Szöveg Paul Brow
A ’90-es évek elején az internet még nem is volt olyan nagy szám. Alig akadt pár száz felhasználó, akinek rá volt kötve az asztali számítógépe a csikorgó modemekre, és a letöltési sebesség is elképesztően alacsony volt: ma ennél átlagosan háromezerszer gyorsabb az internet.
A feltöltött tartalom is igen csekély volt: néhány szakmai vagy akadémiai honlap, semmi olyan, ami az átlagos szurkolót érdekelhetné. Akkoriban nem sokan gondolták volna, mennyire átírja majd az internet a labdarúgás világát is. A világháló forradalmasította a futballfogyasztást.
Ha az ember 1992-ben meg akarta tudni, hogyan nyerte meg a Leeds a bajnokságot, hogyan bukott el Anglia az Európa-bajnokságon, vagy miért igazolt Gary Lineker egy japán csapathoz, bizony össze kellett tintáznia az ujjait egy frissen nyomtatott napilap oldalaival.
A tévében még akkor is nagyon kevés focis műsor ment, így a rádió volt az élő közvetítések szinte egyetlen forrása. Ha valaki lemaradt a meccs végéről, megnézhette a végeredményeket a teletexten: a legtöbb angol a mai napig emlékszik, hogy a focihíreket a 302. oldalon találta. A méltán népszerű teletextet azonban korlátozottsága miatt hamarosan elmosta (Bill Gates szavaival) az „internetszökőár”. Tim Berners-Lee 1989-ben találta fel az internetet, használata a brit háztartásokban azonban csak 1992-ben kezdődött a betárcsázós szolgáltatás elterjedésével.
Azelőtt az internetet csak kutatóintézetek használták, és majdnem kizárólagosan hivatalos, vagyis unalmas célra. A rengeteg telekommunikációs szakcikk és programozói szoftver között azonban meglapult egy kísérleti futballhonlap. Nem a Manchester Unitedé, nem is a Real Madridé. Az Ipswich Town weboldala volt.
A TIMES SZERINT AZ ÖTÖDOSZTÁLYBELI COLCHESTER HONLAPJÁT 10 NAP ALATT 127 „SZÖRFÖZŐ” LÁTOGATTA MEG 1995-BEN
Az angol Tim Berners-Lee …
„Az 1991–1992-es idény alatt indítottam el, még a betárcsázós internet előtt, úgyhogy valóban ez az első futballhonlap” – mondja Phil Clarke, aki akkoriban a British Telekomnál dolgozott, vagyis volt hozzáférése az internet prototípus verziójához. Az egyszerűen csak „Ipswich Town Football Club” című honlap először alig volt több egy oldalnál. „Az eredeti oldal csak egy mérkőzéslista volt, amit folyamatosan frissítettem az eredményekkel és a góllövők nevével – folytatja Phil. – Ennyi volt az egész.”
Nem egyszerűen az első futballhonlap volt: ott volt az első valódi honlapok között. Akkoriban az embereknek még nem volt hozzáférésük az új technológiához. Maga az „internet” szó is csak egy évtizeddel később került be az Oxford értelmező kéziszótárába.
„Senki nem gondolta, hogy az internet később azzá a monstrummá válik, ami ma is – mondja Phil. – De amint megtudtam, hogy létezik, arra gondoltam, tök jó lenne valami focisat felrakni, amit bárki megnézhet, ha van hozzáférése a hálózathoz.”
Ez akkoriban néhány száz kutatót és mérnököt jelentett. „Kockák, mint én” – mondja Phil, aki a cég kutatórészlegének hobbicsapata számára is készített ilyen honlapot. A közönség egyre nőtt, mígnem 1992-ben megérkezett a betárcsázós internet: abban az évben, amikor az Ipswichet bevették az újraszervezett első osztályba, a Premier League-be. Phil még több tartalommal látta el az oldalt: beolvasta és feltöltötte a klub 1981-es, az UEFA-kupában aratott győzelméről készült színes fotókat, vagyis az internetre valaha felkerült első fotók között ott van Alan Brazil és Mick Mills képe is.
A honlapnak és a hozzá tartozó levelezőlistának hála Phil kapcsolatba került a szurkolók világszerte egyre növekvő táborával. „Skandináviában sok az Ipswich-rajongó, mert ott már a hetvenes években, az Ipswich aranykorában elkezdek angol focit közvetíteni – magyarázza. – Sokan közülük feliratkoztak a levelezőlistára. Szereztünk nekik jegyet a Norwich elleni derbire. Nyertünk, ők meg jól érezték magukat. Hétfőn kiírták a listára, hogy »az angol foci k…rva jó!« Ez is a honlapnak köszönhető.”
és a NeXT nevű számítógép, amin az első böngészőt, a WorldWideWeb-et írta…
Eltelt pár év, és Philnek már nem fért bele az idejébe a honlap szerkesztése, így átadta a feladatot a Kelet-Angliai Egyetemre járó Paul Feltonnak. „Az egyetemen hozzáfértem az internethez – magyarázza Paul. – Kiírtam a főoldalra, hogy »Üdv a világ első futballhonlapján!«. Felkerestek egy Sheffield Wednesday-es rajongói oldaltól, és kétségbe vonták az elsőbbségi jogot, de a jegyzeteinkből kiderült, hogy ők csak 1993-ban indultak, így elfogadták, hogy mi voltunk az elsők.”
Phil engedélyével Paul magasabb szintre emelte a honlapot, mielőtt a klub átvette, és hivatalos oldalává olvasztotta volna. „Igazi úttörő munkát végeztünk – mondja Paul. – Élő, hallgatható kommentárt sugároztunk, és chatszobánk is volt. Manapság az ilyesmi nyilvánvaló, de akkoriban példa nélküli volt. Azt hiszem, Matt Hollanddel volt az első élő webchatünk. Látogatottságban is magasan az élen jártunk: voltak táblázataink meg statisztikai elemzéseink. A honlap fejlesztésével párhuzamosan elkészítettem az első futball témájú virtuálisvalóság-honlapot, ahol a látogatók a Portman Road-i stadion virtuális modelljét járhatták be. A Microsoftnak annyira tetszett, hogy az egyik reklámjukhoz meg is vették: csak pár másodpercig volt látható, de ebből fizettem ki a tanulmányaimat!”
Phil és Paul méltán büszkék az első futballhonlapra; a legrégebbi, ma is működő honlapot viszont Readingben indították. A „Hob Nob Anyone?” („Ki kér teasüteményt?”) nevű, 1994-ben indított oldal lassan idősebb lesz, mint a legtöbb Royals-szurkoló, és még a szélessáv korában is dübörög a www.royals.org címen. A Hob Nob a régimódi rajongói magazinokból nőtte ki magát, így a stílusa is könnyed maradt, ahogy a belső poénnak szánt cím is mutatja.
„A Royals (vagyis a Királyiak) szurkolóit sokáig a Teasüteményeseknek hívták – magyarázza Graham Loader, a honlap alapítója. – Gondolom, az uralkodóval szokás teasüteményt eszegetni, innen jött a név.”
Graham 19 évesen indította el a honlapot. Különös véletlen, de Paul Feltonhoz hasonlóan ő is az Észak-Angliai Egyetem hallgatója volt. A Royals élen járt a másodosztályban, de a Premier League-en kívül nem igazán közvetítettek semmit országszerte. „Az egyetemen nem tudtam az otthoni rádiót hallgatni vagy az otthoni lapokat olvasni. A Google, a BBC Sport honlapja és az okostelefonok akkor még sehol sem voltak. Egyszerűen nem tudtam követni, mi történik a Royalsszal.”
És már lehet is böngészni!
Graham, ahogy Paul is, kihasználta, hogy az egyetemet rákötötték az internetre. „Megszerkesztettem néhány oldalt, és hamarosan a világ minden tájáról voltak látogatóim. A legtöbben egyetemeken vagy műszaki cégeknél dolgoztak, és megtalálták az első honlapot, ami a Readingről szólt – mondja Graham. – Az otthoniak el tudták küldeni a beszámolókat és a híreket, és sokaknak ez lett az elsődleges hírforrásuk. Hatalmas áttörés volt, elképesztő volt, hogy ennyi Reading- szurkolóval kerültem kapcsolatba.”
Graham nem követte, pontosan hányan látogatják az oldalt, de azt ő is észrevette, hogy egyre több szurkoló fér hozzá az internethez. És ahogy egyre több rajongó fordult meg a neten, egyre több focis honlap jelent meg. Több mint 40 klub indított saját portált 1995-re. Az új divat a sajtóban is visszhangot keltett.
„A szurkolók a számítógépeket összekötő hálózat segítségével vicceket, himnuszokat, beszámolókat és statisztikákat osztanak meg egymással a kedvenc csapatukról világszerte” – írta a Times. Megjegyezték, hogy az ötödosztálybeli Colchester United honlapját tíz nap alatt 127 „szörföző” látogatta meg, ami igen sok, ha azt nézzük, hogy a brit társadalomnak mindössze két százaléka fért hozzá az internethez. A korai honlapok között ott volt a Millwall és a Luton Town rajongói oldala is.
Amellett, hogy ezek a weblapok a rajongói magazinok feladatát látták el az interneten, az üzenőfalak és a levelezőlisták segítségével lehetőséget adtak a szurkolók közötti kommunikációra: a drukkerek a mérkőzések előtt és után is kocsmahangulatú beszélgetéseket folytathattak a csapatról a világ bármely pontján.
Ami nem semmi, de aki általános futballhírekre volt kíváncsi, az még mindig kénytelen volt a teletextet vagy az újságokat lapozgatni. És akkor megjelent egy úttörő honlap, ami egy alig tizenéves Brighton&Hove Albion-drukker fejéből pattant ki.
A tizenhárom éves Tom Hadfield 1995-ben alapította meg édesapja, Greg segítségével a Soccernetet. Tom még csak néhány hónapja ismerkedett az internettel, miután karácsonyra kapott egy számítógépet, de hamar megtanult annyit, hogy létrehozzon egy egyszerű futballhonlapot, ahol a teletextről és a rádióból összegyűjtött eredményeket tette közzé. A mostanra igen kezdetlegesnek mondható honlap forradalminak bizonyult, főleg az angol futball tengeren túli szerelmeseinek. „Az internet előtt egyszerűen képtelenség volt más országokból valós időben követni a mérkőzéseket – emlékezik Tom. – A rádióban hallgattam a meccseket, és minden gólnál frissítettem az állást a honlapon. Amikor rájöttem, hogy világszerte több ezren várják a friss eredményeket, támadt egy ötletem.”
Tim felvázolta apjának a Soccernet ötletét: egy honlap, ami az angol és skót bajnokságok eredményeit valós időben közli, ahol beszámolókat és tabellákat lehet olvasni, és ahol az ember még azelőtt megtalál mindent, mielőtt az nyomtatásba kerül.
A Soccernet gyökeresen megváltoztatta, hogyan férhetnek hozzá a szurkolók az eredményekhez
Gregnek, aki a Daily Mail újságírója volt, tetszett az ötlet, és meggyőzte az újságot, hogy közölje az eredményeket az interneten, mielőtt még kinyomtatnák azokat. A vasárnapi Daily Mail beszámolóit tehát már szombat este el lehetett olvasni a Soccerneten, ami gyökeresen megváltoztatta a sportújságírást, bár eleinte igen megerőltető munka volt. A Hadfield-páros szombat este a londoni szerkesztőségből Brightonba, a család otthonába autózott, ahol aztán leültek a számítógép elé, és bediktálták egymásnak a honlap tartalmát, ami órákig eltartott.
„Az volt a mottónk, hogy »Amint a hálónkba került, a hálóra kerül«, ami mostanra elég ódivatúnak tűnik – nevet Tom. – Szívesen idézem fel azokat a szombat estéket, ahogy egyesével begépelem egy HTML-fájlba a teletextről elolvasott angol és skót tabellákat. Olykor annyira lefoglalt, hogy egész éjszaka fenn voltam. Egy ideig a Brighton akadémiáján kapuskodtam, de azt hiszem, túl sokat görnyedtem a számítógép előtt a sötét szobában tinédzserként.”
A Soccernet volt az egyetlen honlap akkoriban, ami ilyen széleskörű, naprakész tudósítással szolgált, és azonnal nagy sikere lett. A Daily Mail egy éven belül megvette 40 ezer fontért, és Greget bízta meg a honlap szerkesztésével. Az oldal addigra a hazai és számos európai bajnokság mellett már az 1996-os Európa-bajnokságról is tudósított. „Minden eredmény, minden tabella, összesített góllövő-listák és a legjobb beszámolók – olvashattuk a főoldalon. – Csak a Soccernet ír azonnal minden egyes gólról!”
Hamar megjelent persze a konkurencia. A Guardian az Európa-bajnokságra készülve elindította az eurosoccer.com-ot, (addig a Guardiannak nem is volt semmilyen honlapja), ami hamar elérte a hetente egymillió látogatót. Általános futballhonlapjuk, a football.co.uk (később Football Unlimited) 1997-ben indult. Ekkorra a Sky Sports, a Premier League és számos nagyobb klub is rendelkezett már saját honlappal. 1998-ban a BBC Sport csatorna is honlapot alapított, a FourFourTwo pedig 1999-ben nyitotta meg saját honlapját. Ugyanebben az évben a Mail 15 millió fontért eladta a Disneynek a Soccernet-részesedését. A honlapot átnevezték ESPN Soccernetre, majd egyszerűen ESPNFC-re.
A ’90-es évek végére minden nagyobb újságnak volt saját honlapja, és egyre többen szoktak rá, hogy az interneten olvassanak futballhíreket, ahol a reggeli újság helyett azonnal és ingyen hozzájuthattak mindenhez. Mindez nagy hatással volt az újságterjesztésre, hiszen Nagy-Britanniában a futballhírek immár száz éve az egyik legerősebb tényezőnek számítottak a napilapok eladhatóságában. Maguknak az újságíróknak is alkalmazkodniuk kellett a tintáról pixelre váltó sajtóhoz. Roger Domeneghetti jelenleg a Northumbria Egyetemen oktat újságírást.
„Az utolsó oldalról a címlapra: avagy a futball útja az angol médiában” címmel igen meghatározó könyvet írt a témában. Domeneghetti 1997-ben csatlakozott az internetes forradalomhoz a sportinglife.com szolgálatában. Az anyaújság már 1859 óta nyomtatásban volt. Az egyik első átfogó sporthonlapként nemcsak labdarúgásról, de lóversenyről és más sportokról is tudósított.
„Először nem is törődtünk a konkurenciával” – mondja Roger. Olvasójuk is alig volt. Másfél évvel később azonban, az 1998-as világbajnokság idején már havonta egymillió látogatónál jártak.
Roger otthagyta a honlapot és egy regionális sportlaphoz ment, de a visszaállás online formátumból nyomtatottba kultúrsokként érte. „Az egész szerkesztőségben csak egy gép volt rákötve az internetre – magyarázza. – A többi újságíró csak forgatta a szemét, amikor megtudta, hogy az interneten dolgoztam. Azt hitték, egy sötét lyukban kuporogtam. Nem tudták, hogyan kell használni, és nem is vették komolyan.”
Ez a tendencia komoly hosszú távú hatással lett a szakmára. „A pályafutásom első tíz-tizenöt évében az internet maga mögött hagyta a papírújságot – idézi fel Domeneghetti. – És mivel nem vették komolyan, pénzt sem kértek érte, amibe belekényelmesedtek az olvasók. A kiadók maguknak tettek keresztbe. Ha már az elejétől fogva pénzt kérnek az internetes újságok olvasásáért, mindenki hozzászokott volna.”
„Ma a bajusz a divat, nem?”
Roger szerint az internet és a legfrissebb hírek iránti megnövekedett igény nem sokban változtatta meg a sportújságírók dolgát, hiszen addigra már gyakorlat volt, hogy a vége sípszó és az esti lapzárta között le kell adniuk a beszámolókat. „A Twitter és a közösségi média megjelenése előtt nem sokat változott a helyzet – mondja. – A közösségi média valószínűleg nagyobb változásokat hozott, mint maga az internet, de ez a technológia miatt van. Ha kimegyek egy meccsre, lövök egy képet a csapattagok listájáról vagy a játékosokról, kirakom Twitterre. A kilencvenes években nem volt ilyen. Akkor mobilom sem volt!”
Manapság minden drukkernek van okostelefonja. Az internet labdarúgásról szóló egész tárháza egyérintésnyire van tőlünk. A Google 2.3 milliárd találatot ad ki a „soccer” („labdarúgás”) keresőszóra. A jelenleg legnépszerűbb futballhonlap, a livescore.com havi 20 millió látogatónál tart.
A readingi Hob Nob nem büszkélkedhet ekkora számokkal, de így is van rá igény. „Valaha egyedülállóak voltunk, mára azonban több száz honlapon lehet olvasni a Royalsról – mondja Graham Loader, aki most webfejlesztéssel foglalkozik. – Sohasem leszünk már a legnaprakészebbek, de a rajongók szívesen olvasnak beszámolókat és összegzéseket a honlapunkon, és szívesen beszélik meg ott az eseményeket. Havonta csaknem negyvenezren látogatják. A fórumozók között még mindig van egy keménymag, amelynek a tagjai húsz éve velünk vannak. Új feliratkozóink is akadnak szép számmal, úgyhogy van jövője a honlapnak.”
„A RÁDIÓBAN HALLGATTAM A MECCSEKET, ÉS MINDEN GÓLNÁL FRISSÍTETTEM. RÁJÖTTEM, TÖBB EZREN VÁRJÁK AZ EREDMÉNYEKET”
A Soccernet kiötlője, Tom Hadfield ma is támaszkodik arra a honlaptípusra, aminek fejlesztésében tizenévesként maga is úttörő volt: egy texasi számítástechnikai cég vezérigazgatója. Az interneten követi az angol futballhíreket. „Megváltoztatta a szurkolók életét, hogy azonnal hozzáférhettek a focihírekhez – mondja. – Mostanra természetesnek vesszük, hogy élőben követhetjük a mérkőzéseket, és néhány kattintással szinte korlátlan információfolyamhoz férhetünk hozzá a kedvenc csapatunkról vagy játékosunkról. Rég elmúltak már az idők, hogy a reggeli újságig kellett várni.”
Vagy kivárni, amíg anyád leteszi a telefont, és végre bejárhasd a Portman Road virtuális mását.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. márciusi lapszámában.)
