Szöveg Chris Flanagan
Az előző részt ide kattintva olvashatják!
FOGD BE, ÉS SZALADJ!
Tíz hónappal az után, hogy távozott a Monaco éléről, Henry 2019 novemberében Montrealba költözött. Amikor erről kérdezzük, kis mosoly szalad át az arcán.
„Szabad voltam – feleli. – Nagyon jól ismerem az MLS-t, négy és fél éven át játszottam ott. Montreal fantasztikus város, észak-amerikai, de európai lüktetéssel. Úgy gondoltam, jó lesz tanulásnak.”
Ez a tanulás azt is jelentette, hogy egy új generáció próbálta ki a stílusát. Manapság már jobban hat a dicséret, mint a fenyítés, szemben az ő pályafutása első időszakával.
A Monacónál voltak, akik túl érdesnek találták módszerét.
„Talán nem irtotta ki magából az egykori játékost – mondta róla az orosz középpályás, Alekszandr Golovin. – Ha a dolgok nem mentek jól az edzésen, gyakran ideges lett, és sokat kiabált. Ez talán egy kicsit fölösleges volt. Megbízott a fiatalokban, és ezt nagyon jónak találtam, de volt olyan is, hogy megbántva érezte magát, és nem beszélt velünk. Érződött, hogy nem vált belőle teljesen edző.”
Egy teljesen szokatlan incidens révén is a hírekbe került. Egy sajtótájékoztató után a fiatal védő, Benoit Badiashile nem tolta be a széket az asztal alá, ezért szúrós tekintettel nézett rá.
„Szeretett példát állítani a többiek elé, és ezzel sokakat idegesített – mondta róla névtelenül egyik egykori játékosa a Goal France-nak. – Az a benyomás alakult ki bennünk, hogy nem érdekli senkinek a véleménye.”
Henry maga is elismeri, hogy igyekszik alakítani a stílusát, ahogyan telik az idő.
„AZ EDZŐ MANAPSÁG INKÁBB EGYFAJTA FILOZÓFUS, AMOLYAN ROSSZFIÚ, AMIKOR ANNAK KELL LENNIE, DE EGYBEN A LEGJOBB BARÁTOD IS”
„Egy bizonyos módon neveltek régen, de az új generáció újranevel – folytatja. – Amiről azt gondoltam korábban, hogy tény, és teljesen bizonyos voltam benne, hogy jó, az ma már nem úgy van. Ha kinyitom az ajtót valakinek, az teljesen furcsán néz rám. Azért csinálom, mert szeretnék udvarias lenni, és szerintem ennek illik így lennie. Amikor én voltam fiatal, és nem kaptam játéklehetőséget, azt magamnak kellett feldolgoznom. Ha ma valaki nem kerül sorra, akkor el kell mondanom neki, hogy miért nem, és biztatnom, hogy majd két nap múlva ő következik. Az edző manapság inkább egyfajta filozófus, amolyan rosszfiú, amikor annak kell lennie, de egyben a legjobb barátod is. A játék pszichológiája nagyon sokat fejlődött. Mára elképelhetetlenné vált, hogy azt mondd egy játékosodnak: »Fogd be, és fuss!«. Vagy ha azt kérdezi, megmagyaráznád-e, azt feleled, hogy nem. Régebben annyit mondtak csak, hogy nem játszol, és kész. Abba sem szólhatsz bele, hogy ne használják a telefonjaikat. Visszamennek az öltözőbe, és elsőként azt ellenőrzik, mi jelent meg róluk a közösségi médiában. Én ilyenkor azt gondolom magamban, hogy miért nem beszélnek egymással, de ez már csak így megy. Hogyan lehetne felvenni a harcot azzal, ami a világban történik? Mindenki változik. Tanulnom kell, mivel olyan srácokkal nőttem fel, mint Tony Adams vagy Martin Keown az Arsenalban. Ha nem értettem meg őket, nem is álltak velem szóba.”
Tiszteletben tartja a kemény munkát
Egy pillanatra megáll, de folytatja, kezd belelendülni a témába.
„Nemrég beszéltem egy barátommal, és azt mondtam neki, hogy ha megkérdeztek futballistakoromban, fáradt vagyok-e, mindig azt válaszoltam, hogy nem. Ha azt kérdezték, jól vagyok-e, azt mondtam, jól. Ha azt, akarok-e játszani, azt, hogy igen. Ha ki akartak volna tenni a csapatból, duzzogtam volna, mert szerettem volna pályára lépni. Ha most azt kérdeznétek, fáradt voltam-e valójában, azt felelném, hogy nagyon. Fájt-e valamim? Igen, eléggé. De nem mondhattam, mert tabu volt. Olyan korszak volt az, hogy be kellett fognunk a szánkat, és futni kellett. Ha sántítottam, és rákérdeztek, azt válaszoltan, ilyen a járásom, nem mondhattam, hogy valami fáj vagy fáradt vagyok, mert ha valaki esetleg versenyben volt velem, az elém került. Ma viszont azt mondom edzőként a játékosomnak, hogy sorban három meccsen is a pályán volt, jó lenne egy kicsit pihennie. Nagyot változott a világ.”
Amikor a Monaco éppen a Strasbourgtól szenvedett súlyos vereséget, más probléma is a felszínre került. Egy mikrofon rögzítette, hogy Henry azt kiabálja az ellenfél játékosának, Kenny Lalának, hogy a „Nagyanyád is ribanc volt már!”.
„Túl gyakran láttuk rajta, hogy frusztrált – mondta róla akkoriban Emmanuel Petit, korábbi csapattársa az Arsenalban. – A játékosban meglehet az erő, hogy változtasson azon, ami a pályán történik. Ő még mindig tanulja, milyen az, amikor ez az erő már nincs a birtokodban, és hogy ilyen esetben hogyan kell viselkedni. A testbeszédének és a kommunikációjának még javulnia kell, ha szeretne sikeres edző lenni.”
Henry elnézést kért az eset miatt, és azóta kerülte a hasonló anomáliákat. Ez nem jelenti azt, hogy már nem is szenvedélyes a kispadon. Az MLS egyik kamerája követte őt az előző idényben néhány percig a Nashville elleni találkozó alkalmával, és az látszott, hogy minden egyes labdát elrúg képzeletben, miközben folyamatosan utasításokat kiabált be a játékosainak.
Viselkedése egyáltalán nem emlékeztet sokkal csöndesebb mesteréére, Arsene Wengerére.
„Önmagad kell, hogy legyél – mondja Henry. – Wenger sokkal nyugodtabb volt, mint én. Marco Bielsa is leül, de például Jürgen Klopp elveszíti néha a fejét. Antonio Conte az első perctől az utolsóig kiabál, mindegy, hogy a csapata éppen húsz nullra nyer, vagy ugyanannyira veszít. Mindenki nagyon szerette, amíg nyerte a mérkőzéseket a Chelsea-vel, aztán amikor elkezdett veszíteni, rögtön azt mondogatták, hogy jobb lenne, ha nyugton maradna az oldalvonalnál. Ha az ember csak leül, és nem csinál semmit, akkor azt mondják rá, hogy nem is edző, a csapat csak szenved, miért nem áll már fel. Ha pedig elkezdesz üvöltözni, azt mondják, ez már egy kicsit sok, miért nem ül le inkább, és hagyja békén játszani őket. Ez vagyok én, együtt élek a játékkal. Légy önmagad! Néha egy kicsit hangos vagyok, talán túl sokat is kiabálok, máskor azonban csöndben maradok. Ilyen vagyok.”
Sokat javult a kommunikáció közte és a csapat közt
Sosem próbálta meg utánozni Wengert, de szokott beszélni egykori mesterével, akárcsak Pep Guardiolával, aki a Barcelonában volt az edzője.
„Akárhányszor edzőkollégával találkozom, azonnal elkezdek vele szakmázni – mondja Henry. – Természetes, hogy Guardiolával és Wengerrel is konzultálok. Persze, hogy beszélünk, hiszen amikor játékos voltam, egyfolytában a fülüket rágtam. Most, hogy magam is edző vagyok, sok mindent szeretnék tudni.”
Hogy mit tanult két korábbi főnökétől?
„Wenger sokat csiszolta az elmém, és erre nagy szükségem volt akkoriban. Nagyobb önbizalomra volt szükségem, csak így érthettem meg, milyen játékos vagyok, és mire vagyok képes. Elkezdtem kérdéseket feltenni magamnak. Előtte mindig másokat hibáztattam, most azonban önmagam. Elkezdtem észrevenni, hogyan segíthetnék másoknak ahelyett, hogy azt mondogatnám másoknak, segítsetek már rajtam! Guardiola a taktika nagymestere volt. Annyira átlátja a futballt, hogy néha már ez a probléma számára, mert túl sok mindent vesz észre, és túl sok mindenen akar változtatni. Elképesztő, mennyit tanultam tőle.”
AHOGYAN AZ ARSENAL SZURKOLÓJA LÁTJA
Saját elmondása szerint Henry még messze van az Arsenal edzői a székétől. Hogyan látja az Arseblog első embere, Tim Stillman a kérdést?
„Thierry Henry, a futballista kifogástalan volt. Nemcsak azért, mert hihetetlenül használta a tehetségét, hanem mert mások is nagyra tartották azért.
Megvolt körülötte a színház: az ünneplések, a jeges pillantások az ellenfél játékosai és szurkolói felé, Danny Mills bebőrözése a szögletzászlónál. A francia zseni mindig tudatosan odafigyelt arra, hogy produkciója tetszik-e a közönségnek.
Az embernek az az érzése támadt, nagy szüksége volt arra, hogy szeressék. Az Arsenal szurkolóinak szeretetéből táplálkozott. Ifipályafutása idején egyszer hat gólt szerzett egy idegenbeli mérkőzésen, de útban hazafelé az apja cikizte, mert egy passza rossz helyre ment. Ennek köszönhetően vált azzá a játékossá, aki lett, és emiatt ünnepelte meg úgy minden egyes gólját.
Pókerarcú nemtörődömsége fantasztikus volt, amikor betalált a hálóba vagy átvert egy ellenfelet. De gyakran ingerlékeny is volt, és ez kérdőjelessé tette, hogy mennyire jó választás a csapatkapitányi tisztségre. Gyakran duzzogott abban a fiatal csapatban, amelynek szüksége lett volna egy idősebb labdarúgó iránymutatására.
Emiatt sosem voltam igazán meggyőződve arról, hogy Henry jó edző lehetne. Az igazán nagy edzők kivívják a tiszteletet, és utána kezdik el csodálni őket. A játékosoknak olykor szükségük van arra, hogy valaki átkarolja őket. Amikor aktív játékos volt az Arsenalban, gyakran nyújtott kiemelkedő teljesítményt, de a kiemelkedő egyéniségek nem mindig lesznek nagy trénerek. Idővel kiderül.”
Henry első két mérkőzése a Montreal élén 2019 februárjában két győzelmet hozott. Előbb a Costa Rica-i Saprissa csapatát győzték le a CONCACAF BL-ben, majd a New England Revolutionön léptek át első MLS-meccsén. Egykori csapattársa a Barcelonában, Bojan Krkic is ott volt a pályán ez utóbbin, majd néhány nappal később megérkezett a Tottenham korábbi középpályása, Victor Wanyama.
UTÓPIA LIONEL RICHIE-VEL
Ám a koronavírus miatti leállás megakasztotta a munkát. Négy hónappal később, a már említett tornán Floridában a csapat mindössze egyetlen mérkőzést nyert meg a négyből, ami nagyban köszönhető annak, hogy Kanada sokkal óvatosabban állt hozzá a járvány kezeléséhez, ezért a Montreal volt az egyik utolsó olyan MLS-csapat, amelyik megkapta az engedélyt, hogy megkezdje az edzéseket.
Miután a bajnokság újraindult, az együttes három mérkőzést játszhatott Montrealban, majd életbe lépett az utazási szigor az Egyesült Államok és Kanada között. Ezért aztán a Montreal áttette a székhelyét a New York Red Bulls stadionjába, ahol egyébként Henry korábban futballozott. Az idény végére nyolc mérkőzést nyertek meg, és tizenhármat elveszítettek. Szép számmal szerezték a gólokat, viszont az Eastern Conference legtöbb találatát kapták, és végül a kilencedikek lettek a tizennégyből. Pontosan ugyanott, ahol 2019-ben.
Az újragondolt MLS-rájátszás rendszere azt eredményezte, hogy a Montreal 2016 után először ott lehetett az idény végi kieséses küzdelemben. Ezután rögtön elvérzett, az első mérkőzésen kikapott a New England Revolutiontől, amelyet az évad kezdetén megvertek. Az újrainduló CONCACAF Bajnokok Ligájából is kiestek, a hondurasi Olimpia intézte el őket több idegenben szerzett góllal.
„Az volt a célom, hogy legyen meg a rájátszás, és alakuljon ki a saját identitásunk – így Henry. – Végül a rájátszás meglett, de borzalmasan nehéz volt. Szerintem összehozta a csapatot. A labdarúgóim New Jerseyben játszottak, és hosszú ideig nem látták a családjaikat. Kikaptak, majd mehettek vissza a hotelszobába. Sokat tanultam a dolog emberi oldaláról.”
Sokkal jobb idényt remélt a Montreallal, miután a Bournemouth is érdeklődött iránta
Közeledett a 2021-es idény, de az élet semmivel sem lett egyszerűbb. Hosszas halasztás után április 3-ra tűzték ki a kezdés napját, majd később 17-ére módosították, felborítva a felkészülési időszak menetét. Ráadásul a Montrealnak még a költözés gondolatával is meg kellett barátkoznia.
„AZ ARSENAL EDZŐI SZÉKÉTŐL MÉG MESSZE VAGYOK. SZOKTAM RÓLA ÁLMODOZNI, DE AMIKOR AZ EMBER NEM ÁLMODIK, AKKOR VAN ÉBREN, ÉS AZ A VALÓSÁG”
A klub teljes újratervezésen esett át, többé már nem Montreal Impact a neve, hanem Club de Foot Montreal, és röviddel interjúnk után még annak a lehetősége is felvetődött, hogy elveszíti nagynevű edzőjét, ugyanis a Bournemouth megkereste Henryt. Miután azonban a klub szurkolói nemtetszésüknek adtak hangot, a vezetőség 180 fokos fordulatot véve bejelentette, hogy az idény végéig marad a jelenlegi ideiglenesen kinevezett edző, Jonathan Woodgate.
A balszerencsével kísért előző idény után úgy festett, hogy Henrynak az MLS-ben kell bizonyítania – mígnem február 25-én családi okokra hivatkozva felállt a Montreal kispadjáról.
Vajon mennyire tekintette fontos esztendőnek a 2021-est pályafutása szempontjából?
„Nem is annyira nekem fontos, inkább a klubnak – hárította el udvariasan a kérdést még montreali edzőként. – Az előző idény nem sikerült a legjobban, szerettem volna hátulról építkezni, de számos hibát követtünk el, mivel először meg kellett is mernem a játékosaimat, hogy utána újraprogramozhassam őket. Mindeközben végig magabiztosnak kell maradniuk. Amikor a Barcelonába kerültem, egy évbe tellett, mire megértettem, mit akarnak, de nem voltam ostoba. Minden klubomnál szeretnék olyan játékstílust kialakítani, ami felismerhető. Senkitől sem kérek olyat, amit ne tudna megcsinálni. Nem akarom, hogy cselezze át magát öt játékos között. Csapatmunkáról van szó. Megtanuljuk kezelni a struktúrát, a pozíciót, és megérteni, hogy a labda gyorsabb, mint az ember. Tisztelni kell a filozófiát, és küzdeni, utána minden megbocsátható. Ha nem harcol valaki, akkor nem tiszteli, amit mondunk neki, amit elképzeltünk. Ugyanez van, ha nem edz keményen. Számomra ez elfogadhatatlan. De ha egy erősebb csapat ellen hibázik valaki, az rendben van. Mindenki hibázik.”
Amióta elkezdte az edzői munkát, nagyon sokan figyelik, hogy vajon megvan-e benne az, ami egykor majd az Arsenal menedzseri posztjára is jó lehet. Hosszú út áll még előtte addig, és nem is biztos, hogy szerepel az ambíciói, az álmai közt.
Szívesen lenne az Arsenal edzője, de azért a szertárosi munkát is elvállalná
„Nos, ha megkérdezünk egy Arsenal-drukkert, hogy szívesen lenne-e valamikor a csapat edzője, biztosan azt mondja majd, hogy igen – folytatja. – Ha megkérdezünk egy Arsenal-szurkolót, hogy szívesen szerezne-e gólt a csapatban, biztosan azt feleli, igen. De ha én beszélek róla, ez csak utópia. A klub a véremben van, és én magam is Arsenal-drukker vagyok. Úgyhogy ha azt kérdezitek, hogy egy nap szívesen edzeném-e az Arsenalt, én is azt felelem, hogy igen. Ha azt kérdezitek, lennék-e a szertárosa, arra is azt mondom, hogy igen. Ha úgy szól a kérdés, hogy nyírnám-e a füvet a stadionban, azt mondom, igen. De ez csak hipotézis, és nagyon messze vagyok tőle. Ha úgy szól a kérdés, hogy szoktam-e róla álmodozni, az a válaszom, igen, de amikor az ember nem álmodik, akkor van ébren, és az a valóság. Hogy szívesen lennék-e az Arsenal edzője? Igen. Szívesen mennék-e a Barcelona élére? Igen. Lennék-e újra az Arsenal játékosa? Szívesen játszanék ott, de a valóság azt mondatja, hogy nem lehet.
Egyelőre tanulok, és szeretnék a hasznára lenni annak a csapatnak, amelyiket vezetem. Majd az idő eldönti. Csak arra koncentrálok, amit képes vagyok kontrollálni, minden más csak ábránd. Hogy szeretnék-e úgy énekelni, mint Lionel Richie? Igen, de nem éneklek úgy, mint ő.”
Ismét nevetni kezd, majd újra komolyra vált.
„Az Arsenal az életem része, és mindig is a családom egyik fele lesz. Úgy megértjük egymást a szurkolókkal, hogy azt nem is tudom elmondani, mindig is hiányozni fog ez az érzés. Ha visszahozhatnék egy éjszakát, az lenne, amikor visszatértem kölcsönbe, és győztes gólt szereztem a Leeds ellen. Az FA-kupa harmadik körében, a Leeds a Championshipben játszott, és egyáltalán nem az volt a legszebb gólom, de újra éreztem a szoros kapcsolatot a szurkolókkal. Csak még egy estére. Minden pénzt megért.”
E pillanatban úgy tűnik, hogy hasonló estében egy ideig nem lesz még része, hiszen már nem dolgozik Montrealban. Henry azonban biztos, hogy nem adja a fel sem az Arsenalhoz fűződő álmait, sem azt, hogy sikeres edző váljék belőle.
A jelenlegi esztendő nagyon sok mindenre választ ad majd vele kapcsolatban. Ahogyan Arsene Wenger mondaná, élvezd és sok sikert hozzá, Henry! Mert nem lesz könnyű.
Az adatok február 24-ével bezárólag érvényesek, az U21-es mérkőzéseket nem tartalmazzák
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. áprilisi lapszámában.)
