Szöveg Alison Ratcliffe
A háborút követő években az uruguayi Fray Bentosban gyártott húsos-vesés konzervpite közkedvelt étel volt Nagy-Britanniában. Az Uruguay-folyó mentén álló gyár ma már csak kísértetjárta acél- és betonmonstrum. Július 1-jén azonban Fray Bentos utcái épp olyan kihaltak voltak, mint maga a gyár: a teljes lakosság bezsúfolódott a 25 ezer fős megyeszékhely kocsmáiba, hogy megnézzék, hogyan megy városuk szülöttje, Lucas Torreira Cristiano Ronaldo idegeire a vb-n.
Torreira első klubjának, az IA 18 de Juliónak székházában felnőtt férfiak fakadtak sírva, amikor Uruguay 2–1-re legyőzte Portugáliát. Odakint az utcák megteltek zászlókkal teleaggatott, dudáló autókkal. A klub kitett a honlapjára egy mémet a Ronaldo mögött feltűnő Torreiráról, Cristiano pedig kidagadó nyaki ütőérrel így könyörög: „Spori, csináljon már valamit, nem akar leszállni rólam!”.
Ez volt Torreira második tornája a válogatottal. A tavalyi év végére már majdnem feladta a reményt, hogy behívják, hiszen oly sok időt töltött távol Uruguaytól. A szurkolók és a sajtó is egyre nagyobb nyomást gyakoroltak a válogatott harsány edzőjére, Óscar Tabárezre, félve, hogy az ifjú tehetség végül olasz állampolgárságot kér, hiszen tizenhét éves kora óta ott játszik.
De Torreira legfeljebb lézer segítségével tudna megfeledkezni a gyökereiről: a 18 de Julio címerét a jobb vádlijára tetoválva viseli. Amikor februárban a Sampdoria mezében gólt rúgott a Torinónak, ujjaival P-betűt formázott, Pichuri Rodrígueznek, az ifjúsági csapat edzőjének ajánlva a gólt.
Torreira édesapja, Ricardo mindent elkövetett, hogy fia kamatoztatni tudja tehetségét a Rio Negro megyei bajnokságon kívül is. Lucas és bátyja, Claudio is jól teljesített a Montevideo felvételijén, de nem engedhették meg maguknak, hogy a fővárosba költözzenek. „Amikor Lucasra került a sor, megesküdtem, hogy sikerülni fog” – mondja Ricardo.
Lucas tizenhat évesen csatlakozott a Montevideo Wanderershez. Édesapja munkát vállalt egy szállodában, emellett négy rádióban dolgozott mint sportkommentátor. „Szerencsére a Wanderers megebédeltette a vidéki fiúkat, úgyhogy onnan hordtam haza magamnak dobozban a vacsorát – árulja el Lucas. – Egy éven át csak azon a kaján éltem a Montevideónál.”
Szüksége is volt a tápanyagra. „Addig csatárként vagy tízesként játszottam, de az edző, Marcelo Piriz szélső középpályássá tett. Meg kellett tanulnom szerelni és nagy területet bejárni, hiszen addig a kapu előtt játszottam.”
Hála a Wanderers kapcsolatának a Pescarával, Torreira 2013 decemberében Olaszországba utazhatott az utánpótlás-neveléséről híres Serie B-klub felvételijére. Második csatár lett a 3–5–2-es felállásban. Egy nemzetközi ifjúsági tornán hat góllal tarolt, amivel kiérdemelte a kapitányi karszalagot és a szerződést: a fizetése 1250 euróról 10 ezerre ugrott.
„Olyanok voltunk, mint a kövér karneválisten, Dios Momo: azt ettünk, amit csak akartunk – mondja az édesapa. – Addig folyton a szomszédos indiai étterembe jártunk enni, mert csak másfél euróba került!”
A 2014–15-ös idényre nemcsak Torreira étrendje változott meg, de a szerepe is. Massimo Oddo, a Lazio egykori védője, az utánpótlás edzője nem a játékmesteri szerepet szánta neki. „Középső középpályás lettem, ami megváltoztatta az életemet” – mondja Torreira. Amikor Marco Baroni távozásával Oddo lett a felnőttcsapat edzője, magával vitte az uruguayit is.
A Sampdoria már 2015 júliusában megtalálta és meg is vette Torreirát, de kölcsönben otthagyta a Pescaránál, ahol a 2015–16-os idény második felében nevet szerzett magának, mivel a csapat feljutott a Serie A-ba.
Torreirát már várták Genovában: földije, Gaston Ramírez segített neki beilleszkedni. „Elképesztő, hogy ugyanabban a csapatban játszik valaki, aki ugyanabban a városban született, mint én – mondja Lucas. – Fray Benitosban Gastont úgy emlegetik, mint a futballistát, aki befutott. Igazi példakép. Rengeteg tanácsot kapok tőle.”
Miután a Sampdoria megnyerte a genovai rangadót 2017 novemberében, Torreira leült vacsorázni Ramírezzel és a Bologna egykori középpályásával, Ruso Pérezzel, hogy kikérdezze őket az uruguayi válogatottról. Felkereste már a Juventus, az Inter, az Atlético Madrid, és szerzett már gólt a Serie A-ban is: két távoli bombagólt lőtt októberben a Chievónak. Tabáreznek bőven volt alkalma felfigyelni rá. A várva várt pillanat végül idén márciusban jött el, amikor pályára léphetett a Kínai Kupán.
Torreira 2017–18-as Serie A-idénye a kreatív labdaszerző középpályás képét mutatja: a legjobb tíz között volt passzolásban (kilencedik), szerelésben (harmadik), megnyert párharcokban (hatodik), és az ellene elkövetett szabálytalanságokban (hatodik). „Nyilván azért, mert a pálya középvonala mentén gyors játékot játszunk – mondja Lucas a Sampdoria stílusára utalva. – Sokat érek labdához, és gyorsak a passzaim.”
A maga 168 centijével Torreirát gyermekkora óta Enanónak, vagyis Törpének becézik, de ő a termetéből is előnyt farag gyors lábú középpályásként. Hatalmas teljesítménye után egy olasz újság elkeresztelte „kisnagyembernek”. Torreira stílusát Marco Verrattiéhoz hasonlítják, a Pescara egykori segítője, Marco Donatelli pedig Sergio Busquets után Európa legjobb középpályásának tartja Lucast.
Legjobban az uruguayiak fogalmazzák meg Torreira szerepét. Úgy hívják: Pacman, felidézve az egyszerűbb kort, amikor a konzervpite még elfogadható vacsorának számított Nagy-Britanniában.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2018. szeptemberi lapszámában.)
