Szöveg Andrew Murray
Emelje fel a kezét, aki gyerekként szélsőhátvéd akart lenni! Senki? Mi sem. Gólra éhes csatár? Nyilván. Az oldalvonal mentén cirkáló támadó szélső, aki elszédíti a védőket? Jól hangzik. Akár középhátvéd, aki vérét adja a csapatért? Hiszen ez alkotja az angol labdarúgás gerincét.
Na de szélsőhátvéd? Oda elég egy amatőr, aki minden héten eljön, pedig mozogni is alig tud, nemhogy focizni. Még a hivatásosok között is elterjedt, hogy nem menő szélsőhátvédnek lenni: ama poszt betöltője makacsul kitart a helyén, a felezővonalig is csak akkor megy el, ha ostorral kergetik.
Jamie Carragher, a Liverpool korábbi középhátvédje néhány éve egy futballműsorban így fogalmazott: „Senki sem akar Gary Neville lenni”. „Phil akart” – vágott vissza öccsére utalva maga Gary Neville, amiből máris kitűnik, milyen érzékeny pont volt a fociban a szélsőhátvédek rút kiskacsa sorsa.
Az elmúlt másfél év azonban forradalmi időszaknak bizonyult. A 2018–19-es idény kezdete óta a Premier League-ben senki sem adott annyi gólpasszt, mint Trent Alexander-Arnold. Kevin De Bruyne mellett csupán csapattársa, a szintén szélsőhátvéd Andy Robertson tudta megközelíteni Trent eredményeit.
Alexander-Arnold valamit másképp csinál. Alakítja a mérkőzést, kétségkívül ő a Vörösök legkreatívabb játékosa. Ennek tanúbizonyságát adta a Leicester City elleni karácsonyi mérkőzésen, amikor egy góllal és két gólpasszal segítette hozzá a Liverpoolt a 4–0-s győzelemhez.
Lássuk, hogyan tette a Gegenpressinggel a csúcsra törő Liverpool és Trent Alexander-Arnold menővé a szélsőhátvéd posztját.
„Ez azért nem újdonság” – válaszol kérdésünkre Mark Lawrenson. A Vörösök volt védője nagynevű támadó hátvédek utódja: a hamburgi legenda, Manfred Kaltz a hetvenes-nyolcvanas években, Giacinto Facchetti az Internél a hatvanas években, a brazil Djalma Santos és az angol Jimmy Armfield az ötvenes években.
„Trent új szintre emelte a dolgot – mondja Lawrenson. – A mobilitása a kulcs, a passzkészsége, a tempója. Hatalmas területet tud lefedni. Felemeli a fejét, körülnéz, hogy mik a lehetőségei, és ha nincs hová passzolnia, hát a szerencsére bízza a helyzetet.”
Olyan korban élünk, amikor a játékosok kénytelenek a pozíciójukból fakadó, sajátos körülményekhez alkalmazkodni. A védekező középpályások lassan kiváltják a sokoldalú, egész pályán játszó középpályásokat, ami nagyobb szabadságot ad a szélsőhátvédeknek a támadásra.
A szurkolók sajátjuknak érzik a helyben született hátvédet
„Annak idején azért kellett ráállni a támadó szélsőkre, mert mindkét csapat négy négy kettőben játszott” – magyarázta nemrég Andy Hinchcliffe, a Manchester City és az Everton korábbi szélsőhátvédje. Tavaly Alexander-Arnold megdöntötte a Premier League-ben játszó szélsővédők egy idény alatti gólpasszrekordját (később Robertson is felzárkózott mellé, vagyis 11-re). „A nyolcvanas esztendő végén volt annyi energiám, hogy a pálya teljes hosszában felfussak, de szélsővédőként ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy támadjak” – tette hozzá Hinchcliffe.
Jürgen Klopp 4–3–3-as felállásában Mohamed Szalah és Sadio Mané behúzódó szélsők, a közép és a szél közötti térben mozognak, vagyis fel tud futni mellettük Alexander-Arnold és Robertson. A 4–3–3 csak a védekezéskor áll fenn, támadás esetén gyakorlatilag 3–2–5-ben játszanak, mivel Fabinho védekező középpályásként hátra húzódik, a szélsőhátvédek pedig felfutnak egy rendkívül rugalmas, öttagú támadólánc részeként.
„Sokat segít, ha van egy ballábas támadó szélső, aki szívesen megy beljebb középtájra, mert őt meg lehet támogatni a szélről – mondta Alexander-Arnold még 2018-ban a FourFourTwo-nak. – Mindig is támadó szélsőhátvédnek tartottam magam, aki besegít a támadásokban. Szalah mellett erre van lehetőségem.”
Amit alaposan ki is használ: 2018 szeptembere óta e cikk írásáig 22 gólpasszt adott a csapat Premier League-meccsei alkalmával. Lenyűgöző változatossággal passzol: akár félpályán át, keresztbe (így nincs szükség egy kétméteres faltörő kosra minden
egyes támadásnál), akár rövid, gyors pöccintésekkel, amelyek csak ebben az idényben két gólnál is segítettek Roberto Firminónak.
„Nagyon nehéz védekezni az ilyen passzok ellen – lelkendezik Lawrenson. – Amikor a Liverpool középhátvédjeihez kerül a labda, a szélsővédők kihúzódnak a partvonalra. Három támadó nem tud mit kezdeni négy olyan védővel, akik ennyire biztosan kezelik a labdát.” Az időzítés a lényeg.
„A meglepetés erejét használja fel – így Joan Capdevila, a 2010-es világbajnok spanyol válogatott balhátvédje. – Kiválasztja a tökéletes pillanatot. Kevés labdarúgóban van meg ez az ösztön. Egy olyan csapatban, amely folyamatosan támad, mint a Liverpool, úgy tűnhet, mintha Alexander-Arnold is folyamatosan támadna, de ő ennél okosabb. Kockáztat, sokszor el is veszíti a labdát, amikor, mondjuk, egy beadással a kapu elé küldi, de nem baj, mert ez a kiszámíthatatlanság az ellenfélnél káoszt szül.”
Capdevila érvét a kockázatvállalásról a statisztikák is igazolják. Ebben az idényben Alexander-Arnold veszítette a legtöbb labdát, sőt neki volt a legtöbb sikertelen keresztpassza, és csak a Tottenhamben játszó Toby Alderweireldnek volt több sikertelen hosszú átadása. Ez utóbbi nagyon tanulságos statisztikának bizonyult. Alexander-Arnold sikertelen hosszú átadásai többségükben átlós lövések a másik szélsőhátvédnek, és ezek megváltoztatják a támadás irányát. Ha felidézzük a Liverpool 3–1-es győzelmét novemberben a Manchester City ellen, láthatjuk, hogy az ifjú hátvéd 55 méteres passza társát, Robertsont találta meg, ebből pedig elindulhatott az a támadás, amely Szalah fejes góljával végződött. Ha Alexander-Arnold ott és akkor nem kockáztatja meg a hosszú passzt, az a gól nem születik meg.
Eddigi legjobbját talán a Leicester elleni, karácsonyi meccsen nyújtotta: egy gól, két gólpassz, 105 labdaérintés (vagyis a legtöbb azon a mérkőzésen), 60 passz, többségében az ellenfél térfeléről indítva. Persze a Leicester taktikája is a kezére játszott: jobb oldali szélsőként James Maddison nem akart hátramenni védekezni, és támadás közben sem maradt hátul. Alexander-Arnold hátvéd létére irányította a játékot.
„Ez a fajta játék nem jellemző a szélsővédőkre” – folytatja Capdevila. Alexander-Arnold rakétaként száguldó pályafutásának egyik oka (a Liverpool U23-as csapatát kihagyva az U18-ból a felnőttek közé került) a tanulás készsége. Klopp szerint „ami a koncentrációt és a napról napra fejlődést illeti, nincs nála elszántabb futballista”.
Erre igen jó példa jól begyakorolt labdavezetése. Az edzők 2018 elején észrevették, hogy bár remekül viszi tovább a játékban lévő labdát, álló helyzetben már nem ilyen sikeres. Sokszor esetlenül futott fel vele. A korábbi rögbijátékos, Jonny Wilkinson módszerét tanulmányozva Alexander-Arnold fáradhatatlanul gyakorolt, hogy kijavítsa a hibát.
A decemberi győzelem a Leicester ellen
„Mindennap ott marad az edzések után, és nem csak pár percre – magyarázza Lawrenson. – Órákon át tréningezik, hol más játékosokkal, hol az edzőkkel.”
A sok edzésnek hála Alexander-Arnold szerezte a legtöbb rögzített helyzetből indított gólt Európa öt legrangosabb bajnokságában. Leghíresebb gólpasszára azonban mégis múlt áprilisban került sor, a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján a Barcelona ellen. A Liverpoolnak épp sikerült egyenlítenie az összesített eredmény tekintetében, amikor Trent észrevette, hogy Divock Origi teljesen egyedül ott áll a kapu előtt, miközben a Barcelona hátvédei egymás között beszélgetnek. Alexander-Arnold a legmeglepőbb pillanatban vágta be a szögletről a labdát középre.
„Minden azon múlik, képes vagy-e egy pillanat alatt meghozni a döntést, és azt végre is hajtani – mondja Capdevila. – Ilyen helyzet csak egyszer adódik. Lenyűgöző, hogy a Bajnokok Ligája elődöntőjében is volt elég önbizalma egy ilyen mozdulathoz.”
A TANULÁSI KÉSZSÉGÉNEK KÖSZÖNHETI, HOGY AZ U18-BÓL EGYBŐL A FELNŐTT CSAPATBA VETTÉK ÁT
Kétezer-tizennégyben Alexander-Arnold három hónapig gyűlölte a labdarúgást. 2014 októberében a 17 éves ifjoncot behívta beszélgetésre a Liverpool akadémiájának igazgatója, Alex Inglethorpe és az U18-as csapat edzője, Neil Critchley. Elmondták neki, hogy a legjobb esélye a hivatásos labdarúgásra a támadó szélsőhátvéd szerepkörében van.
Alexander-Arnold hatéves kora óta edzett a Liverpoolnál: támadó szélsőként, védekező középpályásként, olykor középhátvédként játszatták. Gyors volt, jó passzokat adott, és tanulni akart, ami kiemelte társai közül, de Inglethorpe és Critchley látták, hogy a srácnak nagy gondjai vannak az indulataival. Trent Alexander-Arnold rengetegszer veszítette el a fejét a meccsek alatt. A válla megereszkedett, dühében elrúgta a labdát, kiabált a csapattársaival, és hagyta, hogy az érzelmei irányítsák. Inglethorpe és Critchley ezért három hónapon át mindennap meggyötörték őt az edzésen.
„Trentnek annyi” – kiáltották. Folyton Bobby Adekanyénak adták a labdát (az akkori U18-as csapat legjobb csatára most a Lazióban játszik), és ráküldték Alexander-Arnoldra. „Trentnek vége. Adjátok Bobbynak a labdát. Menjen rá Trentre, cselezze ki.”
Mi lett volna, ha a Barcelona elleni elődöntőben nem remekel?
Alexander-Arnold mindennap úgy érkezett meg az edzésre, hogy tudta, mi következik. Azóta bevallotta, hogy iszonyú élmény volt, és gyűlölte. Úgy érezte, sohasem lesz elég jó a feladathoz, de a fejlődésében kulcsszerepe lett annak az elszántságnak, ami ekkor kifejlődött benne. Inglethorpe később így beszélt erről: „Lehet, hogy nem tetszett neki, amit mondtam, de szorozzuk ezt meg hatvanezerrel, és megkapjuk, hány Liverpool-drukker nézi őt a lelátóról; szorozzuk meg néhány millióval, és megkapjuk, hányan figyelik otthonról. És mind nagyon őszinte lesz vele.” Nem kellett sok, hogy ismertté váljon a neve. Még példaképe, Steven Gerrard is megemlítette őt 2015-ös önéletrajzában.
„Az edzők mindig róla áradoztak: azt mondták, olyan jobbhátvédjük van, mint senki másnak – monda Lawrenson. – Nemcsak képességei, a munkamorálja miatt is, és azért, ahogy élt is. Minden akadályt sikerrel vett. Volt, hogy megingott, de a szellemi ereje hatalmas. Kiskora óta ezt erősítették benne az akadémián. Aki a középpályáról kerül a véde-lembe, rájön, milyen sok teret kapott. Azt gondolhatja, mintha leprás lenne, és senki sem akar a közelébe menni. Viszont a játékérzete hatalmasat javul, mert hirtelen átlátja, milyen a többiek pozíciójában futballozni, és ez alapján mikor érdemes passzolni vagy felfutni.”
Még a Liverpool stábját is meglepte, milyen nagyot fejlődött, amint ráállították a félpályás védelemre azokon az üres területeken, amelyeket az ellenfél irányítói leginkább szeretnek kihasználni. Rendkívül jól átlátja a terepet, a sakkhoz hasonlóan: 2018 októberében lejátszott egy meccset a világbajnok Magnus Carlsen ellen, és nyolc lépéssel tovább bírta, mint annak idején Bill Gates, a Microsoft alapítója.
Az erőnléti edzéseket személyre szabták, hogy megfeleljenek Alexander-Arnold sajátos szélsőhátvédi igényeinek. Alappá vált a nagy intenzitású sprint.
„Nem elég ugyanabban a tempóban eljutni a pálya egyik pontjáról a másikra, mint mondjuk egy középpályásnak tíz éve. Precíznek kell lenni – magyarázza a szélsővédők modern edzéstervét Capdevila. – Egy szélsővédő ma igazi atléta, mint egy ezerötszázas futó, ő a legedzettebb a csapatban. Alexander-Arnold tökéletesen illeszkedik a Liverpoolba: fiatal, gyors, és lehet rá építkezni. Ő és a csapat jó eséllyel új korszakot nyitnak a labdarúgásban.”
Alexander-Arnold megszenvedte a Liverpool edzőpályáján eltöltött iskolás éveket
Csak most kezdjük érezni, milyen hatással van Alexander-Arnold erre az elhanyagolt pozícióra. „Mindig van egy generációs elcsúszás – mondja Luke Thomson, a dél-angliai amatőr ligában ténykedő UEFA B-licences edző. – A mai srácok látják, hogyan fut be Trent Alexander-Arnold, és olyanok akarnak lenni, mint ő. A mi csapatunkban például senki sem akar szélsőhátvéd lenni, főleg nem a csatárok, pedig remekül teljesítenének ott is. Az idén gyémántalakzatban játszunk, hogy átterelődjön a hangsúly a szélsővédőkre. Azok a srácok vannak előnyben, akik ezeket a több pozícióban is hasznos készségeket könnyen tudják elsajátítani. Hosszú távon elképesztő eredménye lesz, hogy rugalmasan tudnak játszani.”
Vigyük csak tovább ezt a gondolatot: ha ilyen sikeres szélsővédőként, elképzelhető, hogy Trent Alexander-Arnold egyszer visszatér a középpályára? Mark Lawrenson szerint ez nem valószínű.
„Ráálltak arra, hogy teret hagynak neki a kibontakozásra, hogy a saját tempójában mozogjon (és akit csak fél méterrel lehagyott, az már nem éri utol): akkor minek tennék őt vissza középre? – kérdezi a korábbi Liverpool hátvéd. – Ő a város hőse, rá lehet mutatni, hogy nézzétek, srácok, semmije sem volt, most meg minden héten játszik. Miatta ismét menő lett a szélsővédő pozíciója. Ez a legjobb az egészben.”
Maga Alexander-Arnold is ezen a poszton képzeli el pályafutása jövőjét. „Jobbhátvéd vagyok, és remélem, Robertsonnal együtt sikerül megmutatnunk a mai gyerekeknek, hogy érdemes szélsővédőnek szegődni – mondta januárban a Robertsonnal folytatott gólpasszvetélkedő kapcsán. – Sajnos szólássá vált, hogy senki sem lenne Gary Neville.”
Maga a 21 éves hátvéd is tudta, kitől származik a mondat, de csak mosolygott. Hamarosan mindenki Trent Alexander-Arnold akar majd lenni. Elég csak forradalmasítani a pozíciódat, hogy a neved eggyé váljon vele.
Sok sikert hozzá!
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. áprilisi lapszámában.)
