Az év edzője: Gareth Southgate

Szöveg Chris Flanagan Kiegészítő interjúk Marwan Saeed

Gareth Southgate Keith Lambbel szemben ült az asztalnál, és minden egyes elhangzott szótól hízott a haragja.

Előző este a Middlesbrough megverte a Derbyt a Riverside Stadionban. Egy órával később Southgate-et kirúgták a csapat menedzseri székéből. Miután koccintott egyet a stábtagokkal, az elnöki szobában találkozott Steve Gibsonnal, és elérkezettnek látta az időt, hogy felhozza egy kölcsöncsatár ügyét. Gibson ekkor állt elő mondandójával. Hiába aratott 2–0-s győzelmet csapata 2009 októberében a Derby ellen, az edzőt elbocsátották.

„Még csak nem is éreztem, hogy gond van – mondta később. – Ahhoz is bénult voltam, hogy védekezzek.”

Inkább hazament, és hajnali háromig ült egyedül, miközben próbálta alaposan végiggondolni, mi mindent kell visszajuttatnia a klubhoz. „Mi van veled, csak nem rúgtak ki?” – próbált viccelődni vele felesége, amikor éjjel lement hozzá, hogy megkérdezze, miért nincs ágyban. „De, igen. Kirúgtak” – hangzott a válasz.

Meglehet ugyan, hogy szóhoz sem jutott, amikor a klubelnök közölte vele a tényállást, másnap azonban már másképp alakult, amikor vissza­ment az edzőpályára, hogy a Middlesbrough vezérigazgatójával váltson néhány szót. Lamb igyekezett megmagyarázni, miért született meg a döntés, és mondandójában elárulta, hogy néhány héttel korábban tárgyalt Gordon Strachannal. Néhány hónappal korábban a Middles­brough kiesett a Championshipbe, a többség ekkor számított arra, hogy megtörténik a váltás, de Gibsonnak nem volt szíve meglépni.

„Lambnek szerencséje volt velem, nyugodtabb vagyok, mint kollégáim többsége, akik valószínűleg meglegyintették volna” – magyarázta Southgate.

„Borzalmas megbeszélés volt – ismerte be Lamb. – Nem lepődtem meg, amikor azt olvastam később, hogy legszívesebben megütött volna. Úgy érezte, rossz döntés született, és ezt elég határozott szavakkal hozta a tudtomra. Nem akarta, hogy élete első ilyen próbálkozása kudarccal érjen véget.”

Hét éven át úgy nézett ki, hogy ez lesz Southgate első és egyben utolsó próbálkozásra a felnőtt labdarúgásban, és edzői pályafutása ezen a ponton éri el csúcsát. 2018. július 7-én azonban ott állt Szamara város pályájának kellős közepén, és az angol szurkolók énekét vezényelte, miután a válogatott a vb-elődöntőbe jutott. Szó sem volt már bukásról, igazi nemzeti hőssé vált. Miután edzősége így ért véget a Middlesbrough-nál, végig tudta, hogy bizonyítania kell.

Harmincöt éves korában, 2006-ban meglepetésre nevezték ki a Boro menedzserének.

Martin O’Neill és Terry Venables nem kívánt élni a lehetőséggel, hogy Steve McClaren utódai legyenek a kispadon, és hiába volt Southgate az egyetlen olyan a jelöltek közül, aki trófeát emelt korábban magasba a csapattal, a szurkolók inkább a helyi hőst, Tony Mawbrayt akarták főnöknek.

„Meglepetést okozott, amikor kinevezték menedzsernek, de fiatalkoromban ő volt a csapatkapitányom, és mindenki nagyon tisztelte – idézte fel a FourFourTwo-nak David Weather, aki tagja volt annak a bizonyos Middlesbrough-keretnek. – Emlékszem, tizenhat éves voltam, és valami hülyeséget csináltam az edzőteremben, de nem kiabált velem, csak néhány szót szólt hozzám később az öltözőben. Nagyon jól kezelte a problémákat. Nyugodt ember, mégsem akartam elrontani semmit, mert erős kisugárzása volt. Csak úgy emlegettük, hogy Gate, nem tudtuk volna főnöknek hívni.”

Amikor Ray Parlour, aki hosszú időn át volt csapattársa, megkérdezte, hogy hívhatná-e „Nagy Orrnak”, nem volt túlságosan elragadtatva, és Parlour nem is játszott többet a csapatban.

Southgate-nek nem volt meg az edzői képesítése, ezért külön engedélyért kellett folyamodnia a Premier League-hez, hogy elfoglalhassa új posztját. Hamarosan megkezdte a tanfolyamokat is, de a valódi leckéket a gyakorlatban kapta. A Middlesbrough két helyet lépett feljebb az irányítása első idényében, McClarennel a 14. volt a csapat.

A rákövetkező évadban a 13. helyen zártak, de Afonso Alves mesterhármasával 8–1-re verték meg a Manchester Cityt az idény utolsó napján. A brazil amúgy 12.5 millió fontért került a csapathoz, és a menedzser beszerzései nem mindig bizonyultak igazán jónak. Mido például nem tudott jó formába lendülni, miután megvették a Tottenhamből, és ma már azt is elárulja, hogy neki és néhány idősebb csapattársának voltak fenntartásai Southgate-tel kapcsolatban.

„Szerették őt a fiúk, de tudtuk róla, hogy mivel ez az első próbálkozása, nem tudja jól kezelni a felmerülő helyzeteket – mondja az egyiptomi a FourFourTwo-nak. – A futballisták okosak, érzik az ilyesmit. Néha egy kicsit bepánikolt a meccsek idején. Nem tudta pontosan, hogyan is irányítsa a csapatot.

Ugyanakkor kedves volt velünk. Nem könnyű visszavonulni, majd azonnal a csapattársaid edzeni. Meg kellett találnia az egyensúlyt a barátság és a munka közt. Nem volt szerencséje, mert a klubelnök a költségek csökkentése mellett döntött, emiatt nagy neveknek is távozniuk kellett, többek közt Yakubunak és Mark Vidukának. Fiatal volt, de kis költségvetéssel kellett dolgoznia, tapasztalat nélkül. Nagyon sokat fejlődött az első munkája óta.”

Amikor Jonathan Woodgate, Mark Schwarzer és George Boateng távozott a csapatból, elfogytak a vezéregyéniségek. Emiatt Southgate minden bizalmát a klub akadémiájáról kikerülő fiatalokba helyezte.

„Esélyt kaptunk tőle – mondja Weather. – Steve McClaren alatt mutatkoztam be, de Southgate épített be a csapatba. Később én lettem a csapatkapitány. Nem hiszem, hogy húsz-huszonegy évesen készen álltam, de bízott bennem, én pedig meg akartam hálálni ezt.”

Southgate-et nevezték a 2008–09-es idény elején a Hónap edzőjének is, mivel a Boro úgy kezdte az idényt, hogy megverte a Tottenhamet, a Stoke-ot, és csak a Liverpooltól szenvedett vereséget kicsit később. Hamarosan azonban szenvedni kezdett a csapat, nem jöttek a gólok. Tizennégy meccsen át nem tudott nyerni a Middlesbrough, és ezzel a kiesés réme kezdett fenyegetni. A veszély lassan valósággá vált, és a mindössze 28 gólos idény végén tizenegy év után ott kellett hagyniuk az élvonalat.

Az együttes jól kezdett a Championshipben, ötöt megnyert első hét meccséből, de aztán a West Bromwich Albion 5–0-ra győzött ellene szeptember közepén. Ezt a vereséget még két másik hazai követte, és hamarosan megkezdődött a füttykoncert. Ekkor érkezett Strachan, és állították fel Southgate-et, hiába állt a csapat a negyedik helyen, mindössze egy pontra a csúcstól. Strachan vezetésével a tizenegyedik helyen végeztek.

„Mindannyian meglepődtünk, amikor kirúgták – idézi fel Weather. – Néhányan beültünk egy helyre a Derby elleni találkozó után, ott hívott fel, hogy elmondja: vége. Úgy érezte, rám mint idősebb játékosra tartozik ez a hír. Sokkolt, nem is tudtam, mit mondjak hirtelen. Később írt egy levelet kézzel, amelyben sok szerencsét kívánt, és azt mondta, messzire juthatok, ha helyes döntéseket hozok. Hosszú iromány volt, kedves gesztus.”

Ekkorra már megvolt az UEFA Pro Licence, így három és fél évnyi tapasztalattal a háta mögött abban reménykedett, hogy a következő küldetés másként alakul majd. Az volt csak a bökkenő, hogy senki sem kérte fel második küldetésre. Több esetben még csak választ sem kapott, amikor megüresedő Championship-állásokra pályázott.

Az Angol Labdarúgó-szövetségnél helyezkedett el végül, mint az utánpótlás szervezője, és úgy tűnt, hosszabb ideig adminisztratív szerepbe kényszerül. Egy év után már ő volt a legesélyesebb jelölt az FA technikai igazgatói posztjára, de nem élt a kínálkozó lehetőséggel, mert nem érezte magát elég tapasztaltnak. Otthagyta a testületet, nem szerette volna teljesen elvetni az edzői pályafutást, amelyet a Middlesbrough-nál kezdett meg. Amikor a Sheffield United széke megüresedett 2013-ban, bedobta magát. Ismerte a klub egyik igazgatóját, mert a gyerekeik együtt jártak iskolába, és a meghallgatása is elég jól sikerült. Amikor aztán mégis David Weirt választották a posztra, letörve kérte meg egy barátját, hogy tudakolja meg, miért utasították el. A válasz mellbe vágta: azért nem döntöttek mellette, mert túl kedves volt. Amikor a gyerekeit vitte iskolába, kiszállt velük, és köszönt a többi szülőnek is. „Mégis mit kellett volna tennem? Mondjam a gyerekeimnek, hogy ugorjanak ki, majd a gázra kellett volna lépnem?” – tette fel a kérdést.

Southgate ugyanúgy került vissza a remélt állásba, ahogyan annak idején kitették, csak ezúttal egy másik ember ült a győztes meccs után az asztal egyik végén, és kapta meg az elbocsátó levelét: Sam Allardyce-­nak hívták, és teljesen más miatt kellett mennie, mint egykor South­gate-nek. Ekkor állt elő az egyik legvalószínűtlenebb helyzet: olyan állásban találta magát, amelyet nem akart, és a fél ország sem akarta őt. Az egyik országos napilap kérdést tett fel az olvasóinak, hogy örülnek-e a helyzetnek, amire a legtöbben azt válaszolták, hogy „Nem érdekel, lemondtam az angol válogatottról”, illetve „Isten irgalmazzon nekünk”.

Az angol szövetséghez 2013-ban került vissza, az U21-es a válogatott szövetségi edzője lett, és ott szép eredményeket ért el, ezek bárkit meggyőzhettek volna arról, hogy alkalmas a nagyobb feladatra is. Ígéretes volt az is, ahogyan a fiatalabb játékosok reagáltak munkamódszereire és labdabirtoklós játékfelfogására. Talán korábbi rossz élményeiből tanulva, ezúttal nem tette kötelezővé, hogy főnöknek nevezzék.

„Mindenki Gareth-nek szólította – idézi fel Jonathan Bond kapus, aki akkoriban az U21-es keret tagja volt. – Mindenki kedvelte. Az első perctől fogva szerette volna kicsit másképp csinálni a dolgokat, elképzeléseiben nyomatékosabban jelen volt az európai stílus. Jól fogadtuk. Feltűnő volt, mennyire közel áll egymáshoz mindenki. Olyan volt a hangulat, mintha az iskolában lettünk volna a barátainkkal. Ezt a légkört Gareth teremtette meg. Akik korábban is tagjai voltak a csapatnak, állították, hogy azelőtt ez nem így volt. Állandóan együtt voltunk, senki sem akart a szobájában maradni. Alig vártam az edzőtáborokat. Az új edzői módi nem hozott azonnal eredményeket: az angol válogatott már a csoportkörben kiesett a 2015-ös Európa-bajnokságról, miután kikapott Portugáliától és Olaszországtól. Nagyon szorongtunk az eredmények miatt, ezért eltértünk attól a játéktól, amelyet a selejtezők során kialakítottunk. Elhagytuk a stílusunkat, mert féltünk, hogy kikapunk. Úgy tűnik viszont, hogy Southgate tanult a hibákból. Mostanra nem foglalkozik az elvárásokkal, csak a teljesítményre koncentrál. A világbajnokságon a csapat végig azon volt, hogy helyesen járjon el. Néztem az angol válogatottat, és feltűnt, hogy ez pontosan ugyanaz az U21-es brigád: ugyanazok a játékosok, ugyanaz a stáb, ugyanazok az orvosok és masszőrök. Azoknak a fiataloknak, akik felkerültek a felnőttek közé, minden ismerős lehet.”

Akárcsak a Middlesbrough-nál, Southgate az U21-es Eb után is nekiállt leveleket írni játékosainak, ezekben megköszönte erőfeszítéseiket a tornán.

„Nagyon sokat jelentett nekem és a családomnak” – mondja Bond.

Egy évvel később Southgate U21-es csapata megnyerte a touloni ifjúsági tornát. A döntőben Ruben Loftus-Cheek szerezte a győztes gólt a házigazda Franciaország ellen. Amire elérkezett a 2018-as világbajnokság, a felnőtt válogatott tíz olyan taggal büszkélkedhetett, akik korábban szerepeltek Southgate ificsapatában. Hatan közülük – Jordan Pickford, John Stones, Dele Alli, Jesse Lingard, Raheem Sterling és Harry Kane – állandó kezdők voltak. A bizalom már évekkel korábban kialakult. Amikor Roy Hodgson távozott a 2016-os Európa-bajnokság után, Southgate azzal hárította el a felkérést, hogy nincsen elég tapasztalata a felnőtt válogatott kezeléséhez.

Amikor Allardyce-nak kellett felállnia, az angol szövetségnek mindössze öt napja volt, hogy összerakja a keretét. Ekkor lépett be Southgate, és jobban helytállt, mint ahogy bárki más tette volna, és ahogyan azt gondolták volna róla.

Néhány nappal azt követően, hogy az angol válogatott 3–0-ra legyőzte Skóciát, és ígéretes 2–2-t játszott Spanyolországgal, Southgate egy interjún találta magát a St. George’s Parkban, a bizottságban ott ült Greg Clarke, Martin Glenn, Dan Ashworth, Howard Wilkinson és Graeme Le Saux.

Hosszú távú víziót vázolt fel előttük, és nem is volt kétséges, hogy kinevezik. „Azt képviseltem, hogy legalább hat évet el kell töltenie a válogatott élén – mondta később Wilkinson. – Sokat fejlődik majd, és a futballistái és fejlődni fognak.”

Southgate azonnal devoni összetartásra hívta játékosait, az elején beszedte a telefonjaikat, és a holdfényes éjszakában sátrazott velük.

A pályán is hatalmas változásokat indítványozott, átszervezte a taktikát, miután kiderült, hogy a csapat kijutott a világbajnokságra. A védelemben három embert kezdett alkalmazni, pedig sokan vélték úgy, hogy biztonságosabb lenne az a stratégia, amellyel kijutottak a vb-re. Februárban következett egy minneapolisi túra, amely több aspektusát tekintve is nagyon megtérült a nagy torna előtt. Southgate kiment egy kosármeccsre, és eszmét cserélt a Minnesota Timberwolves szakmai vezetőségével arról, miként kell helyesen blokkolni. A beszélgetés nem volt haszontalan, ezt a 2018-as oroszországi viadal is vissza­igazolta.

Southgate és az FA médiastábja ellátogatott a Super Bowl előtti sajtótájékoztatóra is, ahol mindkét csapat játékosaitól lehetett kérdezni. Úgy érzékelte, feszültség van labdarúgói és a sajtó munkatársai között: amikor Izland 2–1-es vezetést szerzett a 2016-os Európa-bajnokságon, Steven Gerrard utólag beismerte, hogy az egész második félidőben azon izgult, mit mond majd a médiának, ha kikapnak. Ha ilyesmik járnak a csapat fejében, nem csoda, ha lefagy.

„A sajtó és a csapatom közti viszony korábban gyakran volt ellentmondásos, és nem hiszem, hogy ez így jól van – mondta Southgate. – A Super Bowl sokkal nyugodtabb légkörben zajlik.”

Napokkal azelőtt, hogy az angol válogatott elutazott Oroszországba, meghívták a média képviselőit a St. George’s Parkba, ahol a teljes 23 tagú keret ott volt. „A sajtósok már régóta mondogatták, hogy a szövetségnek javítania kell a médiával ápolt kapcsolatain – magyarázza Henry Winter, a Times futballszakírója. – Volt egy-két olyan figura a csapat körül, aki a korábbi tornák idején nem volt éppen segítőkész, és azt javasolta a válogatott futballistáknak, hogy ne nyilatkozzanak. De ha mindenkit kiállítanak interjúzni, nem egytémás lesz a tájékoztató. Biztos, hogy nem áll le az egész csapat, mondjuk, Wayne Rooneyról vitatkozni. Amikor lejárt a hatvan perc, be kellett fejezni az interjúkat, de többen is ott maradtak még beszélgetni, köztük Sterling, akit nem sokkal korábban alaposan kikezdett a sajtó fegyveres tetoválása miatt. Bizalom alakult ki a játékosok és a sajtó között, és ez hatással volt arra is, hogy a közvélemény hogyan ismer meg egy-egy labdarúgót. Danny Rose szólt a depressziójáról. Ha egy játékos rosszul teljesít, kritika éri, de a szurkolók sokkal megértőbbek, ha ismerik a hátteret.”

A Sheffield Unitednak azért nem kellett 2013-ban, mert túl kedves

Ez a nyugodt légkör akkor sem szűnt meg, amikor a válogatott elutazott Oroszországba, a családtagok rendszeresen látogathatták a futballistákat a Repino Hotelban. Ahhoz, hogy kialakuljon és megszilárduljon a bizalom, Southgate nemcsak a játékosokkal, de rokonaikkal is jó kapcsolatot alakított ki. Mindenki azt érezhette, hogy együtt fontosak. Az a mentalitás, amely miatt nem kapta meg az állást a Sheffield Unitednál, most kifizetődött, és a nemzeti együttes a tudása legjobbját nyújtotta a vb-n.

Persze a dolgok egész másképp alakulnak, ha Harry Kane nem bólint be egy kései győztes gólt Tunézia ellen első oroszországi mérkőzésükön, de az is igaz, hogy Southgate minden forgatókönyvre felkészítette a csapatát, és elmondta nekik, hogyan reagáljanak, ha a dolgok nem a tervnek megfelelően alakulnak.

Az Izland elleni 2016-os Eb-meccsen még a pánik volt a reakció, most viszont nyugodtan folytatták labdabirtoklós játékukat, és türelmesen kivárták a győztes gólt.

Nem vetődtek fel hasonló problémák Panama ellen Nyizsnyij Novgorodban, Anglia 6–1-re legyalulta ellenfelét. Southgate-nek itt csak annyi dolga maradt, hogy kitalálja, miként ünnepeljen egy kézzel, mert futás közben kiugrott a válla.

Azért az is bosszantó volt, hogy egy fotós lefényképezte segédje, Steve Holland kezében a kezdő felállást. „Egy cseppet sem zavar – mondta Southgate –, az egész nem más, csak egy névsor. Persze azért a médiának el kell döntenie, hogy segíteni akarja-e a munkánkat, vagy sem” – tette még hozzá, és az üzenet udvarias, de határozott volt. Ő maga segített, hogy a sajtó munkatársai eljussanak a játékosokhoz, nem azt várta, hogy ezt kapja vissza.

„Nagyon tiszteletre méltó edző, de kemény is – mondja Winter. – Ő adja meg az alaphangot a sajtótájékoztatókon, ami ritka, mert általában a média diktálja a tempót az edzőknek. Azt hiszem, jobban örült volna, ha a játékosai egyéni feladatairól kérdezik, ezekről a világbajnokság során többször be is számolt. Végig nagy tisztelet vette körül.”

Southgate hosszasan építgette jó kapcsolatát a médiával, mindenki emlékezhet rá, milyen bátran adott interjúkat, amikor az 1996-os Európa-bajnokságon kihagyta tizenegyesét, és miként krikettezett sajtósokkal Riminiben a San Marino elleni mérkőzés előtt, amikor már kommentátor volt. Mindig rendkívül alaposan készült fel mérkőzéseire már játékosként is, nem vett részt például a Nelson Mandelával megszervezett találkozón, amikor az angol válogatott barátságos mérkőzést játszott Dél-Afrika ellen, inkább a meccsre készült. Harminchat másodperc után gólt szerzett, és Anglia megnyerte a találkozót.

Oroszországban a tizenegyesek terén volt igazán feltűnő, mennyire odafigyel az apró részletekre. A korábbi angol kapitányok nem igazán törődtek a párbaj lehetőségével, az 1996-os rossz élménye miatt nem akarta, hogy csapata is hasonlókat éljen át. Amikor eljött az idő Kolumbia ellen, Jordan Pickford cetlikkel teleragasztott vizespalackról puskázott minden egyes lövés előtt. Amikor megfogta Carlos Bacca labdáját, Eric Dieren volt a sor, hogy bevágja a győzelmet jelentő tizenegyest. „Azóta készültünk erre, hogy elkezdtük a felkészülést – emlékezett Dier. – Elégedett voltam.”

Vajon mi hangzott el Southgate-től a történelmi győzelmet követően az öltözőben? „Semmi – állítja Kyle Walker. – Másnap bejött, és azt mondta, el is felejtett szólni hozzánk, annyira tele volt érzelemmel.”

Miután Svédországot is legyőzték, Anglia 1990 után először jutott elődöntőbe világbajnokságon. Southgate miután letudta a meccs utáni kötelességeit, kiment a pályára, és csendben állt a szurkolók előtt. Olyan pillanat volt ez, amelyet sokan reméltek, de senki sem merte volna azt mondani, hogy bekövetkezik.

Szép csöndben elérte azt, amit egyik korábbi angol szövetségi kapitánynak sem sikerült. Kijutni egy nagy tornára? Sima ügy. Botrányok úton-útfélen? Szó sem lehet róla. Problémák a sajtóval? Megoldva. Klikkesedés a csapatban? Soha többé. Berezelni a tizenegyespárbajtól? Már a múlté. Ostoba piros lapok? Ilyesmi nincsen. Ragyogó játék a legnagyobb porondon? Mi az, hogy! Felkészülés a Nemzetek Ligájára? Pontosan, és az eredmény: siker ott is.

Sokáig tartott felismerni, de Angliának nem tapasztalt szövetségi kapitányra, elismerésekkel teleaggatott vezetőre volt szüksége.

Olyasvalaki kellett, aki ismeri a szigetországi futball problémáit, és tudja, hogyan gyógyíthatók azok. Valakire, akit kirúgtak a Middles­brough-tól. Valakire, akin mindenki csak átnézett.

Akit úgy hívnak: Gareth Southgate.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. januári lapszámában.)