Szöveg James Andrew, Joe Brewin, Chris Flanagan, Ed McCambridge, Andrew Murray, Mark White
Louis van Gaalra a kilencvenes évek nagy Ajaxa, a BL-győzelem, a három holland, a Bundesliga- és a Barcelonával aratott két La Liga-diadal miatt fognak emlékezni.
Kétség sem fér hozzá: ő a modern kor egyik legnagyobb edzőfigurája. De egy kicsit, nos, őrült. Az elmúlt csaknem harminc évben sok mindent mondott, nagy ámulatunkra.
„Gratulálok, sikerült szerződtetniük a világ legjobb edzőjét.” Legelső napján az Ajax élén.
„Még csak 12 óra van. Kettőkor Jézus elindul a kereszttel. Nos, boldog húsvétot, bár még egy kicsit korán van.”
„A holland válogatott szövetségi kapitánya lettem 2006-ig, szóval akár két vb-t is megnyerhetek.” Akkor mondta, mielőtt Hollandia elbukta a kijutást a 2002-es világbajnokságra. Hamarosan távozott.
„Egyszer lehúztam a gatyám a Bayern játékosai előtt. Szerettem volna jelezni, ha cserélek, nem magamért teszem, hanem a csapatért.”
„Egészen kivételes, hogy egy még élő ember önéletrajzot ír.” E szavakkal mutatta be a könyvét, miközben nagyon is élt.
„Sosem viseltem lábszárvédőt, mint Robben. Sosem fázom, forróvérű vagyok. A feleségem szerint is. Mindig szerelmeskedve alszunk el.”
„Higgyék el, olyan a testem, akár egy istené! Még a bajor bőrgatya is nagyon jól áll nekem.” E szavakkal készülődött az Oktoberfestre.
„Az első számú csapatkapitány Wayne Rooney, a második számú csapatkapitány Michael Carrick, és az elmúlt idényben a harmadik számú csapatkapitány Mr. Mike Smalling volt. Bocsánat, úgy értettem, Chris Smalling.”
„Bárki, akinek meghúzzák a haját, reagálni fog. Csak a szexuális mazochizmusban fogadható el, máshol nem.” Miután a Manchester United középpályásának, Marouane Fellaininak meghúzta a haját a Leicester védője, Robert Huth.
„Azt mondtam a játékosaimnak, hogy összeszorítottam a fenekem. De nem ez volt a jó kifejezés: meghúztam a fenekem.”
„Ez a fickó nem normális.” Paul Merson kommentátori munkájáról.
Kétszer nyert BEK-et a Milannal a hatvanas években, mégis gyakran megfeledkeznek róla, amikor a nagy olaszokat emlegetik. Vonzódását a catenaccióhoz gyakran pocskondiázzák, pedig csapatai szórták a gólokat. Megszállottan akarta a győzelmet, és számos utódjának lett a példaképe. A maga idejének nem egy ünnepelt csapatát is legyőzte, ezek közt volt 1963-ban Eusébio Benficája, 1969-ben Johan Cruyff Ajaxa és a hírhedt argentin Estudiantes is.
Ancelotti azon öt edző egyike, akik két különböző csapattal is megnyerték a BL-t. A Milannal 2003-ban és 2007-ben, majd a Real Madriddal lett meg a hőn áhított La Decima 2014-ben. Pályája kezdetén három évet töltött el Arrigo Sacchi segédjeként az olasz válogatottnál a kilencvenes évek elején, majd felhozta a Reggianát a Serie B-ből. Később életet lehelt a Milanba, és a küszködő klub a kontinens királya lett. Szép eredményeket ért még el a PSG, a Chelsea és a Bayern München élén.
Nála jobban senki sem ismeri a BL-döntők csúcsait és mélypontjait. Az általa irányított Dortmund 1997-ben vele nyerte meg az eddigi egyetlen ilyen trófeáját a Juventus ellen. Két évvel később döbbenten nézte, ahogy a Manchester United két perc alatt szétszedi csapatát, a Bayern Münchent. Végül 2001-ben a Valencia ellen ez is elrendeződött. Dolgozott Németországban és Svájcban, ezalatt hétszer nyert Bundesligát.
A Real Madrid legsikeresebb vezetőedzője. Ő volt az, aki egyszer azt mondta Di Stéfanónak, a klub ikonjának, hogy menjen a pi…ba. Az argentin többé nem húzta magára a Real Madrid mezét. A város szülötte több mint 14 éven át szolgált a Bernabéuban, és 14 trófeát gyűjtött be, köztük két BEK- és kilenc La Liga-címet. Az évek során elege lett a nagy egókból, ami megmutatkozott 1964-ben az Inter ellen elveszített BEK-döntőben is.
„Egy vezetőt csodálnak, egy főnöktől félnek.”
Ami Vicente del Bosquét illeti, az a figura volt, aki nem ment neki mindennek maga körül. Aktív labdarúgóként – néhány kölcsönjátékot leszámítva – teljes pályafutását a Bernabéuban töltötte középpályásként és védőként a hetvenesnyolcvanas években.
Neki a szolgálat jutott, először a klubja, majd a válogatott élén, az utóbbival a világ urává tette Spanyolországot. Két aranykort is produkált: előbb a Real Madrid galaktikus korszakát, amely az ötvenes évek dicső időszakát idézte meg, majd a spanyol nemzeti tizenegy történetének legsikeresebb periódusát indította el. A Barcelona és a Real Madrid sztárjaiból gyúrt össze megállíthatatlan gépezetet.
Nagyon szerették a játékosai és a szurkolók. Segítségével került az első csapatba Guti és Raúl. Mindig azokkal a sztárokkal dolgozott és ért el sikereket, akik a rendelkezésére álltak. Négy idénye alatt kétszer nyert bajnoki címet és szintén kétszer BL-t.
Filozófiája középpontjában az állt, hogy egyensúlyt teremtsen a nagy egók közt, úgy, mint Luís Figo és Zidane, Fernando Redondo és Claude Makélélé, Xavi és David Villa, illetve Sergio Busquets és Xabi Alonso. A csapat támadói szilárd támogatást kaptak hátulról. A 2000-es, Valencia elleni Bajnokok Ligája-döntő megnyerésében kulcsszerepe volt a három védőnek, és Spanyolország 2010-es világbajnoki sikeréhez is nagyon kellett a dupla tengelyű védelem.
Akik azt állították, hogy neki könnyen megy az ilyesmi, azóta jól átgondolták a szavaikat. A Barcelona elhomályosította a Real tündöklését a bajnokságban Del Bosque ideje után, és a spanyol válogatott sem abban a fényben tündököl már, amely három egymást követő nagy tornagyőzelmét jellemezte.
A Real Madrid élén most Zidane próbálja megidézni a nagy időket. Ami az egyensúlyt illeti, igyekszik másolni a nagy mestert, és ügyesen bánik a nagy egójú futballistákkal. Egy BL-győzelemmel már az öreg előtt jár.
Érdekes még, hogy kivétel nélkül tisztelte őt mindenki, ami ritkának számít. Tisztelték, de nem féltek tőle. Ő maga is így akarta.
Hét olyan futballista élt eddig, aki játékosként és edzőként is megnyerte a BEKet/ BL-t. Miguel Munoz az első, őt követte 1985-ben a Serie A történetének legsikeresebb edzője. Hétszer lett bajnok a Juventusszal és a Interrel, és ebben nincs párja. Emellett az európai kupákban is ért el sikereket. A Juventusszal KEK-et is nyert, kétszer UEFA-kupát is, az Interrel pedig 1991-ben az utóbbit. Harminckilenc év alatt maradandó örökséget hagyott Németországban, Portugáliában és Ausztriában is.
Amikor Fabio Grosso belőtte a győztes olasz tizenegyest a franciák ellen a 2006-os vb döntőjében, Lippi nem ugrott fel örömében. „A kispad irányába fordultam, levettem a szemüvegem, elővettem a tokot, kihúztam a cipzárt, elraktam, és csak utána kezdtem ünnepelni” – mondta. Megtanulta a leckét: a Juve 1996-ban megnyerte a BL-t, de a szemüvege bánta. Torinóban öt bajnoki címet gyűjtött be, majd még hármat a Kuangcsou Evergrande élén.
Lehet szeretni és gyűlölni is, de vitathatatlan, hogy hatalmas hatással volt a labdarúgásra, amióta 2003-ban feltűnt a Porto élén. A portugálokkal és az Interrel nyert BLt, mindkét siker igazi mestermunka az embereivel való bánásmód tekintetében is. Újraszervezte a Chelsea-t is, domináns sereget faragott a Kékekből, és úgy nyert bajnokságot, hogy a 2004–05-ös idényben mindössze 15 gólt kapott a londoni gárda. Karizmatikus, sokat követel, nagyon céltudatos. Edzőként 20 jelentős trófeát zsebelt be. Igazi győztes.
Kétszer fordult elő életében, hogy egy másodosztályú klub élére került, és azt feljuttatta az élvonalba, ahol aztán bajnokságot nyert vele.
Ha ez nem volna elég meggyőző, ne feledkezzünk el arról sem, hogy 1979-ben és 1980-ban BEK-et nyert a Nottingham Foresttel. A 2004-ben bekövetkezett halála előtt rendszeres rovata volt magazinunk angol anyalapjában. Sokan tartják róla úgy, hogy mindig szembement a hivatalos állásponttal, akkor is, ha az FA-ről vagy Victoria Beckhamről volt szó, de azzal sem volt túlzottan mainstream, hogy azt jósolta, egyszer a Rushden & Diamonds is az élvonalba jut. Nézzük, miért lett ő a legjobb angol edző ezen a toplistán!
ŐSZINTE VOLT A CSAPATAIVAL. „Az edzői munka nem arról szól, hogy kétpercenként mondasz valami rondát. Inkább mély meggyőződésről, hogy amit csinálsz, az jó, valamint arról, hogy felelősséget vállalsz a csapatért. Életem egyik legnagyobb próbája 1979-ben érkezett el, amikor meg kellett mondanom Martin O’Neillnek és Archie Gemmillnek, hogy nem léphetnek pályára a BEK-döntőben. Olyanok voltak, mintha a fiaim lettek volna, de nem kísérletezhettem az előbbi térdszalagjával és az utóbbi bokájával. Szörnyű fájdalom tükröződött az arcukon, de végül engem igazolt, hogy nyertünk.”
„BEHÚZTAM ROY KEANE-NEK, AMIKOR EGY MECCSEN NEM KÖVETTE AZ UTASÍTÁSAIMAT. UTÁNA MEGCSINÁLTA, AMIT KELLETT”
JÓL KEZELTE A SAJTÓT. „Volt néhány balhém egyes újságírókkal, mert minden szakmában vannak idióták. Úgy lehet leszerelni a rosszindulatú firkászokat, hogy másfajta csontot kell dobni nekik, mint amit várnak, és amíg elrágódnak rajta, te szépen leléphetsz.”
CSATÁROK ROSSZ FORMÁBAN? „Ilyenkor azt mondtam nekik, hogy töltsenek kétszer annyi időt a tizenhatoson belül, mint rendesen, lessék a lehetőséget, és bizakodjanak. Ez épp olyan, mint ha valakinek van egy nagyon szép felesége, aki éppen kiöltözik az étteremhez. Nem azt mondja neki, hogy borzalmas az a pattanás az arcán, hanem azt, hogy már egészen visszahúzódott, senki sem fogja észrevenni. A csatárnak pedig azt kell mondanom, hogy bízom benne aznap este, és így kell felépítenem az önbizalmát.”
MINDENKIT HELYRE RAKOTT. „Hasba ütöttem Mark Crossleyt, miután egy nullra kikaptunk a Portsmouth ellen az FA-kupában. Nem azért, mert az ő hülyesége vezetett a mérkőzés egyetlen góljához, hanem mert azon a héten egy egész éjszakát töltött el a rendőrség vendégeként, miután néhány ablakot bezúztak Barnsleyban egy incidens során. Pontosan tudta a szabályokat, ezért húztam be neki, talán nem elég erősen. Ugyanez történt Roy Keane-nel, amikor egy meccsen nem követte az utasításaimat. Utána megcsinálta, amit kellett.”
INFORMÁCIÓT GYŰJTÖTT A KISZEMELTEKRŐL. „A válogatott játékosaimat kértem meg, hogy derítsék ki, bírja-e a munkát, vagy iszákoskodik. Későn fekszik-e, és kivel? Van-e felesége és kisgyereke? Lehet valaki gyenge egy adott alkalommal, nézze meg, legközelebb milyen. Stuart Pearce egyszer úgy számolt be valakiről, hogy nem fogom kedvelni, mert elnáspángolta az edzésen, és nem viselte jól. Mindent tudni akartam, mielőtt pénzt kértem volna a klubtól.”
FONTOS VOLT NEKI A CSALÁD. „Arra buzdítottam a játékosaimat, házasodjanak meg fiatalon. A nyugodt családi körülmények, az apaság nagyon sokat hozzáadnak egy labdarúgó pályafutásához. Néha elvittem őket néhány napra. Ilyenkor a feleségeik nem nagyon örültek, úgyhogy csokival és virággal látogattam meg őket. Egyszer összevesztem Roy McFarlanddal a Derbynél. Berontott az irodámba, azt hittem, megüt. Egy kis idő múlva kihúztam a fiókomat, és odaadtam neki két repülőjegyet azzal, hogy a felesége, Linda és ő utazzanak el néhány napra Spanyolországba. Hozzátettem, hogy megérdemli azok után, amit éveken át kaptam tőle. Nem jutott szóhoz.”
Ha vitatkoztál már a barátaiddal a kocsmában Opta-statisztikákon, vagy magyaráztál már az apádnak széles gesztusokkal egy gól valószínűségéről, azt végső soron egyvalakinek köszönheted.
Valerij Lobanovszkij, aki balszélső volt játékospályafutása során, mindig a tökéletességre törekedett. Anatolij Zelencov személyében az eredetileg műszaki végzettségű edző kiváló matematikusra talált, aki része lett a stábnak, és gondosan feldolgozott statisztikák alapján modellezte egyes támadások és a védekezés kimenetelét. A páros a dnipropetrovszki Dnipro (akkoriban Dnyepro) csapatánál találkozott 1972-ben, hét évvel azt megelőzően, hogy megérkeztek volna Kijevbe.
„Te is tudod, hogy ha nem lennél, én sem lettem volna az az edző, aki vagyok. Neked köszönhetem a tudásom és azt, hogy értem a futballt” – mondta egyszer a mester a munkatársának.
Amikor a nagy stratéga ilyeneket mondott a főnökének, hogy „ha egy csapat csak az esetek tizenöt-tizennyolc százalékában hibázik, akkor verhetetlen”, vagy hogy „ha egy középpályás hatvan taktikai húzást vitt végbe egy mérkőzésen, akkor nem használta ki teljes tudását”, akkor nem a hideg kijevi levegőtől tépett be. Zelencov laboratóriumában vég nélkül gyártották a statisztikákat. „Az egész élet számokból áll” – hangoztatta Lobanovszkij.
Játékosaitól azt követelte, legyenek univerzálisak. Így kaptuk Oleg Blohint, Igor Belanovot és Andrij Sevcsenkót. Huszonegy évet töltött el összesen a Dinamo Kijev élén, irányította és az 1988-as Eb döntőjébe vezette a szovjet válogatottat, és ezen évtizedekben 30 nagyobb trófeát zsebelt be, ezek közt volt két KEK-győzelem 1975-ben és 1986-ban. Ezzel ő lett a 20. század egyik legjobban kidekorált mestere.
A második KEK-döntőben csapatával az Atléticót győzték le 3–0-ra. A szovjet csapat második gólját a korábban Aranylabdát nyerő Oleg Blohin szerezte. Olyan passzok előzték meg, amelyek során csapattársai fel sem néztek, ösztönösen tudták, hol a másik. Az eset jól mutatta azt az egységet, amely köztük uralkodott.
„Úgy gondolom…” – kezdte beszédét a hetvenes évek végén Alekszandr Hapszalisz középpályás, de Lobanovszkij azonnal félbeszakította. „Ne gondolj semmit! Én gondolkodom helyetted! Te csak játssz!”
Ő Rinus Michels fő inspirátora. Michels számos védjegye, többek közt a 4–3–3-as formáció, a csapatmunka és a középpálya uralása mind Happeltől származott, és azután kezdte átvenni tőle, hogy az osztrák irányította Feyenoord 3–1-re vezetett húsz perc után az Ajax ellen a Holland Kupa egyik mérkőzésén. Mindig is idealista volt. Szerette a kártyát, a konyakot és a cigarettát, és gyakran tartózkodott egy bárban a De Kuip közelében, saját széke is volt, és bárkinek beszélt a taktikáról. Keresve sem találnánk annál dominánsabb győzelmet, ahogyan a Feyenoord legyőzte a Celticet az 1970-es BEK-döntőben. Jock Stein így kommentálta a mérkőzést: „Nem a Celtic kapott ki a Feyenoordtól, hanem én Happeltől”. Második nagy dobása a Hamburg volt 1981 és 1987 között, sorra nyerték a bajnoki címeket, és 1983-ban a BEK-et is elnyerték, az ellenfél a Juventus volt a döntőben. Ezzel ő lett az első edző, aki két különböző csapattal nyert BEK-et. Négy nappal azelőtt, hogy Ausztria Németország ellen lépett pályára 1992-ben, a cigaretta megbosszulta magát. Többek szerint az osztrák futball halt meg.
A nagyon erősen védekező szisztéma, aminek következtében az olasz labdarúgást évtizedeken át nem sokan tartották szórakoztatónak, az általa 1960 és 1968 között irányított Inter nevéhez kapcsolódik. Vezetése alatt a csapat háromszor lett olasz bajnok, és BEK-et nyert 1964-ben és 1965-ben. Az argentin jól látta, mekkora a szerepe a pszichológiának és a helyes étrendnek, és ennek köszönhetően már az ötvenes években is egymást követően nyerte a spanyol bajnoki címeket az Atléticóval és a Barcelonával. A pszichológia másutt is szerepet kapott. Tudta, Luis Suáreznek az a babonája, hogy akkor szerez gólt, ha a vacsorához kap egy kis bort, ezért mindig odafigyelt, hogy legyen bontva egy üveg. Nem Herrera találta fel a catenacciót, de ő tökéletesítette a rendszert. „Azzal vádoltak, hogy zsarnokoskodom és kegyetlen vagyok – írta. – Pedig csak elsőként alkalmaztam olyan dolgokat, amelyeket aztán minden klub lemásolt. Ezek a kemény munka, a tökéletességre törekvés, az edzés és az étrend. A baj az, hogy akik másoltak, azok többnyire nem jól tették.”
Létezik egy történet, amelyet a Manchester United védője, Ronnie Cope mesélt Matt Busbyról, aki először jelent meg az öltözőben a müncheni katasztrófa után.
Az edző még mindig tele volt fájdalommal. Akik ott ültek, csendben nézték, ahogy becsukja az ajtót, leteszi a kabátját, és a helyiség közepére áll. Tekintete körbejárt, belenézett minden játékosa szemébe, miközben az övé könnyben úszott. „Azokat kereste, akik már nem lehettek ott” – idézte fel Cope.
Sir Matt Busby pályafutása két nagyobb szakaszra osztható: az 1958. február előttire és utánira. Tizenhárom évvel korábban érkezett az Old Traffordra, közvetlenül az után, hogy a hadsereg focicsapatait edzette a világháborúban. A Manchester United akkor már 1911 óta nem szerzett semmilyen címet, és változásra volt szükség. Hét játékost elhajtott, és a tartalékcsapatból pótolta őket, ennek ellenére hamar sikereket ért el, 1948-ban meglett az FA-kupa- győzelem, 1952-ben pedig a bajnoki cím.
Amikor az utóbbi is összejött, mindenki azt várta, hogy új futballistákat igazol, ő azonban a fiataloknak szavazott bizalmat. A többit már jól ismerjük, a Busby Bébik nevet kapták, átlagosan 22 évet tett ki az életkoruk, és bajnoki címet nyertek 1955-ben és 1957-ben.
„BUSBY AZOKAT KERESTE AZ ÖLTÖZŐBEN, AKIK MÁR NEM LEHETTEK OTT”
Sokkal többre is vihették volna, ha nem hal meg közülük nyolc azon az 1958-as végzetes müncheni éjszakán.
Az összetört szívű skót besétált az öltözőbe, és újrakezdte. Korántsem volt egyszerű, a csapat mégis FA-kupát nyert öt év múlva, összejött további két bajnoki cím, tíz évvel később pedig a BEK-serleg került a vitrinbe.
Ez a történet a hitről, a kitartásról és az érzelmekről szól. Ha ezekről beszélünk, Matt Busbynak nem akadt párja.
A szurkolók szemében Sacchi jó eséllyel a legfontosabb figura a futballtörténelemben. Nemcsak azért, mert számos trófeát bezsebelt, és olyanokra volt hatással, mint Pep Guardiola és Jürgen Klopp, hanem mert eredetileg cipőügynök volt, aki megszállottan rajongott a labdarúgásért, és volt egy álma.
„Csak későn értettem meg, hogy aki zsoké akar lenni, annak először lónak kell lennie” – mondta arról, hogy miért vállalta el 1987-ben a húsz év alatt mindössze egy bajnoki címet nyerő Milan irányítását.
Ekkor alapozta meg mesterművét. Igazolásai közt volt Frank Rijkaard, Ruud Gullit és Marco van Basten. A 4–4–2-es felállást részesítette előnyben. Kockázatos, ha a csapat nem birtokolja a labdát, de előnyös, ha a maximumon pörög. Kedvére használta a lestaktikát, és csapatai hihetetlenül mélyen szorították az ellenfelet. Az volt az elve, hogy nem lehet 25 méternél nagyobb távolság a csatársor és a védelem között.
Mindez akkor történt, amikor az olasz labdarúgás még mindig a catenaccio hatása alatt állt. Ennek ellenére Sacchi már az első idényében hozott egy bajnoki címet, majd egymás után kétszer nyerte meg a BEK-et csapatával, miközben olyan futballt mutatott a Milan, amilyet nem látott Európa Rinus Michels óta.
A mester mindössze néhány tizenegyesre és egy baggiónyira volt a vb-címtől 1994-ben az olasz válogatottal. Munkássága Fabio Capellóban teljesedett ki, az ő irányítása alatt lett újra elsöprően sikeres a Milan.
A győzelem mindig jól jön, de az sem rossz, ha a játék szórakoztató. Sacchi érdeme, hogy megteremtette azt a gyönyörű olasz futballt, amely előtte sem volt jellemző, és azóta sem nagyon. Ez a legnagyobb öröksége.
Andrés Iniesta megkérte, hogy semmin se változtasson, mert a csapat a „helyes ösvényen halad, és nagyon jól játszik”.
A 2008–09-es idényben Pep Guardiola rögtön az első forduló után érezte magán a nyomást. A Barcelona újonnan kinevezett vezetőedzője és csapata 1–0-ra kapott ki a sokkal gyengébb Numancia ellen. Öt nappal korábban a Wisla Kraków győzte le a katalánokat 1–0-ra a BL selejtezőjében. A következő hazai játéknapon aztán a Racing Santander ellen ikszeltek 1–1-re.
Iniesta azonban tudta, hogy a gyenge kezdet nem a valós képet tükrözi. A klub éppen akkor adta el Ronaldinhót és Decót, és lépett új pályára. Akkor még senki sem sejtette, mennyire sikeres korszak előtt áll a csapat.
Az események hamar a másik irányba indultak el, a Barcelona a következő 20 mérkőzéséből 19-et megnyert, és az idény végén a bajnoki aranyérmet, a BL-serleget és a Király-kupát tehette be a vitrinbe. A következő négy évben a katalánok kilenc jelentősebb trófeát zsebeltek be, ezek között ott volt három La Liga-diadal, két BL-győzelem. Ezt követően távozott.
„Az indokom egyszerű: négy év alatt mindenki elfárad” – mondta akkor. Egy év szabadság után a Bayern München élére állt, a legendát, Philipp Lahmot a középpályára állította, és a hátvédekkel diktáltatta a játék tempóját, még annak a lehetőségét is meghagyta, hogy Manuel Neuer kimenjen a mezőnybe.
Három Bundesliga-aranyat követően a Manchester City élére került. A csapat szurkolóinak két évet kellett várniuk a bajnoki sikerre, de megérte, mert a hihetetlenül profi gárda a Premier League pontrekordjával lett első 2017–18-ban. A következő idényben úgy nyerték meg a bajnokságot, hogy az utolsó 14 mérkőzésen mindig behúzták a három pontot.
„Nagyon erős volt a versenyszellem bennünk, ami az menedzserből áradt – magyarázta Vincent Kompany az FFT-nek. – Mindenki tudja róla, hogy mekkora stratéga, azt talán a kevesebben, hogy rajong a küzdelemért. Ez minket is megérintett.”
A legnagyobb kihívás az most előtte, hogy Lionel Messi nélkül nyerje meg a BL-t.
Shankly nem egyszerűen csak felépítette a Liverpoolt, de dinasztiát is alapított, akárcsak a város másik nagy csapata abban az időszakban: John, Paul, George és Ringo.
Az egykori bányász 1959. december 14-én egy minden szempontból haldokló, válságban lévő másodosztályú gárdát vett át. „A Liverpool nem egyszerűen csak egy klub, hanem egy intézmény is – hangoztatta. – Az a célom, hogy közel hozzam az emberekhez, hogy részévé váljanak.” Azt akarta, hogy úgy játsszák a futballt, ahogyan azt kell.
„Egyetlen mérkőzés után tudtam, hogy a csapat nem működik csapatként” – mondta, mielőtt megszerezte Ron Yeatset és Ian St Johnt. Olyan fiatalokat is vásárolt, akikről sejtette, hogy még formálhatóak. Közéjük tartozott Roger Hunt és Tommy Lawrence.
Hogy javítson egy kicsit a technikán, átvett egy gyakorlatot korábbi Preston-beli csapattársától, Tom Finneytől. Négy táblából építettek egy négyzetet, és a játékosok két percen át a lehető legnagyobb intenzitással lőtték a falra az első passzból a labdát, vagy levették, és továbbadták. Ezeken az edzéseken született meg a Liverpool jellegzetes stílusa. Sikerült is feljutniuk, 1964-ben pedig bajnok lett a csapat.
Neki köszönhető a vörös mez, amely az erőt hivatott sugározni, és az Anderlecht ellen vetették be az 1964–65-ös BEK-idényben. Ugyanebben az évben került a játékoskijáróba a „This is Anfield” felirat.
Shankly 1981-ben halt meg, emlékét őrzik a róla elnevezett kapuk és a Kop mellett álló szobra. Ennek talpazatára azt írták: „Boldoggá tette az embereket”. Egész életében erre vágyott.
(Megjelent a FourFourTwo magazin 2020. júniusi lapszámában.)
Magazinunkat olvassa digitálisan a digitalstand.hu/fourfourtwo oldalon!
