Az ember, aki utánozta Beckhamet és elkérte Zidane gatyáját

Szöveg Andrew Murray Fotó Arthur Delloye Fordítás Marosi Gábor

Antoine Griezmann csak ül a székében, mosolyog és pislog. „Kiváló kérdés – válaszolja Yann Barthes kora esti beszélgetős műsorában, a Quotidienben arra az érdeklődésre: hol folytatja majd a 2017–18-as idényben. – A következő két hétben kiderül.”

„Rendben, akkor azt mondom, Manchester United – mondja a Gary Lineker rajzfilmfigurára emlékeztető műsorvezető, miközben kortyol a poharából. – Erre mi a válasz?”

„Elképzelhető” – érkezik Griezmann gyors felelete.
„Ha tízes skálán kellene osztályozni a valószínűségét, mennyit kapna?”
„Nos, hatost.”
„Tudatában vagy annak, mit mondtál most?”
„Igen.”

Másnap már el is harapóztak a pletykák, tekintettel arra, hogy Griezmann elkezdte lebegtetni a Manchester Unitedba igazolását, sőt rá is tett egy lapáttal: „Készen állok az igazolásra. Amikor a nyáron eldöntöm majd, hogy mi legyen, azt fogom figyelembe venni, hol nyerhetek több trófeát.”

Három héttel később azonban úgy döntött, egy évre szerződést hosszabbít spanyol klubjánál – úgy saccolják, nettó 192 ezer eurót visz haza hetente –, és sűrűn bocsánatot kért mindenkitől, „aki esetleg félreértette korábbi mondatait”.

Elsőre nem lenne nehéz némi cinizmussal szemlélni az egészet, de ha alaposabban szemügyre vesszük az eseményeket, lapul itt néhány részlet. A terjengős történet onnan indul, hogy a Nemzetközi Sportdöntőbíróság fenntartotta az Atlético Madrid igazolási tilalmát, amelyet azért szabtak ki rá, mert korábban 18 éven aluli játékosokat szerződtetett. Így ha el is adja Griezmannt, vásárolni nem tudott volna helyette.

Akkor hát mi történt valójában? A Sportdöntőbíróság húzta keresztbe a számításokat? Vagy Griezmann hívta fel személyesen Mourinhót, hogy vissza az egész? Mi lett volna, ha a Manchester United úgy dönt, jogilag támad egy záradék alapján?

A válasz egyszerű. Fogtuk magunkat, és felkerestük a filozófusok idézeteivel dobálódzó francia labdarúgót, hogy ő maga tisztázza a felvetődő kérdéseket. Már csak azért is megérte, mert Zinédine Zidane gatyájáról is kiderült valami.

Éric Olhats semmi másra nem vágyott, csak arra, hogy hazajusson Bayonne-ba, a Franciaország déli, Spanyolországgal közös határán fekvő városba, miután Argentínából érkező repülőgépe 2005-ben leszállt Párizsban. Hiába, mert barátai végül rávették a Real Sociedad játékosmegfigyelőjét – aki Buenos Airesben járt, mert egy néhány éve már rajta tartotta a szemét az argentin fővároson –, hogy látogasson ki velük egy ifitornára a Paris Saint-Germain Camp des Loges edző­pályájára.

Olhats nem akart hinni a szemének. Az egyik mérkőzés utolsó tíz percére beállt egy fiú, akivel épp a Montpellier tárgyalt, és nem a klub hivatalos mezét viselte, hanem egy pólót, aminek az első felén a Jamaica felirat szerepelt. Az alacsony, vékony és feltűnően szőke gyerekről Olhats azonnal tudta, hogy a Real Sociedad pontosan őt keresi.

„Technikája és játékának könnyedsége azonnal levett a lábamról – idézte fel később a történteket Olhats. – Csodálatos, mit művelt a labdával! Az járt a fejemben, ha fizikálisan fejlődne egy kicsit, a legnagyobbak közé nőhetne fel.”

Olhats beleásta magát a témába. Megtudta, hogy csupán egy héttel korábban a Metz visszautasította a srácot, mert túl alacsonynak találták a klubnál. Megkérdezte a Montpellier jelenlévő képviselőit is, hogy akarják-e maguknak ezt a kiváló technikával megáldott, de törékeny labdarúgót. Ők is nemet mondtak. Ezért a torna végeztével átadta a névjegyét és egy lezárt borítékot Griezmannak. Ez utóbbit csak akkor nyithatta ki, amikor szülei visszaérkeztek tunéziai nyaralásukról.

„Szeretnél San Sebastianban futballozni?” – tette fel a kérdést az iromány. „A szüleim azonnal felhívták, azt hitték, amolyan tréfa lehet az egész – idézi fel a történteket Griezmann a FourFourTwo-nak, miközben nevet, mert talán még ő maga sem hiszi el igazán azt, ami azon a tavaszi napon történt. – A lelátóról nézte a játékomat, és valamit meglátott bennem. Megkérdezte, hány éves vagyok, átadta a levelet, és ezzel végeztünk is. Nem is akartam elhinni.”

Sokat jelentett az eset a családnak is, mert korábban nagy utat tettek meg. A kis Antoine a futball megszállottja volt. Anyai nagyapja, Amaro Lopes hivatásos labdarúgó volt szülőhazájában, Portugáliában. A Pacos de Ferreirát erősítette, majd Franciaországba költözött, hogy az építő­iparban helyezkedjen el. Az apja félprofiként futballozott, majd az edzősködésre nyargalt át, ifik mestere lett szülővárosában, Maconban.

„Technikája azonnal levett a lábamról. Az járt a fejemben, ha fizikálisan is fejlődne, a legnagyobbak közé nőhetne”

„A családom mindig is rajongott a futballért – fejtegeti Griezmann, míg öccse, Theo azt is felidézte nekünk, hogy Antoine állandóan a könyvei hátuljára rajzolgatott, volt, hogy azt örökítette meg, hogy a televízió interjút készít vele egy fontos győzelmet követően. – Rendszeresen elkísértem apámat a helyi csapat edzéseire. Amikor kicsit idősebb lettem, már magam is beállhattam, és lehetőséget is kaptam náluk. Nekem mindig is a futball jelentette és jelenti az örömet.”

Emellett volt két példaképe is.

„Zinédine Zidane igazodási pont az életemben 1998-tól egészen a mai napig. Ez természetesen nagyban összefügg azzal, amit a győztes világ- és Európa-bajnokságon mutatott – mondja, majd akaratlanul is szóba hozza a Manchester Unitedot. – Nagyon kedveltem David Beckhamet is, miatta kezdtem el érdeklődni a tetoválások iránt is. Nem mondanám, hogy utánoztam a stílusát, de nagyra tartottam őt, és róla kutakodtam az interneten is.”

Ugyanakkor voltak időszakok, amikor a futballhoz való viszonya lanyhult egy kicsit. A PSG, az Auxerre, a Saint-Étienne, a Sochaux és gyerekkori klubja, a PSG mind túladott rajta. Édesapja, Alain és édesanyja, Isabelle már-már feladták a reményt, amíg meg nem jelent Olhats, akit már kevésbé érdekelt Griezmann fizikalitása francia kollégáinál.

„Több száz levelet írtam meg, és országszerte jártunk próbajátékra, de mindenhol ugyanazt a választ kaptuk. Azt, amit a legkevésbé hallottam szívesen: hogy kicsi vagyok – emlékszik vissza Griezmann. – Voltak pillanatok, amikor nem volt egyszerű, de nem adtam fel. Mindig küzdöttem, és lám, most itt az eredménye. Szerintem nem lennék most itt, és nem lennék ilyen erős, ha nem így alakul a gyerekkorom.”

„Elkértem Zidane gatyáját. Ma is megvan, nagy becsben tartom. A szülővárosomban van egy szekrényben”

Erre a lelki erőre szüksége is volt, amikor a Real Sociedadba került, nyolcórányi utazásra és 900 kilométerre a család otthonától.
„Ami a futballt illeti, száz százalékig otthon éreztem magam, de a családom nagyon hiányzott. Kemény időszak volt.”
Kezdetben megviselte a nyelvből és a távolságból eredő kulturális sokk. Olhats azt javasolta neki, hogy három hétre költözzön hozzá. Ebből lett végül hat év, és a szakember később azt állította, ő lett a fiatal­ember „apja, anyja, nagypapája, nagymamája és legjobb barátja is egyben”.

„Mindent neki köszönhetek, ez most már mindig így marad – mondja Griezmann Olhatsról, aki ma az ügynöke. – 2005 óta dolgozunk együtt, nagyon tisztelem őt.

Hamarosan elkezdte megszokni új környezetét, amit bizonyára az is segített, hogy a Real Sociedad akadémiáját az öt legnagyobb európai bajnokság második legjobbjának választották. Griezmann a mai napig elkötelezett egykori klubja iránt. „Nagyon hisznek a fiatalokban – mondja. – Nem félnek játszatni őket a felnőttek közt. Olyan kiképzést kaphat ott az ember, amitől meglesz az önbizalma, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa.

Minden arról szólt, hogy képesek legyünk tartani a labdát, és szűk helyen boldogulni. Amit ott tanultam, mindenhova vinni fogom magammal.”

Griezmann nagyon eltökélten készül mostanában is, mindent és mindenkit tanulmányoz, amit és akit csak lehet, videókat néz, a világ minden táján tevékenykedő csatárokat elemez.

„Mindig is ezt csináltam. Figyelem a többieket, hogy megértsem, mitől olyan jók, és miben fejlődhetnék még. Bármely bajnokság bármely csapatát szívesen veszem szemügyre, lesem a csatárok mozgását, és igyekszem észrevenni a gyengeségeiket és erényeiket.”

Az uruguayi Martín Lasarte, aki akkoriban a Real Sociedad edzője volt, a 2009–10-es idény felkészülési időszakában szavazott bizalmat a 18 éves Griezmann-nak. Egyébiránt a fiatal Luis Suáreznek is ő adott esélyt a Nacionalban. Mivel Griezmann kihagyhatta a B- és C-csapatokat, mindent megtett, hogy éljen a lehetőséggel. „Minden egyes edzésünkön a maximumot akartam kihozni magamból – folytatja. – Martín alaposan rajtam tartotta a szemét az első időkben. Szüntelenül csak buzdított.

Carlos Bueno csatár is a segítségemre sietett. A levegőben szörnyetegként viselkedett, szüntelenül dolgozott a fejjátékán. Megkértem, segítsen, hogy én is olyan jó lehessek, mint ő. Felnéztem rá, szerettem volna utánozni.”

A dolog működött. Lehet, hogy csak 175 centiméter magas, mégis kifogástalanul fejel, így cáfolva rá a korai aggodalmakra, amelyek a magasságára vonatkoztak. Első két gólja fejes volt a 2016-os Európa-bajnokságon. Ezek közül a második tíz méterről született Írország ellen.

„Nehéz megmagyarázni, hogy miért, de nem volt bennem semmi kétség – idézi fel azokat az időket Lasarte. – Ugyanezt éreztem Suárezzel is. Hasonlóan tisztán és egyszerűen látják a dolgokat, és ugyanolyan céltudatossággal mennek előre. Luisnak a Barcelona volt az álma, Antoine-nak a francia válogatott. Komolyan vette, koncentrált és technikailag is kiforrott volt.”

Akkoriban még szerény és visszahúzódó játékos benyomását keltette, ennek ellenére egykori csapattársai pimaszabb oldalára is emlékeznek. „Kék szemével olyan, mint egy ártatlan kis angyalka, de valójában ő a megtestesült ördög” – szellemeskedett később Lasarte.

Amikor még az ifik közt futballozott, Griezmann gyakran volt labdaszedő az Anoeta-stadionban. Amikor a Real Madrid látogatott hozzájuk 2005-ben, nem szalasztotta el a lehetőséget, hogy megtekintse kedvencét, Zinédine Zidane-t, aki az utolsó profi idényét töltötte. Akkor is résen volt, amikor az egyik hazai játékos már elkérte a világsztár mezét. Odament hozzá, és egész egyszerűen elkérte a gatyáját.

Kikísérte őt a játékoskijárón, ahol már biztonságban levehette. „Még mindig megvan, nagy becsben tartom. Franciaországban van a szülővárosomban, az egyik szekrényben. Ott is marad, amíg meg nem építem azt a szobát, amelyet a trófeáknak szánok, és már régóta tervezgetek.”

Az a Spongya Bob-os alsónadrág viszont, amelyről a magyar FourFourTwo 59. számában már értekeztünk, a múlté.

Bueno balján már az első mérkőzésén gólt szerzett; a tizenhatos széléről született a Huesca ellen, még szeptemberben. Nem is csoda, hogy hamarosan rendszeres kezdő lett a csapatban, amely magabiztosan menetelt a Segunda-cím felé.

„Hihetetlenül jó érzés volt, hogy betaláltam az első meccsemen – idézi fel a régi időket. – Az álmom vált valóra azzal is, hogy beállítottak, és azzal is, hogy ebből gól született. Nagyon büszke vagyok a mai napig.”

Így indult el a karrier, amelynek során a La Liga egyik legragyogóbb reménységévé nőtte ki magát. A Bajnokok Ligája 2013–14-es idényében emlékezetes ollózott gólt szerzett, csapata ennek köszönhette, hogy továbbment a csoportkörből, míg a Lyon, gyerekkori klubja azt, hogy kiesett. Ez a gól csúcsra emelte. Az idény során végül húszat jegyeztek fel a neve mellé.

„A Lyon sem volt más a többi a csapatnál – eleveníti fel Griezmann azt a mérkőzést. – Nem tudom, ez-e a legszebb gólom, de az biztos, hogy az egyik legfontosabb, ugyanis ezzel jutottunk a kieséses szakaszba.”

A következő nyáron az akkor aktuális spanyol bajnok és BL-ezüstérmes Atlético Madrid eladta Diego Costát a Chelsea-nek, és 24 millió fontnyi összegért megvette a Real Sociedad ifjú csatárát. Azok után, hogy a csatárhármas bal szélén játszott előző csapatában, csak nehezen szokta meg Diego Simeone nagyon intenzív 4–4–2-es felállását, ahol középcsatárként tűnt fel.

„Hat hónapon keresztül csak szenvedtem – vallja be nagyon őszintén. – Nehéz volt elsajátítani az új stílust, de keményen odatettem magam az edzéseken. A vezetőedző ötlete volt, hogy behoz középre, amikor a klubhoz szerződtem. Ma már sokkal inkább érzem magam középcsatárnak, mint szélsőnek. Új szerepet kellett elsajátítanom, de büszke vagyok rá, hogy ez végül sikerült. Sokat fejlődtem labdarúgóként.”

Vajon volt-e olyan, amikor úgy gondolta, hogy nem lesz sikeres? „Nem, ilyen sosem fordult elő. Mindvégig tudtam, hogy jól fog menni, ehhez semmi kétség nem fért.”

Végül egy Athletic Bilbao elleni mesterhármas – a gólok közt egy védjegyévé vált fejessel – indította be pályafutását új klubjánál 2014 decemberében.

A következő 16 mérkőzésen 16 gólt szerzett, és többé már nem nézett vissza. Tapasztalhatta, milyen Diego Simeone hírhedt győzni akarása, amihez hozzátette saját gólétvágyát. A most záruló volt a negyedik olyan idény, ahol egymást követően több mint 20 gólt szerzett, amihez mindig rengeteg gólpassz is járult.

„Minden annak köszönhető, hogy pozíciót váltottam. Igyekszem az előnyömre kovácsolni minden egyes helyzetet. Nem arról van szó, hogy a játékstílusom egyik eleme megváltozott volna. Minden eleme megváltozott. Ésszel futballozom, miközben igyekszem élvezni. Csapattársaim sokszor figyelmeztetnek: lassítsak egy kicsit, és használjak el kevesebb energiát, de úgy érzem, ez nem megy. Látom, mennyit tesznek hozzá egy-egy mérkőzéshez, és ebből nekem is részt kell vállalnom. Ez a hozzáállásom az Atletinél fejlődött ki. Sokoldalúbb játékos lettem, és ez kemény munka eredménye.”

Újabban minden egyes gólját Drake Hotline Bling videoklipjének imitált tánca követi.

„Az egész azzal kezdődött, hogy nagyon szeretem Drake-et – mondja nevetve Griezmann. – Minden egyes számát kedvelem, és amikor megláttam a Hotline Bling klipjét, elhatároztam, hogy lemásolom, és felhasználom a gólörömömnél. Még nem találkoztunk személyesen, de remélem, egyszer összejön.”

Azzal, hogy az Atlético Madrid játékosa lett, Griezmann belecsöppent az ádáz madridi konkurenciaharcba a Real Madriddal, illetve az országos rivalizálásba is, amelynek része a Barcelona is. Milyen érzés benne lenni az ilyesmiben? Még szinte be sem fejezhetjük a kérdést, máris belevág a részletes válaszba.

„Harcban állunk, mindenért háború zajlik. Minden egyes labdáért, minden másodpercért. Győzni akarunk, gólt szeretnénk szerezni. Ettől leszünk erősebbek. A saját stílusunkban focizunk, ahogy a Real Madrid és a Barcelona is. Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem az eddigi tevékenységem az Atléticóban, az az »erőfeszítés« lenne. Kezdjük a vezetőedzőnél. Utána jönnek az edzők, a fiziológusok, a stábtagok. Minden egyes munkatárs minden egyes pillanatban azon van, hogy a klub előrelépjen. Mi, labdarúgók csak erre reflektálunk a pályán.”

A mentalitás Siemone alapelvein nyugszik, aki úgy tekint francia csatárára, mint három az egyben játékosra. „Úgy húz, mint egy közép­pályás, úgy passzol, mint egy játékmester, és úgy fejezi be az akcióit, mint egy csatár” – mondta egyszer róla Simeone.

„Cholo a legjobb ebben az egészben – mondja Griezmann, miközben a becenevén említi mesterét. – Rengeteget tanultam tőle. Rendkívül hálás vagyok neki, hogy fontos emberévé tett a csapatnak, és mindazért, amit az irányításával tanulhattam. Szép tőle, hogy érett játékosként kezel.”

Hiába azonban a sok szép gól, gólpassz és pozitív energia, egyvalami még hiányozhat az Atlético Madridnál, és ez a trófea. A csapat többször is közel került a sikerhez, de a 2016-os BL-döntőben lenyomta a Real Madrid, majd a legutóbbi idény elődöntőjében is a városi rivális búcsúztatta őket.

„Természetesen nagyon fáj az előző évad, ez volt a harmadik, amikor egészen közel kerültünk ahhoz, hogy a magasba emeljünk egy serleget – magyarázza Griezmann, akinek eddigi egyetlen ilyesféle sikere a 2009–10-es másodosztályú bajnoki cím. – A visszavágón azonban hatalmas jellemünkről tettünk tanúbizonyságot, miután az első meccset három nullára elveszítettük. Ez is mutatja, mire lehetünk képesek.”

Griezmann már tizenegy hónappal korábban is megmutatta, milyen jellem is, amikor a San Siróban zajló tizenegyespárbajon elvállalt egy lövést, miután a rendes játékidőben kihagyott egyet.

„Egyetlen másodpercig sem gondolkodtam el rajta – állítja arról a milánói esetről, ami azt bizonyítja, hogy idegrendszere erős kötélzetből készült. – Fontos volt a csapatnak, hogy elvállaljam, és az én ön­becsülésemnek is jót tett, hogy végül bement.”

Így beszél egy büszke labdarúgó, aki tudja, mi az a csapatszellem. Talán nem is véletlen, hogy az Atlético Madrid mezében idézi fel leg­érzelmesebb pillanatát, amikor legeslegutolsó Vicente Calderónban játszott mérkőzésén gólpasszt adott Fernando Torresnek, aki ezzel nyitotta meg a gólözönt. A csapat ugyanis a 2017–18-as idényt már az új stadionjában, a Wanda Metropolitanóban kezdi meg, Madrid másik, keleti felén.

„Miután lefújták a találkozót, sokféle érzés futott át rajtam. Boldog voltam a rengeteg emlék miatt, ugyanakkor egy kis szomorúságot is éreztem. Igen, persze, már vár ránk az új aréna, ahol biztosan új történelmet írunk majd, és alig várom már, hogy így legyen.”

„A gólörömöm úgy lett, hogy megláttam a Hotline Bling klipjét, és elhatároztam, hogy lemásolom”

Előtte meg pihenhet egyet, ami ritka az életében. Tavaly az Európa-bajnoksággal telt a nyár, itt a torna legjobbjának választották.
„A legjobb az, amikor egy kicsit játszhatok a PlayStationön, vagy a kislányommal lehetek – avat be bennünket, miként is szokott pihenni. – Ha meglátom Miát egy súlyosabb vereség után, egyből jobb kedvre derülök. Csodás, hogy végre nyaralhatok egy nagyot a családommal.

A kosárlabdát is szeretem, ha van egy kis szabad időm, azon vagyok, hogy megnézhessem az NBA mérkőzéseit. Ha nem labdarúgó lettem volna, biztos, hogy a kosárlabdába vágok bele. Nem vagyok rossz, de valljuk be, egy kicsit alacsony vagyok ahhoz, hogy profiként űzzem.”

Griezmann alkarján ott virít egy arab betűkkel írt tetoválás, ami a francia írótól és filozófustól, Antoine de Saint-Exupérytől származik, és magyarul így szól: „Váljon álommá az életed, váljanak valóra az álmaid!”. Vajon hogy gondolja, ő már eljutott erre a pontra?

„Filozófiai szemszögből nézve igen – kezdi a bölcseleti választ Griezmann. – Még mindig égek a vágytól, hogy mind több és több trófeát gyűjtsek be, de azzal már mindent elértem, hogy labdarúgó vált belőlem. Szeretnék a világ legjobbjává válni.”

És ezzel vissza is jutottunk a kiindulópontunkra. Vajon melyik klubnál fordulhatna ez elő? Mindössze 24 órával azt követően, hogy május 21-én 3–1-re legyőzték az Athleticet, a csatár már a Manchester Uniteddal flörtölt egy francia tévéműsorban.

Igaz, szépen beszélt klubjáról is: „Az Atlético a családom, nagyon sok mindenen mentünk át együtt”. Úgy érzi, végül emiatt a szoros kötődés miatt nem tudott lelépni, amikor az átigazolási tilalmat kiszabták klubjára júniusban. Még példaképe, David Beckham Manchester Unitedjába sem.

„Legfőképpen az átigazolási tilalom kivetése miatt maradtam a klubnál – tárja fel az igazságot. – Az Atléticónak most sokkal nagyobb szüksége van rám, mint bármikor máskor. Úgy éreztem, muszáj maradnom, nem lenne elegáns lelépnem. Nem én lettem volna, és nem is tudom, hogyan néznék a tükörbe, ha ily módon távoztam volna.

Beszéltem Simeonéval, kértem, tárgyaljuk át a helyzetet, a lehetőségeket, és mondja el, mennyire számítana rám. Ezt követően véglegesítettünk mindent Miguel Ángel Gil vezérigazgatóval. Túlzottan tisztelem ezt a klubot és az itt dolgozókat ahhoz, hogy így lépjek le. Ugyanígy volt ez annak idején a Real Sociedaddal is. Mindent megkaptam.”

Akkor is ez a helyzet, ha jönne egy klub, amelyik kifizeti a záradékban szereplő összeget?

„Akkor is, mindenképpen. Nagyon fontos számukra, hogy itt maradjak erre az újabb idényre, úgyhogy akkor sem hagynám itt őket, ha valaki kifizetné, ami jár.”

Olyan pletykák is keringtek, hogy személyesen hívta fel José Mourinhót, azzal a szándékkal, hogy tájékoztassa a döntéséről.

„Nem, ez nem igaz – szakít gyorsan félbe bennünket. – Egy cseppet sem igaz. A döntést én hoztam meg, és én közöltem a klubbal, ennyi az egész.”

Griezmann válasza rendkívül határozott, ahogy az a vélemény is, hogy egy év múlva már tényleg aláír az angol klubhoz.

„Hogy őszinte legyek, tényleg nem tudom – önt tiszta vizet a pohárba. – Az Atlético játékosa leszek a következő idényben, a többit majd meglátjuk a maga idejében. Ez egy év múlva lesz majd esedékes.”

Úgyhogy nem tudjuk, lesz-e Griezmann valaha is a Manchester United labdarúgója. Jövő ilyenkorig biztosan nem.

1991
Maconban született, 60 kilométerre Lyontól Alain és Isabelle gyermekeként. Nagyapja, Amaro Lopes a Pacos de Ferreira játékosa volt Portugáliában. Apja félprofiként focizott.

 

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. augusztusi lapszámában.)