Aki azt hitte, hogy ismeri Jürgen Kloppot, az gondolja át még egyszer. A Melwood edzőpályán lévő irodájában fogadta a huytoni születésű humoristát, tévés bemondót és egykori non-league labdarúgót, John Bishopot, hogy készülő könyvéhez rögzítsenek interjút.
A lenyűgöző és szemfelnyitogató találkozások során számos témát érintettek, többek közt Pep Guardiolát, a kereszténységet, illetve azt, hogy a Tottenham felett aratott júniusi BL-győzelem után miként maradhatna a csúcson a csapat. Az is szóba került, ki vehetné majd át a helyét a kispadon.
A könyv bevételei az ENSZ menekültügyi szervezetét gazdagítják majd, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a gyermek menekültek helyzetére. Ezzel a témával indult a beszélgetés.
BISHOP: Köszönöm, hogy elvállalta. Tudja, milyen célra megy a pénz?
KLOPP: Jótékonyságra, nem igaz? Amikor ezt meghallottam, hozzá pedig az ön nevét, tudtam, mit kell tennem.
BISHOP: Menekült gyerekeknek gyűjtünk pénzt, mert a futball a legelterjedtebb játék a világon. Bizonyos értelemben arra is reflektál, hogy mi történik egy adott országban. Nálunk, angoloknál például itt a Brexit, miközben újra súlyos probléma lett a rasszizmus a futballban.
KLOPP: Néhány nappal ezelőtt egy francia újságíróval beszélgettem, aki a rasszizmusról magyarázott nekem. Azt mondta, hogy George Weah és egy sor másik labdarúgó úgy érezte, a bőrük színe miatt nem kapnak esélyt az Aranylabda-szavazásokon. Nos, ezt nem értettem. Én nem így nézem a világot. Meglátásom szerint egy csapat csakis arról szól, hogy tud-e valaki futballozni, vagy nem, és ez teljesen független a bőre színétől, a vallásától vagy attól, hogy milyen rasszba tartozik. Valaki vagy tud focizni, vagy nem. Csak ez számít, egyéb dolgokra senki sem gondol. Nálunk van imaszoba, ahol Mo Szalah vagy Sadio Mané gyakorolhatja a vallását. Más iszlám szokásokat is tiszteletben tartunk, például azt, hogy megmosakodnak a mérkőzések előtt. Nálunk mindenki elfogadja, hogy mások vagyunk, mégis teljes mértékben egy hajóban evezünk.
BISHOP: Szerintem ez azért nem olyan régen van így, különösen nem az angol labdarúgásban. Emlékszem, mennyi sértést kapott a fejéhez John Barnes, amikor 1987-ben a Liverpool játékosa lett. Előtte tíz évvel Howard Gayle volt az első fekete játékosunk, és akkor még mindenki azt mondogatta, hogy ilyenek a Liverpoolban nem játszhatnak. Ezek a futballisták akkor még kilógtak a sorból, ma már a labdarúgás nemzetközivé lett, és ez csodálatos. Még egy évtizeddel ezelőtt sem gondoltam volna, hogy egyszer lesz majd muszlim játékosa a Premier League-nek, annyira fehér és a munkásosztályra jellemző szórakozás volt ez.
„TUDOM, AZT GONDOLJÁK RÓLAM, NEM VAGYOK ERŐS A TAKTIKÁBAN, MERT TÚLSÁGOSAN TELE VAGYOK ÉLETTEL EHHEZ. AZ ÉRZELMEIM ERŐSEK”
KLOPP: Valóban így van. Amikor a Mainz futballistája voltam, éppen háború dúlt az egykori Jugoszlávia területén, és a csapatban felbukkantak szerb és horvát, illetve más balkáni nemzetiségű játékosok is. Remekül megvoltak egymással. Egyedül a háborút nem emlegették. Amiatt lettek a Mainz futballistái, és eleve azért úszhatták meg a háborút, mert értettek a focihoz. Így kezdhettek új életet egy másik országban. Figyelték a híreket, de az, hogy mit gondolt egy horvát egy szerbről és fordítva, sosem jelentett problémát az öltözőben vagy a pályán. Nem mondom, hogy nincsenek problémák. Természetesen vannak. Emberek vagyunk a magunk erényeivel és gyengeségeivel. De annak semmi értelme, hogy a gyengeségekre mutogassunk, és azt mondogassuk, hogy valaki emiatt más. Én valóban azt gondoltam, hogy a rasszizmus már eltűnt a labdarúgásból. Amikor meghallottam, mi történt Montenegróban, történetesen, hogy Callum Hudson-Odoit és Danny Rose-t a bőrszínük miatt gyalázták, szinte sokkot kaptam. Lehalkítva szoktam közvetítéseket nézni, mert nem érdekel, hogy mit mondanak a kommentátorok, úgyhogy nem is igazán értettem, miért mutogat a fülére Raheem Sterling, amikor belőtte az ötödik angol gólt Montenegróban. Csak később olvastam róla. El tudom képzelni, mennyire nehéz lehet ezeknek a srácoknak. Nem tudom teljesen átélni, mert velem sohasem fordult elő, de őrület, hogy újrakezdődött. Másokat teszünk meg felelősnek a saját hibáink miatt. A Brexit jó példa erre. Miért történt? Mert azt akarták, hogy újra legyenek határok. Miért kellenek a határok? Hogy bizonyos emberek ne tehessék be a lábukat az országba. Nem értem, miért létezik rasszizmus a futballban, amikor annak éppen az a lényege, hogy a világon mindenkit összehoz a játék ernyője alatt. Kiválóan működik, még akkor is, ha mindenki más nyelvet beszél. Természetes, hogy meg kell tanulnunk annak az országnak a nyelvét, ahol dolgozunk. Naby Keita nem játszhat mindig, mert csak a harminc százalékát érti annak, amiről beszélünk. Mindenki nagyon szereti, de még nem ért eleget.
BISHOP: Ön az első generációba tartozik, amelyik nem visel közvetlen felelősséget az utóbbi idők történelme iránt.
KLOPP: Igen, mifelénk ezt úgy hívják: vergangenheitsbewaltigung. Nem lehet pontosan lefordítani a kifejezést, de nagyjából azt jelenti, hogy tisztában lenni a múlttal.
BISHOP: Ön már abban a szellemben nevelkedett, hogy jobb az egység, mint a szembenállás és mások eltiprása?
A Mainz 2004-ben a Bundesligába jutott irányításával
KLOPP: Nagyon szeretem a hazámat. Szeretek ott élni. De, hogy őszinte legyek, nem szeretem sokkal jobban, mint más országokat. Viszont több embert ismerek ott, és magam is német vagyok, és ez jó. Tudom, hogy ez a gyönyörű ország hatalmas hibákat követett el a történelem során. Gyakran állt a rossz oldalon, és követte azt a borzalmas alakot, akit nem kellett volna. Természetesen nem egyedül tette, amit tett, sokan követték. Az előttem járó generáció mindig azzal védekezett, hogy nem is tudta igazán, mi történik. De az, hogy valaki nincs tisztában minden információval, még nem mentesít a felelősség alól. A helyzet itt korántsem ennyire extrém, de senki sem játszhatja el most sem, hogy nem is tudja, mi történik. Az én generációm az utolsó, amelyik még felelősséget érez a második világháború miatt. Mi még közvetlenül kapcsolódunk azokhoz, akik ténylegesen harcoltak a háborúban. Az én fiaimnak már más a kapcsolata Németországgal. De nem felejthetjük el azt, ami történt. Felelősek vagyunk a múltért, bár ez nem mindenkit érdekel. Akinek azonban megfelelő az erkölcsi érzéke, esetleg keresztény, azt kell, hogy érdekelje.
„A LEGJOBB SZAKMÁK: FUTBALLISTA, ROCKSZTÁR, HUMORISTA”. John Bishop arról, miért lett inkább humorista, nem pedig labdarúgó, illetve, hogy miért különleges Klopp.
John Bishop és Jürgen Klopp
„Amikor úton voltam, hogy találkozzam Jürgen Klopp-pal, nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz. Különleges energiákat vont be a Premier League-be, de arra gondoltam, ez még kevés a nagy felhajtáshoz. Csak egy show volna a meccsekhez, amit produkál, vagy majd velem is ilyen lesz?
Amikor aztán találkoztunk, nagyon nyitottan fogadott. Öröm volt, hogy a társaságában lehettem, különösen, hogy nagy Liverpool-drukker vagyok.
Egészen Bill Shanklyig visszamenőleg a Liverpool edzői jó kapcsolatot ápoltak a szurkolókkal. Az ilyesmi mindig is sarkalatos kérdés volt, akárcsak a drukkerek és a játékosok viszonya. A legutóbbi időkben volt, hogy ez a kapcsolat megszakadt, de Klopp egészen különlegesen közelített a szurkolókhoz. Kenny Dalglish ténykedése óta senki sem működött hasonlóképpen.
Nem ez azonban az egyetlen eredménye. A futballban az eredmény a legfontosabb, és a BL-győzelemmel bizonyította, nem egyedül a döntőbe jutás lehet a legnagyobb érdeme. Ezzel megalapozta az örökségét.
Ott voltam Madridban. Csodálatos volt. Mármint nem a meccs, annak az első és az utolsó perceit élveztem. Tele voltam feszültséggel, de a lefújás pillanatában nagyon megkönnyebbültem. Csodás, hogy nem mi lettünk az a csapat, amelyik mindig csak a döntőig jut el a BL-ben. Nem azt érzem, hogy a csúcsra ért a klub, hanem hogy most kezdődött el valami.
Amikor szép a játék, minden olyan könnyűnek tűnik. A nézők gyakran elfelejtik, hogy a pályán lévők a stadionban tartózkodók bármelyikénél jobban futballoznak. Sokszor hallom, hogy a közönség szid egy játékost, de ilyenkor arra gondolok, hogy még a legrosszabb napján is jobb bármelyiküknél.
Tudom, mennyire nehéz lehet ezen a szinten. Fociztam a non-league-ben, megfordultam a Runcom, a Hyde, a Southport, a Witton és a Winsford csapatában. A walesi bajnokságban a Caemarfont erősítettem. Bizarr volt azokban a kis walesi falvakban pályára lépni.
A testvérem, Eddie profi lett, a Chestert és a Tranmere-t erősítette. Az agresszív játékáról ismerték, rengeteg sárga és piros lapot gyűjtött, de sokkal jobb volt nálam.
Én nem voltam annyira ügyes, hogy profi váljék belőlem, de kijárok a Liverpool meccseire, és egy új tévéshow-ban is szerepelek Gaby Logannel és Peter Crouch-csal. El sem hiszem, hogy azért fizetnek, hogy üljek, és a fociról beszélgessek!
Mindig azt mondom, hogy a szakmáknak hierarchiája van. Az első a futballista, a második a rocksztár, a harmadik a humorista. Nekem a harmadik hely is megfelel.”
BISHOP: Liverpool – nem is tudom, mi lehetne ennél találóbb kifejezés – közösségi város. Úgy látom, egészen különleges kapcsolatot sikerült kialakítania a helyiekkel. Elsőként mégis inkább arról akarom kérdezni, mi volt az első reakciója, amikor felkérték a munkára. Miért gondolta úgy, hogy ez lesz a megfelelő?
Pozitív hangulat a Melwood edzőpályáján. Összejött a csapat
KLOPP: Egy nagyon kicsit már ismertem a várost, mert egy reklámforgatás miatt jártam itt, és megismerkedtem az Albert Dockkal. Ennél sokkal többet azonban nem tudtam róla. Mint futballrajongó azt is tudtam, hogy a csapat nem volt valami jó formában akkoriban, és az azt megelőző négy-öt évben, kivéve, amikor majdnem összejött a bajnoki cím. Persze ezzel együtt azt is tudtam, hogy a klubnak nagy a múltja a nemzetközi és a hazai színtéren egyaránt. Nagyon szerettem volna, hogy én hozzam vissza ezt a dicsőséget. Világos volt számomra, hogy a klubnak hatalmas szíve és lelke van, kicsit olyan, mint egy kert, amelyet újra be kellett ültetni virágokkal. Tudtam, hogy nem az a legjobb liverpooli brigád a történelem során, de sokukat szerettem. Nagyon szerettem volna megkapni az állást. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy miért, de jó lépésnek tartottam. Tudtam, hogy ha bejelentkeznek értem, igent mondok. Csak abban reménykedtem, hogy ez a megfelelő időben történik, mert egy kicsit pihenni akartam a Mainz és a Dortmund irányítása után. Végül négy hónap adatott!
BISHOP: A szünet után Liverpoolba költözött, és emlékszem, hogy az első sajtótájékoztatóján már lenyűgözött az angoltudása.
KLOPP: Könnyű az angoloknak, nekik nem kell más nyelvet megtanulniuk! Ha az angol lenne az anyanyelvem, nem tanultam volna másikat, mert nem volna rá szükségem. Németországban is az angol az első idegen nyelv, de nekem valahogy sohasem ment jól. Az utánunk következő generáció már kiváló ebben is. A fiaim már úgy beszélnek folyékonyan, hogy nem is éltek itt, ez talán az angol nyelvű zenéknek köszönhető. Az én angolom a mai napig nem a legjobb, de arra elég, hogy átmenjen az üzenet. Nagyon érdekel a nyelv, mert szeretem, ha jól megy a kommunikáció. Mielőtt ide költöztem, mindig hallgattam a Talksportot! Hihetetlen őrültségeket beszélnek, de legalább megtanultam az angol futballkifejezéseket, és megismertem a különböző dialektusokat is, köztük a skótot és az írt. Akkor sem hagytam abba, amikor Angliába költöztem, és csupán az a fél óra munkába menet, illetve ez a fél óra hazafelé elég volt, hogy csiszolja a nyelvtudásom.
BISHOP: Nos tehát megérkezett Liverpoolba, és rögtön látta, hogy ez egy olyan kert, amelyet újra kell ültetni virágokkal. Négy évvel később pedig sokkal jobb pozícióban van a csapat. Egyértelmű, hogy sikeres vezető, de mennyire számítanak az emberek ön körül?
Szalah és Mané a Manchester City elleni megnyert BL-meccs után imádkoznak 2018-ban
KLOPP: Ahhoz, hogy valaki jó vezető legyen, fontos, hogy legyenek körülötte erős egyéniségek. A gyengébb vezetők mindig küszködnek, mert nehezen tudnak együttműködni olyanokkal, akik egy bizonyos területen jobbak, mint ők. Amikor elkezdtem az edzői pályafutásomat a Mainzban, mindent meg kellett tanulnom a szakmáról, mert nem volt játékosmegfigyelő részleg. Nem voltak elemzőink sem, senki sem segítette az edzői munkámat, és így tovább. Mindent egymagam csináltam, emiatt nagyon tudom értékelni mindenki munkáját a Liverpoolnál. Azt akarom, hogy a legjobbak vegyenek körül. Mindenki sokkal jobb a maga posztján annál, amilyen én lennék. Nekem csak annyi a szerepem, hogy a megfelelő pillanatban én hozom össze ezeket a részfeladatokat. Ezért vagyok fontos. Visszahoztuk Pep Lijnderst segédedzőnek. Megszereztük Mona Nemmert a Bayern Münchentől, hogy felügyelje a táplálkozást. Németországból hoztunk fizioterapeutát, mert az angolok teljesen másképp csinálják. Ez a munka totálisan más, mint az enyém, inkább orvosok ők, mint masszőrök. Ez kellett ahhoz, hogy felépítsek egy csapatot, utána pedig megteremtettük a megfelelő légkört a Melwoodon, főként azzal, hogy meghívtuk az itt dolgozókat is, tartsanak velünk Tenerifére, és hozzák el családtagjaikat, házastársaikat, gyerekeiket. Ez most már három alkalommal történt meg, legutóbb kilencven felnőtt és ötven gyerek tartott velünk. A klub jó szállást fizetett, és mindenki csodálatos nyaraláson vehetett részt ragyogó időben. Ez igazán jó légkört teremt, és összehozza az embereket. A klubok gyakran beszélnek a csapat mögött álló csapatról, de ez mifelénk nem csak duma. Aki itt dolgozik, mindenki tudja, hogy fontos. Persze nem lőhetnek gólt, és nem állhatnak a kapuban kapott gól nélkül, de elképesztően fontosak ahhoz, hogy a mindennapi rutin megfelelően működjön. Biztos, hogy ezt ma is érezte, amikor egy kicsit korábban ebédelt az étteremben.
BISHOP: A hite is szerepet játszik az önbizalmában?
KLOPP: Sosem így gondolok erre. Egy sajtótájékoztatón már említettem, hogy egy nap megítél majd az Isten, és ezt így is gondolom. Készen állok rá. Nem teszek rosszat. Nem bántok másokat, nem bántok senkit. A játékosaimmal nem mindig sikerül ez: van, aki nem kerül be a csapatba, és akad, akit el kell adnom. Ez a munkám legnehezebb része. Igen, az, hogy keresztény vagyok, azt is jelenti, hogy egy kicsit jobbá teszem azt a helyet, ahol dolgozom. Az ember nem gondolhat csak magára. Egy kicsit mindenki önző, de nem lehetünk túlságosan önzők. Ha belépek egy átlagos hangulatú öltözőbe, és ott hirtelen lefagy minden, akkor nyilvánvalóan rosszul csinálom. Az ilyesmi nem történhet meg, ha készen állok, hogy beszéljek másokkal. Ne mindig azt csináld, amit akarsz, inkább tedd, amit tenned kell. Ez nem annyira bonyolult. Nem vagyok pap. Nem megyek oda senkihez, hogy megmondjam, mit kellene tennie, és hogyan kellene élnie. A kereszténység, amennyire én átlátom, jó dolog.
Nézi, ahogy korábbi csapata, a Dortmund melegít 2016 áprilisában
BISHOP: Összefoglalhatjuk úgy a kereszténységet, hogy viselkedj úgy, ahogy bármelyik értelmes ember szeretne: ne bánts senkit, és tedd meg, ami tőled telik.
KLOPP: Igen, azt hiszem, az emberek többsége így gondolkodik, de senki sem kérdezi meg tőlük, hogy miért. Az én helyzetemben gyakran teszik fel ezt a kérdést, úgyhogy elmondom, amit gondolok. Ennyi az egész.
JÜRGEN KLOPP A FOURFOURTWO-BAN. Címlapsztorik a Liverpool menedzserének felemelkedéséről, kudarcáról majd újbóli felemelkedéséről.
2013. MÁRCIUS. Az FFT meglátogatta a Borussia Dortmundot, hogy utánanézzen, miként vált a tabella közepén tanyázó csapat Európa legvagányabb klubjává. A Dortmund ekkor sokkolta a Real Madridot: az elődöntőben intézte el Robert Lewandowski négy góljával. A Wembleyben rendezett döntőt már a Bayern München nyerte.
2015. MÁJUS. Tökéletes időzítéssel mutatta be a díjnyertes külsős munkatársunk, Uli Hesse, hogy miért fordultak rosszra a dolgok a Dortmund otthonában. A szerző megjövendölte, hogy Klopp sikeres hétéves uralkodása a végéhez közelít a Westfalenstadionban, ahogy azt is, hogy Angliában keres majd munkát. Egy hétre rá Klopp bejelentette, hogy távozik a Dortmund éléről.
2016. OKTÓBER. Egy évvel azt követően, hogy Jürgen Klopp berendezkedett Liverpoolban, a Times újságírója, Oliver Kay járta körül, miért érdemes elhallgatnia az utolsóknak is, akik esetleg még kételkednek a német szakember alkalmasságában. Beszélt az állásinterjújáról, arról, mit gondol az erőnlétről, és arról is, hogyan változtatta meg a klub gondolkodását.
2018. OKTÓBER. A Liverpool azon volt, hogy az előzőnél is sikeresebb idényt hozzon össze, és meglegyen a hatodik BL-siker is. Ennek kapcsán megnéztük igazolásait, beszélgettünk Trent Alexander-Arnolddal, Andy Robertsonnal és James Milnerrel. Az idényt már BL-aranyéremmel a nyakukban fejezték be. Ők hárman ékes példái azoknak a játékosoknak, akik rengeteget fejlődtek Klopp irányítása alatt.
BISHOP: Miért nézi meg a felezővonal környékéről az ellenfél bemelegítését?
KLOPP: Egész héten a saját csapatunkat látom, úgyhogy nem különösebben fontos látnom a bemelegítését. A mérkőzés előtt megkapjuk a másik csapat kezdőjének névsorát, de nem tudjuk, milyen felállásban jönnek ki. Néha előfordul, hogy amikor hangolnak, már felveszik a formációt. Ebből ki lehet következtetni, hogy például négy védővel játszanak-e. Néha olyan is előfordul, hogy három vagy öt védő áll ki, de ha a melegítésnél négyet látunk, akkor valószínű, hogy a meccsen is így lépnek pályára. Azért állok ott, hogy a lehető legtöbb információt összeszedjem, de azért is, hogy valami benyomás alakuljon ki bennem a másik csapatról. Amikor a Dortmund ellen játszottunk az Európa-ligában, tudtam, hogy ezzel nem keltek jó érzéseket az egykori játékosaimban, de nem érdekelt! Miközben néztem őket, ők is láthatták, hogy valóban ott vagyok. Ez volt az első kisebb győzelmem aznap este.
BISHOP: Kicsit olyan ez, mint a bokszban a mérlegelésnél. Elég jól kifejezi az edző szándékait.
KLOPP: Ha túl közel jönnek hozzám, az nekem is kényelmetlen, és tudom, hogy közben azt gondolják, mi a fenét nézem őket. Hallom a segédedzőt, ahogy kiabál nekik, hogy forduljanak el, ne engem bámuljanak. Nem akarok ilyenkor fenyegetően fellépni, csupán annyi érdekel, mit csinál az ellenfél.
BISHOP: Voltak, akik kritizálták amiatt, hogy túlzottan szenvedélyesen viselkedik a pálya szélén. Egy szurkoló azt akarja látni, hogy a futballista úgy játszik, ahogyan ő játszana, az edző pedig úgy irányít, ahogyan ő irányítana. Ön úgy irányít, ahogyan én is irányítanék. El tudná képzelni, hogy egyszerűen csak ül, és nézi a mérkőzést?
KLOPP: Igen, a jövőben ez elképzelhető lesz. Már most is sokkal nyugodtabb vagyok, mint korábban voltam. Lehet, hogy nehéz elhinni, de tényleg így van, már most is más vagyok. Az a helyzet, hogy egész héten a játékosaimmal beszélek, felkészülünk a meccsre, tanácsokat adok. Információkat is. A mérkőzésen már nem könnyű ugyanezt tenni, mert túl nagy a zaj, és minden gyorsan történik. Már csak a szünetben beszélhetek a csapathoz. Azt hiszem, ilyenkor az a feladatom, hogy én legyek a tartalék energia. Ha nekik már fogytán van, nekem legyen elég, amit megoszthatok. Mondtam már többször a játékosaimnak, hogy nekik adom az összes energiám, nekem nem kell, úgyhogy adjanak bele mindent, vagy szétrúgom a feneküket, ha szükség lesz rá. Kiabálni fogok velük, ha elkezdik gyengének érezni magukat. Jobb nekik, ha haragszanak rám, mint az, hogy nem reagálnak egy helyzetben, és végül azt gondolják: „Jaj, elszalasztottam a lehetőséget!”. Inkább gondolják azt, hogy egy állat vagyok, majd menjenek, és mutassák meg, mit tudnak. Sosem gondolkodtam azon, hogyan kellene viselkednem az oldalvonalnál. Ezek a dolgok csak megtörténnek. Ilyen vagyok. Nem érdekel, hogy mit mondanak rólam, tudom, azt gondolják, nem vagyok erős a taktikában, mert túlságosan tele vagyok élettel ehhez. Az érzelmeim erősek.
BISHOP: Inkább Pep Guardiolát tartják modorosnak.
KLOPP: Guardiolában is van élet, de nem annyira élénk, mint én. Jól áll neki, ha kiabál. Mindig tökéletes ember benyomását kelti: a teste, a ruhája, mindene tökéletes. Ha én üvöltözöm, leginkább úgy nézek ki, mint egy sorozatgyilkos. Ott van az arcomon. Egy adott módon vicsorgatom a fogaimat. A gyerekekre is ugyanígy szoktam nézni, és hiába gondolom azt, hogy mennyire édesek, gyakran elsírják magukat.
„Vissza akartam hozni a ragyogást az Anfieldre” – mondta. Küldetés teljesítve
BISHOP: Hogyan készül fel kilencven perc tömény intenzitásra? Létezik valami rutin? Milyen gyorsan képes túllépni egy mérkőzésen, függetlenül attól, hogy nyert-e a csapat, vagy nem? Képes elrakni hétfőig a kérdést?
KLOPP: Sohasem tudtam igazán kikapcsolni, de már sokkal jobb vagyok ebben, mint korábban. A meccsek után még tizenkét-tizenhárom interjút adok, így aztán esélyem sincs, hogy magamra gondoljak.
BISHOP: Mit mondott? Hány interjút?
KLOPP: Nagyjából egy tucatot. Ezek közül körülbelül hatot készít televízió, a többit rádiók és a klub tévécsatornája.
BISHOP: Ezek mind szerződésben vállalt kötelezettségek?
KLOPP: Igen. A Bajnokok Ligája után ez még sokkal fárasztóbb.
BISHOP: Segít egy kicsit leereszteni, hogy elmondja a sajtónak?
KLOPP: Ebben nem vagyok biztos. A mérkőzés után egy percre bemegyek az öltözőbe, majd Matt McCann-nal, a csapat sajtófőnökével nekivágunk. Mit is mondhatnék? Egy kicsit olyan vagyok, mint egy szelet hús, amelyik nem főtt meg rendesen. Menni kell, és gyakran rögtön az elején kapok egy hülye kérdést, például, hogy miért nem játszott ez vagy az. Meg kellett tanulnom, hogy beleharapjak a nyelvembe. Nem tudok jól veszíteni, de már régen elfogadtam, hogy néha ki kell kapni. Ha valakit viszont nem is érdekel igazán, hogy mit akarok mondani, és csak egy jó főcímre vadászik, esetleg megkérdezi, miért hagytam, hogy ez vagy az megtörténjen, nem könnyen maradok higgadt. Németországban a kemény interjúimról ismernek. Gyakran kérdeztem meg élő adásban a riportertől, mégis melyik mérkőzést nézte.
BISHOP: Erre Angliában még nem volt példa.
KLOPP: Már nem az vagyok, aki voltam. Lehiggadtam.
BISHOP: A korral jár.
Klopp viszi a show-t a hatodik BL-cím megünneplése alkalmával
KLOPP: Teljes mértékben igaz. Miután kész vagyok az interjúkkal és találkoztam a játékosaimmal, már nem gondolok a mérkőzésre. Mindkét fiam – akik már harminc-, illetve harminchárom évesek – tökéletes futballőrült. Amikor meglátogatnak Liverpoolban, egyfolytában csak a fociról beszélnek. Egy-egy mérkőzés után azt kell nekik mondanom, hogy ugyan, fejezzék már be. Én is láttam a meccset. Ott voltam. Nem akarok róla beszélni.
BISHOP: A Liverpool háza táján akad néhány legendás korábbi játékosa a klubnak. Kenny Dalglish igazgatói, igaz, nem ügyvezető igazgatói poszton dolgozik, de úgy tűnik, ön nem fél a közelségétől. Steven Gerrardot tette meg az U18-as csapat vezetőedzőjének. Sokan mások azt mondanák, jobb, ha nem áll az utamba valamelyik egykori nagyság, ön viszont tiszteli őket.
KLOPP: Először is: Dalglish és Gerrard az első naptól fogva hatalmas segítséget jelentettek. Másodszor: menedzseri pozíciómnak semmi köze a körülöttem lévő emberekhez. Ha a klub vezetői holnap kirúgnának, valószínű, hogy Kenny Dalglish venné át a posztomat, de az is lehet, hogy Gerrardot hívnák Glasgow-ból. Ha engem kérdez, hogy kinek kellene következnie utánam, szerintem inkább Gerrardnak. Ma is beugrott, épp csak tíz percre. Ahol csak tudom, segítem a munkáját. Ha valaki megkapja az állásodat, az nem is igazán róla szól, hanem inkább rólad, mert nem voltál elég jó. Mindent beleadok ebbe a munkába. Nem vagyok zseni, nem vagyok tökéletes, de száz százalékot adok bele. Ha ez elég, akkor jó. Ha nem, akkor problémás a helyzet. Nyitott vagyok. Ha a segítségem kell, szívesen adom. A családom szerint túl gyorsan nyílok meg, szerintem viszont másként az egész csak időpocsékolás. Szeretem az életet, szeretem a munkám, és szeretem a legtöbb embert. Ez már csak ilyen.
BISHOP: Emlékszem, amikor legelső alkalommal megláttam itt a Melwoodon, egy Opelt vezetett. Nem éppen a legfeltűnőbb autó…
KLOPP: A mai napig Opelom van.
BISHOP: Csodás, de a legtöbb embernek nem így jár az agya a futball világában. Nem a ragyogó részébe mártózott bele, és megvan a saját világa a labdarúgáson kívül is. Mivel foglalkozik, ha épp nem a focival?
KLOPP: A feleségemmel, a kutyámmal, a barátaimmal és a családommal. A két fiam a legjobb barátom, ez így csodálatos. Mindketten Németországban dolgoznak. Már említettem, a futball a szenvedélyük, úgyhogy gyakran meglátogatnak, különösen a nagy mérkőzések alkalmával. Folyamatosan sms-ekkel bombáznak. Most voltunk hat napot Dubaiban a feleségemmel, a két fiammal és a barátnőikkel. Nem is lehetnék boldogabb. Őszintén szólva akkor kezdtem el igazán élvezni a menedzseri munkát, amikor már nem kellett a pénzen aggódnom. Ez elég hamar megtörtént velem, és már nincs szüksé-gem pénzre. Őrület, hogy mennyit keresünk a futballban, ugyanakkor mindig megvan az esélye, hogy elveszted az állásod, és lejáratják a neved. Ha a sajtó és a szurkolók úgy döntenek, hogy neked ugranak, nem lesz több munkahelyed. Ez számtalanszor előfordult Németországban. Amikor láttam a Mainzban, hogy működik a dolog, teljesen felszabadultam, mert éreztem, hogy menni fog. Lehetnék a Fidzsi-szigetek szövetségi kapitánya is. Nagyon élvezném, és jól is menne. Viszont nagy a nyomás, mert muszáj teljesíteni. Semmi máshoz nem értek annyira, mint a labdarúgáshoz. Azaz, ha nem ezt csinálnám, akkor vajon mit? Biztos vagyok benne, hogy ez önnel is így van. Ha nem humorista lenne, vajon miben lenne jó? Szerencsések vagyunk, hogy azzal foglalkozhatunk, amihez értünk, és még élvezzük is. Talán önnel is így van: amikor a pénz már nem kérdés többé, az ember elkezdi élvezni.
BISHOP: Velem érdekesen alakult. Viszonylag későn szálltam be a stand-up világába, viszont akkor egészen hamar rájöttem arra, hogy felléphetek akár egy arénában, de ugyanúgy egy kocsmában is, ez mindig menni fog. Semmi más nem számít, a pénz sem. Az az egy fontos, hogy tudom, ez megy.
KLOPP: Az én esetemben azért az is fontos volt, hogy mások azt mondták, képes vagyok rá. Amikor ez megtörtént, úgy voltam vele, hogy most már bármeddig csinálhatom, és ez így is lett eddig a pillanatig.
BISHOP: Ha minden igaz, 2022-ig marad.
KLOPP: A szerződésem addig szól.
BISHOP: Akkor hát ezt tekinti otthonának? Vagy mégis inkább a Fekete-erdőt?
KLOPP: Tizenkilenc éves voltam, amikor elhagytam a Fekete-erdőt. Mainz az otthonom. Építkezünk is ott. Az egyik fiam ott lakik, a másik Berlinben.
BISHOP: Ez nem túl jó, de fogalmam sincs, hol van Mainz.
KLOPP: Ó, közvetlenül Frankfurt mellett, Németország délnyugati részén. Száznyolcvanezren laknak ott, többnyire diákok. A Rajna partján fekszik, híres borvidék. Nagyon szép környék. Az idő sokkal jobb arrafelé, mint itt vagy Dortmundban. (Kopogtatnak az ajtón.) Bocsánat, de most mennem kell. (Felpattan, és kiszalad a helyiségből.)
„AZ A FELADATOM, HOGY ÉN LEGYEK A TARTALÉK ENERGIA. HA NEKIK MÁR FOGYTÁN VAN, NEKEM LEGYEN ELÉG, AMIT MEGOSZTHATOK”
HOGYAN KÉSZÜLTEK A BESZÉLGETÉSEK AZ INTERJÚKÖTETBE? A Game of Two Halves szerzője arról, milyen nehéz volt összehoznia a futballvilág prominenseit a különleges interjúk kedvéért.
„Két hónappal a sokkoló Brexit után találkoztam két történettel, amelyek megragadtak bennem.
Az egyik néhány fényképről tárult elém: szíriai gyerekek medencének használtak egy esővízzel telt bombakrátert. A másik drónfelvétel volt arról, hogy gyerekek fociznak a romos, poros Aleppóban. Két barát rugdosta a labdát egymásnak.
Valamit tenni akartam, ezért elhatároztam, hogy felkérek hírességeket, készítsenek interjút kedvenc labdarúgóikkal, és az így születő könyv bevétele kerüljön a menekültekhez. Aztán 2017 októbere és 2019 májusa között elkészült a könyv, tizenkét drukker találkozott tizenkét futballistával. Már nem vette a telefonom, de például Steven Gerrard arról csevegett David Morrisseyvel interjú után, hogy golfozhatnának, illetve a közös ismerőseiket szedegették össze. Hat hónappal a női vébé előtt Clare Balding és Lucy Bronze folytatott parázs vitát a női labdarúgásról. Omid Djalili humorista motorral látogatott el Frank Lampardhoz, Rachel Riley kerékpárral Rio Ferdinandhoz, hogy átbeszéljék a régi szép unitedos időket. Gary Lineker gépe késett Münchenből, miután megnézte a Bayern München Liverpool elleni összecsapását, úgy nyargalt át Londonon, hogy találkozzon az egykori szír kapussal, Fahd Szalehhel. A divatra nagyon adó Héctor Bellerín úgy belemélyedt a vegánságról folytatott beszélgetésbe Romes Ranganathannal, hogy már nem tudta lecserélni a melegítőjét, úgy szaladt el Ricky Gervais élő műsorába. Wretch 32 és Ian Wright szinte folyton egymás szavába vágott, és utóbbi ki is tett egy fényképet kettejükről az Instagramra. Johnny Mar el sem akarta hinni, hogy Pep Guardiola kért tőle egy dedikált lemezt. Miután befejezték, valaki bedobta, hogy találkozni fogok Jürgen Klopp-pal. Guardiola karon fogott, és megkért, hogy öleljem meg a nevében is. Amikor átadtam, Klopp azt mondta, nem rossz, ha találkoznak, majd ő is megöleli. A futball vezető sportág, és ez a nagy ölelkezés egyszerűen megindító. Legvégül Eric Dier és David Lammy találkozott egymással. Szép befejezés volt, ahogy egy futballista kérdezgette a politikust a minimálbérről és a londoni zavargásokról. Lehet, hogy túl optimista vagyok, de a labdarúgás globálisan is csökkentheti a szembenállást egymással. Raheem Sterling írja az előszóban, hogy Nagy-Britannia azért csodás, mert »mások vagyunk, kulturáltak, legfőként pedig egyek«.”
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. novemberi számában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
