Csak őszintén! – A nagy Arsene Wenger-interjú

Szöveg Chris Flanagan

A tél kellős közepén minden a Szentivánéji álommal kezdődött. Arsene Wenger mosolyogva gondol vissza élete talán legfontosabb meccsére.

Nem a focipályán kezdődött, hanem egy londoni lakásban 1989 januárjában. „Activityztünk” – mondja mosolyogva Wenger a FourFourTwo-nak. Ekkor 39 éves volt, második monacói idénye közepén járt. Az elsőben Ligue 1-bajnoki címre vezette a csapatot.

A Monaco a Galatasaray elleni negyeddöntőre készült a BEK-ben, ezért Wenger – kihasználva a francia téli szünetet – elutazott Törökországba, hogy megnézze az ellenfelet. Hazatérése előtt még elugrott Londonba, hogy kilátogasson egy meccsre. Felhívta monacói sztárja, Glenn Hoddle ügynökét, aki azt javasolta neki, hogy a Highburyre nézzen ki. Ott találkozott először David Deinnel.

Az Ágyúsok alelnöke meghívta egy vacsorára, majd ellátogattak egy showbizniszben utazó barátja házába, ahol activity vette kezdetét. Wengernek a Szentivánéji álmot, William Shakespeare darabját kellett elmagyaráznia.

Olyan jól ment neki, hogy Deint egészen lenyűgözte. Wenger akár tudatosította magában, akár nem, megkezdődött az állásinterjúja az Arsenal menedzseri állására. Méghozzá egy olyan játékkal, amelyben még csak meg sem szólalt.

„Szokatlan próba volt – mondja nevetve Wenger. – Ott volt egy komplett zenésztársaság. Nem tudom, mennyire ment jól a játék, mostanában már nem nagyon játszom. Dein mindig azt mondogatta, hogy aznap este tudta meg, nem vagyok annyira hülye.”

RIZIKÓ JAPÁNBAN

A dolgok egészen másképp is alakulhattak volna a francia szakember pályafutásában, mivel az első 12 hónap ellentmondásosan sikerült. Egy évvel az előtt, hogy bajnokságot nyert a Monacóval, Wenger kiesett korábbi csapatával.

Harmincnégy éves korában lett először vezetőedző, miután befejezte nem éppen különleges játékos-pályafutását. Elzászban nőtt fel, nem messze a német határtól. Egy mezőgazdasággal foglalkozó farmon nevelkedett. Traktort nem is láttak arrafelé tizennégy éves koráig. Tudott tehenet fejni, de még ennél is sokkal jobban izgatta a labdarúgás. Rajongásig szerette a Strasbourg csapatát, és az Alfrédo Di Stéfanóval és Puskás Ferenccel kiálló Real Madridot.

Tinédzserkorában komoly gerincbetegséget diagnosztizáltak nála, valószínűleg a nehéz szeneszsákok cipelése miatt alakult ki. Figyelmeztették, hogy 40 éves korára könnyen kerekesszékben találhatja magát, de ennek ellenére is az amatőr futballt választotta, és a Mützig csapatának középpályása lett, miközben közgazdaságtant tanult a strasbourgi egyetemen. Huszonnyolc éves korára gyerekkori kedvence, a Strasbourg játékosa lett, bár nem töltött be igazán jelentős szerepet a csapatban, amikor az 1979-ben bajnok lett. Sokkal inkább arra koncentrált, hogy az általa edzett ifiknél jól menjen minden.

AMIKOR GEORGE WEAH ARANYLABDÁT KAPOTT, A DÍJÁTADÓN A MESTERÉT IS SZÍNPADRA HÍVTA, MIVEL AZ EDZŐ ÓRIÁSI HATÁSSAL VOLT A PÁLYAFUTÁSÁRA

Ezerkilencszáznyolcvanháromban a Cannes edzője lett, és részt vett az akadémia megalapításában. Az intézményből került ki később Zinédine Zidane és Patrick Vieira. Egy évvel később kapta meg első vezetőedzői kinevezését, Aldo Platini, Michel édesapja vitte a Nancy élére. A klub erősen küzdött, hogy a francia élvonalban maradhasson.

„Úgy indult a pályám, hogy alaposan megtanultam a leckét, mert minden évben azért küzdöttünk, hogy a francia élvonalban maradjunk. Állandóan el kellett adnunk a legjobbjainkat” – mondja Wenger, aki új könyve, a The Life In Red bemutatója alkalmából találkozott munkatársunkkal. Két szín, a piros és a fehér volt minden általa vezetett klub színe.

Az első idényében a Nancy a tabella közepén végzett, a másodikban viszont csak pótselejtezőnek köszönhetően kerülték el a kiesést, méghozzá egykori klubja, a Mulhouse ellen. A harmadik nekifutás már nem sikerült, és a Nancy kiesett.

„Jó sokat tanultam az esetből – folytatja. – Ha valaki elkezdi a munkát, és utána csak nyer, könnyen gondolhatja, hogy ez neki köszönhető. Ha megnézzük, a Nancy azóta is csak az alsóbb osztályokban szerepelt, jelenleg a másodikban. Nagyjából ez a szint feküdt a csapatnak.”

Szerencsére a futballszakemberek pontosan ismerték a körülményeket, amelyek között dolgoznia kellett. A Nancy még öt évre marasztalta volna, de bejelentkezett érte a Paris Saint-Germain és a Monaco is. Az utóbbi már egy évvel korábban is jelezte szándékát, és miután Wenger megkezdte a munkát, a csapat egy év elteltével bajnok lett. Hat év után először fordult ez elő. Az edző már az elején megszerezte Glenn Hoddle-t és angol társát, Mark Hateleyt. Kétségtelen, hogy ez a 12 hónap volt pályafutása legfontosabb időszaka. „Megtanultam a leckét a Nancy élén, azt is, hogyan lehet kevés lehetőségből a legtöbbet kihozni. Ez a későbbiekben is fontos tudást jelentett, de még akkor is, amikor egy év múlva bajnokságot nyertem.”

A Monaco összesítésben 2–1-re kikapott a Galatasaraytól a BEK-ben, viszont egy évvel később a KEK eldöntőjéig menetelt, 1992-ben pedig már döntőbe jutott ugyanott. Wengernek köszönhetően váltak ismertté olyan futballisták, mint Emmanuel Petit, Lilian Thuram és Youri Djorkaeff, illetve ő csinált sztárt George Weah-ból, akit Kamerunból szerzett meg mindössze tizenkétezer fontért.

Ezerkilencszázkilencvennégyben azonban a Monaco 3–0-ra kikapott a Milantól a BEK-elődöntőben. Wenger keresni kezdte a lehetőségét, hogy odébbálljon Monacóból. A Marseille 1993-as bundabotránya is feldühítette. A francia csapat megkente a Valenciennes játékosait az egyik idény végi mérkőzés alkalmával, és bár bizonyíték nem került elő, valószínűleg más meccseken is élt a lehetőséggel. Wenger elvesztette a bizalmát a bajnokság tisztaságában, miközben a Monaco 1991-ben és 1992-ben is a második helyen végzett.

Miután a klubvezetőség megtudta, hogy nem kíván hosszabb távon maradni, az 1994–95-ös idény rossz kezdetére hivatkozva kirúgta őt. Hamarosan a japán Nagoya Grampus Eight élén találta magát.

„Tíz évet dolgoztam Franciaországban, és a vége nem volt valami élvezetes, éreztem, eljött az idő, hogy odébbálljak – árulja el. – A futball iránti szenvedélyem semmit sem változott, és mindig is érdekelt, hogy hogyan élnek máshol, miként működnek más kultúrák.”

Viszont olyan csapat irányítását vette át Japánban, amelyik az érkezés előtti idényben alulról a második helyen végzett a bajnokságban, a kispadról akkor Gary Lineker irányított. A francia szakembert sokan akarták maguknak, még monacói munkássága idején ajánlatot tett neki a Bayern München is, ezért a japán küldetés igen kockázatos volt.

„Sokan mondták a barátaim közül, hogy ezzel kinyírom a szakmai karrierem, és akár igazuk is lehetett volna. Két hónapja dolgoztam már ott, amikor elutaztak hozzám a Werder Bremen képviselői, és megpróbáltak elcsábítani. Nemet mondtam, arra hivatkoztam, hogy éppen csak akkor érkeztem, nem költözhetek újra. Nem mondanám, hogy nem lett volna kedvem, ha ennyire más világba kerül az ember, mindig honvágyat érez. Ennek ellenére örülök, hogy maradtam.”

Wenger hozzászokott a japán élethez, hatalmas rajongója lett a szumónak, a Grampus Eight pedig a harmadik helyen végzett a bajnokságban. Ennek köszönhetően ő kapta az Év edzője-elismerést a távol-keleti országban. A következő idény közepén a csapat a bajnoki címért volt versenyben, de ekkor bejelentkezett az Arsenal.

CÉL A TÖKÉLETESSÉG

Az angliai munka Wenger egyik komoly célja volt. A húszas évei végén három hetet töltött Cambridge-ben azért, hogy tökéletesítse angol nyelvtudását. Egy alkalommal attól jött lázba, hogy megtekintette első élő mérkőzését az országban.

„Mindig is a vágyaim között szerepelt, hogy egyszer Angliában dolgozzak – folytatja. – Az első találkozó, amelyet a helyszínen láthattam, a Liverpool meccse volt a Manchester United ellen. Egy barátom és Gérard Houllier társaságában néztem meg. Azt gondoltam magamban, hogy ez aztán nagyon más itt. Mély érzelmek indultak meg bennem. Megértettem, miért innen származik a futball. Rögtön azt éreztem, ha lehetőségem nyílik rá, mindenképpen itt szeretnék dolgozni.”

Wenger és Dein ismeretségük első percétől fogva tartották egymással a kapcsolatot. Dein kétszer is meglátogatta Monacóban, és 1995-ben őt javasolta az Arsenal élére. Az elnök, Peter Hill-Wood akkor Bruce Rioch mellett döntött.

Egy évvel később az új edző kapcsolata megromlott a klubvezetőkkel, és ekkor már Dein akarata érvényesült. Hill-Wood és Dein 1996 júniusában felkereste Japánban Wengert, és végül megegyeztek egymással. Rioch csak hetekkel később került lapátra.

„Már korábban döntöttem. Úgy voltam vele, hogy vagy Japánban maradok, vagy egy nagyobb angol, esetleg más európai klub irányítását veszem át. Egy évvel korábban nem igazán győztem meg Hill-Woodot. Ma már én is azt mondom, hogy az Arsenal nagyon bátor döntést hozott.”

Ez már csak azért is elmondható, mert általános felháborodás kísérte a kinevezését. „Arsene kicsoda?” – kérdezte főcímben az Evening Standard. „Emlékszem, elmentem az edzőpályára, és közöltem az összegyűlt játékosokkal, hogy új vezetőedzőjük lesz Arsene Wenger személyében. Valaki hátulról közbeszólt, hogy az meg ki a f…sz.”

Pedig Wenger már komoly eredményekkel büszkélkedhetett. Egy évvel korábban George Weah Aranylabdát kapott, és a díjátadón mesterét is felhívta a színpadra, mivel az edző óriási hatással volt a pályafutására.

Végül csak 1996 szeptemberében jelentették be hivatalosan, hogy ő veszi át az Arsenal irányítását, mivel a Grampus Eight hozzájárulását várták a szerződés felbontásához. Ettől még intézkedni kezdett, és Japánból szervezte meg Patrick Vieira, illetve Rémi Garde leigazolását. Vieira addig mindössze ötször lépett pályára a Milanban, és az Ajaxba tartott, de Wenger hatására meggondolta magát.

Amikor az edző megérkezett Angliába, hivatalosan még mindig nem kezdhette meg a működését október elejéig, ennek ellenére egy Borussia Mönchengladbach elleni UEFA-kupa-mérkőzés szünetében bement az öltözőbe, és lecserélte Tony Adams csapatkapitányt, mert tudta, hogy gólt kell szerezni, ha szeretnének továbbjutni. Kockázatos döntés volt, és végül nem is vált be, az Arsenal 6–4-re kikapott összesítésben.

Az első bajnoki mérkőzését azonban megnyerte a csapat, Ian Wright kétszer talált be a Blackburn elleni 2–0 alkalmával.

„Olyan keretet örököltem, amelyik már egy ideje szolgálta a klubot – idézi fel Wenger. – Októberben vettem át az irányítást, és az első félévben világossá vált, hogy fejleszteni kell a csapatot. Még mindig jól ismertem a francia játékosokat, ami ma már nem így van. Ennek köszönhetően szereztem meg többek közt Petit-t. Marc Overmars az Ajaxból érkezett, Dennis Bergkamp már Londonban volt, így a régóta szolgálók és a külföldiek egészséges keveréke alakult ki.”

Wenger a Le Professeur becenevet kapta, többek közt azért, mert olyan mértékben beavatkozott játékosai étrendjébe, hogy a Blackburn elleni első hivatalos meccse előtt azt skandálták a buszon, hogy „Mars csokit akarunk!”. A módszerei beváltak, és a csapat a harmadik helyen zárta az 1996–97-es idényt, majd első teljes évadában megnyerte a bajnokságot, és bezsebelte az FA-kupát is, miután a döntőben 2–0-ra megverte a Newcastle-t.

„Igaz, hogy változtattam az étkezési szokásokon – mosolyog. – A játékosaim a liverpooli táplálkozási szakértő tanácsaira alapozva szívesen ettek egy-egy csokit a mérkőzések előtt, én viszont nem akartam ezt. Az idősebbek mind nagyon intelligensek voltak, de még abban a világban nőttek fel, amikor ha nyert a csapat, elugrottak egyet sörözni. Ugyanakkor értették, hogy mit mondok, és készek voltak változni. Sokkal jobbak voltak, mint ahogy azt kívülállóként gondoltam korábban.”

Ilyen problémák már nem merültek fel azzal a futballistával kapcsolatban, akinek kulcsszerepe lett a csapat második bajnoki győzelmében négy évvel később. Az 1999-ben a Juventusból érkező Thierry Henryt illetően senkinek nem voltak kétségei, csak a játékosnak, saját magának.

„AMIKOR MEGSZEREZTEM HENRYT, RONALDO IS MEGLEHETETT VOLNA. GONDOLOM, MINDENKI EL TUDJA KÉPZELNI, MIRE LETTEK VOLNA KÉPESEK EGYÜTT”

„Nálam kezdett a Monacóban, amikor tizenhét éves volt, akkor középcsatárt játszott. Miután David Trezeguet odakerült, kitettem a szélre, és nem szerzett egyetlen gólt sem. Mindig az járt a fejemben, hogy ez a fiú egyszer a középcsatárom lesz valahol. Amikor elmentem megnézni a Juventusban, bal szélső védőként állt ki, és nem volt valami jó, mert minden volt, csak nem szélső védő. El akarták küldeni kölcsönbe az Udinesébe.

Végül megállapodtunk róla, mert a Juventus szerette volna megszerezni Nicolas Anelkát. Úgy volt, hogy kicseréljük őket, és még kapunk tizenötmillió fontot. Anelka azonban a Real Madridot választotta, ennek ellenére megvettük Henryt, és elöl játszattam. Először úgy volt vele, hogy nem fog menni neki a góllövés, aztán belejött, és nem is hagyta abba.”

Henry 228 gólt szerzett Wenger alatt, és ezzel ő az Arsenal minden idők legtöbb találatát összehozó futballistája. A csapat egyetlenegyszer sem kapott ki idegenben útban a 2002-es bajnoki cím felé, ez az idény is két trófeát hozott, miután 2–0-ra legyőzték a Chelsea-t az FA-kupa döntőjében. A bajnokság utolsó 21 mérkőzését veretlenül hozta az Arsenal.

A 2002–03-as idény kezdetén Wenger a nyilvánosság előtt is kimondta deklarált célját: vereség nélkül szeretné végigcsinálni az előttük álló tíz hónapot. Ez a szándéka a tizedik héten hiúsult meg, ugyanis Wayne Rooney csodálatos 90. perces góllal tette le névjegyét a Goodison Parkban.

A londoni csapat végül hat alkalommal kapott ki abban az idényben, és a Manchester United ült fel a trónra. Az Arsenal játékosai elmondták Wengernek, hogy túl nagy terhet rakott rájuk azzal, hogy hangosan kimondta, amire vágyik.

„Igazuk volt – állapítja meg. – Ilyenkor derül ki, hogy ha túlzottan céltudatos vagy, de nem éred el, amit kitűztél, könnyen kerülhetsz megalázott helyzetbe. Ettől függetlenül nem szabad félni attól, hogy másokkal is tudasd a vágyaid.

Egy évvel később Wenger álma teljesült, és az Arsenal a teljes idényt veretlenül csinálta végig a bajnokságban, ami újabb bajnoki címet eredményezett. Ezt a csapatot már mindenki csak a „Legyőzhetetlenek” címkével illeti, és egyike az angol labdarúgás- történet legnagyobb alakulatainak.

„Az én életemnek ez volt a nagy álma, mert szerintem ezzel lehetett a legnagyobbat dobni – folytatja. – Ez mutatja meg a leginkább, hogy minden egyes mérkőzésre megfelelően felkészültél. Nem egyszerű. Franciaországban a Paris Saint-Germain messze mindenki előtt jár, de még sohasem nyerte meg a bajnokságot veretlenül. Nekünk sikerült 2004-ben.

Elmondtam a játékosaimnak, hogy ha összejön, halhatatlanná válnak. Tudom, hogy amikor megnyerünk egy versenyt, utána sokkal nehezebb, mert szétesik a koncentráció, minden fellazul. Mi azonban nem adtuk fel, a fejükbe ültettem a bogarat, és ez nagyon sokat segített. Megértettem, hogy a szellemi befolyás nagyon fontos. Nagyon büszke voltam.”

„ABRAMOVICS BEINDULT”

Wenger nem kevés trófeát nyert pályafutása során, és még az űrben is elneveztek róla egy objektumot: az asteroid 33179 Arsenewenger átmérője három és kilenc kilométer között van, és a Mars, illetve a Jupiter között kering.

Az európai sikerek azonban nehezebben elérhetőek, mint a bolygóköziek. Mindhárom nagyobb kontinensversenyen szenvedett vereséget csapata a döntőben: 1992-ben a KEK-siker úszott el a Werder Bremen ellen, 2000-ben az UEFA-kupa-győzelem a Galatasaray ellen, 2006-ban pedig a BL-siker, ezúttal a Barcelona örülhetett.

Azóta sem volt képes újra megnézni a felvételt, amelyen a Barca egygólos hátrányból fordítva későn szerzett góllal 2–1-re nyert a Stade de France-ban. Jens Lehmannt már viszonylag korán kiállították. Egészen addig a napig a londoniak nem is kaptak gólt a BL-kieséses szakaszában, és ők búcsúztatták a Real Madridot, a Juventust és a Villarrealt.

Amikor eredményeiről beszélgetünk, Wenger nem tagadja, hogy dicsőséglistájáról nagyon hiányzik a BL-győzelem. „Igen, valóban – folytatja. – Sohasem érdekelt igazán az UEFA-kupa vagy az Európa-liga, az viszont nagyon zavar, hogy nem jött össze legalább egy Bajnokok Ligája-siker. Úgy jöttem el az Arsenaltól, hogy nagy tapasztalat maradt utánam, mert közel két évtizeden át, folyamatosan ott voltunk a BL-ben. Nyerni egyszer sem sikerült, de reméltem, hogy előbb-utóbb összejön. Amikor kineveztek, csupán néhány ilyen mérkőzést játszott még a csapat. Aztán az utolsó években állandóan a Barcelona vagy a Bayern München volt az ellenfél, már-már úgy éreztem, hogy a sorsolás egy csöppet kiszámítható.

Ez már így marad, mindig nagyon fogom sajnálni, különösen azokat a helyzeteket, amikor nagyon közel voltunk hozzá. Harminc percre. Különösen azt bánom, hogy tíz emberrel küzdöttünk a döntőben. Úgy jutottunk el odáig, hogy nem kaptunk gólt attól a Real Madridtól, amelyben ott volt Zidane, Beckham és Ronaldo, vagy attól a Juventustól, amelyet Ibrahimovic és Trezeguet erősített. Aztán mindössze tíz perccel a kezdés után már eggyel kevesebben voltunk. Nehéz volt megemészteni, még ma is az, de ilyen az élet.”

A Barcelona életében ez a Bajnokok Ligája-döntő indított egy nagy korszakot, az Arsenaléban azonban éppen, hogy lezárt egyet. Ettől a pillanattól kezdve sokkal nehezebb lett Wenger élete a klubnál. Azon a nyáron költöztek a Highburyből az Emiratesbe, és állandó anyagi problémát okozott az ügylet finanszírozása. Mindeközben a városi rivális Chelsea óriási pénzeket kezdett költeni, David Dein úgy fogalmazott, hogy „Abramovics orosz tankokat parkolt le az Arsenal gyepén, és ötvenfontos bankjegyeket lövöldöz felénk”.

Önéletrajzában Wenger leírja, a hitelező bankok elvárták, hogy a klub csupán a költségvetése 50 százalékát költse fizetésekre. Az új igazolásokat a régiek eladásából kellett fedezni. „Nagyon nehéz volt – mondja arról az időszakról. – Az első generáció a pályafutása végéig maradt a csapatnál. A másodikat harminc-harminckét éves korában adtam el, a harmadikat már csak huszonegy-huszonnégy évesen. Ez azt jelentette, hogy rivális klubok kapták meg őket, és ellenünk bizonyíthattak.

Az Arsenal nem sokkal azt követően költözött az Emiratesbe, hogy a Leeds csődbe ment. A francia menedzser azonban sohasem kockáztatta klubja hosszú távú jövőjét. „Valóban nem, és az a fontos, hogy ma már olyan helyzetben van, hogy képes befektetni. Nem kaptunk segítséget senkitől, a területet százhúsz millió fontért kellett megvennünk, önerőből építettük a stadiont, majd visszafizettük az adósságot.

Rendkívül nehéz volt, de elfogadtam a kihívást, és büszke vagyok rá, hogy ekkora elkötelezettséggel szolgálhattam a klubot. Ez nem jelenti azt, hogy nem követtem el hibákat, de minden arról szólt, hogy átjussunk a nehézségeken. Ma azt láthatjuk, hogy a Tottenham ugyanilyen helyzetben van, de kevesebb a forrása.”

Vajon több bajnoki címet nyer, ha az Arsenal nem költözik el a Highburyből? „Nem tudom – vallja be. – Megjelent a színen a Chelsea, és rengeteg pénzt költött, mi pedig a harmincnyolcezer szurkolónkkal nem vehettük fel a versenyt velük. Nőni kezdett a Manchester City is, a Manchester United eleve nagyon gazdag volt, a Liverpoolban is komoly anyagi potenciál alakult, ott volt még a Tottenham, és amikor az Arsenal vezetőedzője lettem, még a Newcastle is erős csapat volt. Úgyhogy nem vagyok benne biztos. Azt hiszem, jobban alakultak volna a dolgok, ha van még egy Thierry Henrynk, mondjuk Cristiano Ronaldo, ha éppen minket választ.”

Az évek során az Ágyúsok lecsúsztak jó néhány nagy névről, akiket szerettek volna megszerezni. Köztük volt Zlatan Ibrahimovic, Luis Suárez, Gerard Piqué, Vincent Kompany, Yaya Touré, Raphaël Varane, Jadon Sancho, sőt még Lionel Messi is. Voltak, akiknek a neve is rímelt, mint Didier Drogba és Paul Pogba.

Az igazi kudarcnak azonban Cristiano Ronaldót tartja, mivel nagyon közel voltak a megállapodáshoz. A portugál sztár még csak 17 éves volt, amikor 2003 januárjában tárgyalni indult Londonba.

„Amikor megszereztem Henryt, Ronaldo is meglehetett volna. Gondolom, mindenki el tudja képzelni, mire lettek volna képesek együtt – játszik el a gondolattal. – A hátam is borsódzik. Nagyon közel voltunk hozzá. Már azt hittem, össze is jött. A futball a top játékosokon múlik, azokon, akik tudnak döntést hozni és nyerni. Minél magasabb a szint, annál fontosabbá válik az egyéni hozzáállás. Ellentétben azzal, amit sokan gondolnak, a legmagasabb szinten már csak ők jelentenek többletet.

„KÜLÖNÖSEN AZT BÁNOM, HOGY TÍZ EMBERREL KÜZDÖTTÜNK A BARCA ELLEN. ADDIG NEM KAPTUNK GÓLT A REALTÓL ÉS A JUVÉTÓL SEM. NEHÉZ MEGEMÉSZTENI”

Ilyen kevés hiányzott hozzá – teszi egy milliméter távolságra egymástól a hüvelyk- és a mutatóujját. – De abban is biztos vagyok, hogy bármelyik klub tudna hasonlót mesélni.”

Az Arsenal nem tudott megállapodni a Sportinggal az igazolási díjról, és a Manchester United vitte végül Ronaldót. A segítségével további három alkalommal lett bajnok a csapat.

Sokan feladták volna az olyan nehézségek láttán, amelyekkel neki kellett szembesülnie. Közben pedig nem kevés ajánlatot kapott, amíg az Arsenalt irányította. „Tizenkettőt-tizenötöt biztosan. Különösen a Real Madridot volt nehéz visszautasítanom. Nem vagyok benne biztos, hogy más edzők, akik ilyen korlátozott lehetőségek közt dolgoztak, megtették volna-e ugyanezt.”

Hiába becsülte ugyanakkor sokra gyerekkori kedvencét, azt állítja, egyszer sem került közelebb ahhoz, hogy elfogadja a spanyolok ajánlatát, pedig többször is megkörnyékezték. „Nem, mindvégig elkötelezett maradtam a küldetéshez. Én nyomtam a klubnál, hogy építsen új stadiont, és nagyon akartam, hogy meglegyen. Érzékeny időszakban voltam menedzser. Az első része ragyogóbbra sikerült, de húsz éven át szinte végig ott voltunk a Bajnokok Ligájában, pedig kevesebb pénzünk volt, mint másoknak.

Szerintem ez volt az a periódus, amikor a legkeményebben és talán a legjobban is dolgoztam. De amikor ilyen nagy kihívások előtt állsz, azt gyakran észre sem akarják venni. Az érdekli őket, hogy mindig ugyanazok az eredmények jöjjenek.”

Könyvében az érdeklődők közt megnevezte még a Juventust, a PSG-t, a Bayernt, illetve a francia és az angol válogatottat, és azt is leírta, hogy könnyedén megduplázhatta vagy megtriplázhatta volna a fizetését. A média kapcsolatba hozta a Manchester Cityvel és a Uniteddal is. „A City nem környékezett meg, a United igen. Már nem tudnám megmondani, hogy mikor.” Állítólag 2002-ben, amikor úgy volt, hogy Sir Alex Ferguson visszavonul. Ennek ellenére azt állítja, nem kísértette meg a gondolat. „Azért nem, mert az Arsenal alkalmazottja voltam. Valódi szerelmi viszony volt köztünk. Az életem piros és fehér. Már akkor nagyon sármosnak találtam, amikor elszegődtem a klubhoz. Tiszteltem a hagyományt, tiszteltem az embereket, és nem féltem attól sem, hogy néha népszerűtlen legyek.

Valóban a nagy szerelmem volt ez a klub. Nagyon sok olyan emberrel találkozom, aki imádja az Arsenalt, mert akkor voltak gyerekek, amikor a nagy sikereinket elértük és legyőzhetetlenek voltunk. Ugyanakkor a hagyományos értékeket is nagyra tartják.”

Ez a szerelem akkor lett keserű, amikor saját szurkolóitól kezdett kritikát kapni. „Hogy őszinte legyek, nem voltam túl boldog tőle, de valamennyire meg is értettem – mondja. – Egy idő után a szurkolók valami újat, valami mást akarnak. Nem esik jól a kritika, mert az ember úgy érzi, hogy mindent belead, de az emberek már csak ilyenek. Mindenki a pillanatnak él. Amikor vereséget szenvedsz, senkit nem érdekel, mióta vagy már ott, és mennyi mindent tettél a klubért.”

Az utolsó években már minden problémát a saját vállán kellett elhordania. Az volt az általános nézet, hogy az Arsenal rengeteg elkölthető pénzzel rendelkezik, de Wenger egyszerűen nem költi el. Akkoriban nem is tett semmit, hogy megcáfolja ezt a felfogást. Vajon tényleg a rendelkezésére állt volna a pénz, vagy csak azért nem beszélt, hogy a vezetőket védje?

„A vezetőket és a klubot védtem – mondja évekkel később. – Sokkal inkább a klubot, mint vezetőket, mert a menedzser mindig az előbbit képviseli, és persze az utóbbit is, de csak közvetve. Engem nem kellett megvédeni, az én feladatom volt az, hogy védjem a klubot.

Érzékeny időszak volt, de végig sikerült a legjobb négy között maradnunk, 2016-ban a második helyen végeztünk a Leicester mögött, és 2017 volt az első olyan év, amikor nem indulhattunk a BL-ben, viszont hetvenöt pontot szedtünk össze, és megnyertük az FA-kupát.”

A Chelsea felett aratott győzelemmel Wenger a hetedik kupasikerét zsebelte be, ezek közül három a nehézségekkel tűzdelt utolsó időszakában született. Gyerekkorában lelkesen nézte a francia televízióban az FA-kupa-döntőket, majd később ő maga is olyan számokat produkált, hogy azokra valóban örökre büszke lehet.

„Az is vagyok, mert ez a világ egyik legnagyobb versenye, és senki más nem hódította el többször nálam. Senki sem emelte még a magasba hét alkalommal. Pedig igazán nagy edzők dolgoztak Angliában.”

BELE AZ ISMERETLENBE

A vége felé már nem telt el hét, hogy ne lett volna vita a jövőjéről. A 2017-es FA-kupa-döntőre már úgy készült, hogy tudta, hogy a szerződését nem hosszabbították meg. Egy hónappal korábban azt mondta egy sajtótájékoztatón, hogy a nyugdíj maga a halál. Nagyon sok évet töltött el a csapat élén, és utólag nem is tagadja, hogy nagyon félt, milyen lesz az élete az Arsenal nélkül.

„Igen, valóban féltem – folytatja. – Életem minden perce a csapattal telt, aztán egyszer csak nincs ott semmi, csak az üresség. Olyan függés ez, ami még veszélyes is lehet a szervezetre. Amikor valaki annyira elkötelezett, mint én, olyankor egyáltalán nem könnyű az ilyen helyzet.”

Három nappal azt követően, hogy Alexis Sánchez és Aaron Ramsey kiharcolta a Wembleyben az újabb FA-kupa-sikert, Wenger elé újabb két évre szóló szerződésterv került. A következő idény áprilisában azonban a csapat a hatodik helyen állt a bajnokságban, és 14 pont választotta el a Bajnokok Ligája-indulást jelentő helytől. Ismét az elégedetlenség hangjai szólaltak meg, és végül bejelentették, hogy az idény végén, 22 év után távozik a posztjáról.

Könyvéből feltűnően hiányoznak a részletek ezzel kapcsolatban, és egyáltalán nem említi, milyen megbeszélés előzte meg a döntést. „Szívesebben tartom meg magamnak, mert a klubra nézve nem lenne túlzottan előnyös” – mondja, amikor rákérdezünk.

A visszaemlékezésében azonban megemlíti, hogy a szurkolók és az elnökség egy része ellenségesen viselkedett vele, és hozzáteszi, ha rajta múlt volna, biztosan marad a szerződése lejártáig. Állítólag a klub buzdította, hogy önként mondjon le.

„Nem éppen így volt – mondja. – Viszont szeretném azokat az emlékeket megőrizni, amelyek szépek voltak. Életem utolsó pillanatáig szeretni fogom a klubot, ha meglátom a piros-fehéret, azonnal szurkolni kezdek.”

Wenger búcsúidőszaka hét mérkőzésből állt. A bejelentés után kilenc nappal az Old Traffordra vitte a csapatát. A mérkőzés előtt találkozott Sir Alex Fergusonnal, aki megajándékozta. Megindító befejezése volt ez a Premier League egyik legnagyobb rivalizálásának, pláne, hogy könyvében leírta, 14 évvel korábban komolyan elszabadultak az indulatok ugyanott, amikor a Manchester United véget vetett az Arsenal 49 mérkőzésen át tartó veretlenségének.

„Nagy volt a feszültség a játékoskijáróban aznap – mondja. – Nehéz volt azt a mérkőzést lenyelni. Ő is képes volt túlzásokba esni, és én is, továbbá mindkettőnket áthatott a verseny. Aztán az ember elkezdi megfelelő távlatból nézni az ilyesmit, és a tisztelet veszi át a főszerepet. Amikor átadta azt az ajándékot, éreztem, hogy két olyan ember harca ér véget, akik mindent megtettek a klubjaikért. Az ádáz küzdelem helyét átvette a megbecsülés.”

A Manchester United akkori vezetőedzője, José Mourinho is részt vett az ajándékozáson. A portugál szakember korábban válogatott sértésekkel illette Wengert, kukkolónak nevezte, illetve a bukás specialistájának. „Azt hiszem, az indulatok lecsillapodtak – mondja mosolyogva. – Nem versengünk már egymással.”

Búcsúja az Arsenaltól nagyon megindító volt. „Telve volt érzelmekkel, és utána csodálatos estét töltöttünk el a barátaimmal.

„ÉLETEM UTOLSÓ PILLANATÁIG SZERETNI FOGOM A KLUBOT, HA MEGLÁTOM A PIROS-FEHÉRET, AZONNAL SZURKOLNI KEZDEK”

Később aztán nem volt könnyű, de fegyelmezett rendszer jellemzi az életem, és továbbra is úgy nézem a labdarúgást, mintha még benne lennék. Viszont addig mindennap benne voltam a pörgésben, azután történt valami, és kikerültem belőle. Nem akarok panaszkodni, de az ilyesmi a világon bárkinek rossz lenne.”

Két éven át ellenállt, és nem látogatott ki személyesen, főként azért, hogy tiszteletben tartsa azokat, akik nélküle mennének tovább, és ne vessen árnyékot a klubra. De mivel nagyban benne volt a költözésben, és ő is formálta a terveket, nagy már a kísértés, hogy ismét személyesen is tiszteletét tegye.

A jelenlegi vezetőedző, Mikel Arteta öt éven át volt Wenger játékosa, és hangot adott annak, mennyire örül a jó tanácsoknak, amelyeket korábbi mesterétől kapott.

„Egyszer beszéltem vele, és igyekeztem buzdítani őt. Úgy látom, meg tudta fogni a csapatot, és korrigálták a gyengeségeiket azzal, hogy megfelelő embereket szereztek. Reménykedjünk, hogy ismét oda jutunk, ahol a helyünk van: az első négy közé.”

Wenger tavaly novemberben feladatot kapott a FIFA-tól, és a globális utánpótlás vezetője lett, emiatt London, Párizs és Zürich közt tölti az idejét. Céljai közt szerepel, hogy minden egyes országban a fiatalok útját egyengesse, és így ugyanakkora esélyük legyen boldogulni a labdarúgásban.

Nagyon szeretne létrehozni egy olyan központot Zürichben, amely az oktatás módszereire koncentrálna, továbbá a sportág szabályaival és technológiai részeivel foglalkozna. Testhezálló feladat ez egy olyan embernek, aki már az edzői pályája elején élt az adatelemzés módszerével, egy olyan korszakban, amikor ez még kimondottan modern eljárásnak számított.

Amióta otthagyta az Arsenalt, előfordult már, hogy megkörnyékezték, és a nyilvánosság előtt sem tagadta, hogy érdekelné az edzői munka, ha találkozna a megfelelő ajánlattal. Ez azonban nem történt meg, és nem is biztos, hogy meg fog már, mivel éppen betöltötte a 71. életévét.

„Létezik olyan ajánlat is, amelyet nem tudnék visszautasítani – árulja el. – De eddig csak olyanokat kaptam – főként Franciaországból és Angliából –, amelyekkel távolságtartó vagyok. Az Arsenal kispadjáról 1235 mérkőzést irányítottam, és előtte is edző voltam már tizenkét-tizenhárom éven át. Megvan még bennem a szenvedély, csinálnám is, de amikor felkérnek, valami visszatart. Magam sem tudom pontosan, hogy mi lehet az.

A FIFA-nál online akadémiát szervezek, és létrehozunk egy labort, mivel létezik már egy nagyon kifinomult számítógépes elemző módszer a futballt illetően. Jelen pillanatban itt tartunk, ezeket akarom megvalósítani. Ha utána lesz még bennem vágy, hogy visszatérjek, akkor megteszem, de most semmi olyat nem szeretnék elkezdeni, amit esetleg nem tudnék befejezni.” Akár látjuk még a kispadon, akár nem, az már biztos, hogy ő minden idők egyik legnagyobb edzője, és ez a státusza már örökre megmarad.

„Azt hiszem, abban áll az örökségem, hogy próbáltam nyerni, és azon voltam, hogy stílusosan nyerjünk. Életre szóló élményeket akartam azoknak, akik kilátogattak a stadionba. Egy csapat szurkolója arra vágyik, hogy ott lehessen a meccsen, és valami olyat tapasztaljon, ami kiragadja a kemény hétköznapokból. Szerettem volna, hogy valami különlegeset érezzenek ezekben a pillanatokban.

Úgy érzem, volt néhány fantasztikus mérkőzésünk 2006 és 2018 között. A nagy pillanatok, amikor egy csapat fantasztikusan szerepel, nem csak a komolyabb trófeákhoz kapcsolódnak, hanem a barátokkal töltött időhöz is, ahhoz, hogy az ember szabadnak érzi magát. Az én életemben az ilyen pillanatok örökre megmaradnak.”

Wengernek volt néhány momentuma, amelyekre az Arsenal drukkerei életük végéig emlékezni fognak. Még ötven év múlva is téma lesz a nagy, Legyőzhetetlen csapat, amely a 2003–04-es idényben csillogott.

Minden a Szentivánéji álommal kezdődött, és hála Wengernek, az Arsenal legnagyobb álmai váltak valóra.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. decemberi számában.)