Eric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Szöveg Chris Flanagan Kiegészítő interjúk Nicolas Puiravau, Ian Murtagh

A cikk első részét elolvashatják IDE KATTINTVA!

ÉRIC CANTONA BELSŐ BAJNOKSÁGA

Ezért aztán januárban Cantona Yorkshire-be utazott, hogy eddzen egyet a Sheffield Wednesday-jel; a fagyos időjárás miatt műfüvön. Egyetlenegyszer lépett pályára a csapatban az új Sheffield Arenában, amikor hat a hat elleni meccset játszottak a Baltimore Blast teremcsapata ellen.

A Wednesdayben ott volt a pályán Graham Hyde, Chris Bart-Williams, valamint az amerikai válogatott John Harkes, és egy YouTube-felvételen még ma is látható, ahogy Cantona a pici pályán kóvályog, és két méterről próbálja begyötörni a labdát a miniatűr kapuba. Talán nem is véletlen, hogy a Major Indoor Soccer League és vele együtt a Baltimore Blast még abban az évben eltűnt a süllyesztőben.

Akárcsak a Nimes, a Wednesday is éppen akkor jutott fel az élvonalba. A franciákkal ellentétben azonban az angolok nem gondolták, hogy volna pénzük szerződtetni Cantonát. „Az egyik korábbi ügynököm megkérdezte, nem tennék-e egy szívességet Platininek, aki nagyon szeretné, ha Cantona újra játéklehetőséghez jutna – magyarázta később Trevor Francis a Yorkshire Postnak. – Arra kért, hogy nézzem meg egy edzésen. Azt válaszoltam, hogy nincs túlzottan nagy szükségem egy újabb középcsatárra, de ha szeretné, megteszem.

Meglepődtem, amikor megérkezett, úgy volt felépítve az egész, mintha én mennék utána. Edzett velünk néhányat, mindenki őt figyelte. Aztán jött ez a teremmérkőzés, megkérdeztem, van-e kedve hozzá.

Utána nekem szegezték a kérdést, hogy megveszem-e. Azt feleltem, hogy nem hiszem, szeretném, ha még maradna néhány napot, hogy jobban megnézzük.

Azt hiszem, ezt sértésnek vette a klubja, és összeomlott a kommunikáció. Éric Cantona mégsem lehet próbajátékon. Minden összezavarodott, amikor egyszer csak odajött hozzám, hogy lehetőséget kapna a Leedsben. Áldásom adtam rá.”

„AZT MONDTA A HATALMAS TÖMEGNEK : »SZERETLEK TITEKET! NEM TUDOM MIÉRT, DE SZERETLEK!« CSAK NÉZTÜNK. EZ VOLT Ő”

Miután David Hirst 18 gólt szerzett, a Wednesday a harmadik lett a bajnokságban, az igazi győztes azonban a Leeds volt, ugyanis a Nimes 100 ezer fontért kölcsönadta őt a csapatnak azzal az opcióval, hogy egymillióért meg is vehetik.

„Fogalmunk sem volt, ki lehet, ez még az internet kora előtt volt – mondja Jon Newsome, a bajnokcsapat tagja. – Halkan beszélt és alig tudott angolul, de benne volt a dolgokban, és mindenki látta, mennyire jó. Fizikálisan készen állt a Premier League-re, amivel megkínálták az edzésen, azt bírta.”

A Leeds már vezette a bajnokságot, amikor 1992 februárjában a Oldham otthonába látogatott, de a Boundary Parkban botlott és visszacsúszott, miután Cantona bemutatkozó mérkőzésén 2–0-ra kikapott. Lee Chapman és Rod Wallace csatárpárosa szilárd volt elöl, így a francia az első hat meccsén csak egyszer volt kezdő, a Luton ellen pedig csereként állt be, és gólt szerzett. Amikor azonban a Manchester United már csak két ponttal volt lemaradva márciusban, Howard Wilkinson változtatott a felálláson, és három csatárral állította ki csapatát.

A trió mindhárom tagja betalált a Wimbledon elleni 5–1-es hazai győzelem alkalmával, a következő három mérkőzés azonban csupán két pontot hozott, a Manchester United a tabella élére ugrott, a Leeds új szerzeménye pedig visszaült a padra.

A Chelsea ellen azonban fantasztikusan teljesített, gólpasszt adott Chapmannek, majd maga is lőtt egy lélegzetelállítót.

„Megforgatta a középhátvédet, majd a felső sarokba bombázott – idézi fel Newsome. – Elképesztő volt aznap.”

Wilkinson gyorsan véglegesítette Cantona szerződését, a Chelsea elleni találkozó lökést adott a Leedsnek, a csapat utolérte a Manchester Unitedot, és megnyerte a bajnokságot. A francia csak háromszor talált be a hálóba, de nagy hatással volt a Leeds 1974 óta első bajnoki címére.

„Nem sokkal ezelőtt láttam a Twitteren egy bejegyzést az egyik Sheffield Wednesday-szurkolótól, aki azt állította, hogy ha a Leeds megtartja Cantonát, a csapat ismét aranyérmes lesz, mert rengeteg gólt szerzett, és megnyerte nekünk a bajnokságot – mondja Newsome. – Ez egy kicsit durva, különösen azokkal a srácokkal szemben, akik harmincöt-negyven alkalommal voltak ott a pályán. Cantona három gólt hozott össze, és hat mérkőzésen volt kezdő. Az viszont igaz, hogy ő volt a cseresznye a torta tetején, a gyújtólöket, és néha csinált valami olyat, ami az egész meccset megváltoztatta.

Jó srác volt, jó volt vele lenni. Amikor megnyertük a bajnoki címet, építettek nekünk egy emelvényt a városháza lépcsőjén, ott álltunk a trófeával. Állítólag kétszázötvenezren voltak. Cantona megfogta a mikrofont, és azt mondta kihangosítva: „Szeretlek titeket! Nem tudom, miért, de szeretlek!” Csak néztünk egymásra, nem tudtuk, honnan jött neki, de ez volt ő. Tudta, mit és hogyan kell mondani.

Cantona ott volt a francia válogatottban az 1992-es Európa-bajnokságon, és ez volt pályafutása egyetlen nagy nemzetközi tornája. Egyszer sem talált be a hálóba, hazája a csoportkörből utazott haza. Második meccsén 0–0-s döntetlent játszott Graham Taylor Angliájával.

INDUL A FORMULA–1-ES AUTÓ

Leedsbe visszatérve kilenc gólt szerzett az új idény első hét mérkőzésén, a Liverpool elleni Szuperkupa-összecsapáson mesterhármast jegyeztek a neve mellé, majd ugyanezt megismételte a Tottenham ellen, ezzel ő lett a Premier League első mesterhármasának büszke tulajdonosa. Az új Bajnokok Ligájában betalált a Stuttgart ellen a szeptemberi kieséses mérkőzésen, amit később újrajátszottak a Camp Nouban, miután kiderült, hogy a Stuttgart jogosulatlanul szerepeltetett egy labdarúgót.

Néhány hónapon belül azonban távozott. A Leeds nem tudta megismételni a bajnoki idény formáját, kikapott a Rangerstől a Bajnokok Ligája második körében, és Cantona ehhez a meccshez nem tudott hozzátenni semmit. Miután lecserélték, egyenesen a játékoskijáróba indult. A következő, QPR elleni mérkőzésen nem volt ott a pályán.

„A Rangers ellen kezdődött a hanyatlása – állapítja meg Newsome. – Tudható volt, hogy makacs ember, de Howard Wilkinson keze alatt mindenkinek megvolt a maga szerepe. Ha nem tetted meg, amit kért, egyszerű volt a képlet. Keresett mást, aki elvégezte a feladatot, te pedig nem kaptál lehetőséget. Olyan dolgokról van szó, mint a védekezés és a felesleges kockázatok kerülése. De Cantona szeretett a saját feje után menni.

Wilkinson és Feguson két nagyon más személyiség, és másként is kezelték őt. Mire elérkezett a QPR elleni mérkőzés, egyértelmű volt, hogy nem beszélnek egymással. Cantona sérülésre hivatkozva hamar levonult az edzésről, de nem a fiziológushoz indult, hanem haza. A meccs előtt volt a hotelban egy találkozó, amire késve érkezett, ráadásul nem a megfelelő öltözetben. Ez mind állásfoglalás volt a részéről, vagy idegesíteni akarta Wilkinsont, vagy rákényszeríteni, hogy megváljon tőle.”

Cantona ott volt a pályán a Rangers elleni visszavágón, sőt gólt is szerzett, de a Leeds kiesett. November elején 4–0-ra kaptak ki a Manchester Citytől, és visszacsúsztak a 14. helyre, majd a második vonalbeli Watford kiejtette őket a Ligakupából. Cantona ismét kikerült a csapatból, és jelezte, hogy szeretne a Manchester Unitedba, a Liverpoolba vagy az Arsenalba távozni.

Wilkinson megpróbált olasz vagy spanyol vevőt találni, de nem járt sikerrel. Ezt követően jött a Premier League történetének legfontosabb telefonhívása: a Leeds vezérigazgatója, Bill Fotherby felhívta a Manchester United elnökét, Martin Edwardsot, hogy Denis Irwinről érdeklődjön nála. Véletlenül Alex Ferguson is ott ült, és egy cetlire ezt írta: „Kérdezd meg Cantonáról!”.

A Manchester United csupán a nyolcadik helyen állt a bajnokságban, kilenc ponttal lemaradva a listavezető Norwich mögött, 17 mérkőzésen csupán 16 gólt zsebelt be a csa pat, kevesebbet, mint hárman az utolsó négyből. Azon a nyáron Ferguson elszalasztotta Alan Shearert, majd leigazolta Dion Dublint, aki eltörte a lábát.

„MINDNYÁJAN KÉTKEDVE VÁRTUK, MERT MEGELŐZTE A HÍRNEVE, DE AZONNAL SUGÁRZOTT AZ AURÁJA”

Erre kinézte magának Hirstöt a Sheffield Wednesday-ből, az összeg brit rekord lett volna. „Ma is hallom Fergusont az autóm telefonjában, ingerült volt, mert két ajánlatát is visszadobtam – mondja Trevor Francis. – Visszautasítottam négymillió fontot. Alex csak kiabált, tudom-e, hogy ez a Manchester United. Hogy akadályozhatom meg egy emberemnek, hogy a United játékosa legyen?”

Cantonát más fából faragták, és szinte véletlenül lett a Manchester United játékosa, miután a Leeds mindössze 1.2 millió fontért elengedte. Illetve ezt csak a közvélemény gondolta így: Edwards később elárulta a BBC Fever Pitch című műsorában, hogy valójában egymillió font volt a vételár, csak nem akarták, hogy Fotherby túl sok kritikát kapjon.

„Amikor hozzánk került, a csapat olyan volt, mint egy Formula–1-es autó, már csak egy ember kellett, hogy elvezesse – mondja Gary Pallister. – Ez pedig Cantona volt. Ő volt a kirakós utolsó darabja, és tökéletesen beleillett a képbe. Az a nap, amikor megjelent, még mindig frissen él az emlékezetemben.

Egy kicsit mindnyájan kétkedve vártuk, mert megelőzte a hírneve, kíváncsiak voltunk, miféle ember érkezik, de az első pillanattól kezdve sugárzott az aurája, és ez a pályára is kihatott.

Nem emlékszem másra, aki úgy futott volna, mint ő. Nagyon értette a játékot, és olyan képzelőerőt adott a csapatnak, ami talán hiányzott korábban. Az első naptól fogva kiugrót nyújtott.”

MEG AKARTA ÖLNI AZT A F…SZOPÓT

Első unitedos mérkőzését a Benfica ellen eljátszotta Lisszabonban, a decemberi barátságos találkozót Eusébio 50. születésnapjára rendezték. Ezt követően hamar társra lelt Mark Hughes személyében, Brian McClair pedig a középpályára került.

Gyorsan szerzett is négy gólt négy mérkőzésen, ezek közül az egyikkel kiegyenlített a Chelsea ellen, a másik szintén egyenlítő gól volt a Sheffield Wednesday ellen, amikor az elején 3–0-ra ellépett az ellenfél. A Coventry 5–0-s megsemmisítése során két gólpasszra jutott egy találat, majd egy fejes következett, amikor 4–1-re megverték a Tottenhamet. Aznap csodás gólpasszt adott Irwinnek, úgy verte át a védelmet, ahogyan csak ő tudta. Később elmondta, ez volt a Unitedban töltött legkedvesebb pillanata. Alig több mint egy hónap alatt az élre repítette Ferguson csapatát.

„Egészen másképp futballozott, mint a többiek, igazi zseni volt – állapítja meg Pallister. – De nem csak a pályán illeszkedett be: nagyon szeretett együtt lenni a többiekkel.

Különleges személyiség volt, gyakran beszélgetett költészetről, festészetről, és a meccseket is úgy írta le, mint fehér vászonra létrehozandó új műalkotásokat. Más volt, mint a tipikus, rojtos seggű munkásgyerekek. De az volt benne a legszebb, hogy ő is elfogadta a gyengeségeinket.

Köztudott, hogy a csapat összejárt italozgatni. Csapatgyűlésnek neveztük az ilyesmit, és gyakran zárásig tartott. Több külföldi is megfordult a csapatban, aki nem tudott ezzel mit kezdeni, de Cantona ott volt velünk, mert a csapat része akart lenni. A legjobb arcát mutatta ilyenkor, és általában ő kérdezte meg, mikor találkozunk legközelebb.”

Alapvetően szerény életet élt. „Egyszer egy újság összeszedte, hogy milyen házakban élünk – mondja Steve Bruce a FourFourTwonak. – Biztosan sokan meglepődtek rajta, hogy egy egyszerű sorház kicsi lakásában élt Worsley-ben, és egy Honda Prelude-del járt. Semmi kirívó. Egyszer egy edzésen megkérdezte, mi ez a felhajtás. Azt válaszoltuk neki, hogy a közvélemény szerint talán nagyobb lakásban kellene élnie. Erre megkérdezte, miért, hiszen van egy lakása Barcelonában, egy másik Marseille-ben, és nem fontos neki, hogy itt is legyen egy nagy háza.”

Visszatérése az Elland Roadra 1993 márciusában nem volt épp zökkenőmentes, leköpött néhány szurkolót, és 1000 fontos büntetést kapott az angol szövetségtől. A United 26 év után az első bajnoki címét hajkurászta, de visszacsúszott a harmadik helyre az Aston Villa és a Norwich mögé, miután egymás után négy meccset nem tudott megnyerni. Az áprilisi találkozójuk a Norwich ellen idegenben lényegében a bajnoki címről döntött.

Cantona megfogta az ellenfél kontráit, és ő adta az első gólpasszt Ryan Giggsnek, majd ő állította be a 3–0-s eredményt már a 21. percben. Ezzel kezdődött a hétmeccses győzelmi sorozat, aminek köszönhetően meglett az első hely. Cantona három egymást követő alkalommal lett bajnok három különböző csapattal, és most nélkülözhetetlen volt a sikerhez.

Az 1993–94-es idény újabb aranyérmet hozott, Cantona 25 gólt szerzett az összes kiírást tekintve, ez lett az egyéni rekordja. A legszebb közülük egy bajnoki találat volt az Arsenal ellen, a szabadrúgás mint egy rakéta vágódott a hálóba, és ezzel a csapat hamar a tabella élére került.

Anglián kívül kevésbé mentek jól a dolgok. Ő maga is gólt szerzett a Galatasaray elleni 3–3-as BL-meccsen, de a visszavágóra „Üdv a pokolban!” transzparenssel várták az angolokat, és a rendkívül ellenséges környezetben 0–0 lett a végeredmény, amivel a United már novemberben kiesett. A lefújás után kiállították Cantonát, mivel megütötte a játékvezetőt. Egy rendőr kísérte le a pályáról, aki meg őt verte el a kijáróban.

„Teljesen megőrült az öltözőben – emlékezett később Roy Keane. – Mi csak azon gondolkodtunk, hogyan juthatnánk ki minél hamarabb, de ő vissza akart menni, hogy megverje a rendőrt. Azt kiabálta, megöli a f…szopót. Brian Kidd és még néhányan fogták le nagy erőkkel. Normál esetben nekem sem lett volna ellenemre egy kis harc, de ezt valahogy nem akartam. Túl sok volt a török.”

Két héttel később Franciaország megnyerte finnországi világbajnoki selejtezőjét, de Bulgária visszavágott Párizsban, 2–1-re győzött, és ezzel a franciák nem lehettek ott az 1994-es vébén. „Cantona a francia futballtörténelem egyik legnagyobb játékosa, nagyon sok gólt szereztünk együtt abban a sorozatban – mondja Jean-Pierre Papin. – A kettőnk alkotta páros az egyesült államokbeli világbajnokságon érte volna el a csúcsát. Sajnos nem jutottunk el odáig.”

Cantona a harmadik lett az Aranylabda-szavazáson, Roberto Baggio és Dennis Bergkamp előzte meg, majd elkezdte az FA-kupa döntőjébe repíteni klubcsapatát: néhány perccel az után, hogy Vinnie Jones kis híján kettészelte a Wimbledon elleni találkozón a Selhurst Parkban, csodálatos gólt emelt. Az említett vitás szituációban feltűnő nyugalommal reagált, ugyanez nem volt elmondható a Swindon elleni bajnokin, ahol kiállították, mert egy tusakodás után megrúgta John Moncurt, három nappal később pedig az Arsenal ellen kellett elhagynia a pályát, mivel megkapta a második sárga lapját.

A United kettőt elveszített abból a három mérkőzésből, amelyet eltiltás miatt a pályán kívül töltött. A Blackburn utolérte a csapatot, pedig a United korábban 16 ponttal is vezetett. Cantona azonban visszatért, és gólt szerzett a Manchester City ellen, továbbá értékesített két tizenegyest az FA-kupa döntőjében a Chelsea ellen, és ezzel a manchesteri klub története kettős sikerét zsebelte be.

Az első előtt a Chelsea csapatkapitánya, Dennis Wise 50 fontot tett fel, hogy kihagyja. „Száz” – felelte Cantona, és a rá jellemző könnyedséggel tette a hálóba a labdát. A második előtt dupla vagy semmit ajánlott Wise-nak, majd ismét betalált.

„Nem volt szokványos figura, de mindennap úgy edzett, akár egy vadállat, és elvégezte a feladatát, különösen a nagy napokon – mondja Steve Bruce. – Döntők, elődöntők: ha gól kellett, jött és belőtte. Minél nagyobb volt a meccs, annál jobban élvezte.”

Cantona lett az első nem angol sztár, aki elnyerte a PFA Év játékosa-díjat 1993–94-ben, pedig a nyara elég mozgalmasan telt. Nem sokkal azt követően, hogy az új francia szövetségi kapitány, Aimé Jacquet megtette csapatkapitánynak, letartóztatták az Egyesült Államokban, ahol a médiának dolgozott. A brazil–svéd elődöntő előtt nem stimmelt valami az akkreditációjával, és ebből vita robbant ki. Ezt követően az Ibroxban állították ki a felkészülési időszak egyik barátságos mérkőzésen, így aztán eltiltással kezdte az 1994–95-ös idényt.

FERGIE A HARLEY-DAVIDSONON

Ki kellett hagynia továbbá a Manchester United első négy csoportmeccsét a Bajnokok Ligájában, köszönhetően a Galatasaray elleni meccs körül történt balhénak. A Barcelona 4–0-ra nyert a távollétében, amikor pedig visszatért, csapata kikapott a Göteborgtól, így nem jutott az egyenes kieséses szakaszba. A Premier League-ben azonban 12 gólt szerzett 21 mérkőzésen, ami még jobb arány, mint a megelőző idényben volt.

Január közepén, amikor első mérkőzését játszotta az új szerzemény, Andy Cole oldalán, ismét betalált, és ezzel a United két pontra került az első helyezettől. Ám ezt követően elérkezett a sorsdöntő pillanat, amikor a Crystal Palace otthonában lerúgta Richard Shaw-t. Piros lapot kapott, és miközben vonult lefele, az egyik szurkoló folyamatos sértegette. Kungfurúgás lett a vége.

„Amikor az agyunkat elborítja a köd, mindannyian követünk el nagy hibákat, ő viszont hatalmas árat fizetett ezért – mondja Steve Bruce. – Biztos vagyok benne, hogy megbánta, bár az is lehet, hogy nem. Ha megkérdeznénk, hogy újra megtenné-e, minden bizonnyal azt mondaná, hogy igen.”

Való igaz, egyszer a FourFourTwo kérésére maga az érintett is beszélt az esetről:: „Nem találtam el elég erősen. Sokkal keményebben kellett volna. Ha szeretnék elintézni egy szurkolót, megteszem.”

Két hét börtönre ítélték, de a fellebbezés eredményeként 120 óra közmunkát kapott, amit úgy töltött le, hogy gyerekeket edzett a United tréningpályáján. A második ítélet a futballtörténelem leghíresebb, 14 másodpercig tartó sajtótájékoztatóját eredményezte: „A sirályok azért követik a halászhajót, mert azt hiszik, hogy halakat dobálnak a tengerbe róla. Köszönöm szépen!” – mondta ki az emlékezetes szavakat, majd felkelt, és távozott.

Az egész világ, köztük csapattársai is zavartan hallgatták. „Ugyanúgy reagáltunk, ahogy mindenki más. Fogalmunk sem volt róla, mire gondolhatott – nevet Steve Bruce. – Az újságok egyre csak azt kérdezgették: megőrült? Mi is feltettük neki a kérdést, hogy mire gondolt, a mai napig emlékszem a válaszára: »Nem tudom honnan jött, de k…va jó volt, nem igaz?«.”

A média már eleve minden lépését követte, ezért ő is készült az eseményre, a sort felírta egy papírlapra, és a klub biztonsági igazgatóját kérdezte, hogy mondják angolul azt, hogy „halászhajó”, illetve „tengeri halak”.

„Több száz újságíró jött össze, és a klub ügyvédje megkért, hogy mondjak nekik valamit – idézte fel nemrégiben Cantona, amikor útjára indította új utazási vállalkozását, a Looking FC-t. – Nem állt szándékomban semmit sem mondani, de közölte, hogy muszáj. Annyit mondtam csupán, amennyi éppen az eszembe jutott. Azt is mondhattam volna, hogy kék az ég, vagy ott repül egy oroszlán, de én ezt választottam, majd távoztam.

Szerintem az újságírók boldogok voltak, és én is nagyon boldog voltam, mert mindenki azon gondolkodott, hogy mit mondtam. Bűnözőként kezeltek, pedig sohasem öltem meg senkit. Több ezerszer hallottam a szurkolóktól mindenfélét, és nem reagáltam. Ezúttal viszont igen. Nem vagyok robot, nem is akartam soha robot lenni. Néha jó vagyok, néha rossz. Néha kedves, néha egy nagy bunkó.”

A csapattársai azonban nem akarták megfosztani a lehetőségtől, hogy elmondja gondolatait.

„Sosem vettük el tőle a mikrofont – folytatja Steve Bruce. – Nem azért, mintha féltünk volna tőle, hanem mert kiérdemelte a tiszteletet az öltözőben. Méghozzá a pályán nyújtott teljesítményével.”

Cantona Ferguson szeretetét is kivívta, a menedzser külön módszert alakított ki csapata legnagyobb sztárjának kezelésére. Korábban nagyon sokat beszélgetett róla Guy Roux-val, még Auxerre-be is ellátogatott, hogy tanácsot kérjen.

A kungfus estén inkább a csapattársakat szúrta le, amiért hagyták elúszni az 1–0-s előnyt, francia játékosát békén hagyta.

„A mester bejött az öltözőbe, és tajtékzott – magyarázta Lee Sharpe. – Egymásra néztünk, hogy most aztán jól megkapja Cantona. Erre azt kérdezte, mégis hol volt Ince, Sharpnak azt mondta, hogy még a nagyanyja is gyorsabban fut nála, és megállapította, hogy mindenki egy nagy szégyen. Hozzátette, másnap reggel kilenckor még a golyóinkat is kirázza belőlünk az edzésen. A végén azzal zárta: »Éric, te sem tehetsz ilyet, fiam!«”.

A United gyorsan lépett, és felfüggesztette őt az idény hátralévő részére, hátha ezzel elejét veheti a szövetség további büntetésének. Nem jött be, az FA nyolc hónapra tiltotta el. Aimé Jacquet azonnal megfosztotta kapitányi karszalagjától, és soha többet nem lépett pályára a francia válogatottban, ami lehetővé tette, hogy feltűnjön a jövő új sztárja, Zinédine Zidane.

Nélküle a Manchester United alulmaradt a Blackburnnel szemben, és csak a második lett az 1994–95-ös idényben. Nem sokkal később bejelentette, hogy otthagyja Angliát, miután az FA vizsgálódni kezdett egy Rochdale elleni, zárt ajtók mögött játszott felkészülési mérkőzés miatt, mondván, megszegte az eltiltást. A United nem győzte hangoztatni, hogy csupán egy barátságos meccsről van szó, de Cantona inkább lelépett, mert úgy érezte, a szövetség nem bánik vele igazságosan.

Az Inter is érdeklődött iránta, de végül viszszatért Manchesterbe, miután az FA elengedte az ügyet, Ferguson pedig utánament Párizsba, és Cantona ügyvédjével egy Harley Davidsonon rótta Párizs utcáit, hogy megtalálja.

Végül 1995. október 1-jén lépett újra pályára, és gólt készített elő Nicky Buttnak, illetve értékesített egy tizenegyest a Liverpool elleni, 2–2-re végződő összecsapáson. „Hosszú nyolc hónap volt, meg volt írva a csillagokban, hogy betalál, amikor visszatér” – mondja mosolyogva Steve Bruce.

BÚCSÚ A FEGYVEREKTŐL

Azon a nyáron távozott Paul Ince, Mark Hughes és Andrej Kancselszkisz, és a fiatalokból álló csapat híres vereséget szenvedett az idénynyitó meccsén az Aston Villa otthonában, ami csak megerősítette Alan Hansen elhíresült tételét, amely szerint gyerekekkel nem lehet nyerni. A csapat az UEFA-kupában is elvérzett a Rotor Volgograd ellen. Volt egy pont, amikor a Manchester United 12 ponttal maradt le a Newcastle mögött, de Cantona visszatérése azt jelentette, hogy van vezére a felemelkedőben lévő generációnak. A St. James’ Parkban ő szerezte a győztes gólt 1996 márciusában, és hat egymást követő mérkőzésen talált be: a QPR ellen a ráadás perceiben egyenlített ki, majd győztes gólt lőtt az Arsenalnak, a Tottenhamnek és a Coventrynek. A Manchester City otthonában aratott 3–2-es győzelem során két gólpasszt adott, egy találat pedig az ő neve mellé került. Csak ezen a hat mérkőzésen 12 pontot jelentett a személyes hozzájárulása, ami már elég volt ahhoz, hogy befogják a Newcastle-t.

Ismét oroszlánrésze volt abban, hogy csapata kétszeres sikert ért el az idény végén, a Liverpool elleni FA-kupa-döntőben a tizenhatos sarkáról bombázott a kapuba, és ő emelte a magasba a trófeát, mivel Steve Bruce csapatkapitány sérült volt. Mielőtt azonban megtette volna, megpróbálta odahívni a középhátvédet, hogy tegyen eleget a kötelességének.

„Nagyon sok jelzővel jellemezték már Cantonát, de én hozzátennék még kettőt: kedves és előzékeny – mondja Steve Bruce. – A döntőben tett gesztusa nagyon jól mutatja, milyen is valójában. Az ő kései góljával nyertünk, mégis odajött hozzám, és azt mondta, nekem kell felemelnem a serleget. Azt válaszoltam neki, hogy ha valaki, hát ő nagyon is megérdemli, hogy megtegye. Nekem már volt ebben részem korábban, úgyhogy köszönöm, de övé a lehetőség.

Tizenhat hónappal korábban még megvadult tőle a sajtó, most meg a sportújságírók Év játékosa-díjára jelölték, majd véglegesen megkapta a kapitányi karszalagot, miután Steve Bruce a Birminghambe távozott. Roux egy alkalommal ellátogatott Angliába, és maga is tapasztalta, mennyire rajonganak Cantonáért. „Ő volt Manchester királya – állapítja meg mosolyogva a 83 éves szakember. – Azért találkoztam vele, hogy egy dokumentumfilmet készítsünk, és amikor megjelent a járdán, mindjárt kétszázan voltak körülötte. Csodás volt látni.

A United a következő idényben ismét fogócskázott, karácsonyra kilenc ponttal maradt le a Liverpool mögött, ám ekkor Cantona lőtt egy „akasszátok ki a Louvre-ba” gólt a Sunderland 5–0-s megsemmisítése során. A félpályától indulva cselezte át magát a védelmen, kényszerítőzött egyet McClairrel, majd csodálatosan a bal felső sarokba emelte a labdát Lionel Pérez keze fölött. Utána ott állt széttárt karokkal, mintha azt kérdezte volna, hogy jól szórakozik-e a közönség. Maximus Decimus Meridius és a Gladiátor csak négy év múlva született meg, de a Leeds drukker Russel Crowe biztosan bőszen jegyzetelt.

„Ő VOLT A GYÚJTÓSZIKRA. EGY KICSIT MINDENKI SZERETNE ÉRIC CANTONA LENNI”

„Az az ünneplés felhajtott gallérral, senki mást nem tudok elképzelni hasonlóképp – mondja Pallister. – Fantasztikusan adta elő.”

Cantona később elmondta, hogy Péreznek szánta, mert hajdani csapattársa a Nimesben félt attól, hogy mit kap, ha túl barátságos a United sztárjával. „A mérkőzés előtt odamentem kezet fogni – mondta Cantona. – Nem akart kezet rázni velem, talán ezért kapta azt a gólt. Ez a legmegalázóbb egy kapusra nézve. Csak álltam ott, hogy nézzen rám.”

A United még egyszer talpra állt, és megnyerte a bajnokságot, Cantona hatodszor nyert bajnokságot hét idény leforgása alatt. Lehetett volna hétből hét is, ha nincs a kungfurúgás. Amikor aztán a Borussia Dortmund elbánt velük az 1996–97-es BL-elődöntőben, bejelentette Fergusonnak, hogy visszavonul. Harmincéves volt.

„Csodálom az olyanokat, akik húsz évig kitartanak egy helyen, mint Ryan Giggs, Paolo Maldini vagy Xavi – magyarázta később. – Én nem vagyok ilyen, nagyon hamar ráunok bármire. Mindig is azt mondogattam, ha egyszer elveszik belőlem a szenvedély, abbahagyom. Végül úgy jött, mint egy villanás.”

Terveit egészen az idény végéig titokban tartották. Az utolsó fordulóban gólpasszt adott Jordi Cruyffnak a West Ham ellen, és a United aznap ismét trófeát emelhetett a magasba, utolsó profi mérkőzése pedig a szünetben következett el, amikor pályára lépett egy David Busst megsegítésére rendezett jótékonysági meccsen a Coventry ellen, ahol tiszteletét tette Paul Gascoigne is. Ekkor vált nyilvánossá a döntése.

„Harmincévesen visszavonulni? Nevetséges – mondja Steve Bruce. – De ez volt ő, a maga módján intézett mindent. Hogy megnyerhettük-e volna nélküle is a trófeáinkat? Biztosan nem. Ő volt a gyújtószikra, pont erre volt szükségünk. Született győztes volt. Egy kicsit mindenki szeretne Éric Cantona lenni.”

Annyi sikert és drámát gyömöszölt bele a karrierjébe, mint mások együttvéve. Előtte az MU 26 éven át nem nyert bajnokságot. Vele öt év alatt négyszer, és további kilenc sikernek fektették le az alapjait, amivel aztán végleg maguk alá gyűrték a Liverpoolt.

Minden Éric Cantonával kezdődött. Ő a Premier League első harminc évének legjelentősebb figurája. Talán Graeme Souness is másként döntene, ha visszamehetne az időben.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2022. áprilisi lapszámában.)