatti frusztráció. Még az egyébként udvarias és visszahúzódó Sol Campbell is üvöltözött mérgében. Az érzelmek a felszínre törtek.”

A legjobb 16 között 3–0-ra vezettek a dánok ellen a félidőben, előkészítve a brazilokkal való találkozást a negyeddöntőben. „Egész jól szerepeltünk, és elkezdtünk azon morfondírozni, hogy ha megverjük a brazilokat, akkor világbajnokok lehetünk – ismeri el Mills. – Aztán mindannyian nevetve legyintettünk, mondván, még a végén lovaggá ütnek minket. Egészen elvarázsolt bennünket a gondolat. Aztán a brazilok elleni meccs nem az elképzeléseink szerint alakult.”

Owen térdsérülése ellenére 23 perc után vezetést szerzett az angoloknak, de Rivaldo egyenlíteni tudott az első félidő hosszabbításában. Az angolok akkor kényszerültek búcsút inteni az álmaiknak, amikor Ronaldinho szabadrúgása kifogott David Seamanen, hiába állították ki a győztes gól szerzőjét több mint fél órával a lefújás előtt.

„Még tíz emberrel is jobban tartották a labdát, mint mi – elmélkedik Mills. – Harmincnyolc vagy harminckilenc fok volt, teljesen kimerültünk. Annyira kiszáradtam a meccs után, hogy három és fél órára volt szükségem, hogy vizeletmintát adjak a doppingteszthez. Rio, Ronaldinho, Cafu és én ültünk egy teremben. Ronaldinho izgága volt és viccelődött, én pedig meg tudtam volna ütni őt.”

Heskeynek a braziloktól elszenvedett vereségről mindig eszébe jut, hogy bármennyire is tehetséges volt az az angol válogatott, senki sem feltételezte róluk, hogy uralni tudnák annak az időszaknak a nagyobb tornáit.

„Ha már aranygenerációról beszélünk, akkor el kell ismernem, szerintem inkább a franciáknak volt ilyen dicsőséges együttese – mondja. – Csak az én korosztályomat nézve ott volt Henry, Anelka, Trezeguet, Gallas, Silvestre és Sagnol. Erre jön ráadásként Zidane, Vieira, Petit, Desailly, Thuram, Barthez és Lizarazu. Szóval melyik nemzetnek is volt valójában aranygenerációja? A 2002-es brazil csapatban Rivaldo, Ronaldo és Ronaldinho, három aranylabdás játékos szerepelt a csatársorban.” Még ennél is bosszantóbb volt, hogy a németek nézhettek farkasszemet a brazilokkal a döntőben; azok a németek, akiket egy éven belül legyőzött az angol válogatott.

A háromoroszlánosokat hamarosan felpörgette a fiatal Rooney érkezése, és a 2004-es Európa-bajnokság, ahol jó lett volna elkerülni a törökök elleni utolsó selejtező mérkőzésen a vereséget Isztambulban. És akkor még nem beszéltünk a kibontakozó ősmédiabotrányról.

Egy hónappal korábban Ferdinand kihagyta a doppingtesztet, amely a Carrington edzőpályán lett volna esedékes. Az időpontról elfeledkezve vásárolni ment, majd egy nappal később jelent meg az ellenőrzésen. A szövetség vizsgálatának idejére felfüggesztették a játékjogát, ezért nem vehetett részt a Törökország elleni mérkőzésen. Unitedos csapattársa arra biztatta válogatottbeli társait, hogy a középhátvéd távollétében is folytassák a támadó szellemű játékot.

„Maga a bíró és az egész kib…ott esküdtszék egy személyben – mondta Neville a labdarúgó-szövetség élére frissen kinevezett Mark Paliosnak, aki Adam Croziert váltotta. – Idejött, és most meg akarja mutatni mindenkinek, hogy maga az új seriff a városban.”

A törökök elleni meccsre készülve a válogatott bázisán egyre nagyobb feszültség uralkodott. A játékosokat behívták megbeszélésre. „Akkor senki sem tudta megmondani, hogy mi történik pontosan – ismeri el Mills. – Neville azt említette, hogy a szövetség nem engedi Ferdinandot pályára lépni. Kihagyott egy tesztet, ez minden. Másnap újra összehívták az érdekelteket. A Manchester United játékosai, Neville vezetésével sztrájkra szólították fel a többieket.

„Hitetlenkedve figyeltem. Menjek sztrájkolni? Ne képviseljem a saját nemzetemet? Miért? Azért, mert Rio elszúrt valamit? Neville magához ragadta a szót, és azt javasolta, hogy tegye fel a kezét, aki egyetért a sztrájk ötletével. Ettől iszonyú kellemetlenül kezdtem érezni magam. Sok fiatal srác volt a csapatban, néhányan a magasba emelték a kezüket, de Gary szavaiból azt éreztem, hogy bármit is szavaz meg a többség, a Manchester United futballistái akkor is sztrájkolni fognak. Egyre többen mozdították a kezüket, a többiek pedig feszengve nézelődtek. Így szóltam: »Várj, ez így nem helyes. Nem kezdeményezhetsz nyílt szavazást ilyen feszült helyzetben. Csináljuk tisztességesen, ne kényszerítsük ki senkinek a válaszát!« Ebbe végül morogván beleegyezett, mire mindenki kiment, és felírta egy fecnire az igen vagy nem szócskát. Másnap reggel megjelentek a hírek, hogy a csapat egyhangúan támogatta a sztrájkkezdeményezést. Biztosan tudom, hogy ez nem igaz, mert én nemmel szavaztam. Nem értettem egyet a sztrájkkal, és úgy véltem, hogy Ferdinand hibát követett el. Hogy mekkora hibát, az már más kérdés.”

„PLATINI SZERINT AZ ANGOLOK TÉLEN OROSZLÁNOK, NYÁRON BÁRÁNYOK. IGAZA VOLT”

Még maga Ferdinand sem volt túl lelkes a sztrájkfenyegetés kapcsán. „Kényelmetlenül éreztem magam – ismerte el később az FFTnek. – Szép gesztus volt, de nem kívántam, hogy az én problémám miatt ilyen súlyú áldozatot hozzanak.”

„Kemény ügy volt – mondja Henry Winter. – De Angliában mindig vegyül egy csipetnyi komédia a káoszhoz. Néhány idősebb asszony betért a Sopwell House-ba, hogy bedobjon egy sherryt. Az egyikük észrevette Owent és Beckhamet, akiktől aláírást kértek a legnagyobb cirkusz közepette, amikor mindenki árulóknak kiáltotta a legjobb labdarúgóinkat. Ők viszont teljesen barátságosak voltak, és csupán még egy italra vágytak, miután befejezték a szokásos bridzsezést.”

Csak a klubja sorsa miatt aggódó Alex Ferguson tudta megingatni Neville-t a szándékában. „A sajtó döbbenetes támadást indított ellenünk – magyarázza Mills. – Végül persze nem sztrájkolt senki, igaz? Mindenki meghúzta magát, és elvégezte a feladatát. Az egész hűhó hiábavaló volt. Lejátszottuk a meccset, kijutottunk az Eb-re, Riót pedig megbüntették.”

Árulkodó volt a tény, hogy a sztrájk ötlete a Manchester United játékosaitól származott, akkoriban ugyanis nagyobb törésvonalat képzett a labdarúgók klubháttere a válogatottban. Heskey szerint az emberi természet felelős a botrányért.

„Ha te és én is a Liverpoolból jövünk, és bekerülünk az angol válogatottba, akkor egymás mellé fogunk ülni – mondja. – Persze mindenki együtt edz, de az idő java részét együtt fogjuk tölteni. Akkoriban a rivalizálás még hevesebb volt, ráadásul nem kettő, hanem több klub is érintett volt.”

„Manapság a közösségi médiának köszönhetően mindenki közelebb érezheti magát a másikhoz. Ez akkoriban nem így volt: nem írtam Riónak, és nem érdeklődtem, hogy mi van vele. Ma már klubtól függetlenül mindenki tartja a kapcsolatot a többiekkel.”

A 2004-es Európa-bajnokságon bizakodásra adott okot, hogy Anglia 4–2-re legyőzte Horvátországot, majd a negyeddöntő harmadik percében megszerezte a vezetést a házigazda Portugália ellen. A baj akkor kezdődött, amikor Rooney fél óra után megsérült, Urs Meier játékvezető nem adta meg Campbell fejes gólját, majd Beckham lövése érdekesen szállt el a büntetőpontról. Végül Darius Vassell hibája kellett a vereséghez.

Hiába a Beckham, Lampard, Gerrard és Scholes alkotta középpályás alakulat, Anglia Rooney nélkül nem tudott felülkerekedni ellenfelén. Mivel Eriksson ragaszkodott a 4–4–2-es felálláshoz, annak ellenére, hogy Lampard és Gerrard nehézkesen boldogultak együtt, az eredeti posztjától megfosztott Scholes a mérkőzés másnapján, 29 évesen visszavonult a válogatottságtól.

„Talán ez a momentum a kulcs az aranygeneráció bukásának megértéshez – mondja Winter. – Scholes volt a csapat legjobbja. Ilyen tehetséggel a trófeákat kellene felhalmozni. Ehelyett ő Portugáliából hazafelé jövet, még a repülőgépen bejelentette a visszavonulását.”

A nélküle pályára lépő csapatot legyőzte Észak-Írország a 2006-os világbajnoki selejtezőn, miközben a pályán kívül ismét konfliktusok gyűrűztek a válogatott körül. A korábban Ulrika Jonssonnal folytatott viszonya miatt címlapokra kerülő Eriksson újabb szerelmi viszonyától volt hangos ismét a sajtó: állítólag a szövetségi kapitánynak és Paliosnak is kapcsolata volt a szövetség egyik tisztségviselőjével, Faria Alammal. Palios a botrány következtében lemondott.

A futballisták kiálltak Eriksson mellett, aki megtarthatta helyét, de 2006 januárjában a svéd neve újra bejárta a sajtót, miután egy magát sejknek és az Aston Villa leendő tulajdonosának kiadó újságíró rászedte, emiatt diszkrét információkat adott ki játékosairól, és kilátásba helyezte, hogy a klubnál folytatja pályafutását, ha az angolok megnyerik a vb-t. A záporozó támadások hatására bejelentette, hogy a világbajnokság után lemond.

A közhangulat a nagy tornára sem javult, Anglia nem jeleskedett Németországban, a keretbe meglepetésre bekerülő Theo Walcott egy percet sem játszott, a média figyelme pedig a labdarúgók dúsgazdag barátnőire és feleségeire irányult.

„Az egész egy hatalmas cirkusz volt – idézi fel Winter. – A sajtó megszállottan hajszolta a labdarúgók partnereit. Nekem már túlzásnak tűnt, úgy éreztem, káoszba fullad az egész kaland. Mindenki követett el hibákat, de a média hatalmas kárt okozott. Celebeket faragtak belőlük, mindenki a magánéletükkel volt elfoglalva.”

A játékosok és a sajtó viszonya mélypontra süllyedt. „A média felől mindig éreztük a nyomást, és tudtuk, hogy hozzá kell szoknunk – mondja Heskey. – Nem hiszem, hogy szándékosan akartak kárt okozni, de végül sikerült.”

Több futballista gondolatait még a meccs előtt is a sajtó kötötte le. „Emlékszem, arról beszéltem valakivel, milyen izgalmas a játékoskijáróban várni, hogy a hazánkat képviseljük – folytatja Winter. – Erre az illető bevallotta, hogy csak arra tud gondolni, mit írnak majd róla a lapok.”

A sérülése után a korábbinál gyengébb teljesítményt nyújtó Rooneyt kiállították a Portugália elleni negyeddöntőben, a csapat pedig tizenegyesekkel kiesett, miután Lampard, Gerrard és Jamie Carragher is rontott. Az utóbbit a 119. percben cserélték be. „Az edzéseken minden jól ment. Öt hete egyszer sem hibáztam” – sopánkodott a játékos.

Ha három egymást követő negyeddöntős vereség kudarcnak számított, akkor a helyzet csak rosszabbra fordult, miután Steve McClaren vette át az irányítást, hiába nevezték ki Terry Venablest az asszisztensének. Anglia kikapott Zágrábban és Moszkvában, majd a horvátok ellen hazai pályán elért vereség következtében nem jutott ki a 2008-as Eb-re. A sikertelen szereplés után elküldték a szövetségi kapitányt.

Hihetetlen, de az aranygeneráció nem tudott több jelentős versenyre kijutni, többségük a horvátok elleni meccsen sem szerepelt. Rooney, Owen, Terry és Neville sérült volt, Ferdinand két sárgát zsebelt be, Beckhamet pedig a félidőben cserélték be, miután először kihagyták a keretből, majd kínos körülmények között mégis felkérték a nagy jelentőségű mérkőzésre.

„Többek szerint Beckham mellőzése csak erődemonstráció volt – magyarázza Winter. – Hamarosan érezhetővé vált, hogy a játékosok nem tartják sokra McClarent. Nem volt jó ötlet őt kinevezni.”

A nagy reményekkel induló évtized csúfos kudarccal ért véget. Az aranygeneráció kifejezés, amelyet először a futballszövetség első embere, Adam Crozier használt, olyan bélyeggé silányult, amelyről a be nem teljesült lehetőség jutott az emberek eszébe.

„Az egész aranygeneráció-ügy frusztráló – mondta Lampard 2009-ben. – Nem mi találtuk ki, hanem Crozier. Ezt a kifejezést csak akkor lett volna szabad használni, ha megnyerünk valamit. Túl hamar címkéztek fel minket. Miután ránk ragadt a név, sokan már a bukásunkat várták.”

Ami sajnos meg is történt, hiszen egyetlen trófeát sem tudtak hazavinnni. „Ilyen kerettel elképesztően nagy esélyünk lett volna, hogy megnyerjünk valamit – mutat rá Heskey. – De mindig belefutottunk egy nálunk jobban szervezett, ütőképesebb ellenfélbe.”

„A taktikai döntések, médiabotrányok és a bajnokság intenzitása ellehetetlenítették az aranygenerációt – összegez Winter. – Ők együtt többet jelentettek néhány kimagasló játékosnál. Anglia megnyerhette volna a 2004-es Európa-bajnokságot. A 2006-os vébé szintén bosszantó. Mindenki fáradt volt a kimerítő idény után. Michel Platini szerint a játékosaink télen oroszlánok, nyáron bárányok. Igaza volt. Egyszerűen csak szomorú vagyok amiatt, hogy ilyen kvalitású futballisták nem érték el, amit szerettek volna. Ha pökhendiek lettek volna, nem foglalkoznék az egésszel, de ők egyáltalán nem rossz emberek. Tudom, mennyire fáj nekik.”

Amikor Németországot 5–1-re lemosták a pályáról Münchenben, úgy tűnt, beköszönt a korszak, amikor 1966 után Anglia végre megnyer valamit. Ehelyett csak a be nem teljesült lehetőségek évtizedének lehettünk tanúi.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júliusi számában.)