Anglia leendő csapatkapitánya, avagy Declan Rice szárnyalása

Szöveg Chris Flanagan

Declan Rice kitárta a karját, így fogadta a sértéseket. A Dinamo Zagreb Bad Blue Boys nevű ultrái előtt állt, de a fiatal középpályás nem akarta, hogy elvegyék tőle a nagy pillanatot.

Sőt, elkezdett sportot űzni abból, hogy a kontinens szurkolótáborait hergelje. Két héttel korábban Magyarország ellen nyert 4–0-ra az angol válogatott, és a mérkőzés egyik emblematikus fényképe azt ábrázolja, amint az egyik, Raheem Sterling felé hajított űanyag pohárból vedel.

Horvátországban, Európa egy másik félelmetes helyén az események hasonló forgatókönyv szerint alakultak: jött, betalált, majd az ultrák előtt ünnepelt.

Ez alkalommal a saját térfeléről indult el, hogy belője ragyogó szólógólját a West Hamben. Ez volt az első szereplése európai kupában. Fél évvel korábban a Dinamo Zagreb megalázta a Tottenhamet Zágrábban, most azonban Rice segítségével az angolok 2–0-ra nyertek, ő pedig eltökélte, hogy megünnepli az eredményt.

„SZERENCSÉRE NEM VOLT SEMMI A POHÁRBAN, CSAK BÜDÖS VOLT”

„Így kellett lennie – mondja az FFT-nek. – Fel voltam pörögve. Ez volt az első Európa-liga-mérkőzésem, amelyet a csapatkapitányságommal nyertünk meg, így kiemelkedő pillanat volt. Cikizték Nikola Vlasicot, aki korábban a Hajduk Splitben futballozott, gondoltam, kiállok mellette is és magamért, és kinyújtottam a kezem. Nem hiszem, hogy túlzottan örültek neki. Mindig csodálatos pillanat, amikor kilépek a pályára. Magyarországon készült egy nagyon jó fénykép. Szerencsére nem volt semmi a pohárban, csak büdös volt! Semmit sem gondoltam mögé.”

Az, hogy így viselkedik ilyen környezetben, jól mutatja, milyen önbizalomra tett szert 2021 során. Néhány angol válogatottbeli csapattársa csak szenved a klubjában, amióta kivette a részét a sikerekből az Európa-bajnokságon, Rice csillaga azonban felszállóban van.

„Ha felmegyek a pályára, mindig arra gondolok, hogy jól fog menni. Csodálatos élményeket szereztem 2021-ben, ezek férfivá faragtak.”

„A MINDENIT, SOKAT FEJLŐDTÉL!”

Nem mindig volt ennyire erős, amikor legutóbb beszélgettünk vele, a fiatal középpályás elárulta, miként nyomta meg a pánikgombot, amikor 2018-ban Manuel Pellegrini először ült a West Ham kispadján, és lecserélte őt. Meg is kérte a chilei edzőt, hogy adja kölcsön a Championshipbe.

Akkor még tinédzser volt, és egy idénnyel korábban lett az első csapat tagja. Rendszeresen pályára lépett David Moyes első korszaka idején. Akkor is volt benne kétség, hogy alkalmas-e az élvonalra. Pellegrini is bevetette, és kivirágzott. Amikor Moyes 2019-ben visszatért, Rice tudta, hogy a skót szakember nagy szolgálatára lesz a fejlődésének.

„Nagyon jól teljesítettem Manuel Pellegrini idején, remek idényem volt, sokat beszéltek rólam, és néhányszor felbukkantam a válogatottban is – folytatja Rice. – Tisztán emlékszem, hogy Moyest egy szabadnapunkon nevezték ki. Másnap reggel az edzőteremben voltunk, és odament mindenkihez. Amikor hozzám ért, azt mondta: »A mindenit, sokat fejlődtél!«.

Úgy voltam vele, hogy tudom. Nagyon szerettem onnantól kezdve, hogy először edzettünk vele. Kiváló ember, mindannyian szerencsések vagyunk, hogy vele dolgozhatunk.”

Rice segítette csapatát, hogy a 2019–20-as idényben elkerülje a kiesést. Amikor pedig 2021 elején a West Ham a biztonságos tizedik helyen állt, és maga a középpályás sem sejtette, mi következik még.

„Úgy kezdtük az évet, hogy a saját otthonában vertük meg az Evertont egy nullra, és azóta nem is néztük hátra” – mondja Rice. A csapat megnyerte első hat mérkőzését minden versenykiírásban, és esélyessé vált, hogy nemzetközi versenysorozatban is elinduljon. Miután a Tottenhamet is sikerült legyőzniük februárban, mindenki számára hihetetlen módon az első négy közé kerültek a tabellán, megelőzve a Chelsea-t és a Liverpoolt.

Azért a Bajnokok Ligája-indulás talán egy kicsit nagy falat lett volna. Rice térdsérülése miatt kihagyott hat mérkőzést az idény vége felé, és ebből hármat el is veszített a csapat. Amikor azonban a bajnokság utolsó napján visszatért, rögtön háromszor talált be a Southampton ellen, és ezzel kiharcolta csapatának, hogy a hatodik legyen, és indulhasson az Európa-ligában. Az 1999-es év óta ez volt a West Ham legjobb helyezése.

Rice ekkor már rendszeresen a csapat kapitánya volt, mivel a korábban a tisztséget betöltő Mark Noble a kora miatt egyre többet ült a kispadon. „Szeretek csapatkapitány lenni – magyarázza. – Nyugodt vagyok, de kedvelem a felelősséget is, ami a feladattal jár. Rendkívül büszke vagyok, különösen, amikor hatvanezren vannak kint a stadionban. Senki sem segíthet benne többet, mint Noble. Hatalmas eredmény volt, hogy indulhattunk az Európa-ligában. Sok mindenen átment a West Ham az utóbbi években, akadtak mélypontok is, néha még edzésre járni is stresszes volt, de mostanra minden jóra fordult. Mindenki a helyén van. Jó a hangulat a tréningeken, de ha komoly munkára van szükség, akkor komolyan dolgozunk.”

Rice olyan jó formába lendült, hogy az Európa-bajnokságon ő volt az angol válogatott középpályájának vezére. Korábban Jordan Henderson kapta e megtisztelő feladatot, de mostanra a West Ham játékosáé a teljes bizalom. Henderson végül visszatért a sérülésből, de Southgate nem látta indokoltnak változtatni a jól működő Rice, Kalvin Phillips pároson.

Amikor az Európa-bajnokság legkiemelkedőbb pillanatáról kérdezzük, nem habozik válaszolni: „A Németország elleni mérkőzés” – idézi fel egy másodperc alatt a Wembley-ben történt ütközetet. A nyolcaddöntős találkozót eredetileg Dublinban játszották volna.

„Az a meccs egészen különleges volt – emlékezik. – Számos gondolat suhant át az agyamon, mert a csoportkör idején rengeteget beszéltünk arról, hogy vajon menni fog-e. Nem szereztünk elég gólt a csoportmeccseken, gondoljuk csak el, mi lett volna, ha két rúgott gól után kiütnek bennünket a németek! Még belegondolni is szörnyű! Végül megcsináltuk. Mindenki masszív volt aznap, és a hangulat is kiváló, rengeteg szurkolónk volt a stadionban, több mint amennyit a csoportkörben engedtek. Elképesztően hangos volt a himnusz, a meccs után pedig a Sweet Caroline. Azzal a hittel álltunk ott, hogy végigmegyünk a tornán.”

Nagyon úgy tűnt, hogy ez valóban lehetséges, különösen, amikor Harry Kane tizenegyesével Anglia legyőzte Dániát, és 1966 után először nagyobb torna döntőjébe került. Azt az estét Rice sohasem felejti el, és ennek több oka is van.

„Az elődöntőt követően az egész stadion a Sweet Caroline-t énekelte, és a családom is ott volt. Ezek az emlékek örökre velem maradnak – mondja Rice, aki gyerekkori barátjával, Mason Mounttal volt kezdő aznap. – Akad néhány jó fénykép a telefonomon, ahogy Mounttal egymást átkarolva sétálunk körbe. Nem nagy az esélye, hogy egy régi barátoddal lépj pályára nagy tornán. Különleges pillanat volt. Ahogy mentünk, megláttam anyukámat, ahogy babás mozdulattal üdvözöl – idézi fel Bebeto híres bölcsőringató gólörömére utalva. – Nem értettem, de nem láttam a tesómat, Jordant. A felesége bármelyik pillanatban szülhetett. Ott volt a stadionban aznap is az anyukámmal, a kedvesemmel, egy másik testvérünkkel, mindenkivel. Aztán a hatvanadik percben kapta a hívást, hogy megindult a szülés. Az anyukám úgy kiabált rá, hogy menjen már. Erre ő azt válaszolta, hogy nem képes rá, de anya azt mondta, muszáj. Pontosan abban a pillanatban született meg a baba, amikor Henry Kane belőtte a gólját. Felhívtam utána, teljesen fel volt pörögve.”

A döntőre Southgate újra hadrendbe állította azt a hátsó ötöst, amelyet már Németország ellen is alkalmazott. Rice meg van győződve róla, hogy ennek köszönheti az Eb két legnagyobb pillanatát.

„Azt hiszem, a németek ellen és a döntőben voltam a legjobb. Németország ellen az első tíz percben kaptam egy sárga lapot, és nagyon kellett vigyáznom, mert ott akartam lenni a szeren, sok labdát megszerezni az ellenféltől. Így is rengeteget szereltem, de szerencsére nem kaptam újabb kártyát, és nagyon szépen teljesítettünk azon a mérkőzésen. A döntőben fel voltam tüzelve. Öten voltunk hátul, nagyon szeretem ezt a rendszert. Én vagyok elöl, barangolhatok, előremehetek, azt csinálhatom, amit akarok. Amikor nálam volt a labda, megállíthatatlannak éreztem magam, nagy önbizalommal futottam, passzoltam, kerestem a labdával a többieket.”

„NEM NAGY AZ ESÉLYE, HOGY EGY RÉGI BARÁTODDAL LÉPJ PÁLYÁRA NAGY TORNÁN”

Ahogyan 1966-ban, most is a West Ham adta az angol válogatott legjobb emberét a döntőben. Rice sokat tett azért, hogy kordában tartsa az olaszokat. Amikor már csak 16 perc volt hátra, nem sokkal azt követően, hogy Leo Bonucci belőtte az egyenlítő gólt, Southgate úgy döntött, Hendersonra cseréli a West Ham fiatal középpályását.

„Minden mérkőzésen ott voltam a pályán, valószínű, hogy a szövetségi kapitány friss lábakat akart – véli Rice. – Amikor ennyire tapasztalt játékos jön be helyetted, azt magad sem bánod. Persze az ember nem akar lemenni egy fináléban, főleg, ha tudja, hogy jól is teljesít, de a döntést tiszteletben kell tartania.”

Természetesen nehéz pillanat volt, amikor elkezdődött a tizenegyespárbaj, de ez a válogatott minden tagjára igaz volt. Rice most is megerősíti, hogy vállalta volna a lövést, ha még játékban van, de teljes bizalommal viseltetett a kiválasztott ötös, Harry Kane, Harry Maguire, Marcus Rashford, Jadon Sancho és Bukayo Saka iránt.

„Emlékszem, ahogy az oldalvonalról néztem a lövéseket, az első kettő könnyedén bement, aztán Rashford készülődött, én pedig arra gondoltam, hogy biztosan ülünk a nyeregben. Az edzéseken ő az egyik legjobb, nemcsak mondom, de tényleg nem szokta kihagyni. Most azonban kihagyta, ilyen a labdarúgás. Még mindig reménykedtem Sanchóban és Sakában, de Donnarumma nagyon szépen megfogta a lövéseiket. Soha többet nem akarom azt érezni, amit akkor, amikor az olaszok örömükben berohantak, majd azt, amikor felemelték a trófeát. Borzalmas volt. A torna persze siker, hiszen 1966 után mi lettünk először döntősök. Ilyenkor mindig jön a »mi lett volna, ha«. Mi lett volna, ha nyerünk, mi lett volna, ha valamit másképp csinálunk. Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Katarban még jobbak leszünk a nyári élményeink miatt. Remélem, megnyerjük a világbajnokságot.”

SOHA TÖBBET, ASTRA GIURGIU!

Miután az Európa-bajnokságot követően visszatért klubcsapatába, azt tapasztalta, hogy a legtöbb kommentátor lehetetlennek tartja a siker megismétlését. Volt, aki azzal érvelt, hogy a nemzetközi szereplés túl kimerítő lesz. A londoni klub története során először léphetett pályára nemzetközi versenysorozat csoportkörében. Vajon a csütörtök-vasárnap menetrend tényleg jelentős hatással lesz a csapat teljesítményére?

Addig a hétig, amikor Rice-szal beszélgettünk, a West Ham nem egyszerűen csak megismételte az előző idény sikereit, de a Premier League legjobb négy csapata közé küzdötte fel magát, lapzártánkkor az X. Moyes csapata ezenfelül sikeresen vette az Európa-liga csoportkörét, és ott van a nyolcaddöntőben.

„Voltak kérdőjelek körülöttünk – állapítja meg Rice. – Az emberek mindenféléket írnak, és sok minden hangzik el a rádióban. Gyakran tették fel a kérdést, vajon megcsinálhatjuk-e, megvan-e hozzá a csapatunk, menni fog-e a csütörtöki és vasárnapi játék. Szerintem sikerült bebizonyítanunk, hogy képesek vagyunk rá. Ragaszkodunk az eredeti tervünkhöz, tudjuk, mi működik és mi nem, és közelről figyeljük az ellenfelet. A bajnokságban kikaptunk a Manchester Unitedtól és a Brentfordtól, de ezeket a meccseket is meg kellett volna nyernünk, mert mi uraltuk őket. Teljes mértékben a jó irányba tartunk.”

Ugyanez elmondható Rice-ról is, akit ez ideig az évad egyik legjobbjának tartanak. Nem sok jobb játékos van az egész világon az ő posztján, miközben még mindig csak 22 éves.

„Teljesen egyértelmű, hogy ez eddig a legjobb idényem. Amikor az ember fiatal, nem gondolja, hogy ekkora esélyeket hoz majd elé a sors. Nagy mérkőzéseken lehettem ott. Mindvégig tudtam, miben kell javulnom. Most is fejlődöm még, de nagyon élvezem. Azt hiszem, nagyon sokat számít az önbizalmam. Amikor az ember néhányszor labdába ér, rögtön azt érzi, hogy valójában röpköd a pályán. Azt hiszem, a labdavezetésem is sokkal jobb lett. Erről már korábban is beszéltem, és azt hiszem, e tekintetben is nagyon jól sikerült a mostani idény kezdete. A labdával progresszívabb lettem, keverem a játékom, a hosszú passzokat játszom meg, vagy a sokkal rizikósabb rövideket. Igyekszem egy kicsit mindenből hozzátenni.”

Október végére Rice megdöntötte a saját maga rekordját az egy idényben szerzett gólok tekintetében: négy alkalommal talált be a kapuba a klubcsapatában és az angol válogatottban.

Elismeri, kellett egy kis szerencse a Magyarország ellen szerzett húszméteres góljához, amibe Gulácsi beleért, de Zágrábban már nem volt szükség ilyesmire. Ott tökéletes példáját adta annak, hogyan tud meglódulni a saját térfeléről.

„Amikor a jobbhátvéd felnézett, tudtam, hogy be fogja adni a labdát – mondja Rice. – Előreszaladtam, elcsíptem, aztán csak szaladtam egyre közelebb a kapuhoz. A lövés a kapus lába közt ment át. Nagyon örültem, hogy én szereztem a második gólunkat, és hogy megvolt az idény első győzelme. A kedvenc góljaim közt van. A kedvencem az első volt a West Hamben az Arsenal ellen 2019-ben, de most már inkább ez az.”

Rice gólt lőtt a Rapid Wien ellen a következő mérkőzésen, ahol csapata 2–0-ra nyert. A West Ham az utóbbi években divatot csinált abból, hogy hamar elvérzett a nemzetközi sorozatokban, a 2006-os UEFA-kupából az első körben estek ki, aztán a nem túl jelentős román Astra Giurgiu ellen 2015-ben és 2016-ban is távozni kényszerült. Most azonban nem akadt ilyen probléma, Moyes játékosai kezükben tartották a gyeplőt, és hamar a kieséses szakaszba jutottak, 1981 óta ez az első alkalom, hogy még karácsony után is van dolguk külföldön.

Akkor a KEK-ben szerepeltek az FA-kupa-diadal után, mindezt második osztálybeli csapatként. A játékos szerint, aki lassan klublegenda lesz, nincs kizárva, hogy idén vége szakad a trófea nélküli hosszú időszaknak. Magyarországon csak mímelte, hogy egy üres műanyag pohárból iszik, de örömmel fogyasztana valódi italt egy valódi serlegből is.

„Tekintve, hogy mennyire jó a csapat, és milyen jól teljesítünk mostanában, rendben volna, ha azt mondanánk, hogy jöhet egy trófea. Ott vagyunk az Európa-ligában, még mindig álljuk a sarat a Ligakupában, ott van az FA-kupa is, és mindegyikben erősek vagyunk. A Manchester United 2021-ben döntőt játszott a Villarreal ellen, miért ne érhetnénk ezt el mi is? Pozitívnak kell maradnunk, menni kell előre, és bízunk benne, hogy most tényleg összejöhet. Szeretnénk nyerni már valamit, főleg, hogy a szurkolóinknak régen volt részük ilyen élményben.

A tavalyi év ragyogóan sikerült, de Rice-nak még nagyobb tervei vannak 2022-re, klubszinten és a válogatottal egyaránt.

„Nagyon hiszek benne, hogy 2022 jó lehet – mondja. – Ami engem illet, csak mennem kell tovább azon az úton, amelyen járok. Leszegett fejjel dolgozom tovább, és meglátjuk, mi sül ki belőle.”

Az előző év arról szólt, hogy fiúból férfi lett, és megmutatta, hogy teljes mértékben alkalmas a jövő angol csapatkapitányának. Declan Rice semmitől sem fél. Még egy sereg mérges ultrától sem.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2022. februári számában.)