Gerrard csodája, és a Rangers útja a mélyből vissza a csúcsra

Szöveg Chris Flanagan

Szombat délután ötkor, 2013 márciusának végén a Smiddy Haugh Hotel bárja kongott az ürességtől. Az A9-es autópálya mentén, a Perth és Stirling között található Aberuthven nem tartozott a legizgalmasabb helyek közé. De ez hamar megváltozott.

Az ajtó váratlanul kitárult, Ally McCoist és a Rangers lármás játékosai léptek be.

„Néhány lézengő szerencsejátékos odakiabált a tulajnak, figyelmeztesse a vendégeket, tilos csapatszíneket viselni, nincs huliganizmus – idézi fel McCoist mosolyogva. – Vagy húsz Rangers-futballista állt ott melegítőben.”

Aznap délben a Rangers 0–0-s döntetlent játszott a Montrose ellen. Átlagos körülmények között ez az eredmény nem sok ünneplésre adhatott volna okot. De akkoriban egyáltalán nem átlagos körülmények voltak: a csapat a skót labdarúgás negyedosztályában játszott, és éppen megtette az első lépést az élvonal felé vezető hosszú úton.

Amikor a Queen’s Park hazai pályán kikapott az Elgintől, elbukva ezzel a feljutást, McCoist megállította a Glasgow felé robogó csapatbuszt, hogy az első adódó helyen koccintással ünnepelhessék szerencséjüket.

Ez a pillanat sokáig váratott magára. A klub történelme legnehezebb éveit készült maga mögött hagyni. Először felügyelet alá vonták, később csődeljárást kezdeményeztek, majd a legalacsonyabb skót ligába sorolták. Mindez néhány hónap leforgása alatt történt 2012-ben. Kilenc évre volt szükség, hogy a klub kiheverje és rossz emlékké silányítsa a gyötrelmes eseményeket és következményeit. Közben a kilenc év alatt az egyre erősödő Celtic kilenc bajnoki győzelmet szerzett.

A Rangers kálváriája a végéhez ért. Steven Gerrard, a korábbi Liverpool-játékos és válogatott csapatkapitány irányításával a csapat sikeres rohamot indított a skót élvonal bajnoki címéért, amit legutóbb 2011-ben tudott megszerezni. A siker egy olyan korszak végét jelölő mérföldkő, amelyet sokan szívesen elfelejtenének.

KESERŰ VALENTIN-NAP

Craig Whyte még csak kilenc napja volt a Rangers új tulajdonosa, amikor a klub bajnoki címet szerzett. Nem is kezdődhetett volna jobban.

A 2010–11-es idény utolsó napján, egy héttel Whyte színrelépése után a Rangers 5–1-es diadalt aratott a Kilmarnock felett, így sorozatban harmadszor is bajnoki aranyérmes lett. Ezt a címet a világrekordnak számító 54. alkalommal zsebelte be az ibroxi óriás, de arra senki sem számított, hogy hamarosan tíz ínséges év következik.

„Egyáltalán nem, mivel uraltuk a mezőnyt” – mondja Lee McCulloch, aki 2007- ben csatlakozott a klubhoz. Első idényében az UEFA-kupa döntőjében szerepelt, ami 1972 óta a Rangers első európai villantása volt. „Álomszerű utazásban volt részünk – idézi fel. – A Zenit nagyságához egyszerűen nem értünk fel a döntőben. Kétszázhúszezer Rangers-szurkoló özönlötte el Manchestert. A családom nem szereti a fényűzést, de aznap egy limuzinnal ment a helyszínre. Az autópályán a kocsikból lobogtak a kék sálak.”

Ez volt az egyik ikonikus pillanata a 23 évig tartó időszaknak, amikor David Murray volt a klub tulajdonosa – a korszaknak, ami 15 bajnoki győzelmet és 35 jelentős trófeát hozott a csapatnak. Murray utolsó évei a költségcsökkentésről maradtak emlékezetesek, ugyanis a klub 30 millió fontos adósságot halmozott fel.

„Láttuk a jeleket – megmagyarázza a csapat korábbi csatára, Kenny Miller a FourFourTwo-nak. – Kétezer-nyolcban tértem vissza a Rangershöz. Ekkor igazolták le Steven Davist, Pedro Mendest és Kyle Laffertyt, de utána nem érkezett senki Nikica Jelavic 2010-es szerződtetéséig. Éreztük, hogy valami nincs rendben, de azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy ekkora a gond.”

Millert meglepte, hogy nem sikerült megállapodni a hosszabbításról, és az utolsó győztes idény közepén eladták a török Bursaspornak. Murray egy ideje csak azon volt, hogy megszabaduljon a csapattól, miközben egyre gyakrabban jelentek meg adóügyi nyomozók a klubnál. Végül Whyte mindössze egymillió fontért vásárolta meg a Rangerst 2011 májusában.

„Úgy vélem, az új tulajdonossal a csapat visszanyeri a stabilitását” – kommentálta az üzletet Walter Smith menedzser.

„A TÖBBI KLUB AZON AZ ÁRON IS ARCON KÖPTE A RANGERST, HOGY A SZÁMŰZETÉS NEKIK IS VESZTESÉGET OKOZOTT”

A valóságban éppen az ellenkezője történt. Az első kilenc nap sikerét meredek hanyatlás követte. Smith a nyáron távozott a csapattól, és egy korábbi megállapodás értelmében hűséges helyettese, McCoist vette át a helyét.

Az igazolások kiábrándító eredménnyel zajlottak, miközben egyre erősödött azoknak a hangja, akik szerint Whyte nem tudja biztosítani a szükséges forrásokat. Közben a csapat összesítésben 2–1-re kikapott a Malmőtől a Bajnokok Ligája selejtezőjében, majd 3–2-re a Maribortól, így nem sikerült bejutnia az Európa-ligába sem.

A Rangers 12 ponttal vezette a bajnokságot novemberben, de januárban Jelavicot eladták az Evertonnak. Közben a Neil Lennon vezette Celtic sorozatban 14 bajnoki győzelmet szerzett, és Valentin-napra négy ponttal átvette a vezetést. És csak ezután jött a katasztrófa.

„Péntekenként általában néhány kamerával forgattak az edzőpályánál, de ezúttal húsz vagy harminc újságíró várakozott a kapuknál. Tudtuk, hogy valami fontos történik” – idézi fel az akkor 22 éves Andy Little, aki az ificsapatból indult, és később az északír válogatott tagja lett.

A csapatot összehívták.

„Megérkezett a tulajdonos, és bejelentette, hogy a klubot csődgondnokság alá veszik – mondja McCulloch. – Egy ekkora klubbal nem történhet ilyesmi, gondoltuk akkoriban. Gyerekkoromtól kezdve nekik szurkoltam, apám hordott ki a meccsekre. Egyik pillanatról a másikra az óriás térdre rogyott.”

Egy héttel korábban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint Whyte 20 millió fontnyi kölcsönt vett fel a következő négy évben eladott bérletek terhére. A Rangers évi tízmillió font veszteséget halmozott fel, emellett kilencmillió fontnyi adótartozása volt, de a gyanú szerint mintegy 50 millió fonttal kevesebb járulékot fizettek be az alkalmazottak után az elmúlt öt évben. Ez utóbbi gyanú később a bíróságon beigazolódott.

Miután bejelentették a csődgondnokságot, tíz pontot levontak a Rangerstől, így az 14 pontos hátrányba került a Celtic mögött, és a bajnoki győzelem reményének búcsút is inthetett. A 2011–12-es idény hátralévő hónapjaiban az edzések helyett olykor csapatgyűléseket tartottak.

„Csökkenteni kellett a fizetéseket – ismeri el Little. – Mi, labdarúgók a futáshoz és a labdához értünk, azt viszont nehezen viseljük, ha huszonöten vagyunk egy szobában összezárva, és százalékokról csevegünk. A legtöbben huszonöt, ötven vagy hetvenöt százalékos fizetéscsökkentést voltak kénytelenek elfogadni. Én a fiatalok közé tartoztam, keveset kerestem, így a huszonöt százalékos sávba kerültem. Nagy tekintélyre van ahhoz szükség, hogy be merd jelenteni a srácoknak, az idény hátralévő részében hetvenöt százalékkal kevesebb pénzt fognak kapni. Együttműködtünk, mert szerettük volna megoldani a helyzetet.”

Ám még ezek az intézkedések sem tudták megállítani a klubot a lejtőn. Áprilisban a felügyelők megállapították, hogy a Rangers adóssága 134 millió fontra rúg. Egy hónappal később Charles Green megvette volna Whyte részvényeinek 85 százalékát kétmillió fontért, de az adóhatóság csak akkor engedélyezte volna az üzletet, ha Green vállalja az adósság visszafizetését. Helyette végül Green megpróbálta átmenteni egy másik cégbe a vagyont. Júliusban az élvonalbeli klubok szavazással döntötték el, hogy engedélyezik-e, hogy az újonnan létrehozott cég csapatot indítson az élvonalban. Tízen nemmel szavaztak, a Kilmarnock tartózkodott. A Rangers így a senkiföldjére került, és kilenc napig, a skót futballszövetség üléséig nem is volt bejegyezve egyik bajnokságba sem.

McCoist és Green is jelen volt, és minden erejükkel megpróbálták elérni, hogy a Rangers elindulhasson a másodosztályban, de kérésük süket fülekre talált. Harmincból huszonöten arra szavaztak, hogy a Rangerst a legalsó szintre, a negyedosztályba sorolják be. A játékosok és a szurkolók felháborodtak a döntésen.

„Sötét és fájdalmas ítélet született a skót labdarúgásban. A sebek a mai napig nem gyógyultak be – mondja Little. – Sok klub annak ellenére is ezt az utat választotta, hogy anyagilag megsínylette. A Rangers száműzése hatalmas gyűlöletet szított.”

„TALÁLTAM EGY JET SKIT”

Azon a nyáron a játékosok a saját pályafutásuk sorsáról voltak kénytelenek dönteni. Davis, Lafferty, Steven Naismith és Allan McGregor nem engedték, hogy a szerződésüket átvigyék az új céghez.

„Egy játékos pályafutása rövid, így érthető azoknak a futballistáknak a döntése, akik a távozást választották – mondja McCulloch, aki az események időpontjában 34 éves volt. – Kaptam néhány ajánlatot külföldről, de végül a hűség erősebbnek bizonyult, és csapatkapitányként harcoltam, hogy visszajussunk oda, ahová tartozunk. Az átigazolási tilalom miatt egyetlen játékost sem vásárolhattunk, így mindenképpen ott akartam maradni, ahol magam is felnőttem. Kötelességemnek éreztem.”

Kevesen gondolkodtak hasonlóan.

„Hat éve voltam itt. Amikor tizenhat évesen először hallottam róla, hogy a Rangers érdeklődik irántam, eleinte a helyi klubra, az Enniskillen Rangersre gondoltam – nevet. – Nagyon megszerettem ezt a csapatot. Azon a nyáron néhány társammal együtt szabad kezet kaptunk, mehettünk, ahová akartunk, mert az egyesület fontosabb dolgokra akart koncentrálni. Egy ideig azt terveztem, hogy a Portsmouth-ba igazolok, és Southampton egyik negyedébe, Ocean Village-be akartam költözni, még egy jet skit is kinéztem magamnak az eBay-en. Elvarázsolt a tengerparti élet gondolata. Aztán beszéltem a terveimről a Rangersnél, elém tettek egy ajánlatot, én pedig boldogan elfogadtam. A szívem mélyén nem vágytam rá, hogy távozzak, csak felőrölt a bizonytalanság.”

A 2012–13-as idény első, Scottish Challenge Cupban játszott mérkőzése kijózanító hidegzuhanyként érte a Rangerst.

„Erről a kiscsapatok számára működtetett kupáról korábban nem is hallottunk – ismeri el Little. – Az első találkozónkat a Brechin otthonában játszottuk, ami arról nevezetes, hogy a pálya egyik szélét sövény határolja. Néhány hónap leforgása alatt az ötvenezres közönség előtt játszott Old Firmektől eljutottunk odáig, hogy a Brechin ellen, egy sövény és négyezer érdeklődő szeme láttára izzadunk.”

A Rangersnek végül csak a hosszabbításban sikerült 2–1-re legyőznie ellenfelét a Glebe Parkban. Két héttel később sor került az első bajnoki meccsre a negyedosztályban, ahol csak egy hajszál választotta el a klubot a megaláztatástól.

„Ellenfeleink számára a velünk való találkozás felért egy kupadöntővel – folytatja McCulloch. – Egyáltalán nem voltunk könnyű helyzetben.”

A Highland League-ben induló Peterhead ellen a vendégek olyan tapasztaltabb játékosokkal álltak ki, mint McCulloch, Lee Wallace, Neil Alexander, Kirk Broadfoot, a román válogatott Dorin Goian és az amerikai nemzeti együttes csapatkapitánya, Carlos Bocanegra. Utóbbi labdarúgó teljesen összeomlott, miután a Peterhead kiegyenlített, majd nyolc perccel a vége előtt 2–1-es vezetést szerzett.

„A mi félelmünk szülte az ellenfél egyenlítő gólját – mondja Little, aki a 90. percben megmentette csapatát a vereségtől. – A nyilvános megszégyenüléstől való rettegésünk okozta. Vajon hogyan reagáltak volna a szurkolóink, ha gúny tárgyává válunk a negyedosztályban? A lefújáskor csak megkönnyebbülést éreztünk, hogy nem kaptunk ki, mert az elviselhetetlen lett volna.”

Emlékezetesen sok, a negyedosztályban rekordot jelentő 49 118 néző gyűlt össze, hogy tanúja legyen a Rangers 5–1-es győzelmének az East Stirlingshire ellen az Ibroxban. Viszont az első négy idegenbeli mérkőzés egyikét sem tudták megnyerni: a Berwick és az Annan elleni döntetleneket a Stirlingtől elszenvedett vereség követte. Goian, Bocanegra és Broadfoot távozott, a helyükön ifik bukkantak fel.

„Gyerekkorom óta Rangers-rajongó vagyok, el sem hittem, ami velem történik – emlékezik Chris Hegarty, aki az előző idényben a tartalékcsapatban szerepelt. – Eredetileg azt hittem, kölcsönbe kerülök valahová, de amikor a bonyodalmak kezdődtek a klub körül, arra gondoltam, talán kapok egy esélyt a Rangersnél. Ally McCoist leültetett az idény végén, és azt mondta, hogy szerződést ugyan nem tud ajánlani, de számít rám az idény előtti felkészülésben. Rákérdeztem, hogy hol fogok lakni, amire felajánlotta, hogy szükség esetén akár az ő házába is költözhetek. Végül kaptam szerződést, és csatlakozhattam a csapathoz. Eleinte még velünk voltak az idősebb játékosok, de fogalmuk sem volt a jövőjüket illetően. Valósággal sokkolta őket, amikor az idegenbeli meccseken az ellenfél szerény grundjain kellett játszanunk. Amikor velem együtt még néhány fiatal megjelent, felpezsdült az élet. Mi a lehetőséget láttuk mindenben. A szurkolók azt várták, hogy minden héten hét nullás kiütéssel intézzük el az ellenfelünket, de ez nem történt meg. Mi csak a győzelemre koncentráltunk, a szépség nem számított.”

A Stirling elleni vereséget követően október és január között tizenegy bajnoki győzelmet zsebelt be a Rangers.

„Eléggé élveztem azt az idényt – ismeri el McCulloch. – A szurkolóink megszállták a várost minden idegenbeli meccsünkön. Sokan nem jutottak jegyhez, így a kocsmákban nézték a közvetítést.”

Az Elgin elleni találkozót el kellett halasztani, miután a házigazdák tévedésből ezerrel több jegyet adtak el, mint amennyi a stadion kapacitása. Akkoriban a Rangers hazai meccseire átlagosan 45 744-en voltak kíváncsiak, ami a hatodik legmagasabb szám Nagy-Britanniában, megelőzve a Liverpoolt és a Chelsea-t, és mindössze 104-gyel lemaradva a Celtic mögött.

Annak ellenére, hogy középhátvédként és a csatárként is bevetették, McCulloch 26 gólt szerzett, Little pedig 25-öt.

„A bajnokság gólkirályának járó Sam English-kupát is megnyertem, így a nevem bekerült a Rangers történelmébe. Elmondhatatlanul büszke vagyok rá” – mondja Little.

Március 30-án biztossá vált a bajnoki győzelem és a feljutás a harmadosztályba, az örömteli eseményre a Smiddy Haugh Hotelben koccintottak, és az idény utolsó találkozóját követően az Ibroxban vették át a bajnoki trófeát.

„A szurkolók és a játékosok úgy ünnepelték az eseményt, mint bármelyik másik jelentősebb győzelmet” – így McCulloch.

„AZ OLD FIRMEKRE ÖTVENEZREN JÖTTEK KI, A BRECHINNÉL EGY SÖVÉNY ELŐTT JÁTSZOTTUNK”

„Amikor a csapat a győzelmet ünnepelte, én sérvműtét miatt a kórházban feküdtem – mondja Hegarty. – A szomszédos ágyban egy Celtic-szurkoló lábadozott, akivel sokat ugrattuk egymást. Később Kenny McDowall asszisztens behozta a serleget a kórtermembe. A belém tömött morfium hatására végül Rangers-dalokat énekelve fel-alá meneteltem a trófeával.”

MIKE ASHLEY, NE CSINÁLD!

A 2013–14-es idényt könnyedén és veretlenül teljesítette a Rangers a harmadosztályban 102 ponttal. A vágta során a csapat a 36 találkozóból 33-at megnyert és 106 gólt szerzett.

A pályán kívül viszont továbbra is nyugtalanító helyzet uralkodott. Green lemondott ügyvezető igazgatói posztjáról, miután az elnökség vizsgálatot rendelt el a gyanú miatt, amely szerint továbbra is összejátszik Whyte-tal. Lemondását követően tanácsadóként dolgozott, majd a McCoisttal való konfliktusa miatt eladta részvényeit is. Öten fordultak meg a Rangers elnöki székében a 2013 és 2015 közti időszakban, köztük a korábbi menedzser, Walter Smith, aki kilenc hét után mondott le.

A 2014–15-ös évad kezdetén heves szurkolói ellenállás vette kezdetét, miután kiderült, hogy Green eladta az Ibrox névhasználati jogát egy fontért Mike Ashleynek, a Newcastle tulajdonosának egy reklámokra vonatkozó megállapodás keretein belül, amelynek értelmében a klub kereskedelmi részlege a Sports Direct óriáscég fennhatósága alá került. Ashley hamarosan 8.92 százalékra emelte a részesedését, és csak a futballszövetség akadályozta meg, hogy felvásárolja az összes részvény egyharmadát.

Derek Llambiast nevezték ki ügyvezető igazgatónak, miközben a Rangers öt kölcsönjátékost igazolt a Newcastle-től 2015 februárjában.

Két hónappal korábban McCoistnál betelt a pohár a klubnál uralkodó káosz és munkaerőhiány miatt. Sorozatban a harmadik feljutást várta mindenki, de a Hearts megelőzte őket a Championship tabelláján. Az edző beadta a felmondását, és bár 12 hónapra még maradnia kellett volna, hamarosan eltiltották a munkavégzéstől.

„Az öltözőben fortyogtak az indulatok, amikor Ally felmondott, mert őt igazi vezetőnek tartottuk – magyarázza McCulloch, aki akkoriban a hetedik, egyben utolsó idényét töltötte a klubnál. – Hatalmas tiszteletet érdemel azért, ahogyan az embereit irányította a pályán és azon kívül. Pedig jócskán megnehezítette a dolgát, hogy Walter Smith munkáját kellett folytatnia. Olyan ez, mintha Frank Sinatra a kezedbe nyomná a mikrofont, mondván, énekelj te is valamit. Ally példás vezető volt, aki egy példátlanul nehéz és igazságtalan helyzetben igyekezett helytállni.”

Korábban, ugyanebben az idényben McCoist visszacsábította Kris Boydot és Kenny Millert, hogy támadásaikkal leigázzák a Championship mezőnyét. „Elszántan érkeztem, hogy visszasegítsem a klubot az élvonalba, és ott ismét bajnoki címet szerezzünk – mondja Miller, aki szintén gyerekkora óta rajong a Rangersért. – Mindenki sokat várt tőlünk, de a Hearts és a Hibs nehéz ellenfélnek bizonyult a bajnokságban, ahol abban az évben szorosabb volt a verseny, mint az élvonalban. Végül három ponttal a Hibs mögött lemaradva, a harmadikok lettünk, ami sokat elmond a klubunk akkori állapotáról. A Rangers számára ugyanis elképzelhetetlen, hogy az élvonalon kívül bárhol a harmadik helyre csússzon.”

McDowall menedzserhelyettes váltotta McCoistot, de 2015 januárjában maga is lemondott. Kitöltötte a felmondási idejét, de távozott, miután Llambiast kitették az elnökségből, ahol Ashley befolyása csökkent, és Dave King nagyobb hatalomhoz jutott. A skótot végül a nyáron nevezték ki elnöknek.

McDowallt a csapat korábbi középpályása, Stuart McCall követte a menedzseri poszton, igaz, szerződése csak az idény végéig szólt.

„Négy évet töltöttem a Motherwellnél. Amikor a Rangers mélyrepülésben volt, mi többször is másodikok lettünk, és bejutottunk a Bajnokok Ligája selejtezőjébe – magyarázza McCall az FFT-nek. – Novemberben búcsúztam a Motherwelltől, és szinte azonnal hívtak a Rangershöz, ahová Walter Smith ajánlott. Az első munkanapomon felhívott, és megkérdezte, tudom-e, milyen sz…rba keveredtem, és láttam-e, mit műveltek ebben az idényben. Kedvesen megköszöntem neki, és minden jót kívántam. A közhangulat rossz volt, talán a legrosszabb, amit valaha futballklubnál tapasztaltam, mivel volt jónéhány gyenge eredményük, éppen akkor a Cowdenbeath elleni null null frusztrálta őket. A szurkolókat feldúlta a korábbi elnökség tevékenysége, az első hazai meccsemre csak huszonnyolcezren jöttek ki. Amikor biztos lett a helyünk a rájátszásban, már ötvenezres tömeg, telt ház fogadott minket.”

A Rangers legyőzte a negyedik helyen záró Queen of the South-t, majd az elődöntőben a Hibst is. Végül McCall előző csapata, a Motherwell nézett velük farkasszemet a döntőben.

„Az első találkozó az Ibroxban a mi kezünkben volt – idézi fel McCall. – Aztán jött a hidegzuhany: háromszor is betaláltak húsz perc alatt. Egy góllal szépíteni tudtunk, de amikor a visszavágóra került sor, az első kapott gól után összeomlottunk.”

A Rangers 6–1-es vereséget szenvedett összesítésben. A lefújás után Bilel Mohszni, a tunéziai védő elvesztette az önuralmát, és kickbox mozdulatsorral támadt az ellenfél csatárára, Lee Erwinre. Hét meccsre szóló eltiltást kapott. „Forrófejű játékosként teljesen kiborult – mondja McCall. – Később kérdeztek az eseményről, de mondtam, hogy nem láttam. Aztán fotókat közöltek rólam, amin éppen szétválasztom őket, és megállapították, hogy hazug disznó vagyok. Pedig én úgy értettem, hogy nem láttam, hogyan kezdődött.”

Mark Warburton lett az új menedzser 2015 nyarán, és a Rangers második nekifutása a Champinshipben sokkal jobban sikerült. Az első tizenegy bajnoki meccsét megnyerte, így jó eséllyel pályázhatott a bajnoki címre, miközben a Peterheadet legyőzve bezsebelte a Challenge Cup trófeáját is.

Jelentős győzelem volt a Celtic felett aratott diadal a Skót Kupa elődöntőjében.

„A RANGERS KIJÖTT A HULLÁMVÖLGYBŐL: KEGYETLEN ÉS HAJTHATATLAN LETT”

„Fontos üzenetet küldtünk – mondja Kenny Miller, a meccs gólszerzője. – A Celtic nem volt jó formában akkoriban, Ronny Deila irányítása alatt, és győzelmünk jel volt számára. Egy héttel később kinevezték Brendan Rodgerst. Nagyszerű idényünk volt, amit csak a Hibs elleni finálé elvesztése keserített meg. Ez volt az első alkalom, amikor két másodosztályú csapat találkozott a kupadöntőben.

Az élvonalba való visszatérés után a Rangers igyekezett megerősíteni a játékosállományt. Joey Barton leigazolása volt a legnagyobb szenzáció, sokan a legjobb játékosnak tartják Skóciában, sőt saját állítása szerint Scott Brown a Celticből „sehol sincs hozzá képest”. Ennek ellenére a Rangers csak két meccset tudott megnyerni az első hétből, ráadásul négy és fél év után először találkozott bajnokin a nagy rivális Celtickel, amelytől 5–1-re kikapott

„Megalázva éreztük magunkat – elmélkedik Miller. – Többször is visszanéztem az egész mérkőzést annak ellenére, hogy folyton feltéptem vele a sebeket. Hosszabb-rövidebb ideig versenyben voltunk, de Brendan Rodgers személyében nagyszerű edző irányította az ellenfelet, Moussa Dembélé pedig, aki jelenleg az Atlético Madrid kölcsönjátékosa, minden hibánkért azonnal megbüntetett minket. A Skót Kupa elődöntője után pozitív emlékeink maradtak a Celtic kapcsán. A Rangersszel kizárólag a bajnoki cím megszerzésének reményében lehet bármilyen idényt elkezdeni. Ez a vereség visszarántott minket a valóságba, pedig már a Hamilton elleni hazai döntetlen után is magunkba kellett volna néznünk.”

Brown harsány kárörvendésbe kezdett Bartonék legyőzése után, ráadásul néhány nap múlva a Rangers középpályását eltiltották, mert edzés közben saját csapattársával, Andy Hallidayjel kakaskodott. Barton soha többé nem lépett pályára a Rangers színeiben. A Celtic egyetlen vereség nélkül szerezte meg a bajnoki győzelmet a 2016–17-es idényben, amire 1899 óta nem volt példa az élvonalban. A Rangers 27 ponttal lemaradva, a tabella harmadik helyén volt februárban, amikor bejelentették, hogy Warburton lemond. A menedzser ugyan bizonygatta, hogy ő nem jelentett be ilyet, mégis hamar kiderült, hogy Pedro Caixinha foglalja el a helyét.

A portugál szakember megbízatása alig hét hónapig tartott, amely során szégyenteljes vereséget szenvedtek a jelentéktelen luxemburgi Progres Niederkorntól az Európa-ligában.

„Ez lenne a klub történelmének legrosszabb veresége? Talán. Kétségtelenül a legrosszabbak egyike – mondja Miller. – Én lőttem a győztes gólt a hazai találkozón, ennek ellenére azt kívántam, bárcsak sosem történt volna meg az összecsapás. Odamentünk, bekaptunk egyet, majd percekkel később még egyet, és hirtelen arra eszméltünk, hogy egy rémálom közepén vagyunk. Aztán már csak Pedro próbált kétségbeesve magyarázkodni a szurkolóknak.”

Levonulás közben a vezetőedző a feldühödött drukkereknek magyarázott valamit, ekkor készült róla egy kép. „Épp búcsút intettünk az európai megméretésnek, mert egy hobbicsapat elvert minket. Ilyenkor nem a legjobb bizonygatni az igazunkat – mondja Miller. – Úgy tűnt, valaki nem érti, milyen irányba mozdul a csapatunk.”

Októberre Caixinha is csak emlék maradt a negyedik helyen álló klubnak. Az idény végéig Graeme Murty kapott bizalmat a kispadon, de a Rangers ezúttal is a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot.

STEVE, A CSODÁS

Steven Gerrard 2018 májusában lépett be az ajtón. „Biztosan mondhatom, hogy tudok segíteni” – szögezte le első menedzseri megbízatása kezdetén.

Irigylésre méltó játékos-pályafutása során minden győzelmet megszerzett, kivéve a bajnoki címet. Most ezt a hiányosságot igyekezett pótolni.

„Néhányan kételkedtek, de a Rangers végre olyan embert hozott, aki kellően magasra tette a lécet – magyarázza McCall. – Csapatkapitány volt a Liverpoolnál, volt tapasztalata a vezetésben egy olyan városban, ahol két nagy klub verseng. Igaz, hogy nem volt vezetőedzői tapasztalata, de tudta, hogyan kell embereket irányítani.”

A Rangers kellő önbizalmat szerzett az Európa-ligába jutással, és 2012 óta először legyőzte a Celticet. Az idényt a második helyen zárta, de korábbi lemaradásából lefaragva már csak kilenc pont választotta el a bajnoktól. Gerrard 30 gólt sajtolt ki Alfredo Morelosból még úgy is, hogy a lobbanékony kolumbiait ötször állították ki az idény során. Visszatért a csapathoz Allan McGregor és Steven Davis, akik még Walter Smith irányítása alatt nyertek bajnoki címet a Rangersszel.

A Celtic 2019-ben hamarabb kiesett az Európa-ligából, mint városi riválisa, amely a legjobb 16 közé jutott. Az idény végén nagy esély nyílt a Rangersnek a bajnoki címre, miután 2–1-re legyőzte a Celticet, és egy meccsel a vége előtt csak kétpontos lemaradásban voltak. A kritikus pillanatban végül Morelos kihagyta a büntetőjét. Az átok nem tört meg, a Rangers 2011 óta nem nyert jelentős trófeát. Január végétől a csapat megroggyant, és 13 ponttal lemaradt a Celtic mögött, amikor a koronavírus félbeszakította a bajnokságot. A lejátszott meccsekhez arányosított pontszámmal a rivális megszerezte sorozatban a kilencedik bajnoki aranyát.

„Gerrard módszereit kritizálták, de a vezetőség összességében bizalmat élvez” – mondja McCall. Az 1950-es évek és a nagy Bill Struth irányítása óta nem fordult elő, hogy két, trófea nélkül befejezett idény után egy menedzser megtarthatta volna a posztját a Rangersnél.

A Celtic első skót klubként sorozatban tíz élvonalbeli bajnoki címmel dicsekedhetett volna. De ehhez a Rangersnek is volt egy-két szava: március elejére már 20 pontos, behozhatatlan előnyt, bajnoki veretlenséget és mindössze kilenc kapott gólt tud felmutatni.

„Ebben az idényben már nem azok vagyunk, akik voltunk – mondja Miller, aki jelenleg menedzserhelyettes az ausztrál Western Sydney Wanderersnél. – A Rangers kegyetlen és megingathatatlan. Lehetett tudni, hogy ennek mi lesz a vége. James Tavernier kezében emelkedik a magasba a bajnoki trófea.”

Egyre gyakrabban hallani azt a jóslatot, hogy Gerrard egy nap a Liverpool menedzsere lesz. Megkérdeztük McCallt, mit gondol erről a forgatókönyvről. Nem sokat gondolkodott.

„Ki van zárva. A világ legjobb csapatánál van. Mi a sz…rnak menne a Liverpoolhoz?” – nevet. – Tavaly hírbe hozták a Derbyvel is. Aki ilyet leír, az alig ért valamit labdarúgáshoz. A Rangers hazai meccseire ötvenezren jönnek ki, az európai szereplésekre nyolcezren kísérik a csapatot. A következő idényben ismét megméretik magukat a Bajnokok Ligájában. Igen, talán valamikor a jövőben szóba jöhet a Liverpool, de egyelőre nem gondolnék a távozására, mivel jelenleg az egyik legjobb brit klubnál dolgozik. És tudom, hogy ezt Steven is így gondolja.”

A Rangerst csak megerősítette a kaland az alsóbb osztályokban, és az, hogy a szurkolók minden helyzetben kiálltak a csapat mellett. „Skóciában minden egyes klub hálával tartozik a Rangersnek, még azok is, akik kiszavazták élvonalból, mert ez a hatalmas tábor jegyet váltott a pályáknál, burgereket vett, és fogyasztott – mondja Andy Little. – A klub szurkolói rengeteg pénzt pumpálnak a skót labdarúgásba. A sok szenvedés és viszontagság után megérdemlik a bajnoki címe, megérdemlik, hogy a címlapokon legyenek. Így gyógyulnak a sebek. Ez a kálváriájuk vége.”

Lee McCulloch gyerekkora óta Rangers-rajongó, a negyedosztályban is büszkén harcolt, hogy klubja visszajusson az élvonalba, és sosem engedte el álmát, hogy a végén egyszer megint első legyen.

„Mindenkinek egy pohár bort – viccelődik. – Mérhetetlenül büszke vagyok, hogy csapatkapitányként végigcsináltam ezt az osztályokon átívelő kalandot. Minden egyes szurkolónak hálásak vagyunk, amiért bíztak bennünk és támogattak, hogy visszajussunk oda, ahová tartozunk. Negyvenötezres tömeg gyűlt össze a skót negyedosztályban. A Rangers a bajnoki címek tekintetében a világ legsikeresebb csapatának számít.”

Tíz hosszú és embert próbáló év után sikerült megszerezni az ötvenötödiket.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2021. áprilisi lapszámában.)