Aki még Ronaldónál is fontosabb volt a vb-n: Rivaldo legendája

Szöveg Chris Flanagan Interjúk Caio Carrieri, Arthur Renard

Már csak 90 másodperc volt hátra, a Barcelona pedig kezdett beletörődni a lehetetlenbe.

A feszültség a tetőfokára hágott, ahogy a Camp Nouba zsúfolt 85 ezer szurkoló egyszerre imádkozott a csodáért. A katalánok kezéből már kétszer kicsúszott a vezetés a bajnokság utolsó, katasztrofális mérkőzésén. A Real Madrid tizenhét pontos előnnyel hagyta maga mögött a riválisokat. A Deportivo La Couna és a valószínűtlen Real Mallorca már bebetonozta magát a dobogóra. Aki negyediknek ér oda, az még kap meghívót a Bajnokok Ligájába: ezért folyt az összecsapás 2001. június 17-én a Barcelona és a Valencia között.

Csak három pont kellett, hogy a Barcelona felülmúlja a Valenciát. Rivaldo már kétszer lépéselőnyhöz juttatta a hazaiakat: egyszer egy ravasz szabadrúgásgóllal, másodszor pedig egy lapos kapura lövéssel. Az utóbbi abban az idényben már a harmincötödik gólja volt, de ez sem volt elég: Rubén Baraja két találatával a Valencia egyenlített, a kék-vörösök pedig közel álltak a megszégyenüléshez. Oda a BL-szereplés, hacsak Rivaldo nem sajtol ki magából még egy csodát.

A 90. perc közeledtével Frank de Boer csalódott reménytelenséggel passzolta be a labdát a tizenegyes vonalához. Ha bárki másnál köt ki a labda, nem lett volna belőle semmi. De Rivaldónál landolt.

Háttal a Valencia kapujának a brazil mellel felpattintotta a labdát, majd tizenhét méterről ráollózta. „A futballban néha kockáztatni kell – mondta. – Sohasem gondoltam volna, hogy ennyire jól el lehet találni.”

A labda elszáguldott Santiago Canizares mellett, és a kapu bal alsó sarkában állt meg. A Camp Nouban kitört a káosz. Rivaldo mezét letépve rohant a lelátóhoz ünnepelni, és még a Barca elnöke, Joan Gaspart is megtörte az igazgatói páholy etikettjét, ahogy örömében a levegőbe bokszolt. A közönség Rivaldo nevét skandálta.

Másfél évvel korábban hivatalosan is a világ legjobbjának koronázták, de az azóta eltelt, kudarcokkal teli másfél idényt csak ezzel a három góllal tudta feloldani. Egy évvel később a legenda utolsó fejezeteként már a világbajnokság trófeáját emelte magasba Jokohamában.

Ha 1997-ben nem sikerül olyan kapkodósra az igazolási időszak, Rivaldo talán sosem kerül a Barcelonába.

Miután az Inter rekordáron megvette a Barcától Ronaldót (19.5 millió fontért), a katalánoknak már csak néhány napjuk maradt keríteni egy új sztárcsatárt a Bajnokok Ligájába. Az első kiszemelt, Denílson végül mégsem jött el a Sao Paulótól, mert a fizetési igényét túl magasnak találták. Steve McManaman egy nappal az igazolási időszak vége előtt érkezett Liverpoolból. Amikor leszállt a repülőről, senki sem várta. „Az ügynököm felhívta Joan Gaspartot – mondta később McManaman. – De kiderült, hogy Gaspart egész máshol van. Egy másik játékossal tárgyal.”

Ez a másik játékos a Deportivo Rivaldója volt. Bobby Robson, a Barcelona akkori edzője vetette őt fel. „Felismertem benne a tehetséget – magyarázta Robson a brazil játékosról. – Azt mondtam: ha megveszitek, nektek ajándékoz évente tizennyolc gólt, továbbá hét szabadrúgást.”

Az angol válogatott veteránjának volt oka ilyesmiket mondani. Rivaldo akkor még csak egy idényt játszott a Deportivo színeiben, de 22 gólt ért el. „Amikor megszereztük, még nem volt olyan híres – emlékezett John Toshack, a galíciai klub akkori edzője. – Amikor besétált ez a kajla égimeszelő, megijedtem, mit sóztak a nyakamba. Egyáltalán nem tűnt felső kategóriásnak. Aztán elkezdett játszani a labdával. Istenem, az a bal láb!”

Rivaldo az észak-brazíliai Recife egyik szegénynegyedében nőtt fel, és a hiányos táplálkozás miatt karikalába alakult ki. A brazil másodosztályban játszó Mogi Mirimben szerepelt, de mindig is csapattársát, a később Japánban is futballozó Valbert tartották tehetségesebb csatárnak. Rivaldo bal lábának azonban hamarosan híre ment, főleg egy félpályás gól után, amelyet Pelé 1970-es lövéséhez hasonlítottak.

A Corinthiansba 1993-ban került, utána a Parmalat szponzori támogatásából megvette a Palmeiras. Három évvel később a tejipari cég legfontosabb klubja, az olaszországi Parma Amarallal együtt átvette volna őt: Amaralért hatmilliót, Rivaldóért két és fél millió fontot adtak volna, de végül csak Amaral ment Olaszországba, Rivaldo Spanyolországban kötött ki.

Rivaldóval a Deportivo az 1996–97-es idényben a kilencedikről a harmadik helyre kapaszkodott fel, pedig még Toshackot is kirúgták (ehhez az is hozzátett, hogy a csapat sztárja a mezét letépve tombolni kezdett, mert lecserélték). Rivaldo olyan jól teljesített a La Ligában, hogy önbizalommal telve ment a Barcelonába, ahol már konkrét cél lebegett a szeme előtt. „Az az álmom, hogy a FIFA az Év játékosának választ” – említette nem is egyszer.

Az európai színtéren azonban nem tudott azonnal berobbanni: Louis van Gaal csapata elbukott a Newcastle és Tino Asprilla mesterhármasával szemben, és a Dinamo Kijev is kétszer megverte.

Rivaldo három gólt szerzett a ’98-osvilágbajnokságon: a legszebb ezek közül talán a Dánia elleni negyeddöntőben esett. Húszméteres távolságból senki sem volt olyan halálos, mint ő: amikor odakészült a tizenhatos elé, megállt egy pillanatra, majd meglendítette azt a pusztító bal lábat, minden ellenfelének inába szállt a bátorsága. Rivaldo 1998 végére hivatalosan is a földkerekség hatodik legjobb játékosa lett.

Egy évvel később már ő volt a legjobb.

Az 1998–99-es idény rosszul indult: a Barcelona ismét elbukott a Bajnokok Ligája csoportkörében, hiába próbálta meg Rivaldo egymaga elcipelni a csapatot a negyeddöntőig.

A Manchester Unitedot egy szabadrúgásgóllal és egy ívelt találattal fogadta a Camp Nouban, de ez sem volt elég: a 3–3-as döntetlennel a házigazda kiestett. A La Ligában december végére a tizedik helyen álltak, de Rivaldo a következő 23 mérkőzésen 18 gólt szerzett, a Barcelona pedig tizenegy pontos előnnyel megnyerte tizenhatodik bajnoki címét.

Amikor néhány héttel később öt góllal járult hozzá a brazil válogatott Copa América-győzelméhez, már kétség sem fért hozzá, hogy ő a legjobb. Bőven kiérdemelte a FIFA Év játékosa-elismerést, de még Beckham elől is elhappolta az Aranylabdát. „Úgy vélem, Rivaldo a legjobb – nyilatkozta… Rivaldo. – Beckham remekül passzol, de több gólt hozok össze, mint ő.”

„Rivaldo úgy cselezett, ahogy senki más – magyarázta korábbi csapattársa, Ronald de Boer, aki azt is elárulta, hogy Rivaldo minden játékost egy ezüsttálcával lepett meg, hálából azért, hogy segítettek neki megvalósítani az álmát. – A kapura lövései és a szabadrúgásai kiválóak voltak, és hihetetlen volt, ahogy a védvonalak mögé jutott. A semmiből hozta vissza a meccseket.”

Persze nem mindenki rajongott érte. Sosem érezte otthon magát a reflektorfényben: nyoma sem volt a Ronaldo- vagy Ronaldinho-féle sármnak. Ritkán mosolygott, kevés interjút adott, és gyakran kérték rajta számon, hogy nem a csapatnak dolgozik. „A saját világában játszik, sosem szerezné meg magának a labdát, és ostoba hibákra pazarolja a helyzeteket” – írta 1999 szeptemberében a spanyol Don Balon magazin.

„MAJDNEM AZ ÖSSZES TÁMADÁSBAN BENNE VOLT. TÖKÉLETES ÖSSZEKÖTŐ”

Három hónappal később, épp azon a napon, amikor Rivaldónak ítélték az Aranylabdát, csúnyán összeveszett Van Gaallal. Rivaldo honfitársai, Sonny Anderson és Giovanni már a nyáron távoztak a csapatból: az utóbbi tajtékozva mondta, hogy Van Gaal „hitlerkedik a brazilokkal”, vagyis előnyben részesíti velük szemben a holland játékosokat. Ezek után, amikor a Barcelona hét bajnoki mérkőzéséből ötöt elveszített, Rivaldo követelni kezdte, hogy Van Gaal hozza be őt középre a bal szélről.

„Kettő egyre megvertük az Atlético Madridot, és nem volt hozzám egy rossz szava sem az egész meccs alatt, mégis lehozott egy egynél – emlékezett később Rivaldo. – Nem értettem, miért cserél le Boudewijn Zendenre, ha addig végig dicsérgetett. Ha van embere a bal szélre, akkor én mit keresek ott?

Másnap beszéltem José Mourinhóval, aki Van Gaal segédedzője és tolmácsa volt egy személyben. Megmondtam, hogy a következő megbeszélésen szeretnék felszólalni, ha Van Gaal végzett. Mindenki előtt elmondtam, hogy ha kell, küzdeni fogok, hogy középen játszhassak. Ha nem lehet, inkább maradok a kispadon, vagy tegyen ki a csapatból. Van Gaal csak nézett rám szúrósan. Amikor néhány nappal később a Rayo Vallecano ellen játszottunk, el sem vitt.”

A következő, Real Sociedad elleni meccset is kihagyta. „Hihetetlen bal lába volt, mégsem akart a bal szélen játszani, a tízes posztot akarta – így Zenden. – Van Gaal azt mondta: a szélen és középen is képes húsz gólt lőni, de ha középen játszik, és elveszti a labdát, nem tudja visszaszerezni. Van Gaal ott akarta hagyni a szélen.”

Egy hónappal később Rivaldo a Racing Santander elleni mérkőzés előtt, a pályán vette át az Aranylabdát. Bár ő rúgta a meccs egyetlen gólját, a Barcelona szurkolói kifütyülték. „Szomorú, hogy azon a napon van részem ilyen bánásmódban, amikor átvehetem ezt a díjat” – sóhajtotta.

Rivaldo volt a Bajnokok Ligája egyik legtermékenyebb gólszerzője, a Barcelona pedig 1994 óta először újra a legjobb négy között volt, csak a La Liga bajnoki címét halászta el előle a Deportivo. A katalán klubnak döntenie kellett: Van Gaal vagy Rivaldo? A klub a brazilt választotta.

Ezzel nem szűntek meg Rivaldo gondjai: 2000 novemberében, miután a brazilok majdnem elbukták a vb-selejtezőt, a Kolumbia elleni vérszegény győzelem estéjén kifütyülték a brazil drukkerek. Sokan nem tudták elfelejteni az 1996-os olimpiát, amikor az elődöntőben eladta a labdát, aminek köszönhetően a nigériaiak gólt szereztek. Barcelonában sokan úgy érezték, a legjobb formáját a válogatottnak tartogatja, Brazíliában ugyanezt érezték, csak fordítva. Rivaldo mindkét oldalról kapott a nyakába, és lassan elege lett. „Nem bírtam tovább – panaszkodott később. – Nemcsak pfújoltak, nekiálltak sértegetni is. Komolyan el kellett gondolkodnom, játsszam-e a válogatottban.”

Huszonnyolc évesen már azon morfondírozott, hogy nem képviseli többet a hazáját, de végül segített a selecaónak elbicegni a selejtezők végéig: hatot veszítettek el a 18 mérkőzésből, 13 ponttal maradtak le Argentínától, és csak az utolsó meccsükön szerzett góloknak köszönhették, hogy nem kellett pótselejtezőt vívniuk Ausztrália ellen.

A 2000–01-es idényben Rivaldo megkapta az áhított pozíciót a Barcelonánál: a harminchat góllal pedig a saját rekordját is megdöntötte. De ismét elbuktak a Bajnokok Ligája csoportköreiben, és a Barca védelme sem volt ilyen rossz ötven éve: 57 gólt kaptak a La Liga-meccseken. A klub szinte kizárólag a brazilra támaszkodott, amit Rivaldo olyan bravúrokkal hálált meg, mint a Valencia elleni gól, amely egy pillanatba foglalt mindent, amit a pályafutásáról tudni kell.

Még a 2002-es világbajnokság sem volt zökkenőmentes, pedig a brazilok rekordot döntöttek: hét mérkőzésből hetet nyertek meg. Rivaldónak meg kellett küzdenie a médiával, miután Hakan Ünsalt miatta állították ki a törökök elleni első mérkőzésen. Stan és Pan óta nem láttunk ilyen színészkedést.

„Úgy esett össze, mint akinek agyérgörcse van” – panaszkodott a török szövetség elnöke, Haluk Ulusoy. Ünsal labdája Rivaldo combjáról pattant le, mire a brazil az arcát fogva színpadias fetrengésbe kezdett. A FIFA 11 670 svájci frank büntetést szabott ki Rivaldóra, akit a szövetségi kapitánya védett meg. „A térdéről felfelé pattant a labda, csak meg akarta védeni az arcát” – magyarázkodott egy politikus ravaszságával Luiz Felipe Scolari.

Persze a csapattársai is mellette álltak. „Az ilyesmi része a dél-amerikai focinak, mi is sokszor mulattunk rajta – magyarázta Kléberson. – A Törökország elleni meccs után eljátszottuk néhányszor, hogy amint hozzánk ért a labda, a földre vetettük magunkat. De Scolari tudta, milyen fontos Rivaldo a csapatnak, hogy egész meccsek múlnak rajta. Feltétel nélkül bízott benne, és hagyta, hogy kiteljesedjen a pályán.”

Ki is teljesedett. Nem hagyta, hogy a botrányok az útját állják. A törököknek lőtt gól után a következő négy meccs mindegyikén összehozott legalább egyet. A nyolcaddöntőben a belgák védelmét törte meg, Anglia ellen pedig egyenlített.

„Rivaldo szeme lenyűgöző volt a pályán, másodpercekkel a többiek előtt tudta, mi lesz – dicsérte Kléberson. – Nézzétek csak meg az angolok elleni gólját, és értitek majd, miről beszélek.

„RIVALDO MÉG RONALDÓNÁL IS FONTOSABB VOLT A VÉBÉN. AZOK A LEGJOBBAK, AKIK A KULCSPILLANATOKBAN VANNAK JÓ HELYEN”

Ronaldinho cselei elszédítették Ashley Cole-t, miközben Rivaldo kiment a bal szélre, és csak annyi helyet csinált, hogy átvehesse a labdát. Ahogy ez megvolt, az egész testét szabaddá tette, hogy rögtön lőhessen. Meg sem kellett szólalnia, mind tudtuk, mit tervez. Kulcsfontosságú játékos volt. A teljesítménye ellenére is szerény maradt, bár az edzéseken szeretett volna a legjobb lenni. Minden tréninget tétmeccsnek érzett. Véresen komolyan vette. Ha akkor sem neki passzoltunk, amikor szabad volt, azt zokon vette, de nem volt bunkó. Majdnem az összes támadásban benne volt. Tökéletes összekötő.

Az olyanok, mint Roberto Carlos gyakran hergelték, mert nem költötte el a pénzét. Rivaldo sosem volt nagyra a vagyonával, higgadt maradt. Addigra rengeteg trófeát begyűjtött, beleértve az Aranylabdát is. Elégedett volt.”

Amikor Rivaldo a Németország elleni döntőben mindkét gólnál besegített Ronaldónak, ez az elégedettség elérte tetőfokát. Illetve majdnem. „A második gólnál elengedte a passzomat, mert azt hitte, Ronaldo majd a kapunál továbbadja neki, de Ronaldo maga lőtte be a gólt – mondta Kléberson. – A gólörömnél Rivaldo vigyorogva azt mondta neki: ott voltam szabadon, b…szki!”

Sohasem láttuk Rivaldót úgy vigyorogni, mint aznap este, a trófeával a kezében. Scolari őt nevezte meg a torna legjobbjának, és ezzel nem volt egyedül.

„Ronaldo volt a legtehetségesebb játékosunk, de Rivaldo még nála is fontosabb volt a vébén – magyarázta Edmílson. – Azok a legjobbak, akik a kulcspillanatokban vannak jó helyen, és Rivaldo éppen ilyen volt. Magába forduló, csendes gyerek, de rengetegszer játszottam vele, és mindenkit elszédített.”

Egy hónappal a 2002-es világbajnokság után Rivaldo otthagyta a Barcelonát. A 2001–02-es idény alatt a sérülési miatt csak öt gólt hozott össze, a Barcelona pedig ismét a tabella negyedik helyén zárt. Az a Valencia nyerte meg a bajnokságot, amelyet Rivaldo egy évvel korábban elutasított. A Barcelona visszahozta Van Gaalt, és ezúttal a hollandot választották Rivaldo helyett: le is szerződtették a helyére Juan Román Riquelmét.

Bobby Robson megpróbálta összehozni Rivaldót a Newcastle-lal. A tulajdonos Freddy Shepherd már a vb előtt megkezdte a tárgyalásokat. Egy évvel később a brazil csatár elárulta, hogy a Manchester United és a Liverpool is bejelentkezett, de még a Tottenham is kosarat kapott: Rivaldo egy udvarias levélben elmagyarázta nekik, miért megy inkább a Milanba.

Az odavezető út azonban rosszabbul sikerült, mint várta: megviselte elhúzódó válása, és nem volt biztos helye a kezdő tizenegyben. Az egyetlen Bajnokok Ligája-győzelmét ugyan a Milannal érte el, de a bajnokság második felében Carlo Ancelotti inkább Rui Costát állította be Andrij Sevcsenko és Filippo Inzaghi mellé. A Juventus elleni győztes döntőt az Old Trafford cserepadjáról nézte végig. Néhány hónappal később felbontották vele a szerződést.

Majdnem a Celticbe került, sőt a Bolton is szóba jött. Rivaldo Angliába is elutazott, hogy személyesen tárgyaljon a klub menedzserével, Sam Allardyce-szal. Végül az Olympiakosz mellett döntött. Utolsó nagy dobása a 2004–05-ös Bajnokok Ligájában volt, ahol szabadrúgásgóljával a görögök majdnem kiejtették a későbbi győztes Liverpoolt.

Harminchat évesen elfogadta az üzbég Bunyodkor „csábító” ajánlatát. Az ország diktátora, Iszlom Karimov rengeteg pénzt pumpált a lánya hobbiprojektjébe. Zico és Scolari is megfordultak ott mint edzők.

Rivaldo volt az első a világon, aki négy egymást követő meccsen először egy, aztán kettő, három, majd négy gólt szerzett, bár csak 5416 néző láthatta élőben, ahogy a negyedik találkozó negyedik gólját beengedi a Sogdiana Jizzakh FC méltán ismeretlen kapusa. Amikor a Bunyodkor elkezdte kihagyni őt a kezdőcsapatból, otthagyta Üzbegisztánt.

A 40 esztendős csatár 2012-ben Angolában tűnt fel a Kabuscorp csapatában, miután az angol másodosztályban játszó Charltont udvariasan visszautasította. Egy évig dolgozott Angolában, utána ez a klub is megfeledkezett róla; 2019-ben a Kabuskorp azért esett ki az első osztályból, mert még akkor sem tudta törleszteni adósságát a brazil világbajnoknak.

Rivaldo játékospályafutása 2015-ben ért véget, miután 43 évesen még egy évre visszatért a Mogi Mirimhez, és ugyanazon a meccsen lőtt gólt, amelyen a fia, Rivaldinho is, aki azóta Portugáliában, Bulgáriában és Romániában is megfordult.

A vb-győzelem után 13 évig tartott Rivaldo hosszú búcsúja; 1997 és 2002 között volt a csúcson, jó ideig ő volt a világ legjobb futballistája, olyat tudott, amit senki más.

A Valencia a saját bőrén tapasztalta ezt 2001 júniusában. És akkoriban nem ez a klub volt az egyetlen.

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. augusztusi lapszámában.)

Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!