Szöveg Paul Brown
Nem sokkal éjfél után történt, 1895. szeptember 12-én, csütörtökön. Vihar volt, villámlott Birmingham felett. Hárman álltak egy cipőbolt feletti lapos tetőn a New Town Row-n, a városközponttól északra.
Feltépték a cinkburkolatot, és lyukat ütöttek a tetőn keresztül. Ezt követően ketten leeresztették a harmadikat a boltba. A tolvaj kinyitotta a kasszát, és egy kevés aprót talált benne, két-három shillinget. Nem ez volt az igazi célpontja, az egy talpazaton állt a kirakatban.
Stoplisok vették körül, 40 centi magas volt fülekkel, a tetején ott volt még egy szakállas figura labdával. Nem egyszerű serlegről van szó, hanem magáról az eredeti Football Association Challengekupáról.
A betolakodó megragadta, felcibálta a tetőre, majd eltűntek vele a sötétben. Soha többet nem látta senki. Hatvan évnek kellett eltelnie, mire az eredeti FA-kupa rejtélye megoldódott. Nagyjából.
Az Aston Villa öt hónappal korábban emelte a magasba a trófeát a West Bromwich legyőzése után a Crystal Palace stadionjában. A 24. FA-kupa-döntő mindössze egyetlen góllal dőlt el, az is a 30. másodpercben esett.
Az Aston Villa nem védte meg bajnoki címét az 1894–95-ös idényben, de az FA-kupa volt az angol labdarúgás legnagyobb díja. A csapat magával vitte Birminghambe, ahol a vasútállomáson hatalmas tömeg fogadta a fiúkat, és lelkesen éljenzett, amikor a csapatkapitány, John Devey a magasba emelte. A klub által rendezett fogadáson megtöltötték pezsgővel, és köszöntések hangzottak el. Ezt követően bezárták egy széfbe a Perry Barr-pályán. De nem sokáig maradt ott.
William Shillcock helyi cipész volt, ő készítette a dicsőségesen győzedelmeskedő csapat, továbbá 16 válogatott játékos lábbelijeit. Csinált még ezenkívül mellényt, térdnadrágot és nyolc különböző fajta labdát, ezek közül a tehénbőrből készült volt a legjobb, azt használta a Villa és az angol válogatott is. A 73 éves mesterember az Aston Villa egyik legnagyobb támogatója volt, úgyhogy amikor megkérdezte, hogy kiállíthatná-e a serleget a boltja kirakatában, a klubot irányító bizottság beleegyezett.
Shillock üzeme és boltja sorházak egyik épületében működött, hatalmas üveg kirakata tele volt sportszerekkel, lábbelikkel és sok más trófeával. Ez utóbbiak közül később többről megállapították, hogy a tényleges értéke nagyobb, mint az ellopott serlegé.
Aminek az eszmei értéke viszont messze sokkal magasabb volt, mint az ára.
Az angol kupát 1871-ben alapította a szövetség főtitkára, Charles W. Alcock. Az angol Labdarúgó-szövetség nehezen fogadtatta el magát Londonon kívül, ezért találták ki a kieséses versenyt, amelyről úgy gondolták, országszerte növelheti a szervezet tekintélyét. Készíttettek egyszer egy serleget 20 fontért, mai áron számolva nagyjából 1900-ért, ami körülbelül 800 ezer forintot jelent. A sheffieldi Martin, Hall & Co ezüstműves cég alkotta meg, és az első körben 15 csapat indult. A döntőt a Wanderers nyerte, ki más lett volna a csapatkapitánya, mint Alcock. A Royal Engineerst verték meg 1:0-ra.
Az első kiírás korszakalkotónak bizonyult, és elképesztően nagy jelentőséggel bírt. A kicsi ezüstserleg nem sokkal később már a ragyogást és a nemes versengést testesítette meg.
„NÉHÁNY ASTON VILLA-JÁTÉKOS KEZÉBE IS KERÜLHETETT A KUPA ANYAGÁBÓL KÉSZÜLT PÉNZBŐL”
Augusztusban helyezték el Shillcock kirakatában, és két héten át rengeteg látogatót vonzott. Az elgondolás kereskedelmi szempontból is jónak bizonyult.
A rablás estéjén az idősebb Shillcock ugyanúgy este negyed tízkor zárta be a boltját, ahogy általában. Amikor reggel nyolckor megérkezett, hogy kinyisson, látta, hogy a kassza üres. Feküdt néhány törött tárgy a padlón, és egy kis lyukat látott a plafonon. Viszont a két széfet és más értékes dolgokat nem bántották. Elsőre arra gondolt, hogy valaki csak kíváncsiskodni akart, ám ekkor megnézte a kirakatot, és látta, hogy a serlegnek lába kelt.
Két birminghami detektív a rendőrségtől, Brown és Davies alaposan megvizsgálta a helyszínt. Egyértelmű volt, hogy a betörők a tetőn keresztül érkeztek, és azt feltételezték, hogy a külső falon másztak fel oda, ami szerintük nem lehetett könnyű feladat, ezért arra gyanakodtak, hogy fiatalabbak és jó erőben lévők követték el a bűntettet.
A tetőn találtak egy régi vésőt és egy gittkést, ezekkel távolították el a cinkborítást, és vágták a nagyjából 30 centiméter átmérőjű lyukat. Ezt aztán bakanccsal rúgták be. A kisméretű lyuk és a szintén kicsi lábnyomok csak megerősítették a nyomozók feltevését, hogy az elkövetők kiskorúak lehettek.
Shillcock boltja biztosítva volt, de ez korántsem fedezte a serleg eszmei értékét. A kétségbeesett tulajdonos röplapokat gyártott, ezeken tíz fontot ajánlott a nyomravezetőnek. Az Aston Villa írásban vállalta korábban az FA felé, hogyha a serleg eltűnik, 200 fontot fizet. „Biztos vagyok benne, az Aston Villa mindent megtesz majd, hogy előkerítse – mondta a szövetség főtitkára, Frederick Joseph Wall. – Egészen biztos, hogy meglesz.”
Korai volt a túlzott optimizmus.
Hatvanhárom évvel később, 1958 februárjában egy idősotthon egyik 80 éves lakója megdöbbentő beismerést tett.
„ÉN LOPTAM EL AZ FA-KUPÁT” – hirdette a Sunday Pictorial (a későbbi Sunday Mirror) címlapja. Harry Burge tinédzser volt 1895-ben, és ő követte el két, addigra már elhunyt társával a rablást. Burge a bulvárlap fotósával tért vissza a helyszínre, ami akkor már kisboltként funkcionált, és megmutatta, hogyan hajtották végre a bűncselekményt. Nem a falon másztak fel, ahogyan azt korábban a nyomozók feltételezték, hanem egy üres építési területről jutottak be a tetőre.
„Már éjfél volt, amikor hárman feszítővassal levertünk egy lakatot az épület hátulján – idézte fel az eseményeket Burge. – Bejutottunk, és egy emeleti ablakon át másztunk ki a kirakat előtt lévő lapos tetőre.”
Ezt követően átvágták magukat a tetőn, és felkapták a trófeát. „Utána hazamentünk a Hospital Streetre, ahol laktam. Csupán néhány perc sétára volt a cipőbolttól. Éjjel darabokra törtük a kupát, és egy vaslábosban felmelegítettük a darabjait. A cimboráimnak voltak öntőmintái a félkoronás pénzérméhez, így aztán arra használtuk a serleget, hogy pénzt öntöttünk belőle.
William Shillcock boltja, a bűntény színhelye
Burge és társai a helyi Salutation nevű kocsmában próbáltak túladni a hamis pénzen, amelynek darabja mai árfolyamon körülbelül 15 fontot ér. A hely tulajdonosa az Aston Villa legendás csatára, Dennis Hodgetts volt, és gyakran jártak oda a csapat egyéb tagjai is.
„Sűrűn fordultak meg ott – vigyorgott Burge –, és talán volt köztük olyan, aki meg is fogott egy ilyen pénzt, de fogalma sem volt róla, hogy az a serlegből származik.”
A birminghami rendőrség fontolóra vette, hogy újranyitja az ügyet, és felelősségre vonja az elkövetőt, de olyan kevés feljegyzés maradt, hogy ez nem történt meg.
A vallomás megkönnyebbülést jelentett Burge-nek. „Öregember vagyok már, ki akartam beszélni magamból a dolgot. Gyakran furdal a lelkiismeret miatta.”
Henry James Burge visszaeső bűnöző volt, 1897-ig visszamenőleg 42 eset volt kapcsolható a nevéhez, és összesen 46 évet és 11 hónapot töltött rács mögött. A róla írt jelentések azt emelték ki, hogy „krónikus tolvaj, aki veszélyt jelent a közösségre”. Még 1958 májusában, három hónappal a beismerése után is törvény elé kellett állnia, mert eltulajdonított három kabátot egy őrizetlenül hagyott teherautóból. Az ügyvédje felmentést kért, mondván, hogy öreg már, és nem szeretne börtönben meghalni. A bíró azonban tisztában volt az előéletével.
„Korábban világosan megmondtam, hogy ha nem hagy fel az egész életen át való bűnözéssel, hosszú időre börtönbe küldöm” – emelte fel az ujját.
Burge hét évet kapott, amiből csupán két és felet ült le. Összesen majdnem fél évszázadot töltött börtönben, 1964-ben lehelte ki lelkét a Summerfield Kórházban.
A történet ezzel azonban nem ért véget. Tizenegy évvel később jelentkezett a rendőrségen egy bizonyos Edwin Tranter, aki azt állította a Birmingham Evening Mailnek, hogy a nagyapja, Joseph Pricewright lopta el az FA-kupát. Nem sikerült bizonyítania, amit mondott, de könnyen elképzelhető, hogy Burge két társa közül az egyik tényleg a nagyapa volt. Két évtizeddel később pedig egy bizonyos Violet Stait állt elő azzal, hogy az apósa, bizonyos John Stait vitte el a trófeát. Stait is lehetett akár az egyik résztvevő, de a történetben nem stimmelt, hogy a nő állítása szerint apósa a bejárati ajtón keresztül távozott a zsákmánnyal. Ez a verzió nem egyezett a bizonyítékokkal.
Visszaugorva 1895-re, az új küzdelem egy olyan kupáért kezdődött meg, amely nem is létezett. Amire elérkezett 1896 februárja, és közelgett az elődöntő, lassan mindenki elfogadta, hogy a serleg megsemmisült, és újra van szükség. A szövetség azon az állásponton volt, hogy hatalmas méretben és aranyból kell elkészíteni, az akkori értéken 250, mai 30 ezer fontért, de R. P. Gregson, a lancashire-i szövetség elnöke sikeresen érvelt amellett, hogy az új kupának, amennyire csak lehet, ugyanannyit kell érnie, mint a réginek, mert „nem a tényleges értéke a lényeges, hanem az a kitüntetés, ami vele jár”.
Szerencsére a Wolverhampton 1893-as győzelmét követően a klub elnöke rendelt egy másolatot, és az ezüstműves öntőmintát készített az eredetiről. Az új példány, amelyet a Villa és a válogatott egykori csatára, Howard Vaughton cége, a Vaughtons készített el, néhány apróbb részlettől eltekintve pontos mása volt az eltűntnek. Ezúttal 100 uncia ezüstöt használtak fel hozzá a korábbi 40-nel szemben, és a tetején álló korábbi szakállas alak helyére egy fiatal sportember került. Ismét arra az ébenfa talpazatra rakták rá, amelyet a rablók nem vittek magukkal.
A Sheffield Wednesday 1896-ban 2:1-re legyőzte a Wolverhamptont, így ez a csapat szerezte meg először az új trófeát. A rákövetkező évben az Aston Villa duplázott, majd a Nottingham Forest és a Sheffield United diadalmaskodott. Miután a Newcastle is megnyerte 1910-ben a sorozatot, a serleget „nyugdíjazták”, és odaajándékozták az angol Labdarúgó-szövetség akkori elnökének, az ötszörös FA-kupa-győztes Arthur Kinnairdnak. Ez részben azért történt, mert a formaterv nem volt levédve, és számos más másolat jelent meg a piacon.
Az új és nagyobb terv a bradfordi Fattorini & Sons szüleménye, így aztán nem is jött annyira rosszul, hogy 1911-ben pont a Bradford vihette haza. Az eggyel korábbi, pótlásként született ezüstserleget 2020 szeptemberében árverezték el 760 ezer fontért. Úgy tűnik, a történelem beárazható.
ELLOPOTT EZÜSTÖK
Az FA-kupa serlege nem az egyetlen, amelyet elloptak, de rangos társaságba került.
KUTYAFÁJÁT! Négy hónappal az 1966-os vb előtt egy westminsteri kiállításról lopták el a Jules Rimet-kupát. Egy kutya, Pickles találta meg egy sövény alatt, újságba csomagolva.
KUPASZAMBA. Brazília megtarthatta a serleget, miután 1970-ben harmadszor is megnyerte azt. Ezért azonban nagy árat fizetett, mivel 1983-ban ismeretlenek elvitték a brazil szövetség épületéből. Távollétében négy rablót ítéltek el, de a trófea nem került elő.
MAGA A TÖRTÉNELEM. A Durham megyei amatőr West Auckland kétszer is megnyerte a Sir Thomas Lipton-kupát Torinóban, előbb 1909-ben, majd 1911-ben. Az „első világbajnokságnak” is kikiáltott torna serlege 1994-ben tűnt el a West Auckland Munkásklubból, és azóta sem látták.
ELKOCSMÁZTÁK. Az Aston Villa 1982-ben nyerte meg a BEK-et, és a csapat két sztárja, Gordon Cowans és Colin Gibson úgy döntött, magával viszi a serleget a kocsmába. Miközben dartsoztak, eltűnt, de szerencsére ezúttal meg is került, valaki leadta a sheffieldi rendőrségen.
A MI KUPÁNK IS ELTŰNT. A Magyar Kupa sem kerülhette el a sorsát. Az 1909. augusztus 13-án közadakozásból kiírt vándordíj eredeti, 1923-ból való trófeáját a Ferencváros Üllői úti klubházából 1977-ben ellopták, a ma használt díszes kupa csak másolat.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. februári számában.)
