Maradona hihetetlen története a kezdetektől

Szöveg Martin Mazur Fordítás Kovács Gergely

2001-es könyvében, a Cebollita Maradonában Francisco Cornejo tökéletesen – és meglehetősen drámaian – írja le, mit érzett a fiatal Maradona edzőjeként, amikor „elvették” tőle a hatalmas tehetséget.

„Olyan volt, akár egy rablás, erőszakos rablás, ahol nem maradt más választásom, mint átadnom őt – mondja. – Úgy éreztem magam, mint az ékszerész, aki kicsiszolt egy gyémántot, tökéletes ékszert készített, az utolsó szegletéig ismeri, de már más fogja viselni, olyasvalaki, aki nem ismeri annyira, vagy nem is érdekli.”

Cornejo volt Maradona első edzője a Los Cebollitas – kicsi hagymák – csapatában, amely az Argentinos Juniorst erősítette. Az edző fedezte fel Maradonát, amikor egyszer az utcán focizott. Annyira megdöbbentette, amit látott, hogy gyorsan elszaladt a szülőkhöz, és az édesanyjától tudakolta, hány éves is pontosan a fiú. Nem akarta elhinni, hogy csak nyolc. A következő években, ahogy a gárda menetelt előre, Maradonát elkönyvelték csodagyereknek. Nem sokkal később már be is jelentkezett érte a nagyok csapata.

Héctor Mazzoni, az Argentinos elnökségi tagja közölte a hírt a gyerekkel és edzőjével, és elmondta, hogy a felnőttek igényt tartanak Maradonára. „Nem mész sehová – kiabálta Cornejo a gyereknek. Az elnökség összegyűlt tagjai riadtan figyeltek. – Olyan kicsi! Olyan fiatal! Ha bármi történik vele, ti lesztek a felelősök! Még nem áll készen, tönkreteszitek a pályafutását.” Az edző úgy gondolta, mindez túl sok és túl korán, és úgy festett, hamarosan kitör az ökölharc. Ám mindez Maradonát nem érdekelte. Az ő esze már csak azon járt, hogy hamarosan a Primerában játszhat.

1976-ot írtunk ekkor. Az év első felében szúrta ki magának az Argentinos felnőtt csapatának vezetőedzője, Juan Carlos Montes, és ő is nagy felfordulást okozott csapatánál, mivel Maradona még csak 15 éves volt. De amit látott, az megerősítette. Diegónak még mindig lett volna öt éve az ifiknél, mielőtt feljebb lép. Montes viszont azt akarta, hogy Maradona ugorja át az akadémiai rendszer lépcsőfokait.

Tudtam, hogy előbb-utóbb ez a pillanat is elkövetkezik – mondta később Cornejo, aki 2008-ban meghalt. – De azt, hogy ennyire korán és ennyire fájdalmasan, azt már nem. Tudom, hogy nem volt véletlen, és olyan nagyon meg sem lepett, ennek ellenére reméltem, hogy módomban áll majd késleltetni Diego távozását. Amikor a felnőttcsapat tagja lett, pont ugyanazt a fájdalmat és ürességet éreztem, mintha elvitte volna az egyik ácsingózó csapat a sok közül.”

A klubvezetőség maga is rájött, hogy az ifiedzőnek legalább részben igaza lehet. A felfele lépdelés tényleg gyors lehetett egy kicsit, még egy ilyen képességekkel megáldott futballista esetében is. Úgyhogy megengedték, hogy előbb játsszon néhány meccset az idősebb ifikkel, majd a tartalékokkal.

Közeledett már a bemutatkozás a felnőtteknél, amikor Diego egyik – ma már természetesnek vett – rossz oldalára is fény derült. Egy Vélez Sarsfield elleni mérkőzésen dühösen reagált egy ellene hozott döntésre. „Maga őstehetség. Csodálkozom, hogy nem alkalmazzák a nemzetközi porondon” – vágta sértődötten a cinikus mondatokat a játékvezető fejéhez. Ennyi elég is volt, hogy leküldjék, és öt meccsre eltiltsák.

De egyelőre ez sem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a nagy nap elérkezését, és a bemutatkozás még a 16. születésnapja előtt megtörtént. Az Argentinos Junior nyögvenyelősen kezdett a Torneo Nacionalon, ezért kellett a szikra. Maradona letöltötte büntetését, amit két, hirtelen megrendezett U17-es felkészülési mérkőzéssel is megsürgettek egy kicsit, Montes pedig pályára küldte a Talleres ellen 1976. október 20-án. Tizenöt éves, tizenegy hónapos és húsznapos volt ekkor. Még bőven a családjával lakott a Villa Fiorito nyomornegyedben, ám bemutatkozása utána a klub kibérelt neki egy lakást közelebb a stadionhoz. Maradona élete hamarosan drasztikusan megváltozott.

A találkozó reggelén kilenc órakor Maradona felszállt egy vonatra. Egyedül, mert apja gyárban dolgozott. Ezt követően átszállt a 135-ös buszra. A kétórás út után várta őt a közös ebéd az Argentinosszal: steak és burgonya. Az utat szinte mindennap megtette, de ez most más volt, mint a többi. A rövid szieszta után megkapta a 15-ös mezt, és már készen is állt a bemutatkozásra. Azon kevés alkalmak egyike volt ez, amikor nem a tízes mezt viselte, amivel lényegében eggyé vált később.

Az Argentinos hivatalosan 7577 jegyet adott el a Talleres elleni találkozóra, de ahogyan a korai Sex Pistols-koncerteken és az 1966-os világbajnokság döntőjén is ott volt mindenki utólag, úgy ma több százezren állítják, hogy kint voltak ezen a találkozón, hogy megnézzék, miként mutatkozik be a nemzet későbbi idolja.

„Még a Maracanában sem fért volna el az a rengeteg néző, aki ma azt állítja, hogy annak idején ott volt, de nem baj, már megszoktuk, hogy mindenki ezzel hősködik” – viccelődik Ricardo Pellerano, Maradona egykori csapattársa az Argentinosnál. Az viszont igaz, hogy volt egy kis pezsgés Maradona körül, és neki köszönhetően kétszer annyian látogattak ki a stadionba. A Cebollitas ificsapata hírnévre tett szert, mivel 140 mérkőzésen maradt veretlen a szikrázó Maradonával, és mivel közösségi média még nem volt, a hírük szájról szájra terjedt. Nem mindenki látta őt élőben, de sokan kíváncsiak lettek rá.

Mi több: az Argentinos akkoriban még kis klub volt történelem és kiemelkedő játékos nélkül. Ma már arról híres, hogy az események óta háromszor nyerte meg az argentin bajnokságot, és magas színvonalú akadémiát működtet, ahonnan többek közt Fernando Redondo, Juan Pablo Sorín, Esteban Cambiasso és Juan Román Riquelme is kikerült, de mindez már csak Maradona tündöklésének eredménye. Ő volt a csapat Big Bangje és a robbanás a félidőben következett be a Talleres ellen.

Pelével ellentétben, aki két hónapon át melegítette a kispadot, hogy kicsit szokja a meccsek hangulatát, Maradona mindössze 45 percet várt a lehetőségre. Akkor az Argentinos 1–0-s hátrányban volt éppen, és Montes úgy látta, Maradona lehet a megoldás. „Kölyök, csináld csak, amit tudsz – látta el részletes tanáccsal a mester. – Ha úgy látod, próbálkozz köténnyel.” Maradona így emlékezett vissza: „Amikor azt mondta, »kölyök«, körbenéztem, és nem sok fiatalt láttam magam körül, úgyhogy arra gondoltam, rólam lehet szó. Melegíteni kezdtem, és harminc másodperc múlva már a pályán is voltam.”

Rubén Giacobetti lefele jövet még sok szerencsét kívánt neki. „Büszkén mondhatom, nem egyszerűen csak annyi történt, hogy lecseréltek egy tizenöt évesre – mondja Giacobetti, aki később építési vállalkozó lett. – Valójában én kértem, hogy hozzanak le, mert szerettem volna látni Maradonát a kispadról. Mindannyian tudtuk, mire is képes, és büszke vagyok rá, hogy a nevem valahogy kapcsolódhat Maradona pályafutásához.”

A későbbi híresség első megmozdulása tényleg egy kötény lett, Juan Domingo Cabrerát tréfálta meg. Cabrera sem késett a válasszal: rövid időn belül könyökkel csapott az arcába. „Cabrera már kapott egy sárgát korábban, úgyhogy Maradona tudta, ki kell hoznia a sodrából” – idézi fel az egykori csapattárs, Sebastian Ovelar. Mivel tévéfelvétel nem készült, a kötény már csak mitológia és legenda, és sokan kétségbe vonják, hogy valóban ez volt Diego Maradona első megmozdulása a profik soraiban. „Emlékszem arra a kötényre, lenyűgöző volt – mondja az Argentinos hátvédje, Humberto Minuti. – De azt nem merném kijelenteni, hogy ez volt az első megmozdulása.”

Az argentin El Gráfico egyszer közzétett egy képet, amelyen állításuk szerint az ominózus kötény szerepelt, és az akkor Kubában élő Diego megerősítette, hogy az esetet ábrázolja. A képet áldozata, Cabrera, biztos helyre eltette magának egy borítékban. „Tudom, hogy a történelem része lettem azzal, hogy elsőként velem bánt el Maradona. – emlékezett 2001-ben. – Gyors akció volt, nagyon közel az alapvonalhoz, Maradona hirtelen visszafordult, gyorsan rám pillantott, de eddigra már bebőrözött, és hallottam, ahogy felzúg a stadion.”

Ennek ellenére 1–0 lett a vége. „Még a tehetséges és intelligens Maradona bevetése sem oldotta meg a helyzetet” – írta Hector Onésime az El Graficóban. Az ifjú játékos hetes osztályzatot kapott, és ennek nagyon örült. „A pályafutásom során egyetlen egyszer éreztem azt, hogy le tudnám rúgni a csillagokat az égről, és ez a bemutatkozásom után volt” – jegyezte meg Maradona.

A meccs után úgy érezhette magát az öltözőben, akár egy hollywoodi sztár. Emberek kígyózó sora várta, volt köztük csapattárs, családtag, barát, szurkoló, ellenfél és újságíró, Mindenki vele akart egy szót váltani. „Nem vagyok tizenhat éves, tíz nap múlva töltöm be” – javította ki az egyik tudósítót.

Maradona az ötödik mérkőzésén szerezte az első klubgólját. November 14-én a San Lorenzo de Mar del Plata ellen a második félidőben lépett pályára, az Argentinos 3–2-re vezetett. Egyet a 87. percben lőtt be Rubén Lucangioli hálójába, a másodikat már a rendes játékidőn túl.

Hiába volt rossz napja Lucangiolinak, érezte, hogy történelmi pillanat részese. Megőrizte a mérkőzés labdáját és azt a kesztyűt, amelyben védett. „Egy padláson voltak hosszú ideig, de amikor Diego mítosza elkezdett nőni, különböző figurák kezdtek hívogatni, olyanok, akik tudták, hogy a labda nálunk van – idézi fel. – Aztán a kétéves kisfiam kivitte a kertbe játszani, és a kutya szétszedte. De a kesztyű még megvan.”

Maradona hamar feltűnő nemzeti jelenség lett. A védők képtelenek voltak megállítani, hiába próbálkoztak becsúszással, könyökkel, fejjel. A fiú pedig keménynek bizonyult: nem is olyan soká „túlélte” élete első, az egész pályafutását veszélyeztető sérülését. Csúnyán beleszálltak a térdébe, az eszméletét is elvesztette, majd a sérülés elfertőződött. Fecskendővel kellett leszívni a vért, sokáig antibiotikumon élt, és négy hétig gipszben volt a lába. A csapattársakból testőrök lettek, és amikor igyekeztek megvédeni őt az erőszaktól, gyakran harc tört ki a pályán. Senki sem akart Diego ellen pályára lépni, ahogy régi csapattársa, Pellerano fogalmazott:

„Korábban láttam őt egy nyolcadosztálybeli mérkőzésen remekelni, és akkora hatással volt rám, hogy szóltam a vezetőedzőnknek. Néhány hét múlva már velünk edzett.

A tartalékok között kapott helyet, emiatt nagyon szenvedtünk az első csapatban. Könyörögtem Montesnek, hogy játszassa. Nem volt könnyű a profiknak sem elviselni, hogy Maradona hülyét csinált belőlük, és még csak nem is reagálhattak. Olyan dolgokról beszélek, amelyeket csak egy csapattárs láthat, például egymaga kicselezte a teljes védelmet kétszer is. Ez mindennapos volt.”

Maradonát hamarosan minden szurkoló megszerette az egész Primerában, és a népszerűségét csak növelte, hogy az öt közül egyik nagy klubnak sem lett a játékosa (egyelőre), és semmi ellentmondásosba nem keveredett (egyelőre). Ártatlan fiatal volt, igaz hét mérkőzés után biztossá tette a helyét a felnőttek közt.

„Ez volt pályafutása legszerethetőbb időszaka, mi pedig a szemtanúi lehettünk mindennek – mondja Minuti büszkén. – Még mindig úgy focizott, mintha az utcán lenne, és nem nehezedne rá a profik terhe. Az edzéseken ugyanaz volt a helyzet, mint a meccseken. El sem tudom mondani, mennyi csodát művelt a labdával.”

Az utcai foci hasonlata tényleg helytálló. Maradona még mindig rúgta a labdát új lakóhelyén az utcákon, hiába volt már a Primera sztárja. Az is gyakran előfordult, hogy ült a járdán, és kártyázott családtagjaival, barátaival. Ugyancsak itt találkozott későbbi feleségével, Claudia Villafanéval, aki két lányuk, Dalma és Giannina édesanyja is lett. A lány ugyanabban a tömbben a folyosó végén lakott, mégis egy évbe telt, míg egy buliban táncoltak egyet a Club Parque-ban.

Szép lassan ő lett a helyi gyerekek példaképe, és Maradona meghálálta a szeretetüket. Ajándékot vitt a kórházban lévőknek, ha pedig mondjuk harminc csibész kölyök eljött meglátogatni valami vidéki faluból, ajtót nyitott nekik, és beengedte őket.

Ugyanakkor semmi sem téríthette el, hogy a képességeit csiszolja. Amikor az edzések befejeződtek, Diego órákig maradt még, hogy a technikáján javítson. Egyik kedvenc mulatsága volt, hogy a felső lécet egymás után négyszer kellett eltalálnia. A másik, hogy rüszttel vette le a húsz méterről lefelé zuhanó labdát, hétszer egymás után.
Lojális volt mindvégig. „Figyelemreméltó, hogy csak 1977-ben kötött először velünk profi szerződést – mondja Alberto Pérez, aki az Argentinos Juniors ügyvédje volt, és ő írta a dokumentumot, amelyeket aztán Maradona láttamozott. – Addig nyugodtan el is sétálhatott volna, vagy szülei segítségével átmehetett volna máshova. De ő maradt, és amikor távozott, a főkapun ment ki.”

A mai napig nagyra tartják Buenos Aires La Parental városrészében, ahol a klub található. A régi pályát lebontották, és a helyére épült Diego Armando Maradona Stadiont 2003-ban nevezték el a tiszteletére. Pérez később azt a házat is megvette, ahol Maradona lakott, múzeummá alakította át – minden szombat délelőtt ingyen látogatható.

Akadt még néhány eredeti bútor benne, például Diego ágya. Vanank , amiket a bolhapiacon talált meg, vagy újrakészíttetett a korabeli fotók alapján. Ezek egyébként most a falakat díszítik. A végeredmény a nosztalgikus tökély lett. „A ház pontosan olyan, amilyen akkoriban volt, kivéve a festményeket – magyarázza Maradona lánytestvére. – Péntek estétől vasárnapig állandóan ott voltunk.” Ez lett az első hivatalos Diego Maradona-múzeum.

Hiába mentek azonban jól a dolgok a futballistának, Argentína sötét napokat élt át: 1976. március 24-én, nagyjából pontosan akkor, amikor Maradona elkezdett a felnőttcsapattal edzeni, puccsal mozdították el székéből Isabel Martínez de Perónt, szélsőjobboldali diktatúra vette kezdetét, bevezették a hadiállapotot.

A szélsőbalos gerillák elleni Piszkos háború már a demokratikus időkben kezdődött, de a növekvő terrorizmus kiváló alapot szolgáltatott arra, hogy illegálisan vegyenek őrizetbe diákokat és politikai aktivistákat, táborokba internálják, kínozzák és néha akár meg is öljék őket. Miközben az államilag fenntartott terrorizmus zajlott, a katonai junta nagyon erősen koncentrált a sportra. A közelgő, 1978-as világbajnokság remek lehetőséget teremtett, hogy az egész világ előtt bizonyítsák: Argentína normális, boldog és egységes ország.

A sportolók nem tudtak kitérni a hatalom csápjai elől, és ez alól nem volt kivétel. Mario Kempesnek – aki Argentína legnagyobb ikonja volt Diego színre lépéséig – nem engedték meg, hogy második lányát Natashának nevezze el. „Azt mondták, ez orosz név, úgyhogy nem adhatom neki. Végül Magali lett, és a harmadik lányomat neveztük el Natashának, amikor a rendszer már megbukott.”

Nagyon sokan, a legpontosabb becslések szerint harmincezren kerültek fel az eltűntként nyilvántartottak listájára, de a pontos szám már sosem fog kiderülni. Antonio Piovoso is köztük volt, az egyetlen profi futballista, aki a rezsim áldozata lett. 1977-ben hurcolták el, valószínűleg tévedésből, amikor egy osztálytársát keresték. „Hallottam egy hangot, amely azt mondta, menjen velük, mert hosszú a haja” – állította egy szemtanú. Egy másik kapust, Claudio Tamburrinit négy hónapra ültették le, mert tagja volt a kommunista pártnak. Neki lepedőkön leereszkedve sikerült megszöknie, Svédországban talált menedéket.

Ángel Cappa is száműzetésbe vonult, méghozzá Spanyolországba. Az Olimpio de Bahia Blanca játékosának minden oka megvolt az aggodalomra. Filozófiát tanult, és Perón-párti aktivistaként tevékenykedett. „Röplapokat nyomtattunk, és ez már elég indok volt arra, hogy eltűnj – mondja. – Egy nap megállítottak egy ellenőrző pontnál, az autóm tele volt röplapokkal. Szerencsém volt, mert a katona felismert, és nem nézte át a kocsit. Ilyen országban éltünk.” Cappa és más disszidálók bojkottálták a világbajnokságot is

A politikailag naiv Maradona szívesen csatlakozott a junta show-világához. Ekkor már ő volt az U20-as válogatott legjobbja, tőle féltek a leginkább, és ő volt a legelhivatottabb is. „Emlékszem, egyszer egy U20-as válogatott mérkőzés után valaki azt mondta a repülőn, hogy Maradona nem ér majd labdába vasárnap, mert Juan ellen kell boldogulnia – idézi fel a Newell’s Old Boys védője, Juan Simon. – Rögtön bepánikoltam. Tudtam, hogy ha meghallja, márpedig hallotta, személyes ügynek veszi, hiába nem én mondtam. Ez volt a legrosszabb napom védőként.”

Maradona maga is azt állítja, hogy 1977-ben lőtte legszebb gólját. „A Huracán elleni gól még az angolok ellen az 1986-os világbajnokságon szerzettnél is briliánsabb volt” – emlékezik Maradona. Gyönyörű balettmozdulat, majd egy kötény után landolt a labda a hálóban.

Az Argentinosban csak tizenegy mérkőzést játszott hivatalosan, melyeken két gólt szerzett, amikor meghívták a válogatottba. Luis Menotti az 1977 februárjában esedékes Magyarország elleni találkozón vetette be. A La Bombonerában rendezett mérkőzésen, ahol később aranyba véste a hírnevét, Ossie Ardiles büntetőt hibázott, de még így is könnyedén, 5–1-re nyert a csapat. Diego Leopoldo Luque helyére állt be, utóbbi két gólt ért el azon a meccsen.

Maradona lángolt, de sajnos Argentína is. Omar Actist, az 1978-as világbajnokság szervezőbizottságának elnökét golyóval a fejében találták meg az autójában, helyére a helyettese, Carlos Lacoste lépett, és élvezte, hogy minden diktatúra álma valósult meg: otthon rendezhettek világbajnokságot, és erre korlátlan pénzt költhettek e..

Menotti is a szövetségi kapitányokhoz képest hatalmas lehetőséget kapott: már hat hónappal a torna előtt elkezdhetett gyakorolni a játékosaival. Mindennap volt meccsük, rengeteg felkészülési mérkőzést szerveztek. A játékosok nem tértek vissza a klubjaikhoz, nem is mentek haza, az edzőtáborban aludtak. Ezért Maradona csak két találkozón játszott 1978 első felében az Argentinos csapatában, és az Atlanta ellen mesterhármast szerzett. Ez nyilván elég is volt már ahhoz, hogy rendszeresen pályára lépjen a válogatottban. De, nem! Április 19-én Írország ellen szerepelt Argentína, és Maradona csak a végén állt be, pedig a szurkolók folyamatosan követelték őt. „A drukkereknek meg kell érteniük, hogy Maradona akkor lép pályára, amikor én azt úgy érzem, és nem akkor, amikor ők érzik úgy. Ő a legzseniálisabb képviselője országunk futballjának. Ugyanakkor rejt is veszélyeket, ha valaki 17 évesen a haza legtöbbre értékelt labdarúgója, de nem áll még készen erre. Nagy jövő áll még előtte, de nagyon sok múlik azon, hogy mit tesz, és mit fogad meg a tanácsokból.”

Mire elérkezett a nyár, Maradona négy válogatott meccsen mindössze egyszer volt kezdő. Ekkorra már nemzeti kincsnek számított, törvény garantálta, hogy nem lehet külföldre eladni, fizetése egy részét nagy hazai olajvállalatok dobták össze. Később így beszélt az Olé magazinnak: „Menotti ravasz volt, mert előállt azzal a javaslattal, hogy a fiatalokat ne lehessen külföldre eladni. Engem hívott az Arsenal, a Barcelona és a Juventus is, úgyhogy volt egy kis zavar a fejemben.” A zavar pedig csak növekedhetett, amikor Menotti kihirdette 25-ös keretét, amelybe hárman nem kerültek be: Brávo, Bottaníz és Maradona. Végül annyit engedett, hogy Diego lett a negyedik számú választása a tízes játékosra.

Ez volt az egyik legszomorúbb nap az életében. Persze ma már el lehet vitatkozni róla, hogy szerencséje volt-e, amiért nem válogatták be. Többen is úgy gondolják, hogy Lacosténak, aki később a FIFA egyik vezetője is lett, oroszlánrésze volt a döntésben. Ő ugyanis a River Plate szurkolója volt, és biztos akart lenni benne, hogy Norberto Alonso ott lesz a keretben. Maradonát egy évvel később propagandacélokra is felhasználták: amikor egy győztes U20-as mérkőzés csapatkapitánya volt a Szovjetunió ellen, élő adásban kellett beszélgetnie Videla tábornokkal. Hogy miként manipulálhatta a hatalom a még mindig tanulófélben lévő Maradonát, azt ki-ki találja ki maga. De az biztos, hogy a vb-döntőt végül a hollandok ellen 3–1-re megnyerő hazai válogatott nagyon megfelelt a diktatúra politikai céljainak.

Mindenesetre ez a kihagyott torna határozta meg Maradona pályafutásának kezdetét. Carlos Ares úkságíró így emlékezik vissza: „Aznap este ott maradtam vacsorára a válogatott edzőpályáján, és amikor este egyedül távoztam, hallottam, hogy valaki sír. A kép, ami elém tárult elég kemény volt: Maradona ült egy fa tövében és bőgött. Mondtam neki, hogy még rengeteg világbajnokságon lép majd pályára. Erre ő azt kérdezte, hogyan mondja el az apjának. Hozzátette, sosem bocsát meg Menottinak.

Maradona később azt írta életrajzában, hogy ekkor jött rá arra, a harag lehet hajtóerő is. Ez a haragos ifjú húszéves koráig több mint száz gólt szerzett. A többit már ismerjük.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. márciusi lapszámában.)