Szöveg Michael Cox, Nick Moore, Andrew Murray Fordítás Gerendai Márk
Amikor a Blackburn megnyerte a Premier League-et, közterületen edzettek
Amikor Gianfranco Zola csatlakozott a Chelsea-hez, maga vette meg a tréningfelszerelését
Amikor Arséne Wenger megérkezett az Arsenalhoz, helyi diákokkal osztozkodtak az öltözőn
Képzeljük el, ahogy Sergio Agüero az edzés szünetében a kezében bankjegyeket szorongatva kiugrik a közeli sportboltba, hogy megvegye azt a felszerelést, ami a Manchester City mutatós edzőkomplexumából, az Etihad Campusról hiányzik. Vagy képzeljük el, ahogy Mauricio Pochettino edzését a Hotspur Wayen fegyelmezetlen kisdiákok zavarják meg, akik életük első tréningjét kezdik. Ezek olyan képtelenségeknek tűnnek, mint az, hogy Eden Hazard kora reggel gőzölgő kutyagumikat kerülgessen valami közterületen, miközben azokat a figurákat gyakorolja, amelyekkel a Chelsea megnyeri a Premier Legaue-et.
Manapság mindegyik esemény képtelenségnek számít, de nem is olyan régen még ez volt a valóság. Mindössze két évtizeddel ezelőtt az angol labdarúgás legnagyobb alakjai nyomorúságos körülmények között, porladó épületekben kényszerültek edzeni. Rövid idő alatt azonban a Premier League kőkorszaki edzőpályáiból űrkorszaki komplexumok váltak.
Vigyázzatok a gödrökkel! Az 1998–99-es idényben a csapat a Spurs Lodge edzőpálya körül fut
Önmagában az a tény is meglepő, hogy az edzőpálya fogalma nem régóta létezik. A 20. század első felében az általános gyakorlat szerint a csapatok saját hazai pályájukon edzettek. Sőt, a lelátók adottságait is használatba véve igen gyakran erőnléti edzés gyanánt fel-le rohangáltak a focisták a stadionban. Ez manapság sokakat mosolyra fakaszt, ha belegondolunk, milyen mérnöki műgonddal készülnek el a napi edzéstervek, ráadásul a modern stadionokban már nincsenek állóhelyek, ahol testgyakorlatokat lehetne végezni.
A háborút követő időszakban a klubok felismerték, hogy a pályák állagának megóvása érdekében át kell helyezniük az edzéseket más helyszínre. Az új helyek többnyire nyitott, minimális felszereltséggel bíró pályák voltak, sokszor közterületen, öltözők nélkül. Még a Premier League kezdeti éveiben is használtak olyan edzőpályákat, amire manapság egy hivatalos bajnokságban szereplő csapat fel sem merészkedne.
Az egyik legjobb példa a Blackburn Rovers története, akik az 1994–95-ben szerzett bajnoki címüket nagyrészt az edzőpályán töltött fáradozásaiknak köszönhették. Kenny Dalglish edzéseit Ray Harford is átvette, akit a Blackburn játékosai előrelátónak és progresszívnek találtak modern módszerei miatt. Azonban a módszertani újítás nem illett össze azzal a rettentő minőségű pályával, ahol az edzések zajlottak.
A multimilliomos tulajdonos, Jack Walker rengeteg pénzt tett a csapatba, kétszer, Alan Shearer és Chris Sutton megszerzésével is megdöntötte az akkori átigazolási rekordot. Később Walker egy edzőpálya megépítését is célul tűzte ki, de a grandiózus tervet meghiúsította, hogy nem volt rendelkezésre álló terület a klub tulajdonában, ahová építkezhettek volna. Dalgish maga telefonált a helyi önkormányzathoz, hogy megegyezzen egy darab föld bérleti feltételeiről.
Míg Harford legfontosabb eszköze a síp volt, amivel taktikai edzéseit vezényelte, Dalgish számára egy egyszerű csavarkulcs volt a leghasznosabb szerszám. Mivel az edzésre használt területeken nem voltak kapuk, a Rovers a saját hordozható kapuit szállította oda, és a korábbi háromszoros BEK-győztes edző saját kezűleg csavarozta össze a keretet, mielőtt a játékosok megérkeztek volna.
Miközben a csapat vadonatúj bázisa még épülőfélben volt, a Blackburn a város nyugati felében edzett egy félreeső helyen. A füves területet egy keskeny út osztotta két részre, ami a temetőbe vezetett. Az edzések gyakran félbeszakadtak, és a játékosok lehajtott fejjel tisztelegtek az ideiglenes pályán áthaladó temetési menet előtt.
Miután jó pár labda veszélyesen közel suhant el a szeretteiktől búcsút vevő gyásznép mellett, Dalgish odébb helyezte a kapufákat, de így sem oldódott meg minden probléma, ugyanis a terület tele volt kutyaürülékkel. Ha figyelembe vesszük, hogy sem öltözők, sem zuhanyzók nem álltak a játékosok rendelkezésére, látható, hogy mennyire nehézkes körülmények között kellett gyakorolniuk. A játékosok reggelente az Ewood Parkhoz hajtottak kocsival, ahol átöltöztek, majd három mérföldet autóztak az edzés helyszínére, ezután vissza az Ewoodra ebédelni, ahol sokszor szurkolók várták őket. Mivel mosoda sem állt a rendelkezésükre, mindenki hazahordta a szennyesét. A körülmények ellenére, amelyek egyébként sok klubnál hasonlóan szerények voltak, a csapat a Premier League-ben szerepelt.
A Manchester City 200 millió fontért épült Etihad Campusa 2014-ben nyílt meg 16 pályával és 7000 férőhelyes arénájával
A Chelsea továbbra is a londoni Imperial Collage-tól bérelte a létesítményeket, és az M4-es autópálya és a Heathrow között elhelyezkedő Harlingtonon edzett. A leszálló gépek zaja gyakorta félbeszakította a tréningeket. Glenn Hoddle menedzserként sem egy rendes irodával, sem telefonnal nem rendelkezett. Az igazolások előkészítéséhez szükséges telefonhívásokat az épület folyosóján található fizetős telefonról intézte, ilyenkor előre felszerelkezett egy marék aprópénzzel. Mivel akkoriban a futballcsapatok gyakran osztozkodtak egyetemekkel, egy alkalommal Gianfranco Zola meglepődve tapasztalhatta a hosszúra nyúlt, szabadrúgásokat gyakorló edzés után, hogy az öltözőben hagyott ruháit kidobálták az egyetemisták, akik kibérelték délutánra a komplexumot.
Az olasz játékost a felszerelések hiánya is zavarta. Miután többszöri kérése is süket fülekre talált, a Parma egykori játékosa maga vásárolta meg a szükséges eszközöket. A kellemetlenségek ellenére az erőfeszítés megtérült: Zola első gólja a Chelsea színeiben szabadrúgásból született az Everton ellen 2–2-es állásnál, 1996 decemberében.
1953-ben a Stamford Bridge lelátóin remekül lehetett edzeni is
A Chelsea edzőkomplexuma nemigen fejlődött amíg Roman Abrahamovics meg nem vette a csapatot 2003-ban. Az orosz tulajdonos első dolga volt, hogy találjon egy területet, ahová felépítheti az új pályát. Amíg az építkezések zajlottak Cobhamben, Abramovics néhány apróbb változtatást eszközölt Harlingtonban, a régi területen. A pálya mellett négy kis öltöző állt, mindegyikben hat ember fért el: egyet az angol, egyet a francia, egyet az olasz, egyet pedig a világ többi országából érkező csapattagok használtak. Persze mindenki egyetértett abban, hogy a csapatszellemnek nem tesz jót egy ilyen épület, így az orosz kiüttette az egyes öltözők közti válaszfalakat. Egy másik újítás pedig Frank Lampard szerint saját teljesítményének növekedését okozta: a kapuk mögé felszerelt hálónak köszönhetően nem kellett időt vesztegetni az elrúgott labdák megkeresésével és visszahozásával.
Rúgjuk ki a bölcsőde igazgatóját!?
A modern tréningkomplexumokban nem csak edzők dolgoznak. A nagy létszámú személyzet tagjai között egészen különleges munkaköröket is találtunk.
Kölcsönjátékosok technikai edzője
Sok előnye származhat a fiatal tehetségeknek abból, ha kölcsönjátékosként szereznek tapasztalatokat egy másik klubnál. De mi van akkor, ha ez a másik klub nem biztosít eléggé színvonalas edzéseket? A Chelsea ezt a problémát is megoldotta, bár nem biztos, hogy minden klub örül, ha a kölcsönjátékok technikai edzője ellenőrzés alatt tartja a játékosokat. Jelenleg Eddie Newton, az FA-kupa 1997-es döntőjének gólszerzője tölti be a posztot a csapatnál. Ő tartja a kapcsolatot a kölcsönadott játékosokkal, és ellenőrzi, hogy a képzésük megfelelő-e.
A teljesítménynövelés szemléleteinek szakembere
Nos, vajon hogy fogják kitalálni az edzők, hogy melyik módszer a leghatékonyabb, ha a játékosokból jobb teljesítményt kell kihozni? A Manchester City éppen ezért veszi igénybe Sam Erith szaktudását az Etihad Campuson. A klub weblapja szerint az ő feladata a világ nagy csapatai által alkalmazott pszichológiai, sporttudományi és gyógyszerészeti módszerek megismerése és közvetítése saját klubja felé. Feltételezésünk szerint Erith gyakran figyelmezteti a játékosokat, hogy igyanak sok vizet, nyújtsanak és lőjék be a labdát a hálóba.
Bölcsődeigazgató
Vita tárgya lehet, hogy ki a nagyobb szociopata: a profi labdarúgó, aki vicsorogva belemászik a partjelző képébe vagy a kétéves kisgyerek, aki egy elveszett mackó miatt hisztizik. Bárkire is esne a választás, a Falkirknél már felismerték, hogy meccsnapokon valahogy meg kell oldani a lurkók elhelyezését, ezért saját bölcsődét üzemeltetnek, ahol a gyerekek labdázhatnak, miközben apa is valami hasonlóval próbálkozik.
Lágyszövet-terapeuta
Miután Aaron Ramsey térde harmadik alkalommal is megsérült az előző idényben, Wenger idegei sem bírták tovább, és úgy döntött, eljött az idő, hogy felvegyenek egy lágyszövet-terapeutát. Ez a szakember a neves kluboknál dolgozó masszőrökhöz hasonló terapeuta, aki a biomechanika terén szerzett tudását hasznosítva segít megakadályozni, hogy a játékosok megsérüljenek.
Terrorelhárító-szakember
Egy sor kellemetlen esemény, beleértve az Old Traffordon talált alvó szurkoló és a bombának hitt tárgy miatt kiürített stadion után a Manchester United úgy döntött, hogy terrorelhárító-szakembert alkalmaz a klubnál. Az egykori rendőr, akinek nevét titokban tartják, a Carrington-edzőpályán és a stadionban dolgozik, és azért felelős, hogy a helyszíneken ne legyenek azonosítatlan, veszélyes tárgyak. Wayne, itt az idő valami csínyre, nem?
A Newcastle United és az Arsenal is arra kényszerült, hogy pályáin egyetemekkel osztozzon: a Newcastle a Durham sportpályáját, az Arsenal pedig a University College London sportlétesítményeit vette igénybe. Így persze az edzések egy részét idegenek is láthatták, sőt olykor szurkolók ezrei jelentek meg egy-egy tréningen.
Voltak, akik abban a reményben látogatták az edzéseket, hogy felfedhetnek valamilyen titkos taktikai fegyvert, ám ez a remény hamar szertefoszlott, amikor a kémek rájöttek, hogy a Newcastle edzései többnyire csak fejelgetésekből, egymás elleni játékból és lövőgyakorlatokból állnak.
Miután Arséne Wenger megérkezett Londonba, be akarta vezetni a dupla edzéseket, mivel rájött, hogy a játékosoknak sokkal több időt kell a pályán tölteniük, hogy hozzászokjanak az általa megalapozni kívánt, jó technikai tudást igénylő játékhoz. A francia mester akár ellenállásra is számíthatott volna a játékosok részéről, akik megszokták, hogy ebédidőben hazamennek. Ehelyett viszont egészen más problémával találta szembe magát: a University College London diákjai használták az edzőpályát délutánonként, így oda be sem tudtak menni. Wenger azonnal igényelte a klubtól egy új komplexum megépítését. Kérésének jogosságát némileg alátámasztotta, hogy leégett a UCL komplexuma.
Az Arsenal új, tízmillió fontért épített tréningpályája 1999-ben nyílt meg. Ekkor adták el Nicolas Anelkát a Real Madridnak, és igazolták le Thierry Henryt. Wenger forradalmian új hozzáállása más csapatokat is inspirált, hogy megváltoztassák a játékosok étkezési szokásait és játékfilozófiáját, és hogy új edzőkomplexum építésébe fogjanak. A Manchester United 2002-től Carringtonban, a Chelsea 2005-től Cobhamben, a Tottenham 2012-től Enfieldben és a Manchester City 2014-től az Etihad Campuson edz. Márciusban a Liverpool is bejelentette 50 millió fontos beruházását Kirkby közelében, ahol az első csapat és az akadémia számára létesítenek egy 17 pályás komplexumot.
A világ legkülönlegesebb edzőpályája
Carrington, Cobham, Melwood és a City Football Academy konditermei és pezsgőfürdői modern felszereltségükkel felhívták magukra a figyelmet, de egyik sem lenne annyira vonzó utazási célpont, mint ez a pálya.
A monacói La Turbie akár egy utazási iroda katalógusában is szerepelhetne. A dombocska tetején elhelyezkedő létesítményről fantasztikus kilátás nyílik az érintetlen Földközi-tengerre. A Monaco játékosai és a létesítmény látványa miatt már megéri a helyszínre utazni.
Amikor az öreg Ortelli kőfejtő lábánál lenézünk, akkor az alattunk elterülő középkori város, La Turbie és a milliárdos klubtulajdonos játszótere tárul elénk.
Ha figyelmesek vagyunk, bármikor összefuthatunk a fejedelemség uralkodójával, II. Albert herceggel, aki egyharmad arányban tulajdonosa a klubnak is.
És ha figyelembe vesszük, hogy a világ egyik leggazdagabb uralkodója választotta lakhelyül ezt a környéket, akkor biztosak lehetünk benne, hogy edzeni sem lehet rossz odafent. A vörös-fehérek 1981 óta gyakorolnak itt, a komplexumot 2003-ban felújították, majd 2011-ben kibővítették.
De itt nem a létesítmény modern felszerelései játsszák a főszerepet: ha kiállunk a fákkal szegélyezett hegyoldal szélére, akkor megértjük, miért érezheti Radamel Falcao és csapata, hogy ők a világ legszerencsésebb játékosai. Ha itt dolgozhatsz mindennap, akkor törődnél azzal, hogy csak pár tucat néző jön el a meccseidre?
A Premier League mérkőzései napjainkban egészen mások, mint 1992-ben voltak. A fejlődést hozó tényezők, a taktika, a külföldi igazolások, a jobb pályák és a jobb erőnlét mellett nem szabad alábecsülni az edzőpályák szerepét sem.
Sokak szerint a modern labdarúgók túlságosan el vannak kényeztetve, az elmúlt 25 év fejlesztései közül rengeteg mégis alapszükséglet. A focistáknak többé nem kell kutyaürüléket kerülgetni, megvenni a saját felszerelésüket, diákokkal osztozkodni az öltözőkön, vagy temetési szertartások miatt szüneteltetni az edzést.
Úgy tűnik, mindez sokat segített.
„Nekem csobogsz, kispatak?”
A mesterek szerint az edzőpályákon mindig is voltak nagy konfliktusok. Lássuk a legizgalmasabbakat!
Skandináv kakaskodás
A két svéd játékos, Freddie Ljungberg és Olof Mellberg sohasem voltak nagy cimborák. A 2002-es vb előtti nyílt edzésen az Aston Villa védője csúnyán szerelte csapattársát, aminek következtében a páros egymás torkának ugrott. 2006-ban ismét összecsaptak a Trinidad és Tobago elleni, gól nélküli döntetlennel végződő meccs után. És még a svédekre mondják, hogy nyugodtak és semlegesek…
Nagy lövés lett volna
Egy 2010-es, edzőpályán történt nézeteltérést követően a holland másodosztályú Almere City 18 éves középpályása, Rene Osei fegyvert rántott elő kocsijából, és csapattársa, Christian Ghandu fejéhez szegezte azt. „Kirúgtuk őt” – mondta néhány órával később az Almere egyik tisztviselője.
Kapirgálás a gólvonalon
A tiltakozás melyik formáját választanád, ha a csapatod a tabella alján kullogna? Nos, a Fluminense egyik szurkolója, Ricardo Gomes 2003 októberében úgy döntött, hogy szabadon enged hat csirkét az edzőpályán. A dühös Romário mindent maga mögött hagyva üldözőbe vette a szurkolót, hogy ellássa a baját. Gomes 17 ezer dolláros büntetését valószínűleg nem csirketápra fordították.
Sztrájk
„B…d szájba magad” – ordította Nicolas Anelka a francia edző, Raymond Domenech képébe a 2010-es vb-re való felkészülésen. Miután megtagadta a bocsánatkérést, hazaküldték, de a csapat többi része sztrájkba kezdett, hogy kifejezze a csatárral való egyetértését. Ezek után nem meglepő, hogy a válogatott veszített Dél-Afrika ellen, és kiesett a világbajnokságról.
Pepe bekávézott
Amikor az uruguayi Penarol sztárja, Pepe 1952 augusztusában egy szép reggelen ittasan jelent meg az edzésen, azonnal felfüggesztették, és mindenki szeme láttára hazaküldték. Mivel a többi játékost ez a döntés nem tette boldoggá, úgy határoztak, hogy bojkottálják a következő meccset. Hogy a közelgő botrányt megelőzze, az elnök Pepe házához hajtott, hogy tisztázza a dolgokat, de ott a csapatkapitány és a játékosok éppen felhőtlenül mulatoztak. Pepét visszahelyezték a csapatba, és mindenki megnyugodott.
Kit hibáztassunk?
Még friss volt az 1974-es, Jugoszláviától elszenvedett 9–0-s vereség emléke, amikor a zairei válogatott játékosai a csapatkapitány, Kidumu Mantantu személyében találtak bűnbakot. Azzal vádolták őt, hogy szándékosan túl hosszú passzokat adott, hogy a többiek szerencsétlennek tűnjenek, amiért nem tudják átvenni a labdát. Mantantu ezek után büntetésből egyedül kényszerült étkezni és edzeni, amiért mások szerint „a saját érdekeit előbbre helyezte a csapaténál”.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2017. júniusi lapszámában.)
