Halló? Itt Sancho, az angol futball jövője beszél!

Szöveg Andrew Murray Portré Stefan Grey

Jadon Sancho döbbentnek tűnik. Sőt elveszettnek. Az elmúlt fél órában mutattuk meg neki, milyen az igazi „gettó” kazettás magnó, a polaroid fényképezőgép, illetve azt, hogyan lehet ceruzával kazettát tekerni. Ez már mind a régmúlt történelme olyasvalakinek, aki 2000 márciusában született egy nappal azelőtt, hogy Vlagyimir Putyint elnökké választották.

Most éppen egy régi tárcsás telefonnal bíbelődik, a készülék szép narancssárga, tekercses zsinór köti össze a telefont és a kagylót. Próbálja tárcsázni a számot, ami nem is olyan egyszerű a kör alakú számlapon. Tudja, hogy telefont tart a kezében, de valószínűleg a ’80-as évek rossz tréfájának tartja.

Erősen próbálkozik, hogy felnőjön a Bundesliga-frizura és Margaret Thatcher évtizedéhez, mégis inkább a segítségére sietünk, bedugjuk ujjunkat a megfelelő lyukba, elforgatjuk a tárcsát, és megvárjuk, amíg visszapörög a kiinduló állapotba. „Azt a mindenit! – örvendezik Sancho. – Ez aztán nem semmi!”

Azonnal el is kezd játszani újdonsült szerzeményével, a FourFourTwo fényképezőgépe pedig kitartóan kattogva örökíti meg ezeket a pillanatokat. Az ilyen tágra nyílt szemű, őszinte és lelkes kíváncsiságra csak olyan fiatalemberek képesek, akik még a sztárrá válás kapujában állnak. Jadon Sancho szemében még minden új.

„Tisztára olyan, mintha iskolában lennék” – mondja a fiatalember, és nem is jár olyan messze az igazságtól. A 2018-as év során Sancho tehetséges fiatalból az egyik legnagyobb ígéretté nőtte ki magát az angol futballban, de akár Európa-szerte is. Rendszeres kezdője a Bundesliga egyik legsikeresebb csapatának, és karácsonyig a neve mellé jegyeztek fel hat gólt és hét gólpasszt. Közben bemutatkozott az angol válogatottban is.

Olyan fiatal tehetségről beszélünk, aki valódi harcos, és nem csak kora lendületének köszönheti sikereit. London Kennington nevű lakótelepéről küzdötte fel magát a labdarúgás elitjébe, útja a Watfordon és a Manchester Cityn át vezetett. Végig eltökélt volt, és megkeményítette, hogy ötéves korában elvesztette kistestvérét.

„Nagyon tisztelem azt az erőt, ami benne dolgozik – mondta róla a Dortmund csapatkapitánya, Marco Reus, miután Sancho a pályán volt, és gólt szerzett a helyi rivális Schalke ellen decemberben, méghozzá egy számára kimondottan nehéz hét után, amikor meghalt a nagymamája. – Kijár neki minden elismerés, hiszen tovább edzett, képes volt koncentrálni, de még mosolyogni is.”

Az alatt az egy óra alatt sem hagyja abba a mosolygást, amíg Marbella város Gran Melia szállodájában beszélgetünk, a Dortmund ugyanis ide szervezett összetartást a Bundesliga szünetében.

„Tényleg a címlapon leszek?” – kérdezi, miközben rengeteg idejétmúlt műanyagot halmozunk fel mellette. Megnyugtatja, hogy amióta Lionel Messi 2006-ban a magazin címlapjára került, ő lesz a legfiatalabb, aki megjelenik a borítón.

Gyorsan megigazgatja a haját a fényképezőgép lencséjének tükörképében. Nincs itt az ügynöke, nincsenek itt a szülei, csak ő és mi. „Csak a FourFourTwo kedvéért vállalom ezt a képet.” Jadon Sancho nagy levegőt vesz, valóban rákészül arra, hogy átbeszéljük, hogyan is jutott el idáig.

EURÓPA ÖT NAGY BAJNOKSÁGÁBAN 47 GÓL ÉS GÓLPASSZ SZÜLETETT, AMELYET 2000 UTÁN VILÁGRA JÖTT JÁTÉKOS HOZOTT ÖSSZE. EZEK 38 SZÁZALÉKA SANCHO MŰVE

„Mindenki azt mondja, hogy kirobbantam 2018-ban, és tényleg így érzem magam – kezdi. – Ez volt életem legjobb éve. Ha valaki egy évvel ezelőtt azzal jön, hogy itt ülök majd a FourFourTwo munkatársaival, azt mondtam volna, hogy megőrült. Az egész a kemény munkának köszönhető. Tudom, hogy nagy közhely, de tényleg minden az edzésen múlik. Nyújtsd tudásod legjavát minden egyes tréningen, minden egyes mérkőzésen, és ragadd meg a kínálkozó lehetőségeket.”

Ha igaz, hogy a gyakorlás tényleg annyira fontos, akkor tanúsíthatjuk, hogy komolyan ki is veszi a részét benne. Beszélgetésünk előtt 90 percen át félelmetes sebességgel futott körbe a közeli edzőpályán. Három dolog egyből feltűnt.

Sohasem sétál, mindig lendületes mozgásban van. Az egyik támadó-védekező feladat során folyamatosan diktálta a tempót, majd a tizenhatos szélén helyet teremtett magának, és onnan lőtt. Végül akár iszik, akár az instrukciókat hallgatja az edzés közepén, folyamatosan tapad egy labda a lábához. Szüksége van rá.

„Egészen gyerekkorom óta így van ez. Nincs rendjén, ha látok egy labdát, és nem érek hozzá – említi, miközben úgy ül, mint aki éppen nyújt. – Még évekkel ezelőtt több videót is megnéztem Ronaldinhóról, és láttam, hogy állandóan zsonglőrködik a labdával, trükközik, miközben megy fel a pályára. Eközben kapcsolata alakul ki a labdával. Én is pontosan ezt akartam. Jó érzés. Ismeritek azt a felvételt, amelyen Diego Maradona bűvészkedik a labdával a mérkőzés kezdete előtt? Nagyon szeretem. Élvezni kell a labdarúgást, ennyi az egész.”

Ennek a hozzáállásnak megérett a gyümölcse a jelenlegi idényre. Ha valaki ennyire fiatalon szerez hat gólt és ad hét gólpasszt, az nyugodtan nevezhető elképesztőnek. „És ezek a számok csak a Bundesligára vonatkoznak” – teszi hozzá. Szavaiban nem beképzeltség, sokkal inkább a fiatalos lelkesedés tükröződik. Érződik, hogy egyelőre semmilyen nyomás nem nehezedik teherként a vállára.

Az előző naptári év végéig Európa öt nagy bajnokságában összesen 47 olyan gól és gólpassz született, amelyet 2000-ben vagy azután született játékos hozott össze. Ezek fele angol labdarúgókhoz kötődik, 38 százaléka pedig Sancho műve.

„Micsoda, komolyan? – kérdez vissza hitetlenkedve, amikor ezt közöljük vele. – Nem is tudtam. Ettől csak még inkább motivált leszek. Tudom, mondják, de még inkább a csapatért, a többiekért megteszek bármit. Nagyon jó viszonyt ápolok Marco Reusszal és Paco Alcácerrel. Egyszerűen összeillünk. Persze figyelem is a játékukat, lesem, mire van és mire nincs szükségük. Ez már az edzőpályán kiderül, erre figyelek a meccsen is. Alcácer vicces figura, állandóan a mókán jár az esze.”

A csapattagok is a szívükbe zárták a fiatal angolt. Az edzés egy szünetében láttuk, amint Paco Alcácer megpróbálta bebőrözni Sanchót úgy tíz méterről. A labda szeretete, úgy látszik, ragadós. Hősünk sikeres is. Amikor a Dortmund novemberben 3–2-re legyőzte a Bayern Münchent, Sanchót nem lehetett kiiktatni. Persze, ez már korábban is kiderült róla a német bajnokság könnyebben verhető csapatai ellen, de itt egészen más volt a képlet. Most a Bayernről beszélünk.

„Eddig az volt a legfontosabb meccsünk, nekem személyesen is – árulja el. – Tudtuk, hogy erősek, de nem akartuk megadni magunkat, különösen nem otthon, ahol akkor még veretlenek voltunk. Az eredmény önmagáért beszél.” Sancho rövid időre elhallgat.

„Hat pont volt köztünk a különbség a téli szünetben, de elég mérges voltam, mert az utolsó előtti mérkőzésünkön kikaptunk a Fortuna Düsseldorftól – folytatja. – Ellenfelünk alulról a harmadik helyen állt a tabellán, és kicsit könnyelműen vettük a meccset. Ha legközelebb találkozunk, törlesztenünk kell a tartozásunkat. Nagyon idegesítő volt az az eredmény. De ilyen a futball, ebből is tanulnunk kell.”

A 2–1-es vereségtől feldühödve két nappal később ő szerezte az első gólt, amikor a Dortmund odahaza 2–1-re legyőzte a Borussia Mönchengladbachot. Olyan gólról beszélünk, amely aztán felrobbantotta a közösségi médiát is. Csúnyán átvert egy védőt, majd lehetetlen szögből vágta be a labdát.

„Az a gól egészen különleges volt – mondja, miközben fülbevalója csillog a lámpa fényében. – Több játékos is állt előttem, úgyhogy meg kellett próbálkoznom néhány kamu lövőmozdulattal, hogy sikerüljön helyzetbe kerülnöm. Tudtam, hogy nagyon éles a szög, de a perifériás látásommal végig éreztem, hol a kapu, úgyhogy ellőttem alacsonyan és keményen. Lehet, hogy meg kellett volna állítanom, és beadnom.” A Westfalenstadion tombolásban tört ki, a BVB híres sárga fala Sancho nevét kiabálta.

„Ennél a gólnál én is megborzongtam. A hangosbeszélő bemondja, hogy Jadon, a közönség pedig folytatja: Saaanchoooo! A családom is ott volt, mert ez volt az utolsó meccsünk karácsony előtt, és másnap a düsseldorfi vásárra készülődtünk, úgyhogy tökéletes volt az időzítés. Libabőrös lettem. A futball valójában a hangulatról szól, szurkolóink pedig az őrületig szenvedélyesek. Minden egyes héten. Akkor is, ha nagyon hideg van. A sárga fal folyton tele van, és zúg az ének. Játék közben annyira észre sem veszem, de amikor gól születik… Hűha!”

Ma már nagyon más a helyzet, mint 2017 augusztusában, amikor szinte mindenki megkérdőjelezte döntését, hogy a Manchester Cityből a Dortmundba szerződik. Pep Guardiola gyorsan megerősítette, hogy továbbra is számítana Sanchóra, de végül azt is hozzátette, hogy amikor a hozzá hasonló fiatalok nem akarnak maradni, akkor már nincs is mit tenni.

Maga a főszereplő visszatekintve azt mondja, könnyű volt döntenie. „Hogy miért pont a Dortmund? – kérdez vissza kerek szemmel. – Nagyon egyszerű: a fiatalok is szerephez jutnak. Ezért csak köszönettel tartozhatunk a klubnak, amelynek nyolcvanezer szurkolója van kint a meccseken.

Szinte őrület, hány helyről jelezték, hogy szeretnének megszerezni. Köztük volt a Tottenham is. Viszont mindig úgy éreztem, hogy a Dortmundban a helyem.” A német csapat valóban erősen berúgta a motort Sancho alatt. Erről már az is árulkodott, hogy ő örökölhette meg Ousmane Dembélé hetes számú mezét. A nála három nappal korábban odaérkező ukrán Andrij Jarmolenkóval közölték is, hogy nem lesz sok választása.

„SOKAT KOCKÁZTATTAM. SENKI SEM GARANTÁLTA, HOGY KAPOK MAJD JÁTÉKIDŐT, ÉS BIZONYÍTANOM KELLETT, HOGY BELEILLEK A CSAPATBA. ÉN VISZONT TUDTAM, HOGY EZ LESZ A LEGJOBB NEKEM”

„Hah, nagyon meglepődtem! – vallja be Sancho. – Először a kilences mezt akarták nekem adni, de Angliában ez a középcsatároké. Mindkét szám mutatja, mennyire nagyra tartottak, de a hetes jobban tetszett, sokkal inkább való egy szélsőnek.” Szinte lehetetlen felkészülni arra, milyen is az első néhány hét egy idegen országban. Minden más, az még csak hagyján, hogy a nyelv is, de az összes hétköznapi apró szokás ugyanúgy.

„Az első néhány nap elég kemény volt – mondja, és hangjában először érződik valódi komolyság. – Már azt is megszenvedtem, amikor Londonból Manchesterbe költöztem, de ott legalább másfél óra alatt megtehető a táv vonattal. És persze közben végig Angliában maradsz. Németország egészen más. Már azt is furcsának éreztem, hogy nem beszélhetek angolul, ha leugrom a helyi kisboltba. Nem fogok hazudni, nem megy túl jól a német, általában nem szívesen tanultam nyelveket, de mindent megteszek majd.”

Apja, Sean is vele költözött, hogy ott legyen mellette a nehéz időszakban. Vajon ki főz kettejük közül? „Szerencsére van szakácsom – nevet Sancho, és szinte zavarba jön a kérdéstől. – Muszáj, mert apám nem igazán szokott főzni, én meg aztán egyáltalán nem. Fontos, hogy megfelelően étkezzek.” Úgyhogy sajnos a finom német kolbászok szóba sem jöhetnek.

„Az elején a felnőttekkel edzettem hétköznaponként, majd az ifikkel vagy a tartalékcsapattal játszottam meccseket. Így szép lassan megszoktam a német futballt – folytatja, de előtte ismét egy kis szünetet tart, hogy jól átgondolja szavait. Nem azért, mintha félne, hogy mit mond, hanem azért, hogy alaposan megválaszolja a kérdést. – Itt az a jellemző, hogy nagyon keményen nyomják az ellenfelet. Nem mondom, hogy Angliában nem, de mindez itt nagyon intenzív és fizikális. Nem marad sok időd a labdával.”

Sancho hol egy harmadosztályú meccsen szerepelt a tartalékcsapatban, hol egy másikon az ifjúsági Bajnokok Ligájában, majd szépen lassan megszokta új környezetét. A Dortmund jelezte, nem örül, hogy elveszti fiatal játékosát a 2017-es ifi-vb idejére, majd az a kompromisszum született, hogy a csoportmeccseket követően visszatér klubjához.

Így is lett. Egy hétre rá pedig bemutatkozott a felnőttek között. Tizenhét éves volt, amikor először töltött hat percet pályán az élvonalban az Eintracht Frankfurt ellen a 2–2-re végződő mérkőzés során. „Nem volt könnyű otthagynom az angol válogatottbeli csapattársakat, de ezért megérte. Régi álmom teljesült. Nagyon ideges voltam.

Még féltem is. Dembélé nem sokkal korábban távozott, és a szurkolók joggal kérdezhették, ki lehet ez a hetes számú játékos. Sosem felejtem el az első cselem. Megpróbáltam megállítani a hátvédjüket, de leszerelt, a földre kerültem, és nem tudtam felállni. Isten hozott a felnőttek közt! Tudtam, hogy ezek után még gyorsabbnak kell lennem.”

Ezt követően többször lépett pályára csereként, majd akkor következett be az igazi változás, amikor 2017 decemberében Peter Stöger váltotta a kispadon Peter Boszt. Az osztrák vezetőedző hatalmas szerepet játszott abban, hogy Sancho végül kivirágzott.

„Stöger engedte, hogy játsszam néhány mérkőzést az idény második felében, ettől találtam meg magam igazán a 2018–19-es évad kezdetére” – idézi fel, hogyan is történtek az események. – Tudta, hogy csak fél évet tölt majd nálunk, és egyetlen cél vezérelte: hogy indulhassunk a Bajnokok Ligájában. Ezért boldog volt, ha tudtuk, mi a dolgunk, és szívesen próbált ki bennünket. Azt szeretem a legjobban, ha az edző azt mondja, menjünk és játsszunk, mert tudja, mire vagyunk képesek. Így van értelme, hogy itt legyek. Ugyanez a helyzet Lucien Favre esetében is.”

A Dortmund svájci edzője máris felvette a kedves nagybácsi pózát. Az edzések során személyesen is elbeszélget játékosával, akit egyedinek tart. Ilyenkor rendszerint átkarolja a vállát. Favre alatt történt meg az áttörés: már nemcsak húsz percekre áll be, hanem végigjátssza a mérkőzéseket. Sancho soha egyetlen percre sem bánta meg döntését.

„Persze, sokat kockáztattam. Senki sem garantálta, hogy kapok majd sok időt, és bizonyítanom kellett, hogy beleillek a csapatba. Néhányan kételkedtek, amikor azt mondtam nekik, hogy a Dortmundba tartok. Olyan barátok és családtagok, akik nem akarták, hogy elköltözzek Angliából. Én viszont tudtam, hogy ez lesz a legjobb nekem. Mindenáron ki akartam próbálni. Szeretem az új dolgokat. Többen kérdezték, jó, de mi van, ha nem sikerül. Ilyesmire nem is gondoltam, és látjátok, hogy eddig nem kellett csalódnom.”

Valóban, Sancho annyira sokat fejlődött, hogy ma már általában vele demonstrálják, milyen az, amikor egy fiatal otthagyja Angliát, és a kontinensen próbál szerencsét. Reiss Nelson az Arsenalból került kölcsönbe a Hoffenheimhez, míg Mason Mount a Vitesse Arnhem csapatában lett az év játékosa az elmúlt idényben, Ademola Lookman pedig az RB Leipzigban tündökölt. Szinte ki van zárva, hogy hasonlóképpen alakultak volna a dolgok, ha Sancho újabb 18 hónapra aláír a Cityhez.

„Németország nagyot tolt rajtam – mondja magabiztosan. – Igen, ebben az értelemben újító vagyok, mert mások is költöztek Angliából Németországba, de azt hiszem, ilyen magasra csak én jutottam el. Nem csak az angol kluboktól kaphat esélyt az ember. Vannak mások is. Ők is észrevehetik benned a tehetséget. Büszke vagyok arra, amit elértem, de újabb célom van. Idáig jutottam, most itt az ideje lépni még egy nagyot.”

A WhatsAppon létezik egy csoport, a Britek külföldön, amelynek két vezetője, Sancho és Nelson gyerekkori barátok, akik testvéreknek is tartják egymást. A platformon buzdítják egymást, és egészségesen rivalizálnak. „Mindig megírjuk egymásnak, hánykor játsszuk a következő mérkőzést. Amikor megvertük a Bayern Münchent, a csoport szinte felrobbant.”

Nem véletlen, hogy visszanyúl kenningtoni gyökereihez. „Úgy gyarapodunk, hogy a többieket is felemeljük” – már régóta e jelszó mögött egyesülnek a dél-londoni labdarúgók. Sancho és Nelson, Lookman, a Sessegon ikrek, Joe Gomez, Callum Hudson-Odoi, Eddie Nketiah, Aaron Wan-Bissaka mind ebből a városrészből származnak, és 21 évesek vagy annál fiatalabbak. „Nem vagyok biztos benne, hogy megszálljuk majd az angol válogatottat – mondja nevetve –, mindenki a maga útját járja. Azért jó lenne, ha láthatnánk néhány további válogatott játékost Dél-Londonból, ha már együtt nőttünk fel.”

„EGY IDŐ UTÁN A HATÉVESEK SZÓLTAK, HOGY JÁTSSZAK VELÜK A SZÜNETEKBEN, MERT LÁTTÁK, HOGY JÓ VAGYOK”

Sanchót meghatározta a környezete. Az angol fővárosnak ez a területe a legsűrűbben lakott városrész, jellemző a szegénység, és a futball amolyan menekülési útvonal a gyerekek életében. Sancho és barátai gyakran fociztak a házak közt fekvő pályákon.

„Az iskola után rögtön mentünk, hogy öt az öt ellen játsszunk, sok gólt szereztünk, jól éreztük magunkat – mondja. – Igazi sikernek a kötény számított. Igazából senkit sem érdekeltek a gólok, sok született, állandóan újrakezdtük, megint csak újrakezdtük, és megint.” Valószínűleg innen származik az a tudása, amelyet a Bundesliga védői is jól ismerhetnek, mert nap mint nap beveti ellenük. Étvágya és elszántsága már egészen fiatal korában kialakult.

„Grundfocista vagyok, talán ezzel lehet a legjobban leírni engem. Onnan jön minden, amit ma is tudok. Ahol mi játszottunk, ott csak beton volt és kerítés, amely egy kicsit hasonlított a kapu hálójára. Nem áll távol a valóságtól, hogy kijártam, és azt játszottam, én vagyok Ronaldinho.” Ha már Chelsea-drukker volt gyerekkorában, vajon miért éppen a brazil helyébe képzelte magát?

„Nagyon könnyen ment el bárki mellett – indokol Sancho. – Olyan cseleket csináltam amilyeneket nem láttam korábban, persze tegyük hozzá, hogy nagyon fiatal is voltam. Átemelte a labdát mások fölött, akkor is, ha azok a Milan vagy a Barcelona játékosai voltak. Úgy futballozott, ahogyan én szerettem volna.” Az ifjú tanuló hamar rá is jött, hogy benne is rejlenek hasonló képességek, mint mesterében.

„Akkor éreztem, hogy lehet érzékem a focihoz, amikor az általános iskola előkészítő osztályába jártam – tér vissza egészen a gyökerekig. – Egy idő után a hatévesek szóltak, hogy játsszak velük a szünetekben, mert látták, hogy jó vagyok. Elég alacsony voltam, négy-öt éves lehettem, úgyhogy nagyon nagynak tűntek mellettem. Már akkor is fontosnak tartottam, hogy bizonyítsam a pályán, mit is tudok, és megálljam a helyem.”

Játéka szépen lassan elkezdett szervezetté válni. „Reiss Nelson, Ian Carlo Poveda és én együtt nőttünk fel – folytatja. – Ian Carlo apja spanyol, és volt egy csapata a Kennington Parkban, úgy hívták: Latin FC. Sokat foglalkozott hármunkkal, próbálta elérni, hogy mindkét lábunkat használjuk. Mindez hasznunkra vált. Komolyan vetette velünk a labdatartást.”

Sancho és Nelson közös munkája először a 2011-es londoni ifjúsági bajnokságban hozta meg gyümölcsét a Southwark U11-es csapatában.

„Egészen más szintet képviseltek, mint bármelyik másik játékosom, beleértve az akadémistákat is – idézi fel az edző, Ahmet Akdag. – Úgy jutottak túl az ellenfélen, mintha az nem is lett volna ott. Mindkét lábukkal jók voltak. Gyorsan gondolkodtak, jóban voltak a labdával. Mindig néhány lépéssel a többiek előtt jártak.” Sancho és Nelson volt a Southwark sikereinek kovásza, és azóta is jó barátok.

„Ez volt az első alkalom, hogy Reiss és én együtt játszottunk – mondja Sancho. – Ismertük egymást már előtte is, bár korábban nem találkoztunk. Azt követően kerültünk közeli kapcsolatba, hogy megnyertük azt a tornát. Tudtuk, hogy a jövőben még sokat segíthetünk egymásnak. Nekem Dél-London minden. Itt nőttem fel, és sosem felejtem el, honnan származom. Ugyanakkor most, hogy futballista lettem, az is a feladatom, hogy megmutassam a helyi gyerekeknek, Kenningtonon kívül is létezik élet. Muszáj szélesítenünk a látókörünket, és akkor az ember akár nagyon sokat is elérhet.”

Sancho – aki hétéves kora óta szerepelt a Watford nyilvántartásában, ekkor szúrták ki ugyanis egy Battersea Parkban rendezett tehetségkutatón – ezekben az években jelentkezett a Harefield Akadémiára. Annyiban szerencsés döntés volt, hogy nem kellett naponta két órát utaznia, viszont messze került a barátaitól.

„Nem szerettem. Nagyon közel álltam a haverokhoz, és fogalmam sem volt, hogyan ismerkedjem másokkal. Ezzel együtt hasznomra volt abban, hogy érettebbé váljak, és hogy felismerjem: a futball a mindenem. Nagyon oda kellett figyelnem. Kennington kemény környék, sok veszély leselkedik arrafelé egy gyerekre. Engem a bentlakásos iskola kiragadott ebből a közegből, de figyeltem, hogy még véletlenül se érjen kísértés, és ne csináljak hülyeséget. A gyerekek már csak gyerekek, és benne vannak ebben-abban, de nekem tudatosan el kellett köteleződnöm a futball mellett.”

A Watford akadémiája csupán harmadik kategóriás, ami azt jelenti, hogy az ellenfelek nagyjából a Stevenage-től a Barnettig terjedtek, és csak néha, alkalmanként szerveztek mérkőzéseket nagyobb csapatok, például az Arsenal ellen. Pontosan egy ilyen meccsen, amikor hatalmas szólógólt lőtt az Ágyúsoknak, figyeltek fel rá, bár, ahogyan a Watford egyik edzője megjegyzi, „még Stevie Wonder is kiszúrta volna, hogy Sanchóból egyszer nagy sztár válik”.

A Manchester City nyerte meg a versenyt a 14 éves reménységért. „A Citynél tudtam, hogy nem én vagyok a legjobb, a Watfordnál viszont nem azt tudtam, hogy a legjobb vagyok, inkább azt, hogy van saját stílusom, ami működik – fejtegeti. – Amikor a manchesteri csapathoz kerültem, tudtam, hogy ideje szintet lépnem. Azt akarták, hogy minden egyes meccsünket nyerjük meg. A Watfordnál sokkal inkább arról szólt minden, hogy fejlődjünk. Ha a Citynél nem hoztuk a meccset, tudtuk, hogy másnap egész nap futni fogunk. Ilyen a mentalitás arrafelé, különösen a fiataloknál. Nagyobb és jobb focistáik voltak, mint én, és tudtam, hogy bizonyítanom kell.”

Sancho mindig is meg akarta érteni maga körül a világot, és élt benne a vágy, hogy jobbá váljon. Még amikor a fotózás során eljátszadozunk a ’80-as évek emblematikus tárgyaival, akkor is szeretné megérteni, hogyan működött a polaroid fényképező vagy a walkman. Miután pedig a ceruzás móka kedvéért alaposan szétrombolunk egy Eric Clapton-kazettát, felajánlja, hogy segít visszatekerni, helyrehozni.

A Citynél nem működött minden annyira jól, mint amennyire könnyű visszatekerni egy kazettát a ceruzával, de Sancho mégis hálás a nevelésért, amit ott kapott, és külön örül annak, hogy megismerkedhetett generációja egy másik kiválóságával is.

„Phil Foden fantasztikus futballista – mondja. – Szeretem, ha együtt játszunk, mindig megtalál a labdával, és én is mindig megtalálom őt. A mexikói világbajnokságon beadtam neki egy szögletet, amit alaposan bevágott. Őrületesen jó. Ez a 2017-es U17-es világbajnokság rendkívül erős angol csapatot hozott össze. Nagyon sokat fejlődött mindenki.”

A Dortmund sajtós stábjának egyik tagja felkapja a fejét, és viccesen megjegyzi: „Igen, nagyon félünk is tőletek”. Generációja hírneve messzire eljutott már. Ryan Sessegnon, Rhian Brewster, Hudson-Odoi, Nel son, Foden és Sancho sokat játszottak együtt az angol válogatott különböző korosztályaiban.

„Emiatt erős a kötelék közöttünk, hiszen már évek óta dolgozunk együtt – folytatja Sancho, aki akkorát fejlődött a közelmúltban, hogy a fiatalok csoportja is egyértelműen őt tartja a vezérnek. – Az első tornámat az U16-os válogatottal játszottam az Egyesült Államokban 2015-ben, és nagyjából ugyanazzal a kerettel nyertünk vébét 2017-ben. Erősen kötődünk egymáshoz, és ha új játékos érkezik, ő is gyorsan a család része lesz. Ez is csak azt tükrözi, milyen erősek vagyunk mentálisan.”

„ALLI RÖGTÖN A SORSOLÁS UTÁN ÍRT EGY SMS-T, AMIBEN AZ ÁLLT, HOGY KÉSZÜLJEK, MERT ELJÖNNEK ÉRTEM”

Még a verségtől sem keserednek el. Amikor például a 2017-es ifi Európa-bajnokság döntőjében tizenegyesekkel kaptak ki Spanyolországtól, erőt merítettek a vereségből, ami kellett ahhoz, hogy öt hónappal később világbajnokok legyenek. Az ellenfél ugyanaz volt.

„Tudtuk, hogy meg kellett volna nyernünk azt az Európa-bajnokságot, de azt is felfogtuk, hogy lehetőségünk adódik kiköszörülni a csorbát. Én már nem lehettem ott, mert a csoportmeccsek után vissza kellett utaznom Dortmundba, de írtam egy üzenetet a többieknek, amelyben az állt, lehet ugyan, hogy megvertek bennünket a legutóbb, de ezúttal nagyobb színpadon bizonyíthatjuk, hogy jobbak vagyunk. Szerintem ez így sokkal jobban fájt a spanyoloknak.” Mindezt már ragyogó szemmel fejtegeti, és ugyanez a csillogás jelenik meg tekintetében, amikor arra terelődik a beszélgetés, hogy 12 hónappal később meghívták a felnőtt válogatottba is.

„Ez volt pályafutásom eddigi legnagyobb meglepetése – említi mosolyogva, és minden egyes szaván érződik, hogy lelkes tinédzserrel beszélgetünk. – Sosem gondoltam volna, hogy ennyire hamar, már tizennyolc éves koromban elérkezik ez a pillanat. Elsőként apámnak és anyámnak mondtam el, és tudtam, hogy nagyon boldogok, még akkor is, ha apám ilyesmiket mondott, hogy »Most már mindenki téged figyel, keményebben kell dolgoznod«, meg hasonlók. Sancho Horvátország ellen mutatkozott be idegenben a Nemzetek Ligájában, a 78. percben állt be Raheem Sterling helyett. A találkozó nemcsak emiatt emlékezetes, de azért is, mert zárt kapuk mögött játszották a vendéglátók hibájából.

„Szinte kínos volt a csend – idézi fel Sancho. – Amikor idegenben játszunk, és a hazai közönség először találkozik egy új csapattaggal, rendszerint megkínálják, hogy »Na lássuk, mit tud!«, de most nem volt ilyen, olyan érzésem támadt, mintha valamelyik ifiválogatott meccsen léptem volna pályára. Azokon volt ilyen a hangulat. Az sem akármilyen, hogy pont Sterling helyére mehettem be, ugyanis rengeteg tanácsot kaptam tőle még a Citynél. Nagy játékos válik belőlem, mondta egyszer, csak gyakoroljak keményen. Szavai megmutatták az utat. Mindketten londoniak vagyunk, mindig is felnéztem rá, és csodáltam a pályát, amit befut.”

Az angol szövetségi kapitányt, Gareth Southgate-et szemmel láthatóan lenyűgözte, legalábbis mindig elismerő hangon szólt bátorságáról, tehetségéről és a Bajnokok Ligájában véghezvitt hőstetteiről. A következő nagy kihívás a Nemzetek Ligája nyári döntője lesz.

„Már nagyon várom, persze szeretnék bekerülni a keretbe. Vannak barátaim a svájci válogatottban, jó lenne velük is megvívni, ám előbb ott van Hollandia. A dortmundi csapattársakkal gyakran beszélgetünk a válogatottjainkról. Paco szépen betalált Anglia ellen, akkor épp a kispadon ültem. Csodás, hogy a horvátok elleni győzelmünkkel mégis a döntőbe juthattunk. Készülök, hogy a felnőttekkel is nagy tornán vehessek részt.”

Előtte viszont néhány angol válogatott csapattársa ellen kell majd kiállnia. Harry Kane és Dele Alli sérült, de Danny Rose, Eric Dier és mások ott lesznek a Tottenhamben, amellyel a BL-ben a Dortmund játszik a legjobb 16 között.

„Alli rögtön a sorsolás után írt egy sms-t, amiben az állt, hogy készüljek, mert eljönnek értem. Kemény, jó meccs lesz, de mostanra már nekem is van némi tapasztalatom arról, hogy milyen is a Wembleyben egy tétmeccs. Rengeteg barátom keresett, hogy jegyet szeretne. Azt hiszem, az ottani szurkolók mind izgatottan várják az eseményt, hiszen angol vagyok, és mostanra már ismernek a válogatottból.” Valószínűsíthető, a bulvársajtó már azokkal a főcímekkel készül, hogy „Lám, mi hiányzik a Premier League-ből!”, de Sancho nyugodt.

„Teszem, amit tennem kell. Ha lesz lehetőségem egyénileg megvillanni, akkor meg fogok.” Végig ez a higgadtság jellemezte eddigi pályáját, miért lenne ez most másképp? „Nem tudhatom, mit tartogat a jövő. Most csak a Dortmundra koncentrálok, és azon vagyok, hogy megnyerjük a Bundesligát. Ezzel az álmom válna valóra.”

Már csak azért is kellene így lennie, mert ígéretet tett egy elhunyt családtagjának. Ötéves korában meghalt az akkor csecsemő öccse. A tragédia megrázta a családot, de Sanchóból nem a harag tört fel. Verset is írt a testvéréhez: „Te és én örökre együtt, boldoggá tettél, örömet hoztál, különleges gyerek voltál. Nem láttam, hogy nagyra nősz, focira tanítlak, és sok gólt lősz. Elmentél, és mit tehetek, édes öcsém, Isten veled!”

Nagyobb srácként Sancho a kezére tetováltatta a versikét, és fölé galambot rajzoltatott. „Az egyetlen vágyam az, hogy büszke legyen rám. Ő inspirálja a játékomat.” Amikor decemberben a 74. percben győztes gólt szerzett a Schalke ellen, könnycsepp jelent meg a szemében, és elmondta, hogy ezt az öccséért és a pont akkor meghalt nagymamájáért szerezte, és az motiválja a futballban, hogy ők büszkék és boldog legyenek.

A tinédzserek ritkán tesznek tanúbizonyságot ilyen érettségről és mélységről. Esetünkben azonban nem átlagos tinédzserről beszélünk, mert Sancho annyira eltökélt és ügyes, hogy igaza lehet annak az angol ifiedzőnek, aki azt mondta róla, ő lehet az új Neymar. Jadon Sancho kedves ember, és ráadásul mostanra a ’80-as éveket is tökéletesen érti, hiába született két évtizeddel később. Ő az angol labdarúgás jövője.

„Hihetetlen ez az egész – mondja a régi kütyükre utalva, miközben kezet ráz velünk, és elindul kifele. – Mikor jelenik meg az újság? Alig várom már, hogy olvassam! Szinte el sem hiszem, milyen messzire jutottam. Ez mutatja, hogy a sok munka elnyeri jutalmát. Azt üzenem a nálam is fiatalabbaknak, hogy maradjanak szerények, dolgozzanak keményen, és semmi se szálljon a fejükbe. Még nekem is rengeteget kell fejlődnöm, és alig várom, mi lesz a következő lépés. Lehet, hogy néha bohócként viselkedem, de ha mondok valamit, azt úgy is gondolom.”

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. márciusi számában.)