Az új edzőközpont és annak hat pályája
Utánpótlás-nevelés, 1. rész: Ajax (Cikkünk 2011 augusztusában jelent meg,. ahol szükséges volt, frissítettük!)
Négy West Ham-növendék. Kettő az Arsenalból. Egy-egy a Watfordból, a Leedsből, a Chelsea-ből, a Liverpoolból, az Aston Villából, az Evertonból, a Notthingham Forestből és a Leicesterből. A 2010-es világbajnokságon Németországtól vereséget szenvedő angol válogatott 14 játékosa a fenti csapatokban nevelkedett. Tíz különböző iskola tíz különböző módon tanította meg őket futballozni. Ugorjunk előre pontosan két hetet az időben, és éppen azt fogjuk látni, hogy hét Ajax-növendék – Maarten Stekelenburg, Gregory van der Wiel, Johnny Heitinga, Nigel de Jong, Wesley Sneijder, Rafael van der Vaart és Eljero Elia – csap össze hét Barcelona-tanítvánnyal a világbajnokság döntőjében. Az angol szurkolóknak nem is lehetne mellbevágóbb ez az összehasonlítás.
A hollandok szokatlanul durva játékának ellenére az a döntő aligha jöhetett volna létre, ha nincs az Ajax. A Rinus Michels által az 1960-as években megálmodott – majd a Barca által tíz évvel később tovább finomított – totálisfutball-modell Hollandia nemzeti sportjává emelte ezt a játékot, holott nemzeti bajnokságuk relatíve fiatal: mindössze 56 éves múlttal büszkélkedhet.
Az Ajax-modellt később a PSV, a Feyenoord és az AZ Alkmaar is olyan jól alkalmazta, hogy a XXI. századra ezek a futballakadémiák kétségtelenül túlnőtték megálmodójukat. 2011 májusban aztán a megerősített amszterdami klub hét év után újra bajnok lett. Stekelenburg és Van der Wiel is részese volt ennek a sikernek, csak úgy, mint Christian Eriksen, a megállíthatatlanul fejlődő csatár Siem de Jong, a pengés balszélső Lorenzo Ebecilio és a védelem két oszlopa, Jan Vertonghen és Toby Alderweireld. Sokan ezt a csapatot már az 1995-ben Bajnokok Ligáját nyerő, De Boer ikrek, Patrick Kluivert, Marc Overmars, Edgar Davids, Clarence Seedorf és Edwin van der Sar alkotta csapathoz hasonlítják.
Azért, hogy felfedje a klub titkát, az FFT fondorlatos módon Hollandiába utazott, és ellátogatott a Toekomst (Jövő – a szerk.) Akadémiára, amely csak egy bedobásnyira fekszik az Amsterdam ArénA-tól. De mi teszi oly különlegessé ezt az akadémiát?
Dennis Bergkamp irányba állítja a gyerkőcöket
„Nem másoknak neveljük ki a játékosokat, hanem magunknak”
Kevesen tudnak többet az Ajaxról, mint az FFT-t meleg kézfogással üdvözlő, göndör fürtökkel megáldott David Endt. Öreg bútordarab ő már a klubnál, pályafutását 32 évvel ezelőtt kezdte játékosként Cruyff és Neeskens mellett, később sajtóigazgató lett, most pedig a csapat általános edzőjeként dolgozik. Ilyen múlttal nem nehéz összefoglalnia, mi a klub sikerének titka, mi áll a nyolc európai kupagyőzelem és a 30 bajnoki cím mögött: „Merészek vagyunk. Támadunk és gyorsan játszunk – mondja teljes meggyőződéssel. – Nem más csapatoknak neveljük ki a tehetségeket, hanem saját magunknak. Mi így akarjuk játszani ezt a játékot.”
Technikailag képzett fiatalokat bárki fel tud kutatni, itt azonban a játékos személyiségére is legalább ekkora figyelmet fordítanak. Tágas irodájából a Toekomst centerpályáját figyeljük – ahol éppen az Ajax U17-es csapata küzd a Jövő-kupában, amely négy kontinens akadémiáit versenyeztető torna – miközben Jan Olde Riekerink, az utánpótlás-nevelés vezetője elmagyarázza, miért olyan fontos is ez. „A játékosoknak edzhetőnek kell lenniük, akarniuk kell tanulni” – mondja. Riekerink 2007 óta az Ajax tartalékcsapatának edzője, de 1995-ben még csak szikrázó kék szemével, hosszú szőke hajával és napbarnította bőrével tűnt ki az edzői stábból. Hamarosan azonban a fejlődés iránti kikezdhetetlen elkötelezettsége lett az igazi védjegye. „A legfontosabb dolog, amit taníthatunk nekik, az a saját felelősségük. Abban a pillanatban, ahogy kilépnek az edzőközpontból, eldönthetik, hogy hazamennek vagy a McDonald’sba. Még gyerekek, ezért nem kiabálhatok velük, de fiatalon meg kell érteniük, a profikat onnan lehet felismerni, hogy jó döntéseket hoznak.”
Riekering első igazi felfedezettje Wesley Sneijder volt 24 éve, aki nem is érthetne egyet jobban egykori mentorával. „Nálam sokkal jobb labdarúgók hagyták el az akadémiát tizenhat évesen, mert mentálisan nem voltak elég erősek – emlékszik vissza az Interrel 2010-ben triplázó játékos. – Mással kezdtek foglalkozni, hajtották a csajokat, és buliztak. Pedig csak egy cél lebeghet a szemed előtt.”
Ha megvizsgáljuk az „Ajax család” kifejezést, még jobban megérthetjük a klub filozófiáját. 2009-ben a nagycsapat otthagyta a fényűző Amsterdam ArenA-t, hogy hét közben a Toekomstban eddzen. „Egyszerűen hiányzott a családias hangulat, az, hogy a közelünkben legyenek az utánpótláscsapatok – magyarázza a nyíltan tradicionalista Endt. – Visszatértünk hát a klub szívébe.” Az 1997-ben a klub által kinőtt De Meer Stadion helyett épített ArenA melletti régi edzőpályák most mind eladóak.
A vezetőedző, Frank de Boer, a ’95-ös csapat védője csak egyetérteni tud Endttel: „Az akadémia a klub szíve. A vérünkben van, és az ereinkben folyik. A fiataloknak hatalmas motiváció, hogy ha mindennap látják a klub sztárjait maguk között.”
A nagycsapat egyik sztárja, aki szintén rendkívüli érdeklődést mutat a korosztályos csapatok iránt, a 19 éves dán Christian Eriksen, aki az európai futball talán legnagyobb ígérete. „Az Ajaxnak sajátságos légköre és tradíciója van – kezdi a tehetséges irányító, aki kulcsfontosságúnak tartja saját fejlődésében, hogy az Ajax hagyományosan ragaszkodik a 4–3–3-as felálláshoz. – A futball sokkal több, mint futás. Mindenki a labdát akarja, és senki sem fél. Minden évben, minden csapatban ugyanabban a rendszerben játszol, így amikor a nagycsapatba kerülsz, könnyebben alkalmazkodsz.” A 16 évesen szerződtetett Eriksen az Ajax utánpótlás-nevelésének legújabb generációjához tartozik, aki Vertonghenhez és az arsenalos Thomas Vermaelenhez hasonlóan külföldről érkezett az együtteshez. De mi a különbség ez és a között, hogy, mondjuk, az Arsenal leszerződteti az új Fabregast a Barca akadémiájáról? „Ha felfigyelünk egy tizenkét éves srácra kétszáz kilométerre Amszterdamtól, nem szívesen hozzuk ide – mondja Endt. – Figyelemmel kísérjük a fejlődését, és csak akkor hozzuk el, ha már készen áll. A célunk az, hogy minél kisebb traumát jelentsen a gyerekeknek a környezetváltozás.”
Jan Olde Riederink sztorizgat
Az is fontos, hogy nem feltétlenül az a cél, hogy a korosztályos csapatok mindent megnyerjenek. „Veszíteni nem bűn, és az sem fontos, hogy fiatal korban bajnokok legyenek – folytatja Endt. – Az a lényeg, hogy felnőve, a nagycsapatban nyerjenek trófeákat. Ahhoz, hogy igazi sztár legyél, túl kell lépned a csalódásokon.” Tehát itt nincsenek ordítozó edzők, törtető szülők és szidalmazások.
„A dzsúdó nemcsak fizikai, de mentális edzés is”
A dolgok nem is lehetnének különbözőbbek annál, mint amit az FFT 12 éve látott itt a Toekomstban, amikor az Ajax még csak elkeseredetten kereste a következő Sneijdert és Van der Vaartot. Az akkor még csak gyerekcipőben járó Atlétikai Készség programjuk mára teljes gőzzel működik, és foglalkoztatja az egyesület fiataljait héttől huszonnégy éves korig. Az Ajax annak idején multisportklub volt, Cruyff a baseballcsapatban játszott nyaranta, míg Marco van Basten országosan elismert asztaliteniszező volt. Manapság a gyerekek kevesebbet játszanak az utcán, ennek pedig a mozgáskoordináció látja a kárát.
„Hét- és tizenkét éves kor között egyáltalán nem arra összpontosítunk, hogy a futballtudást fejlesszük – magyarázza René Wormhoudt, a nagycsapat erőnléti edzője, aki az Atlétikai Készség programot is felügyeli. – Ebben a korban a mozgás minden válfaját fejleszteni kell, az ugrást, a dobást, a futást és az elkapást is. Azt gondolom, mindenkinek kell, hogy legyen egy biztos alapja, bármit is sportol.” Ennek megfelelően 13 éves korukig az akadémisták edzésének 40 százaléka nem is a futballhoz kapcsolódik.
Ebben az időben a dzsúdó és a gimnasztika a leghangsúlyosabb. „Ezek a sportok a legalapvetőbb motorikus funkciókat fejlesztik – mondja Wormhoudt. – A cselgáncs nemcsak fizikai, de mentális edzés is. Fegyelmet tanulsz, megtanulsz nyerni és veszíteni, együttműködni másokkal.” Tizenöt éves korban speciális erőgyakorlatok és jóga veszik át a dzsúdó helyét, a gimnasztika azonban megmarad, hogy sokoldalú sportolókat neveljenek, ne csak futballistákat.
„A húsz évvel ezelőtti mezcseréknél látni lehet, hogy akkoriban a játékosok nem voltak olyan állapotban, mint ma – mondja Riekerink. – Persze futballistákat képzünk, de ahhoz, hogy lépést tudjunk tartani a modern játékkal, atlétákat kell nevelnünk, akik megfelelnek a nemzetközi igényeknek. Az első azonban a játék élvezete. Ez az alapja a filozófiánknak. Ha a gyerekek nem élvezik, amit csinálnak, akkor azt nem erőltetjük. Nem futtatjuk őket bokáig érő sárban csak azért, mert attól erősebbek lesznek.”
André Ooijer sokat köszönhet David Endtnek
A program hatékonyságához elengedhetetlen a résztvevő fiatalok teljesítményváltozásának figyelemmel kísérése. A nebulók heti négy napon öt-öt órát töltenek a Toekomstban, folyamatos felügyelet alatt. „A nagycsapat néhány játékosa csak pár éve van itt, de akik itt nevelkedtek, azok között van olyan, aki már tíz éve velünk van – magyarázza Edwin Goedhart vezető sporttudós. – A fejlődés szempontjából persze sokkal jobb, ha egy fiatallal tudunk dolgozni, mert őket sokkal könnyebben és eredményesebben lehet fejleszteni, mint egy felnőtt játékost.”
Goedhart, aki az elmúlt húsz évben az AZ Alkamaarral és a holland válogatottal is dolgozott, jelenleg az Ajax legújabb találmányának, a miCoach Performance Centrenek az egyik vezető fejlesztője. Az adidas és az Aegon támogatásával épült központ kívülről úgy néz ki, mint egy pattanásos golflabda, mégis számos európai klubcsapat szívesen látná stadionja mellett. Belül a biomechanikai elemzésekhez szükséges nyomólapokat, rögzített és mobil kamerákat találunk, valamint egy műfüves pályát. Kívül még több kamerát látni, plusz ehhez a központhoz tartozik a Toekomst összesen kilenc futballpályájából három.
„Csak egyszázaléknyi fejlődésről beszélünk, de csapatszinten az már tizenegy százalék”
„Az Ajaxban játszani többet jelent, mint hogy gyors vagy, fejlesztjük a technikádat és a taktikai érzékedet, néha meg megmérjük a pulzusodat – magyarázza Goedhart. – Az is a munka része, hogy rájöjjünk, mi játszódik le az egyes játékosok fejében.”
Minden korosztály minden játékosával külön-külön beszélgetnek el, különféle pszichológiai teszteket végeznek, memóriavizsgálatokkal és mozgáskoordinációs gyakorlatokkal térképezik fel a fiatalokat, de szóba kerül a családi háttér is. Ez azért fontos, mert kutatások szerint az elvált szülők gyermekeinek olyan erős a személyisége, amely alkalmassá teszi őket a profi sportra. „Amikor az első csoportommal végeztem neuropszichológiai vizsgálatokat, azt gondoltam, ezek a gyerekek sohasem lesznek profik – emlékszik vissza Goadhart. – Nem vettem figyelembe ugyanis, hogy micsoda versenyszellem lakozik bennük! Mindegyik egyre csak jobb és jobb pontszámokat akart elérni. A tehetség nyolcvanöt százaléka egy játékos teljesítményének. Ha maratonit akarsz nyerni, akkor jól kell megválasztanod a szüleidet. Minden a genetikán múlik, az edzésekkel mi csak a maradék tizenöt-húsz százalékon tudunk javítani. De ha csak egyszázaléknyi fejlődést elérünk, az csapatszinten már tizenegy százalék.”
Azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben a munkában Frank de Boertól lefelé minden edzőnek hatalmas része van. „Az akadémia nem működik magától, nem ülhetünk a babérjainkon csak azért, mert a múltban sikeresek voltunk – magyarázza a száztizenkétszeres válogatott. – A miCoach segítségével most tényleg folyamatosan figyelemmel tudjuk kísérni egy játékos fizikális és mentális fejlődését. Az Ajaxra mindig is jellemző taktika és technika, ami annak idején híressé tette ezt a csapatot, viszont sohasem fog eltűnni.”
Egy fejest, hölgyem?
„Itt mindenkinek egy a célja: a fiatalokból klasszis futballistákat nevelni – teszi hozzá Endt. – Elképzelhetetlen, mit érez egy korosztályos edző, amikor az egyik tanítványa hosszú évek tanulása után pályára lép a nagycsapatban. Természetesen más klubok is megpróbálják lemásolni a rendszerünket, de ezt a hozzáállást, ezt a légkört, Amszterdamot nem lehet lemásolni.”
Ez talán a legtöbbször hallott mondat az FFT háromnapos Toekomst-beli kirándulása során. Azok a modern technológiák és létesítmények, mint például a miCoach és az a csodálatos hozzáállás és elkötelezettség az utánpótlás-neveléshez teszik ezt a relatíve kis klubot versenyképessé a legnagyobbakkal.
1991-ben egy alig hétéves utrechti kisfiú először tette meg 40 perces útját Amszterdamból hazafelé. Azt a feladatot kapta, hogy egy zsinórra kötött labdával gyakoroljon egészen hazáig, néhány nappal később pedig meg is kellett mutatnia edzőinek, hogy mit tanult. „Az Ajax-iskola a legjobb a világon, ez biztos” – mondja az FFT-nek ugyanaz a kisfiú húsz évvel és számtalan más házi feladattal később.
Korosztályának legjobb akadémistájánál, Wesley Sneijdernél kevesen is tudhatnák ezt jobban.
Az Ajax laboratóriuma
Az FFT-t maga a miCoach Performance Centre alkotója kalauzolta el a következő évszázadba
Miután papírcipőt húzunk, és átlépünk az üvegfalú nyomáskiegyenlítő-kabinon, az FFT nem tudja megállni a kérdést: vajon nem egy sci-fi filmbe csöppentünk? Zavarodottságunk érthető, az Ajax űrkorszakot idéző tréningközpontjában vagyunk.
A miCoach Performace Centre első terme műfűvel borított, és a labda elrúgásának biomechanikáját vizsgálják benne. Egy időben tíz kamera készít 360 fokos felvételt a játékos rúgótechnikájáról, miközben a nyomásérzékelős padló a térdekre és a bokákra ható erőket vizsgálja. Ez a padló még arra is képes, hogy felismerje azokat az apró változásokat a játékos mozgásában, amit, mondjuk, egy szalagsérülés vagy egy gyorsaságfejlesztő-edzés okoz.
A főterem teljes méretű centerpályájának két megfigyelőrendszere van. GPS segítségével rögzítik a játékosok mozgását, miközben folyamatosan mérik a szívverésüket, de az Ajax különleges berendezései ennél sokkal több mindenre is képesek. „A futball a folyamatos gyorsulásról és lassulásról szól, ezért nagyon fontos, hogy ezek ne vegyenek el a kelleténél több energiát – magyarázza Goedhart. – A játékosoktól azonnal beérkeznek az adatok, pontosan tudjuk, mikor merre mozognak. Nagyon jól látszik, hogyan teljesít egy játékos, vagy hogyan mozog együtt a védelem a csatárok ellen.”
Egy lapos monitorokkal és számítógépekkel telezsúfolt teremben azt is megtudjuk, mi mindenre képes még a rendszer. Az egyik képernyőn éppen egy edzést néznek vissza, a mellette lévő monitoron pedig ugyanaz a tréning látszik, csak éppen a focimenedzser-játékokban látott gombfocinézetben. De akár egy bizonyos játékos látószögéből is végigkövethetjük az edzést, miközben folyamatosan látszanak a játékosok fiziológiai mutatói. („Az Ajax olyan, mint egy csinos nő, aki defektet kap az autópályán: mindenki segíteni akar neki.”) Azt állítja, Angliában a futballisták úgy játsszák ki a rendszert, hogy a meccsek holtidejében kocorásznak egy kicsit. Így a végére meglesz a kívánt futómennyiség, és az edzők békén hagyják őket. „Ha idevezet ezeknek a rendszereknek a használata, akkor az egész nem ér semmit. Az edzőnek bíznia kell a rendszerben, ha ez nincs meg, értelmetlen az egész. Annyi előnye van, hogy butaság lenne nem használni. A technológia mindenki számára elérhető, csak meg kell találni azokat az embereket, akik tudnak mit kezdeni a kapott adatokkal. Nyugodt szívvel osztom meg ezeket az információkat, mivel már így is egyéves előnyünk van az információk elemzésében a többi klubbal szemben. És ha így folytatjuk, akkor meg is fogjuk őrizni vezető helyünket ebben a versenyben.”
Arra a kérdésre, hogy mégis mibe kerül ez az egész, Goedhart csak ennyit felel cinkos mosollyal: „Egy Suárez vagy Sneijder átigazolási díjának töredékébe.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2011. augusztusi számában.)
