A világ legjobb védője, aki megváltoztatta a Liverpoolt

Szöveg Andrew Murray Fotó Jon Enoch

Virgil van Dijk életében először félt. Nagyon félt. A 193 centiméter magas tiszta izom fiú feküdt a kórházi ágyon, miközben csövek lógtak ki belőle. A Groningen 20 éves ígéretes középhátvédje már egy hete nem érezte jól magát, de nem vette komolyan a betegségét.

Emiatt további egy hetet kórházban töltött. A vakbele 2012 áprilisában, éppen bolondok napján gyulladt be, és hashártyagyulladástól, illetve vesefertőzéstől egyaránt szenvedett. Azonnali, életmentő beavatkozásra volt szükség.

„Mindenre emlékszem – mondja majd’ hét évvel később a Liverpool edzőpályáján. Egy pillanatra megáll, és azt fürkészi, valóban figyelünk-e rá. – Nem fogok hazudni, valóban nagyon féltem, akár meg is halhattam volna.”

Mostanában mindenki arról beszél, micsoda verseny zajlik a Premier League bajnoki címéért, ilyen izgalmas és kiélezett vetélkedés már évek óta nem volt. Pedig nem ez az igazi kérdés. Az igazi kérdések akkor adódnak, amikor fekszel a kórházban, és a jövődön aggódsz. Még csak nem is az a legfontosabb, hogy rúghatsz-e még valaha labdába, sokkal inkább az, hogy életben maradsz-e.

Ehhez képest az, hogy te leszel-e az Év labdarúgója, vagy hogy a Liverpool 29 év után megnyeri-e újra a bajnokságot, szinte már részletkérdés. Talán érthető, miért olyan könnyed Virgil van Dijk.

Teljes csend honol egy februári csütörtökön West Derbyben, néhány kilométerre Liverpool központjától. Minden csendes, leszámítva egy nagyobb területet, ahol hét közben mindig nagy a nyüzsgés.

A Melwood, ahol a Liverpool tartja az edzéseit, családias környezetben működik, mindenki előre köszön mindenkinek.

Jürgen Klopp viharzik be a komplexumba, majd elsétál a labda formájú, üres virágcserepek mellett. Jordan Henderson csapatkapitány megáll a sajtószoba előtt, és beköszön. A kapus Alisson megérkezik az egyik szomszédos helyiségbe, hogy interjút adjon a Football Focusnak. A parkolóban Alex Oxlade-Chamberlain kéri meg a klub egyik munkatársát, hogy segítsen bepakolni a kezében lévő vizeket az autóba.

Virgil van Dijk is feltűnik a színen, kedvesen üdvözli stábunkat, és férfias kézszorítással mutatkozik be. Fekete kapucnist visel farmerral, és annyira magas, hogy picit meghajol, amikor az ajtóhoz érünk.

„Hogy vagytok? – kérdezi nyugodtan a 27 éves holland, miközben a korábbi címlapokat nézegeti, és átbeszéljük, hogyan ejthetnénk meg a fotózást. – Nagyon vártam már ezt az alkalmat, gyerünk, csináljuk!”

Az ember nem is gondolná, hogy olyan intézménybe érkezett, ahol vannak problémák. Három nappal korábban a Liverpool 1–1-es döntetlent játszott a West Hammel, ez már a második iksz volt egymást követően, korábban a Leicestert nem sikerült legyőzni odahaza.

Eközben a Manchester City visszavette a vezetést, miután 2–0-ra verte meg az Evertont. Tíz nappal korábban még hét ponttal vezette a bajnokságot Jürgen Klopp csapata, most viszont rosszabb gólkülönbséggel kullog Pep Guardiola gárdája után.
Van Dijk csak nevet.

„Őrület, hogyan reagál a média erre a versengésre – állapítja meg. – A helyzet az, hogy csak egyetlen mérkőzést veszítettünk el ebben az idényben (épp a Manchester City ellen januárban – a szerk.), ám való igaz, hogy az utolsó két meccsünkön elhagytunk értékes pontokat. Ezzel együtt is a második helyen állunk gólkülönbséggel. Van még néhány kemény találkozó előttünk. Ha szeretnénk megnyerni a bajnokságot, a maximumot kell nyújtanunk. Jól kell hozzáállnunk, és vissza kell térnünk oda, ahonnan az idény elején indultunk.”

Ezek nem pusztán szavak, Van Dijk úgy gondolja, ahogyan mondja. Két nappal beszélgetésünk után tettekre váltja szavait, és a Liverpool 3–0-ra intézi el Bournemouth-t, miközben az idény egyik legjobb teljesítményét nyújtja. A sikerből Van Dijk is kiveszi a részét.

„Nagyon örülök, hogy része lehetek a történetnek – folytatja a védő. – Tudom, hogy a szurkolóink jobban örülnének, ha hét ponttal vezetnénk a bajnokságot, de most nem ez a helyzet. Mindenkinek ott kell lennie a szeren, és bele kell adnia mindent, amit csak tud.”

A keretből csak James Milner (Manchester City), Fabinho (Monaco) és Xherdan Shaqiri (Bayern München) szerzett bajnoki címet Európa öt legjobb versenyének valamelyikében. Van Dijk a Celtickel lett bajnok kétszer. Vajon mennyiben segíti őt ez a tapasztalat?

„A Celtickel más volt a helyzet, mint most, aki egy ilyen bajnokságot nyer meg, az mindig büszke. Azt mutatja, hogy keményen dolgozott egy teljes idényen át. Aki viszont első lesz az angol Premier League-ben, az bekerül a történelemkönyvekbe, és legendává válik.”

Mondhatnánk erre, hogy Van Dijk már ott van, és a Jürgen Klopp által felhúzott épület sziklaszilárdan áll.

A sikerhez a holland védő is sokat hozzátett. A Liverpool mérkőzésenként átlagosan 1.2 gólt kapott, mielőtt Van Dijk rekordot jelentő 75 millió fontért a csapatba szerződött 2018 januárjában. Vele ez az arány 0.8-ra csökkent. A jelenlegi idényben 19 mérkőzésen mindössze hétszer került a labda a Liverpool hálójába.

„A csapat minden tagja védekezik valamilyen módon – mondja Van Dijk, és baritonja betölti a szobát. – Elöl kezdődik. Támadóinknak emberfeletti a teljesítményük, gyakran nem is látja mindenki, mennyire fontos feladatot töltenek be. Aztán persze, ha a labda hozzánk kerül, mi is megcsináljuk a magunkét. Ez az év nem indult a legjobban, de mindenkinek lehetnek nehéz pillanatai, nem lehet mindig a maximumon pörögni. Egyértelműen látszik a fejlődésünk az előző idény óta. Sokkal jobban uraljuk a meccseket, mint korábban, számos helyzetet alakítunk ki, úgy, hogy ha nem engedjük az ellenfélnek, hogy gólt szerezzen, miénk lesz a győzelem.”

Azért a Liverpool fejlődésének lényege több mint az ellenfél támadásainak szisztematikus kivédekezése.

„Nagyon sok múlik azon, tudsz-e vezetni – kezdi, mielőtt még feltennénk a kérdést. – Az én posztomon kell egy vezér, aki szervezi a játékot, és példával jár elöl. Ilyen szeretnék lenni. Tudom, mit akarok. Sosem maradok csendben, ha valami jár a fejemben, azt mindig ki is mondom. Vessünk csak egy pillantást LeBron Jamesre a kosárlabdában vagy Tom Bradyre az NFL-ben. Kiváló vezéregyéniségek, akik sportágaik legjobbjai közé tartoznak. Mindennap őrületes teher alatt kell teljesíteniük, ennek ellenére minden egyes alkalommal megmutatják csapattársaiknak, mire jutottak a kemény munka által, és ezzel inspirálják is őket. Azon vagyok, hogy a lehető legtöbbet hozzam ki magamból, de közben arra is törekszem, hogy a többieket is motiváljam.”

Így aztán nem is csoda, hogy ő kapta a legtöbb szavazatot, amikor arról kellett dönteni, ki legyen az idény harmadik csapatkapitánya, miután Henderson és Milner is megsérült.

„Szeretem, ha számolnak velem – így Van Dijk, miközben hátradől, és belesüpped a székbe. – Én voltam az U18-as válogatott csapatkapitánya Hollandiában, és nagyon örülök az ilyesfajta felelősségnek. Próbálok beszélgetni a többiekkel, és kitalálni, mi van velük. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy egy év itt-tartózkodás után megtiszteltek ezzel a pozícióval.”

A helyzet az, hogy Klopp valószínűleg akkor is kiállt volna Van Dijk mellett, ha a demokratikus választás más eredményt hoz.

„Az első pillanattól kezdve ragyogóan játszik – lelkendezett a vezetőedző. – Már azelőtt is tudtam, hogy fantasztikus lesz, hogy aláírtuk volna a szerződést. Egyszerre van meg benne a játéktudás és a vezetés képessége. Ettől olyan bámulatos.”

A tisztelet kölcsönös közöttük.

„Nagy edző, pontosan tudja, hogyan kell elkapni egy játékost – fejtegeti Van Dijk, és egy pillanatra megáll, hogy a lehető legjobban tudja körülírni, mi Klopp módszerének a lényege. – Nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Ösztönösen tudja, mikor kell személyesen odafigyelni valakire, mit kell neki mondani, mikor és mi hangzik el jókor, jó helyen. A klub minden munkatársával remekül kijön. Jól látszott mindez, amikor az utolsó másodpercekben gólt szereztünk az Everton ellen, ő pedig beszaladt a pályára. Valódi öröm, igazi boldogság látszott rajta, és ezt ki is mutatta. A szurkolók rohannának be így a pályára. Nem próbál meg olyan lenni, ami nem áll jól neki, egyszerűen csak önmaga.”

Természetesen Van Dijk azon a mérkőzésen is kivette a részét, feledhetetlen gólpasszt adott, méghozzá úgy, hogy lövése kétszer is megpattant Jordan Pickford lécén, majd odaesett Divock Origi elé, ő pedig a 96. percben bebombázta a labdát.

Van Dijknak és az Evertonnak megvan a maga történelme. A városi rivális ellen mutatkozott be 2018 januárjában az FA-kupa harmadik körében. Nem mintha számított volna rá.

„A főnök izgult egy kicsit, hogy még túl korán van, de többen is sérülésre panaszkodtak, és nem akarta az egészségüket kockára tenni – mondja nevetve. – Inkább velem kockáztatott. Csak a bemelegítés alatt árulta el, hogy pályára lépek. Megkérdezte, készen állok-e, amire azt feleltem, természetesen. Nem voltam ideges, inkább csak izgatott a lehetőségtől.”

Nemcsak pályára lépett azon a havas péntek délután az Anfielden, de a 84. percben ő bólintotta be a győztes gólt.

„Egészen különleges érzés volt – emlékezik. – Amikor az ember új klubba szerződik, az első dolga, hogy megnézi, vajon ki ellen vethetik be először. Nagyon sok minden cikázott át az agyamon abban a pillanatban. Visszanézve minden tökéletesen alakult. Megálmodtam, mit is szeretnék, és úgy lett.”

Van Dijk valószínűleg mert nagyot álmodni, mert egy év leforgása alatt a Southampton egyik nagyra becsült játékosából a világ egyik legjobb védője lett, aki nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Liverpool Bajnokok Ligája-döntőt vívjon, és sokáig vezesse a bajnoki tabellát.

„Tudom, mit akarok. Sosem maradok csendben, ha valami jár a fejemben, azt mindig ki is mondom”

„A 2017-es BL-döntőre az egyik barátommal mentem ki Cardiffban, elvégre mégiscsak nagy esemény, valami olyasmi, mint a Super Bowl. Akkor a Real Madrid és a Juventus küzdött meg egymással. Rengetegen nézik világszerte, és éreztem, hogy egyszer én is szeretnék a része lenni. Amikor egy évvel később Kijevben már én is a pályára léphettem, csak még erősebb lett bennem az érzés, hogy még többször át akarom élni. Igaz, hogy kikaptunk, de erre az élményre mégis építeni lehet.”

Kijev. Ettől a szótól minden egyes liverpooli hátán futkos a hideg. Érdemes megnézni Jürgen Klopp sajtótájékoztatóját a mérkőzés után, sugárzik belőle a csalódottság a 3–1-es vereség miatt.

„Nem volt könnyű – vallja be a holland, és már nagyjából egy órája beszélgetünk, de először komorodik el. Alaposan megválogatja minden egyes szavát, mielőtt elkezdene belőle ömleni. – Ilyenkor rengeteg érzelem fut át az emberen. Maradt egy kis időnk, amit magunk tölthettünk el, mert a barátaink és rokonaink repülőgépei néhány órával később érkeztek vissza Angliába. Kimerülten szálltunk ki a gépből korán reggel, de aludni sem tudtunk, dolgozott bennünk az adrenalin. Két nappal később válogatott mérkőzést játszottam. Jót tett, mert legalább valami másra koncentrálhattam. Ezt követően nyaralni indultam, de egy ilyen élménytől nem könnyű megszabadulni. Újra meg újra csak ez járt a fejemben, aztán mindig jön valaki, aki részvéttel azt mondja, hogy »nem volt szerencsétek a döntőben«. Jót akarnak, de újra meg újra felszakítják a sebeket. Tanulni kell az ilyen esetből, és lehetőség szerint újra nem elkövetni.”

Elképzelhetetlen, hogy a Liverpool ennyire messzire jutott volna Van Dijk nélkül. Annyira kirobbanó formában volt, hogy a 75 millió fontos igazolási díját nem is illette senki kritikával, inkább jó befektetést emlegettek.

A Premier League csatárai sorra bizonygatják, hogy Van Dijk a legjobb játékos – nem csak védő –, aki ellen valaha is pályára léptek. Uralja a levegőt, fantasztikusan olvassa a futballt, és bámulatosan szerzi meg a labdát.

Erről elég lenne megkérdezni Adam Traorét, aki öt méter előnnyel indult egy decemberi bajnokin Van Dijkkal szemben, mégis elveszítette a párharcot.

„Kivételes labdarúgó – ismerte el Pep Guardiola is, amikor a Liverpool védelmének tartóoszlopa került szóba. – Ha minden harmadik nap pályára lép, de mégsem sérül meg, és hozza a várt színvonalat, akkor megéri az árát.”

Ezzel maga Van Dijk is egyetért.

„Ilyen a piac természete manapság – mondja, és kihagyja a »csak a futballra koncentrálok«, illetve »nem hagyom, hogy hatással legyen rám az összeg« jellegű bölcsességeket, miközben arról beszél, hogy pontosan tisztában van a saját értékével. – Ha egy klubnak szüksége van valakire, mélyen a zsebébe kell nyúlnia. Büszke voltam rá, hogy a Liverpool kifizette értem azt az összeget.

Amikor 2017 nyarán nem jött össze az üzlet, leszegtem a fejem, és folytattam az edzéseket. Nyolc hónapos sérülés után tértem vissza, és nagy teher nehezedett a vállamra, mert a Southampton nagyon küszködött a bennmaradással. Többen meg is jegyezték, hogy nem vagyok csúcsformában, de valóban ez volt a helyzet. Minden okkal történik, meg akartam mutatni, mit tudok.”

Időközben akkora sztár lett az Anfielden, hogy saját dalt is írtak neki a drukkerek. A Dubliners Dirty Old Town című slágerének dallamára éneklik, hogy „Halálosan nyugodtan passzolja a labdát, ő Virgil van Dijk, Virgil van Dijk!”.

„Csodás érzés, hogy egy év elteltével már saját nótám lehet – fejtegeti. – Korábban nem ismertem ezt a dalt, de nagyon tetszik.”

Vajon azt is tudja, hogy az eredeti ének Salfordról szól? „Hallottam róla, hogy az egyik tag manchesteri, ami elég vicces. Megnéztem néhány videót is, amelyeken a szurkolók éneklik. Az emberek néha megfeledkeznek arról a hatásról, amit a drukkerek gyakorolnak ránk. Különösen a Bajnokok Ligája-mérkőzések estéin elképesztő a hangulat az Anfielden. Egész meccsen át inspirációt jelent, és átlendít a nehezebb pillanatokon.”

A Liverpool háza táján valóban nagy az összetartás. Amikor Van Dijk először jelent meg a csapatnál, a klub legendája, Kenny Dalglish megadta neki a telefonszámát, és mondta, hogy bármikor hívhatja.

„Meccsnapokon olyan a stadion, mint egy múzeum – állapítja meg. – Aki csak valaha is megfordult a Liverpool csapatában, örömmel látott vendég. A korábbi játékosokat ilyen vagy olyan feladatokra továbbra is felkérik. A klub története is hihetetlen. Végigmész az épületeken, és nem fényképek vannak kitéve a folyosókon, hanem valóban ott állnak a legendák, akikkel el lehet beszélgetni az élményeikről. Az embernek az az érzése támad, hogy egy nagy család része. A városban élők is nagyon barátságosak. Errefelé mindenki a futballban él, azt lélegzi magába. Minden részét nagyon élvezem. Szépen lassan Beatles-rajongó válik belőlem, ahogy telik az idő.”

Szintén történelmi személyiség járt Van Dijk fejében, amikor kiválasztotta a négyes mezszámot. Korábban a finn védő, Sami Hyypiä viselte. Ő 1999-ben lett a Liverpool játékosa, 2.6 millió fontért vásárolták, a Willem II csapatából érkezett, ahol Van Dijk is töltötte ifi éveit. A bajnoki címen kívül minden fontosabb trófeát megnyert a csapattal.

„Volt egy lista, rajta a számokkal, amelyek még szabadok voltak. A négyest gyakran viselik a középhátvédek Hollandiában – mondja Van Dijk. – Örülök, hogy ez jutott nekem, szimbolikus jelentése van Hyypiä miatt.”

Van Dijk a csendes kisvárosban, Bredában született holland apa és suriname-i anya gyermekeként. Egyetlen vágy hajtotta egész élete során: szeretett volna labdarúgó lenni. Bárhol leállt játszani, akár az utcán, a házak közti betonpályákon, de részt vett a sokkal jobban megszervezett szombat reggeli mérkőzéseken is.

„Éppen nemrégiben beszélgettünk egy barátommal azokról az utcán játszós időkről. Csodálatos része volt az életemnek – merül bele a nosztalgiába. De még ennél is fontosabb volt, hogy a környéken tornákat rendeztek a helyi amatőr együtteseknek. – Néztük ezeket az összecsapásokat, aztán egyszer csak a mi csapatunkat szólították. »Tíz perc, álljatok készen!« Szép idők voltak, semmi más nem számított, csak a futball. Igyekszem életben tartani magamban ezeket az emlékeket, mert manapság új kihívások elé állít a labdarúgás. Szívesen figyelmeztetem magam újra meg újra, hogy élveznem kell a játékot, pontosan ugyanúgy, ahogy akkoriban, mert egy focista pályája rövid.”

Hamarosan kialakult benne a vágy, hogy mindig a győztesek oldalán álljon. Ez nem kis mértékben alapult Ronaldinho iránti rajongásán.

„Vasárnaponként kispályás mérkőzéseket játszottunk, de néha még olyan is előfordult, hogy hétköznap rendezték ezeket a kis tornákat. Annyi jó játékos volt körülöttem, hogy a szabályok szerint csak a győztes gárda maradhatott fent. Tudtuk, hogy még legalább fél tucat csapat várakozik a pálya szélén, hogy végre lehetőséget kapjon, aki kikap, az pedig mehet vissza a sor végére. Ezért az ember mindent megtett, hogy pályán maradjon.”

A szóbeszéd arról szól, hogy a nyolcéves Van Dijk volt ezeknek a kis pályáknak az ura Breda környékén.

„Teljesen természetes lett volna, hogy születésemnél fogva a NAC Breda játékosa legyek – idézi fel első próbajátékát. – El is mentem oda, de az első, amire felfigyeltem, hogy az edző mint az őrült üvöltözik a gyerekekkel. Nem akartam elhinni. Egy hét múlva a Willem II-nél mérték fel a tudásom, és nagyon tetszett. Apám vitt el oda, mert Tilburg mintegy félórányira van Bredától, és útközben elmondta, hogy a csapat szerepelt a Bajnokok Ligájában, és 1998–99-ben a második lett a bajnokságban. Rendkívül jó légkör uralkodott. Végül úgy alakult, hogy tíz éven át velük maradtam, és minden egyes percét nagyon élveztem.”

Azonnal jó hatást gyakorolt a klub szakembereire, és nem fokozatosan csúszott vissza a hátvéd posztjára, mint sokan olyanok, akik nem állják meg a helyüket elöl. Azonnal felfigyeltek a hátul mutatott képességeire.

„Nem akadt olyan csatár, aki hozzá tudott volna érni – mondta az ifik edzője, Jan van Loon tavaly a FourFourTwo-nak. – Rendkívül erős, és ösztönösen abban a pillanatban veszi el a labdát az ellenféltől, amikor kell. Zsigereiben volt a védekezés. Akkor és ma is egészen lezser a játéka.”

Ez a tulajdonsága mindvégig kísérte pályáján, és nem feltétlenül vált az előnyére. Nem mindig kapta meg a bizalmat, és még 18 éves korában sem bizonyultak egységesnek a Willem II edzői annak tekintetében, hogy profi szerződést kínáljanak-e neki.

„Úgy éreztem, nem ismerik el a tudásomat, mert nem kaptam ajánlatot, még abban az időszakban sem, amikor már a tartalékcsapatban vagy az U23-ban kellett volna játszanom. Nem akartak kockáztatni velem, a Groningen viszont szívesen megtette.”

Úgyhogy Van Dijk 200 kilométerrel feljebb, északra költözött – ez lényegében Hollandia teljes magassága –, és 2010-ben az U23-as keret tagja lett. Ezzel együtt a színfalak mögött megmaradtak a vele kapcsolatos kétségek.

„Amikor 2011 májusában bemutatkozhattam profiként a Groningen csapatában, még mindig azt mondogatták velem kapcsolatban, hogy nemtörődöm ember benyomását keltem. Egyszerűen ilyen a külsőm. Magas vagyok, gyors, és ha nálam a labda, olyan, mintha semmi sem állíthatna meg. Pedig mindig azt lesem, mi lesz a következő lépés.”

Ez kicsit úgy hangzik, mintha a Thunderbirds sorozatból, majd az abból készült 2004-es filmből mondta volna névrokona, Virgil Tracy.

„Nem mondom, hogy gyerekként néztem – mondja nevetve, mi pedig érezzük, hogy eljárt felettünk az idő, amikor egy 21. századi fiatalembernek magyarázzuk az 50 évvel ezelőtti televíziós sorozatot. – De elfogadom, szívesen leszek Virgil.”

Hamarosan be is mutatkozott az ADO Den Haag ellen, azt a mérkőzést 4–2-re nyerte a csapat. Nem sokkal később a teljes holland közvélemény megismerhette hősünket.

A Groningen 5–1-re elveszített egy pótselejtezőt, az ellenfél ezúttal is az ADO Den Haag volt. Azt kellett eldönteni, melyik csapat induljon az Európa-ligában. A visszavágón Van Dijknek középcsatárt kellett játszania. Két gólt szerzett a mérkőzésen, az egyiket közvetlenül szabadrúgásból, és ezúttal csapata nyert 5–1-re. Végül tizenegyesek döntöttek, és csak így maradt alul a Groningen.

Első teljes idényében, amikor már valódi posztján játszott, tündökölt a pályán. A 2011–12-es évadban azonban légy került a levesbe. 2012. április 1-jén, miközben a Groningen a kiesés ellen küzdött, és éppen elveszített egy mérkőzést a Heerenven ellen 3–1-re, Van Dijk kórházba került.

„Először éltem egyedül, távol az otthonomtól, és nem tudtam, hogyan kell főzni, emiatt minden szemetet megettem – idézi fel betegsége történetét. – Egy héten át éreztem, hogy baj van, aztán lecsapott: begyulladt a vakbelem, és rettenetesen fájt. Azonnal meg kellett műteni, annyira súlyos volt a helyzet, hogy meg is halhattam volna.”

Ismét szünetet tart, összeszedi gondolatait, majd mosolyogva folytatja.

„Biztos, hogy csak valami áprilisi tréfáról lehetett szó. Hála Istennek felépültem. Azóta minden egyes falatra odafigyelek.”

Elképesztően hamar visszanyerte erejét és jó formáját, és ez már a három nagy holland klubcsapat figyelmét is felkeltette.

„Biztos vagyok benne, hogy az ügynököm tárgyalt velük – idézi fel 2013 nyarát. – A PSV elvitte a barátomat, Jeffrey Brumát, az Ajax Mike van der Hoornt, aki ma a Swansea-t erősíti, a Feyenoord pedig Stefan de Vrijt és Bruno Martins Indit. Az Ajax állt a legközelebb ahhoz, hogy szerződtessen, de előtte még ellenőrizni akartak néhány dolgot. Eközben a Celtic világossá tette, mennyire szeretne megszerezni, én pedig nem akartam kivárni, amíg az Ajax meghozza a döntést. Körülbelül így kerültem a Groningenbe is a Willem II-ből. Mindkettő tökéletes döntésnek bizonyult.”

Van Dijk azonnal lenyűgözte környezetét. „Hogyan szerezhettük meg ezt a srácot” – hüledezett az egyik csapattárs az első edzése után.

„Óriási lépés volt előre – állapítja meg. – Nagyon sokat fejlődtem szakmailag és emberileg is. Elképesztő tapasztalatot szereztem azáltal, hogy három trófeát is a magasba emelhettem két év leforgása alatt, játszottam a Bajnokok Ligájában a Barcelona és a Milan, és az Európa-ligában az Inter ellen.

Adja magát a legalapvetőbb kérdés, történetesen, hogy melyik szurkolótábor énekli jobban a You’ll Never Walk Alone-t, a Celticé vagy a Liverpoolé.

„Erre nem válaszolhatok, olyan, mintha két gyerekem közül kellene választanom.”

Óhatatlanul elérkezett az az idő is, amikor a Premier League-ből érkezett ajánlat, és tagadhatatlan a holland szál, ami Ronald Koeman személyén keresztül 2015-ben a Southamptonba vitte.

„Nagyon élveztem az ott töltött időt, és nagyra értékelem, amit a Southampton tett értem – mondja, még akkor is, ha némileg ellentmondásosan távozott a csapatból. – A Liverpool gyakran viszi el a Southampton labdarúgóit, ahogyan az történt Sadio Manéval, Nathaniel Clyne-nal vagy Adam Lallanával.”

Van Dijk jövője fényes. Az új holland szövetségi kapitány, Koeman megtette csapatkapitánnyá, holott alig hússzor volt válogatott.

„Elképesztően büszke voltam magamra. Első alkalommal Anglia ellen viselhettem a karszalagot. Mindenki arról álmodozik, hogy egyszer hazája vezetője lehet.”

Nehéz évek állnak a holland válogatott mögött, nem is jutott ki az utóbbi két nagy tornára. Most azonban izgalmas fiatalokkal van tele a keret, miközben egy tapasztalt világklasszis irányítja őket. Ebből bármi kisülhet.

„Nagy korkülönbség tátong Wesley Sneijder, Robin van Persie és Rafael Van der Vaart generációja és a fiatalok közt – fejtegeti Van Dijk. – De ezzel a kerettel messzire juthatunk az Európa- és a világbajnokságon is. Magunk is pontosan tudjuk ezt, és igyekszünk megfelelni.”

Az idén nyáron erre meglesz a lehetőség, Anglia ellen bizonyíthat a holland válogatott a Nemzetek Ligája elődöntőjében.

„Még túl távoli az időpont, úgyhogy nem beszélgettünk a Liverpool angol válogatott játékosaival erről a kérdésről. Az idény vége felé erre is sort kerítünk. Jó mérkőzés lesz. Angliában tombol a futball-láz, lelkesek a csapattól, de éppen ugyanez a helyzet Hollandiában is. Az előző évben nagyon jól ment minden. Az első helyen végeztünk abban a csoportban, ahol ott volt Németország és a világbajnok francia válogatott is. Erre senki sem számított. A fejlődés nem áll meg, újabb és újabb fiatalok érkeznek.”

Előtte azonban meg kell küzdenie a Premier League bajnoki címéért is. Vajon bírni fogja idegekkel?

„Szeretem, ha teher nehezedik rám. Az a szerencsés a mostani helyzetben, hogy tudjuk, mi a dolgunk: meg kell nyernünk minden egyes mérkőzést. Az a bökkenő csak, hogy van a bajnokságban egy másik kiváló csapat is, és egymással vetekedünk. Szeretem az ilyet. Persze, szívesebben lennék kicsit egyszerűbb helyzetben, de most ez van.”

Mi lesz abban az esetben, ha a Liverpool 29 év után tényleg megnyeri a bajnokságot?

„Azzal minden vágyam teljesülne. Korai még ezen gondolkodnom, de csodálatos álom.”

A csapat még versenyben van a Bajnokok Ligája-címért is, igaz, a holland védő kihagyta a Bayern München elleni nyolcaddöntő első mérkőzését, mivel a csoportkör utolsó meccsén megkapta harmadik sárga lapját is a Napoli ellen.

„A rendes játékidő végéig nem is tudtam, hogy büntetést kaptam. Nem érintett kellemesen. Az ember mindig ott lenne a nagyobb csapatok ellen, de most már a visszavágóra (lapzártánk után játszották – a szerk.) készülök. A Bayern München fantasztikus csapat, de mi is az vagyunk.”

E sorok írásának pillanatában Van Dijk még a PFA Év játékosa címért is versenyben van.

„Tényleg? Erről nem is tudtam – mondja csodálkozva. – Arra összpontosítok, hogy meglegyen a bajnoki cím, de ha eközben én vagy a csapattársaim egyéni elismerésekre is méltóvá válunk, annak csak örülni tudok. Hatalmas megtiszteltetés lenne, de ugyanúgy örülök, ha a többiek érnek el sikereket, ahogyan legutóbb Mo Szalah.”

Elismerések, trófeák, sikerek állnak most figyelme középpontjában, de pontosan tudja, milyen hamar véget ér egy pályafutás, különösen azok után, ami 2012 áprilisában történt vele.

„A legfontosabb, hogy az ember egészséges legyen – állapítja meg bölcsen. – Végső soron a családom és a saját egészségem számít igazán. Egészség, boldogság, család. Folytatni akarom, amit egész életemen át csináltam idáig. A következő öt évben szeretnék jó formában maradni, és remélhetőleg itt folytatni pályafutásom, nyerni a bajnoki címeket.”

Néhány pillanattal később már kattog kollégánk fényképezőgépe. Van Dijk összefonja két kezét, dagadnak az izmok, és lefelé néz a lencsébe. Más embert látunk magunk előtt, mint aki kedvesen elbeszélgetett velünk. Nem csoda, hogy a csatárok nem szívesen mennek a közelébe.

„Senki sem mer kikezdeni velem – mondja, és próbálja nem elnevetni magát. – Legalábbis remélem.”

Ha valaki átmegy mindazon, amin Virgil van Dijk, az talán kevésbé veszi annyira komolyan a labdarúgást is.

Teher a vállon?

Miféle teher?

(Megjelent a FourFourTwo magazin 2019. áprilisi lapszámában.)